Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-08 / 6. szám

SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 8., CSÜTÖRTÖK Bravúros diadal lelkes játékkal kosárlabda nb j/A, férfiak Esélyesebb ellenfelét verte a sikert jobban akaró Kaposvár lik. A kaposváriak felkészülését nehezítette, hogy a litván Marciulionis vírusos betegség­gel küzdött, s a meccsig injekci­ós kezelést kapott. A paksi olda­lon térdével bajlódó Gulyást nem kezdette edzője. A helyén lehetőséget kapó Csaplár-Nagy pillanatok alatt hét ponttal je­lezte, megfelelő helyettes kíván lenni. Öt perc elteltével aztán érkezett Gulyás, aki rögtön trip­lával mutatkozott be. Elsősor­ban Hoffmann villogott a somo­gyiaknál, aki 14 pontot jegyzett egy negyed alatt. A légiósok lendítettek az ASE szekerén, ám Kiss K. hármasával 36-35- nél először vezetett a KKK. Welton káprázatos egykezes zsákolásánál felhördült a publi­kum, amely a félidő jó eredmé­nyének is örülhetett. Orosz 11 pontjával lódult meg újra a Ka­posvár, majd Welton triplája után már 67-59 állt az ered­ményjelzőn. A kiválóan védeke­ző somogyiak sorra hiúsították meg a paksi akciókat, így tarta­ni tudták előnyüket. A végjáték­ra elfáradtak a hazaiak, de az akarat eredményeként meg­nyerték az összecsapást. dzunics braniszlav: - Idege­sen kezdtünk, de a későbbi jó védekezéssel sikerült megala­poznunk a szép győzelmünket. Úgy gondolom megérdemelt a sikerünk. sabáu BALÁZS: - Gratulálok a Kaposvárnak! Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk. Az A Kaposvár amerikai légiósa Welton (fehér mezben) remek já­tékkal és huszonhét ponttal segí­tette győzelemhez csapatát első negyed után visszaesett a támadójátékunk, ezután csak erőlködtünk. Kulcsjátékosaink közül többen is tudásuk alatt teljesítettek. a junior mérkőzésen: Ka­posvári KK-Atomerőmű SE 85-80 (20-22, 11-24, 34-14, 20-20). Legjobb kaposvári do­bók: Juhos (19/3), Kovács D. (18/9), Takács G. (17/6), Halász (14), Bíró (12). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Debre­ceni Egyetem KE-Dombóvár KC 84-89, Univer-Kecskemét- Soproni sÖrdögök 83-84, Zalakerámia-ZTE KK-Nyíregy- háza 89-74, Albacomp-Falco KC-Szombathely lapzárta után ért véget. A Körmend-Szolnoki Olaj találkozót korábban ját­szották, a Pécs-EnterNet Hegy­vidék mérkőzést január 26-án rendezik. MIRE JÓ AZ MBT LÁBBELI! • Megszünteti a hátfájás, derékfájást • Gyógyítja a lúdtalpat, harántsüllyedési ■ ízületi problémák késelésére > Nehéz visszértágulatéi lábakra • lsem, ín, szalagsérülések utáni rehabilitációra • Terhesség (vénás problémák, , derékfájás elkerülése) • Adtilles-in problémák kezelésére um Kaposvár, Városim* 0.2. Telt 82/320436 Nyitva: H*IH 17 óráig Sxo* M2 óráig Bravúros sikert aratott idei első bajnoki mérkő­zésén az Atomerőmű SE csapatát vendégül látó Kaposvári KK együttese. A somogyiak a második helyezett tolnaiakat ver­ték lelkes játékkal. Kun Zoltán KAPOSVÁRI KK- ATOMERŐMŰ SE 89-82 (26-29, 23-17, 22-16,18-20) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 500 néző. Vezette: Pállá, Márton, Vétek. kaposvári KK: Marciulionis (6/3), Vojvoda (8/3), Welton (27/12), Hoffmann (18/6), Orosz (21). CSERE: Kiss K. (7/3), Dávid (2). vezetőedző: Dzunics Braniszlav. edző: Fekete Ádám. ATOMERŐMŰ SE: Nichols (4), Williams (11), Gosa (11), Johnson (12), Csaplár-Nagy E. (18/15). CSERE: Gulyás (23/3), Mészáros Z. (3), Kiss Zs. (-), Panta (-). vezetőedző: Sabáü Balázs. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 4. p.: 9-13, 7. p.: 17-22, 12. p.: 28-31, 18. p.: 42-43, 23. p.: 53-53, 28. p.: 67-60, 32. p.: 76-62, 38. p.: 82-76. KIPONTO­ZÓDOTT: Marciulionis (39. p.). JÓK: Hoffmann, Orosz, Welton, Marciulionis, illetve Csaplár- Nagy E., Gulyás. A megerőltető év eleji menet első állomásaként az Atomerő­mű csapatát fogadta a kaposvá- _ ri együttes, amely két hét alatt | öt találkozót vív majd. Ráadásul | az első három csata a tabella el- J ső három helyezettje ellen zaj- I Az Építőipari jutott a kaposvári országos döntőbe labdarúgás Pontveszteség nélkül nyerte a megyei diákolimpiái finálét Richter Sándor csapata Lezajlott az V-VI. korcsoportos Somogy megyei teremlabdarú­gó-diákolimpia döntője, ahol hat csapat küzdött a győzelemért, egyben az országos fináléba ju­tásért. Az „A” csoportban az Épí­tőipari (6 pont) nyert az Eötvös (3 pont) és a barcsi Széchényi (0 pont) előtt. A „B”-ben Munkácsy (6 pont), Táncsics (3 pont), Ba­ross (0 pont) sorrend alakult ki. A keresztjáték során az Épí­tőipari 2-1-es győzelmet aratott a Táncsics ellen, míg a Mun­kácsy 4-1-re nyert az Eötvössel szemben. A megyei finálét így a két győztes vívta, s gólgazdag mérkőzésen 5-1-es sikernek örülhetett az Építőipari, amely az országos döntőben való rész­vétel jogát is kiharcolta. A bronzmeccsen a Táncsics 7-2-es győzelmet aratott az Eötvös ellen, míg az ötödik he­lyért lejátszott mérkőzésen a Baross 5-4-re nyert a barcsi Széchényi ellen. A SOMOGY MEGYEI DÖNTŐ VÉG­EREDMÉNYE: 1. Építőipari és Fa­ipari Szakképző Iskola (Kapos­vár, testnevelő: Richter Sándor), 2. Munkácsy Mihály Gimnázi­um (Kaposvár, testnevelő: Gálosi Csongor), 3. Táncsics Mi­hály Gimnázium (Kaposvár, testnevelő: Prukner László), 4. Eötvös Loránd Műszaki Kö­zépiskola (Kaposvár, testneve­lő: Rédling Géza), 5. Baross Gábor Szakközépiskola (Sió­fok, testnevelő: Takács József), 6. BNI Széchényi Ferenc Kö­zépiskola (Barcs, testnevelő: Szabó Nándor). A kaposvári csapatoknak az országos döntőbe jutáson kívül minden bizonnyal pluszmotivá­ciót jelentett, hogy a megyei döntő győztese a következő kör­ben, azaz az országos fináléban hazai környezetben léphet pá­lyára. Az országos döntőt ugyanis január 24-25. között a somogyi megyeszékhelyen ren­dezik. ■ Temesvári I. Holtan találták az eltűnt motorost dakar Holtan találták Pas­cal Terryt, azt a motorost, aki még a vasárnapi, má­sodik szakaszon tűnt el az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezé­sű tereprali-viadalon. Pali­kék lapzártánkig nem ér­tek célba, ám 422 km-nél a 22. helyen álltak. Továbbra is élen állnak Majthényiék vitorlázás Négy futam után továbbra is a Maj- thényi Szabolcs-Domokos András-kettős vezet az Űj- Zélandon zajló vitorlázó repülőhollandi-világbaj­nokságon. A Balatonfóld- vári Spartacus VE ötszörös vb-aranyérmes duója a harmadik részverseny so­rán csak 10. lett, de a kö­vetkezőben rajt-cél győzel­met aratott. A páros az ösz- szetett versenyben 19 pont­tal áll az élen, egy ponttal megelőzve az ausztrál Nor­man Rydge-Richard Scarr- kettőst. A másik magyar duó, Süli András és Papp Dávid 26. és ló. hellyel folytatta szereplését, s a 25. helyet foglalja el a 44 egység közül. Februárban játszanak a somogyi együttesek KÉZILABDA Még két somo­gyi csapat érdekelt a férfi kézilabda Magyar Kupá­ban. AIV. fordulóban feb­ruár 6-án, 18 órakor Rinyamenti KC-MKB Veszprém KC, február 7- én, 18 órakor Csurgói KK-Gyöngyösi FKK mér­kőzést rendeznek, (kz) Otthon tartotta a kupát a babócsai csapat TEREMLABDARÚGÁS A hazai gárda nyerte a Babócsán rendezett háromnapos te­remlabdarúgó-tornát, miu­tán a döntőben 6-3-ra ver­ték a vízváriakat. Papp László lett a gólkirály 15 ta­lálattal. A 3. a barcsi Tűz- kakasok együttese lett, melynek kapusa, Verkman Norbert a legjobb hálóőr. A vízvári Kozma Norbertnek pedig a torna legjobb játé­kosa címet ítélték oda. (ga) Ezúttal nem rúgták, ütötték a labdát labdarúgó nb i A Fehérvár érdeklődik a brazil Andre Alves iránt Szoros csata alakult ki a vegyes párosoknál A felkészülés első két hetében inkább fizikai terhelést kapnak a Kaposvári Rákóczi FC élvonal­beli labdarúgói, s ezeket a tré­ningeket szerdánként floorbal- lozással teszik színesebbé a zöld-fehérek. Az egyetemi torna- csarnokban tegnap le is „játszot­ta” fennállása első floorball- meccsét a Rákóczi, amely villám- tornába torkollott, hiszen Pruk­ner László négy hatfős csapatra osztotta legénységét. Persze a szakmai stábot sem kell félteni, hiszen olyan kiegészítő sport­ágat talált a csapatnak, ahol azért a megfelelő terhelést is megkapták a játékosok. A leg­jobban a Farkas Krisztián, Kovácsevics Róbert, Pintér Lász­Kovácsevics Róbert (világos mezben.) megállíthatatlannak bizonyult ló, Pest Krisztián, Petrák Viktor, Zahorecz Krisztián hatosnak „feküdt” a jégkorong teremvál- tozata, hiszen valamennyi meccsüket megnyerték. - Re­mekül éreztem magam, nagyon tetszett ez a játék, a három győ­zelmünk mellett pedig a gólkirá­lyi címet is elhódítottam - mondta Kovácsevics Róbert, aki számolatlanul lőtte, pontosab­ban ütötte a gólokat. A kaposvári szurkolókat leg­inkább Andre Alves sorsa fog­lalkoztatja, aki után most az FC Fehérvár érdeklődik. Illés János ügyvezető elnök elmondta, tud­nak a fehérvári megkeresésről, de konkrétumokkal egyelőre nem szolgálhat. ■ T. I. Ezúttal is remek versenyt hozott a hagyományos Házaspárbaj ve­gyespáros- és páros-tekebajnok- ság, melyet a Közutasok KTK és a Higifil SE közösen rendezett. A házaspárbajt a Torma Éva-Bol- dizsár János-duó nyerte 239 fá­val, míg a vegyes párosok viada­lán a Szőke Klára, Csendes Ró­bert összetételű csapat diadal­maskodott, mindössze öt fával megelőzve a második helyezett Szüágyi Zsoltné-SchleiningEnd- re-párost. Itt egyébként rend­kívül szoros volt a dobogósok kö­zötti verseny, hiszen az ezüst- és bronzérmes között csak egy fa döntött. A versenyzők tandem­rendszerben hatvan vegyes gurí- tást teljesítettek. EREDMÉNYEK: Házaspárbaj: 1. Torma Éva, Boldizsár János (239 fa), 2. Fodor Erika, Murá­nyi János (228 fa), 3. Kovács Szilvia, Murányi László (222 fa). Vegyes páros: 1. Szőke Klá­ra, Csendes Róbert (252 fa), 2. Szilágyi Zsoltné, Schleining Endre (247 fa), 3. Dézsi Lászlóné, Molnár Rudolf (246 fa). Férfi páros, I-D. pálya: 1. Molnár Rudolf, Kovili József (282 fa), 2. Csendes Róbert, Molnár Rudolf (268 fa), 3. Vigh János, Gyűrűsi Vince (264 fa). III-IV. pálya: 1. Földi Tibor, Mu­rányi János (263 fa), 2. Molnár Rudolf, Kovili József (261 fa), 3. Kovili József, Csendes Róbert (258 fa). ■ Temesvári Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom