Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-02 / 51. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES INTERJÚ Nőnapi hóvirágnéző Megfogták a piros ultit nem csak férfiaknak Kilenc település kártyásai Várdán Jó hír autósoknak: a jövő hónaptól ingyenes lesz a parkolás Tabon Kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területein a túraszezon. Szegvári Zoltán természetvédelmi őr a gyótái tavaszi virágok közé viszi az első túrázókat, amolyan nőnap előtti hóvirágnézőbe.- Miért Gyótapuszta?- Kedvelt a kirándulók és a természetjárók között. Végtelen gazdagságú az élővilág. Még ilyenkor is, mikor még csak éledezőt a természet, üdítő látvány. Olyan vidék, ami páratlan az országban. Szakvezetéssel még jobban megismerhető, milyen természeti értékek vesznek körül bennünket. Tavaly a cik- • Iámén virágzása idején szerveztünk gyalogtúrát- Mindent a szemnek, semmit a kéznek?- A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzeten keresztül vezet majd szombaton az utunk. A lényeg, hogy a természetes környezetükben fedezzék fel a nyíló hóvirágot, májvirágot, tőzikét. Ezek a virágok védettek. Bár Európában szinte teljesen eltűnt például a hóvirág is, Magyar- országon szerencsére van még mit megvédeni.- Minden évben ki is választanak egy-egy védett fajt?-/A kiemeléssel az adott fajokat szeretnénk jobban megismertetni. Idén például az év madara a vetésivarjú és a kékvércse lett. ■ Vigmond Erika Szegvári Zoltán: páratlan élővilágú a gyótapusztai védett termé- terület Kedvező információ a kisvárosban gyakran megforduló autósoknak: április 1-jétől ingyenes lesz a parkolás Tabon. A városatyák csütörtöki ülésükön módosították a közterület használatáról és a fizetendő díjak mértékéről szóló korábbi rendeletü- ket. A kisvárosban az egészségház mellett, illetve a Nagy Ferenc Galéria előtt van kialakított fizetőparkoló. Nagy Szabina aljegyzőtől megtudtuk: a galéria előtti parkoló pályázati pénzből épült 1996-ban. A fizetőparkolásból adódó bevételek azonban nem fedezték a fenntartással, üzemeltetéssel együtt járó kiadásokat. így célszerű, hogy az önkormányzat tulajdonában levő fizetőparkolás mindkét parkolóban megszűnjön. ■ Két helyen kell fizetni most még a parkolásért Tabon, a galéria előtt, valamint az egészségház mellett. Férfiak és nő. Az is jól szórakozott, akinek nem volt túl jó a lapjárása. A vasárnapi várdai ultiversenyen a játék volt a lényeg és a jó hangulat Somogybán ultiklub alakult, 2005 óta rendszeresen versenyeket szerveznek, 2007 óta pedig már vándorkupájuk is van. Vasárnap Várdán forgatták az ördög bibliáját. Jakab Edit Az ultinak kultusza van. Barina Zsolt, a somogyi klub elnöke szerint régen nagyon sokan hódoltak az ultizásnak. Szeretnék feleleveníteni a régi hagyományt. A klubnak huszonéves és nyolcvanéves tagja is van. Legújabb kezdeményezésük a csapatbajnokság, amelyet először Várdán rendeztek meg kilenc település részvételével. Várda, Mezőcsokonya, Hetes, Juta, Kaposvár, Kaposfő, Toponár, Kaposmérő és Zselickislak három-három fős csapatokkal nevezett. Délelőttől késő estig tartott a viadal. A verseny persze nem a pénzről szólt. A közösen elköltött ebéd és vacsora mell lett a szórakozás, a játék volt a lényeg. Vető Tamásné, a verseny egyedüli női résztvevője tíz éve ultizik.- Toponárra költözött két idős úr, akik mindig játszottak nálam a presszóban - mondja. - Először csak figyeltem őket Aztán felajánlották, hogy „gyorstalpalón" megtanítanak. Két hét múlva rögtön megfogtam az első piros ultit kontrával. Tévhit, hogy ez nehéz játék.' Csak gondolkodni kell.- Az a legjobb benne, hogy mindenkinek kialakul az egyéni játékstílusa - véli Lőczi György, aki 73 évével a csapat legidősebb tagja. - Sokat számít a rutin. Én 16 éves koromban kezdtem játszani, a munkásszállón ez volt a szórakozásunk. A verseny azért izgalmas, mert olyanokkal játszhatom, akiknek a játékstílusát nem ismerem. Ez nem hazárdjáték, téved, aki azt hiszi. Társasági szórakozás és a világ legszebb kártyajátéka...- Az adott rendelet módosítása a közterületek használati díjának emelését is tartalmazza - magyarázta Nagy Szabina. - Ezek az elmúlt évi infláció mértékét is figyelembe véve kerültek megállapításra. Az emelés mértéke átlagosan 17,3 százalék. A törmelék, építőanyag, tüzelőtárolás, a mozgóárusítás, illetve a cirkuszi tevékenység esetében pedig az infláció mértékét meghaladó a díjemelés. Ezek a díjak az önkormányzat bevételeinek növelése céljából kerültek magasabb mértékben megállapításra. ■ Krutek J. Tízből kilenc roma állástalan Dél-Somogyban megállapodás Elsőként a somogyi cigányok csatlakoztak; esélyt ront a késlekedés (Folytatás az 1. oldalról) Május 1-jéig terjedően négy hónap kimarad a lehetőségekből, miközben a romák 90 százalékának nincs állása Dél-Somogyban. A „Roma Integrációért” Vállalkozók Országos Szövetsége (RIVOSZ) elsőként a Somogy Megyei Területi Cigány ECisebbségi Önkormányzattal írt alá együttműködési megállapodást. Vállalják, hogy közösen munkálkodnak a munka világán keresztül vezető roma integráció elősegítésében, együtt lépnek fel a közös célokat szolgáló érdekeik érvényesítésében. Többek között konkrét javaslatokat terjesztenek elő az Új Magyarország Fejlesztési Terv beruházásoknál, régiós, önkormányzati, egyéb támogatott építési projekteknél a hátrányos helyzetű munkavállalók, köztük a romák minél nagyobb arányú munkához juttatására, foglalkoztatására.- A „cigánykérdést” az országos média napirenden tartja, alkalmat ad több különböző vélemény kinyilatkoztatására - így Horváth János RTVOSZ-elnök. Halljuk: pozitív változást eredményező kitörési lehetőségként az oktatást, munkát tartják legtöbben a roma integrációhoz vezető útnak, s ezzel mi is egyetértünk. A szépséghiba az, hogy ezt régóta halljuk, de eddig sem a cigányság, sem a többségi társadalom választott vezetői nem tudtak kellő hatékonyságú, rövid távon is eredményes, gyakorlatban megvalósítható koncepcióval előállni. Halaszthatatlan, hogy olyan foglalkoztatási program induljon, amely komplexen kezelni tudja és elősegíti - a valóban egyedüli megoldást jelentő - a munka világán keresztül vezető roma integrációt. A romáknak lehetőséget kell adni, hogy tetteikkel bizonyíthassák: dolgozni akarnak és a társadalom egyenrangú, hasznos tagjai lenni. ■ Varga Andrea Tavaszi szél programot áraszt a Balaton-parton fesztivál Fonyód, Lelle és Boglár közösen teszi névjegyét idén is a kultúra asztalára- Van nekünk annál szebb, mint a balatoni naplemente vagy a téli Balaton? - tette fel a költői kérdést szombaton Balatonbogláron Baricz Kati, aki Susan Sontag amerikai írónő filozofikus gondolatmenetével és Simon Ottó költő szavaival tett kis időre stoptáblát a rohanó hétköznapokból egybegyűltek elé. A világszerte elismert, Fonyódon élő fotóművész a Bogiári Fotósok Baráti Körének természetfotó-kiállítását nyitotta meg a művelődési házban. A boglárt, fonyódi és leilei képeiket f bemutató alkotókat Hídvégi Jó- ~ zse/fonyódi polgármester köszön- J tötte. Az eseménnyel kezdődött J ünnepélyesen a „Balatoni szél 1 2009” nevet viselő tavaszi feszti- Baricz Kati fotóművész és Samu Mihály fotós a bogiári megnyitón A családi olvasástól a rocktehetségekig SZALAi TÜNDE, GOMBOS EMIL És varga István intézmény- vezetők invitáltak fesztiválozásra. Bogláron idén is lesz Kossuth-vacsora és tehetségkutató rockfesztivál a program részeként, míg Lettén idén is regionális bábfesztivált és családi olvasóversenyt tartanak. Fonyód a várossá válás huszadik évfordulójára készül kiemelten, de a kézműves foglalkozástól a zenés programokig mindenre gondoltak. vál, mely a három szomszédos város együttműködésére épülő, nagyszabású programsorozat. Kovács Miklós balatonboglári polgármester köszöntőjében kiemelte: hagyomány már a tizenkét éves fesztivál, a zsúfolásig telt házban úgy tűnt, hogy minden eddiginél többen vettek részt az ünneplésben. A települések kínálata jól kiegészíti egymást, az összefogás példaértékű - emelte ki feszti- válmegnyitójában Kenéz István balatonlellei polgármester, a fonyódi kistérségi társulás elnöke. Az érdeklődők öt héten át tizenhárom helyszínen, összesen hatvan programon vehetnek részt a három városban. ■ Füleki T. SOMOST BLOGJfl Minden hétfőn főállású roma^Éjfc; nevelőszülő irja4KiyÉ| Somogy blogját EBI a Sonline.hu-n H KATTINTSON BÁNK! Esküszünk templomban, bíróságon, katonaságnál, rendőrségnél, parlamentben, szakmákra és minden olyanra, ahol arról teszünk fogadalmat, hogy tudásunk legjavát adva segítünk, mindent megteszünk azokért, akik ezt joggal elvárják tőlünk.