Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-10 / 58. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 10., KEDD ll A korábbi győztes Tabol csapata megérdemelten lett újra bajnok Csúcsra került az ificsapat röplabda Kaszap Tamás kapta a legjobb feladónak járó különdíjat Újabb sikerével négy pontra nőtt a listavezető Kadarkút előnye Szombaton a rájátszás harmadik fordulójával befejeződött a tabi téli teremlabdarúgó-bajnokság 2008/2009. évi küzdelemsorozata. A tavalyi bajnok St. Etilénné gárdája csak rosszabb gól- különbsége miatt maradt le a duplázásról, hiszen az öt mérkőzésen 12 pontot gyűjtött, akárcsak a Tabol csapata. ■ Huszonnyolc gól született a Sereghajtók és a Ferrari összecsapásán. A 2007/2008-as bajnokságban nem induló - de a korábbi többszörös győztes - Tabol megérdemelten szerezte vissza a bajnokság első helyét jelentő trónt. Gombér György főszervezőtől megtudtuk: problémát jelentett, hogy a versenykiírást nem mindenki tanulmányozta át pontosan. Hozzátette azt is, hogy ez olyan hangulatot gerjesztett, ami az utolsó mérkőzésen - Riválisok-St. Etienne - a félbeszakadásához vezetett a második félidőben. A harmadik helyet a Frankfurt csípte el a bajnokság meglepetéscsapata, a Jimmy fiataljai ellen. A tavalyi ezüstérmes Kábese az utolsó mérkőzésekre pörgött föl igazán, így egyedüli csapatként százszázalékos teljesítménnyel zárta a rájátszást. Igaz, az idén ez csak a 13. hely megszerzéséhez volt elég. Az utolsó fordulójában gólszüret született a Se- reghajtók-Ferrari meccsen, 28 találattal. A legkevesebb gólt az Andocs KSE-Kapoly mérkőzésen rúgták, mindössze ötöt. A FEBRUÁR 28-1 (UTOLSÓ) FORDULÓ eredményei: Kábese-Sereg- hajtók 8-5; Serghajtók-Ferrari 17-11; Fényes Presszó-Andocsi Ászok 2-6; Sebi Ép-Ker-Török- koppány 6-4; Andocs KSE- Kapoly 3-2; Kábese-Karakóször- csög 7-5, Jimmy-Frankfurt 2-5; Tabol-Red Bull 12-4; Riválisok- Tabol 2-8; Riválisok-St. Eüenne 2-8 (a mérkőzés a második félidőben félbeszakadt). Az élcsoport végeredménye: 1. Tabol (12 pont), 2. St. Etienne (12), 3. Frankfurt (9), 4. Jimmy (6). A legjobb kapus címet Gróf Nándor (Jimmy) szerezte meg, a legjobb mezőnyjátékos pedig Kult Péter (Tabol) lett. A gólkirály Csizmadia Márton 36 lőtt góllal. ■ Krutek József A Varga Péter irányította 1. MCM-Kométa Kaposvár röplabdacsapata nyerte a Dunaújvárosban rendezett országos ifjúsági kupa hatos döntőjét. Fenyő Gábor A hat csapat két hármas csoportba osztva kezdte meg a csatározásokat; az 1. MCM-Kométa Kaposvár alakulata előbb 3-0-ra (22, 20, 21) legyőzte a Kalo-MÉH Kecskeméti RC-t, majd nagy csatában 3-2 (19, 17, -24, -16, 13) arányban a HPQ Szegedi RSE-nél bizonyult jobbnak. Az elődöntőben újra a kecskemétiek következtek, a végeredmény pedig ezúttal 3-1 (13, 17, -23, 14) lett. A döntőben a házigazda Dunaferr SE volt Kaszapék ellenfele; a nyitójátszma sorsa csak többszöri túlórában dőlt el, a következő két felvonás viszont meglehetősen sima volt (29,18,18). A dunaújvárosi döntő legjobb feladójának Kaszap Tamást választották meg, míg a legeredményesebb edzőnek járó különdíjat Varga Péter vehette át. A Kaszap Tamás vezette 1. MCM-Kométa Kaposvár ifjúsági röplabdacsapata Dunaújvárosban ért a csúcsra A címvédőt fogadják a Balaton-partlak labdarúgó MAGYAR kupa A Debrecennel játszik negyeddöntőt a Siófok A debreceniek kérésének eleget téve a BFC Siófok ma délután négy órakor fogadja a DVSC e- gyüttesét Magyar Kupa-mérkőzésen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kezelnék kiemelten a találkozót. A mai mérkőzés igenis fontos a csapatnak, mivel ez lesz az első tavaszi hazai mérkőzésük, másrészt szeretnének továbbjutni, ott lenni az MK-elődöntőben. Ezek olyan „minden lehet mérkőzések” - mondta Aczél Zoltán, utalva arra, hogy bizony a kupában borulhat a papírforma. - Ez remek kiugrási lehetőség a labdarúgóim számára, ráadásul újabb esély arra, hogy önbizalmat gyűjtsenek. Arról nem is beszélve, hogy itt a lehetőség, hogy valami emlékezeteset produkáljunk a tavasszal. Az pedig egyáltalán nem zavar, hogy a vendégek egy nappal többet pihenhettek miután ők már pénteken lejátszották a bajnoki mérkőzésüket. Frissek leszünk és motiváltak. Újpesten sok dicséretet kapott a csapatom, de a szimpatikus vesztes szerepét a jövőben nem kívánjuk eljátszani... A siófokiak összeállítása több helyen is kérdéses, hisz úgy tűnik, Milinte és Nagy sem tudja vállalni a játékot. Az előbbi épp az Újpest-meccs előtt betegedett meg, utóbbi pedig azon kapott egy rúgást a lábára. Rajtuk kívül Eugene is harcképtelen, akinek kötőhártya-gyulladása van. Vélhetően tehát újra Szalma védi a siófoki kaput, és Aczél Zoltán szerint Andruskó és a brazü Róni is helyet kap az együttesben. A tervei szerint Köntös sem kezd, akit Horváth helyettesít, az utóbbit pedig Tusori pótolja a védelem jobb oldalán. ■ Z. K JAKO SPORTCSARNOK KUPA NAGYBAJOMI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 15. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Oázis Fagyizó-Mező utca 6-3; Vése-Kolping Iskola 2-1; Se- gesdi öregfiúk-Vásártéri Falábúak 0-2; Nagybajomi öreg- fiúk-Kadarkút 2-5; Ifikör-Ku- tas 0-4. az élcsoport állása: 1. Kadarkút 38 pont (73-25), 2. Segesdi öregfiúk 34 pont (52- 19), 3. Vése 32 pont (57-22). ■ Sűrűn potyogtak a gólok; a 15. fordulóban meccsenként átlagban ötször avatták fel a derék hálóőröket. A KEDDI 16. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Vése-Kutas 17.30 órakor; Kadarkút-Vásártéri Falábúak 18.15-kor, Oázis Fagyizó-Ifikör 19-kor; Nagybajomi öregfiúk- Mező utca 19.45-kor, Segesdi öregflúk-Kolping Iskola 20.30- kor. A mérkőzéseket Nagybajomban a Városi Sportcsarnokban játsszák. ■ Fenyő Gábor Az éllovas kerek tíz góllal verte a kollégistákat II. BUBI-FOOD KUPA BALATONBOGLÁRI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 23. fordulóban a Felső ágban 34, míg az Alsó ágon 22 gólt láthattak az érdeklődők. FELSŐ ÁG (AZ 1-8. HELYEKÉRT): Popeye Pub-Grand Gold-Boglári Kollégium 13-3; Várdomb-Mini Söröző-Bombatipp 8-2; Vidó- Nádas Sörbár-Full-Gas 1-3; Dinamó Tóti-Piero's Étterem 1-3. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Popeye Pub-Grand Gold 63 pont (140- 43), 2. Várdomb-Mini Söröző 62 pont (147-62), 3. Vidó-Nádas Sörbár 51 pont (124-37). ALSÓ ÁG (A 9-16. HELYEKÉRT): Pokol Ételbár-Don Csicsó 4-1; Leilei öregfiúk-Forrest Gump 3-1; Juventus Pub-Big Team 3-2; Liget-Mathiasz 0-8. az élcsoport állása: 9. Pokol Ételbár 37 pont (60-75), 10. Juventus Pub 34 pont (74-72), 11. Leilei öregfiúk 33 pont (72-75). ■ Fenyő G. A tizedik helyen zárt a tartalékos serdülőegylet Vitték a pontokat Nagyatádról kézilabda nb i/b, férfiak Jobb volt a bajnokjelölt Pécs Volt válogatott beállással erősített az újonc Csurgó VÍZVÁRI GYÖRGY SERDÜLŐKUPA A CSOPORTMÉRKŐZÉSEKEN: BVSC-5P Kaposvári VK 9-8 (1-1, 4-2, 3-2, 1-3) - Bedő 2, Juhász-Szelei N. 2, Halász M. 2, Mogyorósi 1, Horváth 1; 5P Kaposvári VK-OSC 13-9 (8-2, 2-2, 2-3, 1-2) - Bedő 5, ifjabb Berta J. 3, Juhász-Szelei N. 2, Halász M. 1, Mogyorósi 1, Gaál 1. A helyosztókon: 5P Kaposvári VK-Kecskemét 17-8 (5-2, 4-2, 5-2, 3-2) - Bedő 3, ifjabb Berta J. 3, Mogyorósi 3, Juhász-Szelei N. 2, Halász M. 2, Piltner 2, Langmár 2; ZF Eger-5P Kaposvári VK 14-11 (2-2, 5-3, 5-2, 2-4) - Juhász-Szelei N. 6, Bedő 2, Mogyorósi 1, Halász M. 1, Langmár 1. ■ F. G. RINYAMENTI KC- PÉCS 23-29 (11-14) Nagyatád: 600 néző, vezette: Dobrovics, Tájog. RKC: Nagyvizeli - Takács 2, Kiss G. 4, Kovács I. 6, Kovács P. 2, Kiss J. 2, Kovacsevics 2. csere: Zsobrák (kapus), Oszlár 5, Borsos, Kiss M., Musits, Antal. EDZŐ: Vártok Ákos. A bajnokság rangadóján a Pécs gárdáját fogadta az RKC csapata. Azt a Pécset, amelytől egy jogtalanul szereplő játékos miatt kettő bajnoki pontot levontak, így egy esetleges hazai győzelemmel a két csapat helyet cserélhetett volna a tabellán. A találkozó jól indult, hiszen Nagyvizeli védéseinek köszönNem sikerült a nagyatádi bravúr a listavezető pécsi csapat ellen hetően a hazai csapat egygólos vezetésre tett szert, ám ekkor a támadásbeli bizonytalanságok technikai hibákat és rossz lövéseket szültek. Ebből a Pécs köny- nyű lerohanásgólokból háromgólos előnyre tett szert, amelyet meg is őrzött a félidő végéig. A második játékrész elején a hazai csapat sajnos ott folytatta, ahol abbahagyta. Erőtlen támadójáték, harmatgyenge védekezés, amelynek következtében a Pécs csak növelte előnyét, és megérdemelt győzelmet aratott. JÓK: Nagyvizeli, Kovács I., Oszlár. ifi: RKC-Pécs 37-33 (18-16). Ld.: Borsos 11, Vojkovics 6, Szőke 6, Kereszthegyi 6, Horváth 5. HORVÁTH GÁBOR Nem bízza a véletlenre a Csurgói KK a bentmaradást az első osztályú pontvadászatban. Az eddigi sikeres tavaszi szereplés - ahol még nem találtak legyőzőre a somogyiak - biztosítja, hogy az egyenes kiesést elkerüljék. így nagy valószínűséggel a 9-12. helyért zajló rájátszásban harcolhatja ki az együttes a bentmaradást. Azt, hogy ezt mennyire komolyan veszik Csurgón, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy újabb válogatottat Is megjárt játékost sikerült leigazolni. Az új szerzemény Józsa Máté. Az 1982-es születésű, 186 cm magas, 100 kg-os beálló, aki irányító poszton is használható, éveken keresztül a Pler játékosa volt. Szerepelt a Pick-Szegedben is, és 38-szor ölthette magára a válogatott mezét. A gólerős kézilabdázó télen érkezett haza Németországból, ahol a Bundes-ligá- ban szereplő Dormagen játékosa volt. Már akkor is fölmerült a neve Csurgón, de testvérével együtt a győri csapatot választotta, hogy segítsen a Rába-partiak- nak a bentmaradásban. A győri vezetőség nem intézte el a játék- engedélyét, így elfogadta a somogyi ajánlatot és június 30-ig szóló szerződést írt alá. Személye mindenképp erősítést jelent, így a könnyebb lesz kiharcolni az újabb egy évre szóló első osztályú tagságot. TÓTH TIHAMÉR A bajnokcsapat AZ 1. MCM-KOMÉTA KAPOSVÁR bajnok ifjúsági fiú röplabdacsapata: Kaszap Tamás csapat- kapitány, Lesznyik Károly, Ma- , gyár Bálint, Vajda Tamás, J Pálcsonyi Patrik, Gergye Ro- land, Halász Zoltán, Kolozsi : Sándor, Deák Márk, Nagy And- £ rás, edző: Varga Péter.