Somogyi Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JULIUS 4., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 Trafffi: tender Barcsnál (Folytatás az 1. oldalról) A hatszáz automata sebességmé­rőből 43 működhet megyénkben. Pénteken hirdettek tender­győztest. Az előzetes hírek sze­rint több nyertes cég szállíthat majd készüléket. Lapunk inter­netes hírportálja, a SONLINE.hu úgy értesült: akár egy-két hóna­pon belül kihelyezhetik az új ké­szülékeket. Valóságos trafflpax- erdő boríthatja be Somogyot, összesen negyvenhárom útsza­kaszon lehet fix kamera, leg­alábbis erről szóltak a korábbi elképzelések. Bánné Dán Erzsé­bet alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályának veze­tője pénteken azt mondta: az el­múlt három év baleseti adatai­nak feldolgozása után jelölték ki a helyszíneket. - Abban bízunk, hogy az összes felmért helyen lesz sebességmérő - emelte ki az osztályvezető. - Baleset-meg­előzési szempontból lényeges­nek tartjuk a programot. Szak­mailag indokolt, hogy minél több útszakaszon működjön egy-egy készülék. Az persze más kérdés, hogy mi az autósok véleménye. Úgy tudjuk: Mernyén, Balatonlellén, Zamárdiban, Szántódon, Kéthe- lyen, Lábodon, Ságváron, Kapos- főn, Kaposmérőn, Pogányszent- péteren, Böhönyén, Kadarkúton, Lengyeltótiban és Balatonfóld- váron is felállítanak egy-egy mé­rőműszert. Kaposváron legkeve­sebb öt-hat éjjel-nappal működő sebességmérő leheti A 67-es és a 61-es úton, valamint a belső te­rületeken is várhatóan kihelyez­nek egy fix berendezést. Huszonnégy órás sebességmérés. A kaposvárihoz hasonló traffipaxból több tucatnyi működhet a megyében Somogybán üzletkötők hajtanak a csúcskategóriás traffijelzőkre az új készülékek üzembe helyezéséig sem lesz nyugta a gyorshajtóknak. Az alezredes cáfolta azt az értesülést, misze­rint több rendőrségi sebesség- mérő technikai problémák mi­att nem működne. Az összes hadra fogható műszert alkal­mazzák majd a jövő pénteki fo­kozott közúti razziában. Reggel nyolctól 20 óráig rendelték el az ellenőrzést - ilyen változá­sok után egyre többen elgon­dolkodnak a sebességmérő­blokkoló vagy traffyelző vásár­lásán - utalt a vásárlói szoká­sok várható alakulására egy somogyi műszaki kereskedő. aug egy-két hónapja kezdte el a készülékek forgalmazását, de nem csalódott. Többen ren­deltek nála a holland és az amerikai gyártmányból. a minőségi kategória nagyjából 100 ezer forintnál kezdődik, az üzletben kapható legdrágább holmi ára 280 ezer forint Álta­lában a sokat utazó kereskedel­mi ügynökök, üzletkötők va­dásznak a jobb termékekre. Értesülésünk szerint a Füredi út dobogós helyen van. Ha az or­szágos döntés nyomán csupán két-három készülék jutna a me­gyeszékhelyre, az egyiket min­den bizonnyal ott állítják fel. Az utóbbi időben több gyalogosgá­zolás volt. Másrészt a sofőrök gyakran kövér gázzal hajtanak a hosszú egyenes útszakaszon, ami szintén balesetveszélyes. Ez ellen kívánnak fellépni a ha­tóság munkatársai. Az egyik le­hetőség a huszonnégy órás se­bességmérés.- Besokallunk a sok kontroli­tól - borult ki egy taxis. - Lefoga­dom: Kaposvár és a Balaton-part nyüván ezúttal is megkülönböz­tetett figyelemben részesül. Részben. Az alezredes jelezte: az összes somogyi rendőrkapi­tányság területére terveztek traffipaxot. Persze az egyes tér­ségek között lehet némi eltérés. Szerkesztőségünk úgy tudja: Barcs környéke vélhetően nem hemzseg majd a traffiktól, ugyanakkor a Balaton déli partján szinte egymást érik majd a profi felvételt rögzítő ké­szülékek. Információnk szerint a traffipaxtender eredményét a jövő héten hozzák nyilvános­ságra. ■ Harsányi Miklós Dupla kárt okozott a júniusi csapadékbőség Tóti Napok a szépülő városban ünnepség Elismeréseket adtak át az első napon Júniusban a sokéves átlagnál 4,5 milliméterrel több, összesen 96,9 milliméter csapadékot re­gisztráltak megyénkben. Erről Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója számolt be. Gyakran fordult elő felhőszaka­dás, több helyen özönvízszerű esőzés keltett riadalmat. Ekkor rendkívül rövid időn belül 30­60 milliméternyi csapadék áz­tatta a szántót. Ennek nagy ré­sze alig hasznosult. Többnyire csak károkat okozott azzal, hogy erodálta a termőtalajt. Sokszor jégeső és viharos erejű szél is társult a csapadék­bőséghez. Lesújtó kép tárult a gazdák elé: számos táblában nagy felületen megdőlt a gabo­na és a repce. ■ Harsányi M. Van okunk az ünneplésre, mivel folyamatosan fejlődik és szépül városunk - mondta Papszt Lajos, Lengyeltóti polgármestere pén­teken este a 19. Tóti Napok ren­dezvénysorozat megnyitóján. A város színháztermében a Len­gyeltóti és térsége érdekében végzett tevékenysége elismerése­ként több személynek is kitünte­tést adott át a polgármester. Posz­tumusz Lengyeltótiért kitüntető címmel ismerte el a város képvi- selő-testülete Lovassy Zsuzsa egykori képviselőnek a település érdekében kifejtett munkáját. Ugyancsak Lengyeltótiért kitün­tető címet vehetett át a rendez­vénysorozatot megnyitó Kolber István országgyűlési képviselő. Lengyeltóti Közéletéért elisme­rést kapott Tót Zoltán és a Varga­Flexo Kft. Lengyeltóti Oktatásá­ért Bertókné Vass Mária főtaná­csos, a város oktatási intézmé­nyének pedagógusa, Lengyeltóti Közművelődéséért Mikliánné Kollarics Tünde, Lengyeltóti Sportjáért pedig Nagy Péter ve­hetett át elismerést. Partnertelepüléseit is meghív­ta a város a fesztiválra, mely ma folytatódik. ■ Márton László JEGYZET Icike-picike szemléletváltás azt mondja a mestersza- kács, a nyersanyagot min­dig a piacon szerzi be. Nem szupermarketből, ha­nem a kofáktól. Ismeri őket, évek óta megbízható zöldséget, gyümölcsöt kí­nálnak. Ismerősöm egyet­értőén bólint, és megtoldja azzal: csak idős asszonytól vagy férfitől vásárol, mert ők biztosan nem használ­nak vegyszert. A népszerű balatoni étte­rem tulajdonosa az alapve­tő fűszereket - petrezse­lyem, bazsalikom, kakukk­fű és hasonlók, amelyeket másutt őrölve használnak - a vendéglője előtti kis­kertben maga termeszti. Zölden az igazi, mondja, pincéreivel együtt maga is babusgatja a növényeket. Egy másik sikeres balatoni vendéglátó Bécsbe jár vásá­rolni. Egy multinacionális kereskedelmi lánc ottani áruházából hozza a húst, a sajtot, esetenként a zöldsé­get és sok egyebet. Meg­döbbenéssel vegyes csodál­kozásomat látva azt mond­ja: ott egyenletes a minő­ség, és a főnök névről is­meri. Szívélyes a kiszolgá­lás, még soha nem csapták be. Minőséget csak minő­ségből lehet előállítani - indokolja, hogy miért viszi pénzét a sógorokhoz. IGAZ IS, Ml KELL AHHOZ, hogy kiváló mezőgazdasági hagyományokkal rendelke­ző országunkban minőségi árut kapjon, aki minőséget akar előállítani? Mi kell ah­hoz, hogy senki ne akarjon ránk sózni vegyszeres zöld­séget, gyümölcsöt? Mi kell ahhoz, hogy mindig lehes­sen friss fűszernövényt kap­ni? Mi kell ahhoz, hogy igé­nyesen előkészített húsfélék kerüljenek a pultra? Végül mi kell ahhoz, hogy névről ismerjék a törzsvásárlókat, és becsüljék a jó vevőt? tulajdonképpen egy icike- picike dolog: szemléletváltás. Lóhátról pásztázzák a parti sétányt huszárok Megjöttek a lovas rendőrök, jaj a siófoki bulituristáknak Kiváltaná kastélyát a berzencei otthon (Folytatás az 1. oldalról) A Készenléti Rendőrség lovas szolgálatának két tagja éppen azért érkezett a nyári fővárosba, hogy megelőzzék a bűncselek­ményeket, adott esetben közbe­avatkozzanak. - Augusztus köze­péig mindennap járőröznek a Pe­tőfi sétányon és a Jókai parkban. A lovas szolgálatnak jelentős a visszatartó ereje azáltal, hogy ki­emelkednek a tömegből. Előbb észreveszik a szabályszegőket - mondta Beke Ibolya, a Siófoki Rendőrkapitányság szóvivője. A siófoki éjszakában a lókedve­lő turisták már az első este „meg­környékezték” a paripákkal együtt négyfős alakulatot. Tekintélyt parancsolt a fellépésük a korábbi nyarakon is Lovas katonának kard is dukál SIÓFOKON ÜGY MONDJÁK: itt vannak a huszárok. Az elne­vezés nem alaptalan, hiszen lovak és lovasaik a nemzeti lovas díszegységnek is tagjai, így díszes huszárruhában is láthatók alkalmanként. A rendőrök oldalán méretes kard. - A törvény lehetőséget ad rá, így elvileg használhat­nánk, de nem tesszük. Ez egy hagyományos díszkard - mutat az oldalára Kertész Attila, és hozzáteszi: lovas katonának kard is dukál- így a rendőrség is közelebb kerül az emberekhez - jegyezte meg az első lósimogató távozá­sát követően Kertész Attila, aki társával, Gáspár Györggyel nem az első nyarát tölti lóháton Siófo­kon. A két rendőr azt mondta: két gyalogos rendőr segítségével tíz­tizenöt fős verekedést hamar megfékeznek, de a korábbi évek tapasztalatai alapján a strandlo­pások megakadályozása érdeké­ben is gyorsan tudnak cseleked­ni. Korábban akadt is példa rá, hogy fülön csípték a strandi szar­kát. A családi házas övezetben a besurranások megelőzésében is lehet szerepük, a Jókai park sö­tétjében prostituáltakat értek „tetten”... ■ Kolumbán Tünde Kiváltaná kastélyépületét a berzencei Szeretet Szociális Ott­hon, pontosabban a fenntartó Somogy Megyei Önkormányzat. A szociális otthon pszichiátriai részlege ugyanis az egykori Fes- tetics-kastély másfél évszázados épületében működik.- A fenntartó a szociális ellá­tórendszer felülvizsgálata so­rán a „legembertelenebb” kö­rülményeket találta itt - mond­ta Szőke József igazgató. Ötven­egy éve működik az otthon a kastélyépületben, amely ere­dendően más célra épült, így ebben a formában nyilván nem töltheti be az elvárt funkciót. Például tíz-tizenhárom ágyas szobákban vannak a betegek, az ágyak között csekély távol­sággal. Az igazgató szerint nem csoda, ha időnként súrlódás van a betegek között, hiszen át­lógnak egymás intim szférájá­ba. A szociális helyiségek sem megfelelőek, és nincsenek kö­zösségi helyiségek. Hiába az igyekezet, ha a pénz mindig csak „tűzoltásra” elég az öreg épületben.- A fenntartó készített egy előtanulmányt, ha lehetőség lesz a műemlék kastélyokban működő intézmények kiváltá­sára, akkor pályázhassunk. Egy zöldmezős beruházásról lenne szó, egymilliárdos ösz- szeggel - mondta Szőke Jó­zsef. ■ Varga Andrea ■I Ön szerint hol legyen a mostaninál több sebességmérő készülék? Szavazzon hírportálunkon ^ / ma 16 óráig: ' S0NUNE.hu jpr A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom