Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-02 / 51. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 2„ HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Saját rendőrt kérnek a falvak ki lesz a bűnbak? Vizsgálat után fegyelmire számíthat a siófoki rendőri vezetés (Folytatás az 1. oldalról) Balázs Árpád siófoki polgármester az eset kapcsán korábban azt mondta lapunknak: botrányos, hogy a Balaton fővárosában nincsen elegendő rendőr a nyári szezon kellős közepén egy ilyen, az idegenforgalomra is káros megmozdulás megakadályozására. Ott a hatalmas városi rendőrpalota, de kong az ürességtől, jegyezte meg a polgármester. Lengyel Róbert siófoki rendőr- kapitány tavalyi szezonértékelőjében a köznyugalmat megzavaró egyetlen nyári eseménynek titulálta az enyingi cigánybanda vonulását. Akkor senki sem kapta föl rá a fejét, akkor senki sem követelt vizsgálatot... Idén több lehet a rendőr a Ba- laton-parton a megyei főkapitány elképzelése szerint. - A határterületeken, Barcs, Nagyatád környékén 450-500 rendőr van, vagyis az 1500 fős somogyi állomány harmada - mondta lapunknak Mergancz Sándor. - Ebből legalább ötven rendőrt át kellene csoportosítani a megye északi részeibe, a Balaton környékére. Ha lesz engedély az állománytábla módosítására, ezt szeretnénk is megtenni. Egyelőre „ingáznának" ezek a rendőrök, ám ha később vállalnák a letelepedést a megye más részén, az még jobb lenne. Ez igaz a bevetési szolgálatra is, amelynek jelenleg Nagykanizsa a központja, de a somogyi állományhoz tartozik. Ők hamarosan Somogyba, Kaposvárra jönnek, az előzetes érdeklődés alapján - bár szinte valamennyien zalai \ kötődésűek - a döntő többség | Vállalja ezt. A helyük biztosított, | egyelőre „bejárók" lesznek, ami- I hez, úgy" tűnik, tudunk akár Baráti fogadtatás. Bibó János somogyjádi körzeti megbízott Azt hitte a rendőr, kutyát ütött el A tab melletti zsákfaluban, Lullán kerestük vasárnap P. Gábor rendőrt, aki szombatra virradóra Tabon halálra gázolt egy kerékpárost úgy, hogy eltávozott a baleset helyszínéről Állítólag hazament, lefeküdt aludni, és csak másnap reggel tudta meg, hogy milyen nagy bajt okozott. Úgy tudjuk, azzal védekezett: azt hitte, hogy egy kutyát ütött el... KLEiBER JENŐ amatőr kettes- fogat-hajtó éppen edzésre indult a lovaival, amikor megszólítottuk. Azt mondta: személyesen ismeri a fiatal rendőrt, akit korrekt, tisztességes, megbízható férfinak tart. Gősi József éppen kocsiba fogta fekete sodrott kancáját. - Micsoda, a Gabi volt az elkövető? - így Gősi.- Én is kerültem hasonló helyzetbe. Kisecsenyben ütöttem el autóval egy gyermeket, aki elém szaladt. De a helyszínen maradtam, amíg a rendőrök oda nem értek. A HALÁLOS BALESETET OKOZÓ fiú unokatestvére, P. István cáfolta azt a szóbeszédet, hogy a rendőr ittas lett volna, és a baleset elhagyása után összetörte az autóját. Sőt, azt a pletykát is, hogy az eset után felvágta az ereit. - Az elütött és meghalt férfi unokabátyámék közeli ismerőse volt.. A RENDŐR ÉDESANYJA CSak annyit mondott: a fiuk nem vágta föl az ereit krutek j . buszt is biztosítani, aztán később, reméljük, minél többen választják majd a Kaposvárra és környékére települést. Ez a balatoni idegenforgalmi szezont is érintené, hiszen nyáron a bevetési szolgálat, illetve a déli kapitányságokról átvezényelt rendőrök is ott teljesítenének szolgálatot, ami jóval nagyobb létszámot jelenthetne Fonyód, Marcali és Siófok környékén. Persze, a feltételek megteremtése nem egyszerű feladat, de az önkormányzatok, úgy tűnik, partnerek ebben. Ha létszámhiány nincs is, jelenleg nem megoldható, hogy minden településnek saját rendőre legyen. - Jelenleg 118 körzeti megbízott jut 245 településre - tudtuk meg a főkapitánytól. - Ezzel nem állunk rosszul. Annak idején választani kellett, hogy a legtöbb településre jusson egy-egy rendőr, vagy őrsök legyenek, s ahhoz tartozó körzeti megbízottak, akik rugalmasan, több településen látnak el szolgálatot. Az utóbbi tűnt célszerűbbnek. Bár én szeretném a legjobban, nem gondolom, hogy valaha is elérjük, hogy a 245 település mindegyikének saját körzeti megbízottja legyen. A települések azonban nem adják fel a küzdelmet azért, hogy saját rendőrük legyen. A legutóbbi közbiztonsági egyeztető fórumon is ez volt a polgármesterek leggyakrabban elhangzó kérése. Sokan tennének is ezért, akár házat, szolgálati lakást is felajánlanának a faluban, ha oda költözne egy rendőr. Somogyjá- don ingyen irodát biztosítottak a körzeti megbízottaknak, akik kilenc települést innen látnak el. Hasonló a helyzet Felsőmocso- ládon és Mezőcsokonyán is. Néhány hozzászólás a Sonline.hu-rol; felelősnek lennie kell, a népet meg kell nyugtatni, a médiának áldozatot kell bemutatni ázván Tőlük mindenki fél! MINDENKI!!! Ha valakik mégis fellépnének igazán ellenük, valószínű, nem sokáig élnének, vagy kicsinálnák a családjukat. fiz maffia a javából, nem a rendőrség korrumpálódott, hanem azt csináltak belőlük Nyalniuk kell a nagymenők talpát!!! Ki vannak szolgáltatva az állami és maffiaigényeknek, két oldalról pofozzák őket. A rendőri vezetés mindig is névtől függetlenül önhibáján kívül újra ki lesz szolgáltatva (de azért ezzel anyagilag biztos jól járnak). persze Féltik a munkahelyüket, állásukat, megélhetésüket. A bűnözőknek több jogot biztosítanak a jelenlegi törvényeink - hála a különböző jogvédő szervezetek ténykedéseinek. Ezért nem hívok rendőrt, ha tetten érek egy bűnelkövetőt. Elrendezem saját hatáskörben... + -1 Nem a Lengyel Róbertén kell elverni a port! Talán a szunnyadó felelőst, D. E.-tkéne elővenni... Ő volt akkor a kapitány. Az ő lelkén szárad több minden, ami Siófokon történt. De ezt majd később... KRISZTÍ3T11 Helyes, kapják is meg a büntetésüket! Ebben az a legszomorúbb, hogy egy 26 éves fiatalembernek kellett meghalnia, hogy erre fény derüljön!! Abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az egyetlen erődemonstrációjuk! Remélem, az APEH is folytatja az ellenőrzéseket, a vajdával kezdődően! Rosszak a törvények Ha csak két rendőr van a helyszínen, legyen joguk és lehetőségük intézkedni. Ha szükséges, az összes lőszerüket felhasználva. ja ja Ez úgy működik rendőréknél, hogy ha a töketlen, alkalmatlan vezetőnek a tökeit megcsavargatják, akkor az lavinaszerűen elindul lefelé, ahelyett, hogy a tőke-csavart vezető elköszönne az egyenruhától (és félmilliós nettó fizetésétől). laca-faca Felelősnek lennie kell! A népet meg kell nyugtatni, a médiának áldozatot kell bemutatni! Ezért kap fegyelmit a röviddel előtte kinevezett kapitány! Szóval - ismerve az elődjeinek sorsát - a siófoki rendőrkapitányi poszt nem igazán nyugdíjasállás.... Nemzetrontás akkor és most ELKERÜLIK A KLUBRÁDIÓT a fideszes politikusok, mert Kuncze Gábor az ország rettenetes helyzete miatt letargiában senyvedőknek ciántablettát adna utalásféleképpen, ha már nem érzik, hogy sokkal jobban élnek, mint eddig bármikor. Az SZDSZ egykori elnöke sok ilyen embert ismer - derült ki az ominózus beszélgetésből. Talán igaza is lehetne, de most szegény rádiót emiatt fogja bojkottálni az ellensúlyozó nehezék. Nem az a baj, hogy Kuncze Gábor illusztrált egy társadalmi jelenséget, hanem hogy cián- mérgezéses öngyilkosságra buzdítja a nihilistákat. Akárhogyan is nézzük, ez az individualista pökhendi- ség által megvalósított nemzetrontás minősített esete. bojkottok idejében egyáltalán nem különös az üyen- féle különállás, szeretjük megmondani, mi a szép és ml a jó. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök éppen az ellenzékhez közeli napilap példányszámát emelte fel rövid idő alatt Bayer Zsolt etikailag, erkölcsileg vitatható publicisztikája mentén, ami a Cozma-gyilkos- ság másnapján borzolta fel a kedélyeket. A FIDESZ RENDEZVÉNYEINEK vendégszónoka kötelességszerűnek nevezte egy bizonyos, a magyar társadalomból indulatokkal, szenvedéllyel kirajzolt csoport („állatok") maradéktalan le- lövését. Akkor az ellenzéki párt egyik aktuális véleményjelentője sem fordult szembe kedvenc pubücistá- jával, és azt sem mondták, hogy soha többet nem mennek a Széles-birodalom szerkesztőségeibe nyilatkozni, megtorolva a lelövéses nemzetrontást. szegény Klubrádió most bánhatja, hogy Kuncze Gábor nem tudott választékosabban fogalmazni... Egymás elől viszik el a vendéget a dél-somogyi beruházások vita Iharosi szerint nem újabb wellness-szállót kell építeni, ám Feigli úgy véli, nagy szüksége van rá Barcsnak- Nem biztos, hogy wellness- szállót kell most építeni Barcson- véli Iharosi István, a Dél-dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének elnöke, a nagyatádi fürdő vezetője. - Ehelyett talán a Drávára kellene költeni a pénzt, ami föltáratlan kincs. Megírtuk: 7,5 milliárd forintért luxusszálloda épül Barcson. A komplexum 320 ággyal s egy, az országban egyedülálló látványossággal fogadja majd a vendégeket: egy tengerparti plázs kialakítását tervezik, igazi mediterrán hangulattal.- Dél-Somogyban 25-30 kilométerenként vannak gyógy- és termálfürdők - mondta Iharosi István. - Feladat mindenütt Iharosi István (jobbról) a hétvégi Utazás Kiállítás dél-dunántúli standjánál Kell a szálláshely! FEK5U FERENC: - Egy több napra, sőt több hétre is elegendő látnivalót kínáló területen nem lehet idegenforgalmat, turizmust építeni szállás nélkül. A zágrábi repülőtér nincs messze, hamarosan talán az autópálya is megépül. Bárhonnan megközelíthető lesz a város. Nemcsak a programkínálattal, hanem a szálláslehetőségekkel is szeretnénk minél színesebb palettával szolgálni. S nemcsak szálloda épül, hanem kemping, panzió, turistaszálló is. megkeresni azokat a szolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ne egymás elől vigyük el a vendégeket. Amúgy az ökoturizmus, a faluturizmus lehet a nyerő Somogybán Iharosi szerint. - Megyénkben rossz ütemben készülnek a fejlesztések. Barcson és Marcaliban gyógy- és well- ness-szálló épül, Nagyatádon pedig kastélyszálló. Pedig Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy budapesti ötcsillagos szállodában egy hét elmúlt anélkül, hogy aludt volna náluk egyetlen vendég... A személyzet 170 fős. Feigli Ferenc barcsi polgár- mester szerint ugyanakkor igenis szükség van egy ekkora beruházással épülő szállodára Barcson. - Barcs azon kevés városok közé tartozik, ahol a közvetlen közelben rendkívül izgalmas természeti környezet található, a Dráva folyó, partján a Duna- Dráva Nemzeti Park egyedülállóan gazdag állat- és növényvilággal. A tavak, a folyó és az ártér igazi horgászparadicsom, az erdős területek nagyvadakban gazdagok. Ráadásul a hosszú, több évtizedes elzártság után, amikor nem lehetett megközelíteni ezt a határszéli vidéket, a maga érintetlenségében lehet látni ezt a csodálatos környezetet. Mire lehetne turizmust építeni, ha nem erre? JEGYZET szűcs TIBOR