Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-10 / 58. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 10., KEDD 10 Győri fedett pályán nyert aranyérmet atlétika A Pest megyei nyílt serdülő fedett pályás atlétikai bajnokságon in­dultak a Kaposvári Sport­iskola éppen egészséges sportolói. A legjobban a 13 éveseknél induló Győri Szilveszter szerepelt, aki 300 méteren aranyérmes lett. A 13 éves leányoknál Kalina Kinga távolugrás­ban szerzett bronzérmet, míg 60 méter gáton ötödik lett. A 14 éves fiúknál De­ák Lajos két számban is 300 méteren és 60 méter gáton is ötödik lett. (kz) Hazahozta Korányi András a vándorkupát lábtenisz Szombathelyen rendezték a III. Horváth Jenő hagyományos, egy- érintős egyéni lábtenisz- emlékversenyt. A viadalra a hazaiak mellett Makóról és Esztergomból érkeztek lábteniszezők, Kaposvárt pedig Korányi András kép­viselte, aki az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan idén is győzelemnek örül­hetett. A harmadik siker után a vándorkupa végleg Somogyba került, (ti) Április elsején játszik a Siófok II. Dorogon labdarúgás A dorogi pá­lya rossz állapota miatt el­maradt a BFC Siófok NB Ill-ban szereplő második csapatának tavaszi nyitó- mérkőzése. Készéi Ferenc együttese így egy héttel később mutatkozik be, a Dorog-BFC Siófok II. mér­kőzést pedig április 1-jén 16.30 órakor pótolják, (ti) Atizenhármasistöbb mint tízmilliót ér totónyeremények A Sze­rencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 10. fogadási heti totó és góltotó nyere­ményei a következők: a to­tón telitalálatos nem volt, a két darab tizenhármas nyereménye egyenként 11 008 300 forint. A tizen­kettesekre 75 120, a tizen­egyesekre 5 405, míg a tí­zesekre 1 075 forintot fi­zetnek. A góltotón a négye­sek értéke 20 945 forint. Diadalt aratott a Munkácsy kosárlabda diákolimpia Veretlenül szereztek bajnoki aranyérmet A csodánál is több kellene a Körmend ellen a továbbjutáshoz Diákolimpiái bajnoki cí­met szerzett a kaposvári Munkácsy Mihály Gim­názium és Szakközépis­kola VI. korcsoportos fiú kosárlabda-együttese. Kun Zoltán Mint arról már hétfői lapunkban beszámoltunk, diákolimpiái baj­nok lett Hódmezővásárhelyen a kaposvári Munkácsy gimnázi­um fiú kosárlabdacsapata. Feke­te Ádám testnevelő, edző együt­tese imponáló fölénnyel hódítot­tál el az aranyérmet riválisai előtt a nyolc gárdát felvonultató országos fináléban. A 19 megyéből, valamint Bu­dapest képviseletében a fiúknál összesen nem kevesebb, mint 104 csapat kezdte meg a csatá­rozásokat 2008 őszén. Az országos döntőben előbb a szegedi Gábor Dénes Gimnázi­um alakulatát verték 36 pont­tal, majd a tiszaújvárosi Eötvös iskola csapatát sikerült legyőz­ni. Ezt követően a zalaegerszegi Kölcsey sem jelentett leküzdhe- teüen akadályt. A döntőbe jutá­sért a kecskeméti Bolyai gimná­zium csapata ellen is diadalt arattak Bíróék. A fináléban az a Tiszaújváros következett, amely ellen a selej- g tezők során már több mint 20 | ponttal vertek Vojvodáék. Az is- | méüés még jobban sikerült, hi- g szén a döntőt 54-28-ra nyerték E a munkácsysok. Vojvoda Dávid ezúttal iskolája csapatában vállalt vezérszerepet A végeredmény: 1. Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakkö­zépiskola (Kaposvár), 2. Eötvös József Gimnázium (Tiszaújvá­ros), 3. Irinyi János Gimnázium (Debrecen), 4. Bolyai János Gim­názium (Kecskemét), 5. Kölcsey Ferenc Gimnázium (Zalaeger­szeg), 6. Bányai Júlia Gimnázi­um (Kecskemét), 7. Gábor Dénes Gimnázium (Szeged), 8. Nagy Lajos Gimnázium (Szombat­hely). A MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM VI. KORCSOPORTOS FIÚ KOSÁRLAB­DACSAPATA: Bíró Bence, Fonai Ri- chárd, Gáspár Miklós, Gelencsér Gergő, Hőgye Lajos, Kovács Do­monkos, Mészáros Dániel, Ro- manek Péter, Simon Attila, Ta­kács Gergely, Vojvoda Dávid. testnevelő, edző: Fekete Ádám. KÜLÖNDÍJASOK, A LEGJOBB DOBÓ: Kovács Gergely Soma (Kecske­mét, Bolyai, 109 pont), legjobb 3 pontos dobó: Jurászik László (Kecskemét, Bányai - 16 tripla). LEGJOBB CSONGRÁD MEGYEI JÁTÉ­KOS: Varga Dániel (Szeged, Gá­bor Dénes), legeredményesebb testnevelő: Fekete Ádám (Ka­posvár, Munkácsy) „all star" csapat: Vojvoda Dá­vid (Kaposvár, Munkácsy), Ko­vács Gergely Soma (Kecskemét, Bolyai), Gál Balázs (Debrecen, Irinyi), Benőcs Dávid (Tiszaújvá­ros, Eötvös), Bíró Bence (Kapos­vár, Munkácsy). A Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetsége által felaján­lott vándordíját egy évig a Mun­kácsy gimnázium védi. Mohácson is a nagyatádiak örülhettek sakk nb ti Kiütötte az éllovas Decs a tartalékos Szenna Pack csapatát SAKK NB II., ASZTALOS LAJOS CSOPORT: MOHÁCS-NAGYATÁD 5-7 Újabb kemény mérkőzésen van túl a nagyatádi sakkcsapat. Egy gyors döntetlent követően a hazai gárda jutott vezetéshez, ennek ellenére a győzelem egy pillanatig sem forgott veszély­ben. Előbb Vrban Mladen, majd Percze János aratott gyors si­kert, aztán újabb döntetlenek után Kiss Attila hozta az utolsó táblán a kötelező győzelmet. így megnyugtató kétpontos előny­nyel várták a mérkőzés hajráját a somogyiak. A döntetlenek mellett becsúszott egy újabb ve­reség, amit Bocska János győ­zelme kompenzált. A 7-5-ös végeredmény összességében igazságosnak mondható. A NAGYATÁDI GYŐZTESEK: Vrban Mladen (1. tábla), Percze János (2. L), Bocska János (8. t.), Kiss Attila (12. L). DÖNTETLENT ÉRT EL: Vrban Sztyepan (4. t.), Ferencz Miklós (5. t.), Szíjártó Attila (7. t), Lipcsei Ádám (9. L), Ehrbár Tibor (10. L), Für Katinka (11. t). DECS-SZEKSZÁRD II.-SZENNA PACK ZSELIC SC II. KAPOSVÁR 10,5-1,5 A bajnokságra törő hazai csa­pat jó játékkal fölényes győzel­met aratott a tartalékokkal fel­álló kaposváriakkal szemben. Különösen feltűnő a hátsó táb­lákon játszók eredménytelensé­ge. A somogyi együttesből hár­man értek el döntetlent: Weisz Tamás (3. t.), Miovecz Bálint (4. t.) és Trapp Imre ( 5.t.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: MÁV Előre-Dombóvár 10-2. Baja-Ta­mási 7,5-4,5. Pannonpower- Dunaújváros 5-7. Komló-Fe­hérvár 4,5-7,5. ■ Kun Z. A bajnokság állása: 1. Szekszárd/Decs _______80 pont 2. F ehérvár SE. 68 pont 3. Nagyatád____________67,5 pont 4. MÁV Előre Szfvár 63,5 pont 5. Dunaújváros_________54 pont 6. Mohács ________52,5 pont 7. Komló______________50,5 pont 8. Dombóvár 49 pont 9. Pannonpowerll_______45,5 pont JO. Szenna Pack II 42 pont 11. Tamási_____________37,5 pont 12 . Baja 37 pont A Magyar Kupa negyeddöntőjé­nek visszavágóját játssza ked­den 18 órakor a Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapata. A somo­gyiak a Polaroid Lami-Véd Kör­mend együttesét fogadják a Vá­rosi Sportcsarnokban. A továbbjutás kérdése sokak szerint nagy valószínűséggel már eldőlt. Annyi bizonyos, hogy a múlt heti körmendi ösz- szecsapáson „szerzett” 20 pon­tos hátrányt ledolgozni talán csak a csodával határos módon sikerülhet. A vasi városban ját­szott mérkőzésen a harmadik negyedig jól működött a csapat­játék, de azt követően teljesen szétestek a kaposváriak. A sok kihagyott tripla megbosszulta magát, és a gyors ellentámadá­sokból könnyen kovácsolt nagy előnyt a Körmend. A vasi vezetők valószínűleg már eldőltnek nyilvánították a továbbjutás kérdését, hiszen időközben szerződést bontottak a lengyel Zbigniew Bialekkel, aki a kaposváriak ellen tizenkét pontot és emellett öt lepattanót jegyzett. Ezért is kár a tetemes hátrányért. A somogyi klub vezetése tájé­koztatta lapunkat, hogy a Ka­posvári KK bajnoki mérkőzése­ire érvényes bérlettel rendelke­zők ingyen tekinthetik meg a Körmend elleni Magyar Kupa- találkozót. ■ Kun Z. Szorossá tették a végjátékot a kaposváriak KOSÁRLABDA NB II, NŐK: ATOMERŐMŰ SE- GYAKORLÓ DSE KAPOSVÁR 53-44 (15-4, 23-6, 8-17, 7-17) Paks, ESZI Sportcsarnok, 50 néző. V.: Reisz, Horváth A. GYAKORLÓ DSE KAPOSVÁR: Horváth B. (3), Frank (16), Berecz (10), Deák (9/3), Mayer (-). CSERE: Vízvári (4), Hendlein (-), Gárdonyvári (-), Eigner (2). edző: Dross Zoltán. Kapkodó, pontatlan játékkal rukkoltak elő a kaposvári lá­nyok az első félidőben. A végjá­tékot azonban védekezést vált­va, fegyelmezett támadásokkal szorossá tették a somogyiak. Jók: Frank, Berecz. ■ K. Z. Ötödik sikerét aratta a Siófok kosárlabda nb ii., férfiak Két ponttal nyert a Kertész-csapat Nyolcmillió forintot kaptak sporttámogatás Tizennégy egyesület, sportkör pályázott KOSÁRLABDA NB II, NYUGATI CSOPORT: SIÓFOKI KOSÁRSULI- MARLEY FSK SZEKSZÁRD 82-80 (23-13,19-16,19-28, 21-23) Siófok, 100 néző. Vezette: Szőcs, Horváth. SIÓFOKI KS: Polgár (31/3), Kumli (8), Kepli (21), Molnár A. (6), Kertész (9). csere: Pákozdi (2), Topschall (5/3). EDZŐ: Kertész Tamás. Az ellenfél legjobb dobói: Tóth T. (19), Császár (18/6). Végig vezetve nyerték a ta­lálkozót a házigazdák, akik az első félidőben kiválóan játszva, illetve Polgár 22 pontjának és Kepli remek játékának köszön­hetően tizenhárom pontos előnyre tettek szert a szünetre (42-29). A 25. percben már tizenhét ponttal is vezettek (52- 35), ám a negyedik negyedre ledolgozták hátrányukat az öt perc alatt 22 pontot dobó vendégek (61-57). Sőt, egy perc­cel a találkozó vége előtt már csak két ponttal (79-77) ve­zettek Polgárék, amikor Kepli duplájára egy hármassal vála­szoltak (81-80) a vendégek! A végeredményt Polgár állította be egy büntetővel (82-80), mi­után az utolsó támadásukat nem tudták kosárra váltani a szekszárdiak. A nyáron alakult balatoniaknak ez már az ötödik győzelme volt a bajnokságban. ■ Keszthelyi Zoltán Nagy csatát vívott egymással a Siófoki Kosársull és a Szekszárd Nyolcmillió forint támogatást biz­tosított - akárcsak a korábbi években - az idei költségvetésé­ből a sport támogatására a tabi képviselő-testület. Áz önkormányzat által kiírt pályázatra 14 sport­egyesület, sportkör nyújtott be igényt.- A humán bi­zottság átruházott hatáskörben meg­tárgyalta az ifjúsá­gi, verseny- és szabadidősport­célok támogatására beérkezett pályázatokat - mondta Csizma­dia Nándor képviselő, a bizott­ság elnöke. - A legnagyobb ösz- szegű támogatásban a Tabi Váro­si SC részesült 4 millió 620 ezer forinttal. A labdarúgó szakosz­tály részére több mint 4,2 milliót hagytunk jóvá, amely tartalmaz­za a felszerelések vásárlását, a játékengedélyeket, a sportorvosi díjat, az öregfiúk-csapat verse­nyeztetését, illetve a szállítási és étkezési költségeket. Az asz­talitenisz szakosz­tály 200, a fogathaj­tó 100, a sakk szak­osztály pedig ötven­ezer forint támogatást kapott. A Tabi Fitness SE 750 ezer fo­rintot kapott. Félmillió forintot hagytak jóvá az Eszterlánc Egye­sületnek, a Széchenyi István DSK pedig négyszázezer forint­hoz jutott a sikeres pályázattal.- A Szivárvány Napközi Ott­honos Óvoda felszerelések véte­lére háromszázezret költhet a kapott támogatás alapján - foly­tatta a bizottsági elnök. - A Béke Sport Horgász Egyesület 280 e- zerhez jutott. Az íjász SE, a Lö­vész-íjász SE, a Római Katolikus Iskola SK kétszáz-kétszázezer forint támogatásban részesült. A Tabi Féhatos SK, a Rudnay Gyula Életmód Verseny Szabad­idő ISE, a Rudnay Gyula Közép­iskola és Kollégium ISE pedig 150-150 ezret költhet uszodalá­togatásra, versenyek rendezésé­re, kupákra, oklevelekre. A Haj­sza Szabadidős SE részére pedig százezer forint jutott. ■ Krutek József ■ A legnagyobb összegű támo­gatásban a Ta­bi Városi SC részesült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom