Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK RIPORT&HIRDETÉS Kelevízre költöztek a teleki romák befogadó falu Nagyobb rendőri figyelmet kapnak, ígéri a marcali kapitány Kelevízre költöztek a teleki romák. Akad, aki tart tőlük, más a kutyája miatt érzi biztonságban magát. A rendőrség persze figyel... (Folytatás az 1. oldalról) Az biztos, hogy nekem van két olyan kutyám (rájuk is megy a fele nyugdíjam), hogy erősen megérezné a hátsó felük - tette hozzá a nő.- Én bizony mérgelődöm, ne járassa le senki ezt a falut - tet­te hozzá a másik asszony.- Én ismerem Kovácsékat, még Telekiben is voltam náluk - mondta Orsós Levente. - Vélemé­nyem szerint itt Kelevízen nem alakul ki olyan helyzet, mint ott. Információink szerint rokoni szálak hozták a roma családot a faluba, s meg is vásárolták azt a házat, ahova beköltöztek. Az önkormányzatnál egyelőre nem tudnak erről, még nem jártak a hivatalban a lakcím- változás miatt. A temető utcájába szólt az út­mutatás: oda költöztek Ková­csék. Ám éppen nem voltak ott­hon a szülők, hogy az értesülé­seket megerősítsék. Berta Józsefné polgármester arról be­szélt: a Kelevízen élő roma csa­ládok viszonylag sikeresen be­illeszkedtek a falu életébe. Köz­munkaprogramban is foglal- § koztatják őket. Nem örülnének annak, ha ez a kialakult rend felborulna. - Természetesen ag­gódom, hallottam és olvastam is róluk az újságban. Majd meg­látjuk, hogyan alakul a helyzet - összegezte véleményét a pol­gármester. Búzás László marca­li rendőrkapitány elmondta: a siófoki rendőrkapitánytól érte­sült, hogy a Kovács család Kelevízre költözik. Tájékozta­tást kapott arról is, milyen bűn- cselekményeket követtek el, il­letve milyen konfliktushelyze­tek adódtak velük kapcsolat­ban. - Az elvünk az, hogy min­denki tiszta lappal indul, így ez a család is beilleszkedhet Kelevízen. Azonban azt is el kell mondani, hogy a település és a roma család tevékenysége nagyobb rendőri figyelmet kap. Mindenképpen az esetleges konfliktusok megelőzése a cél - tette hozzá a rendőrkapitány. Történt valami azonban a na­pokban, amiről Kelevízen be­szélnek: ellopták a falu védő­szentjének, Szent Antalnak a kő­szobrát. A helyiek szerint ez in­tő jel. ■ Vigmond Erika Állami kitüntetés: érdemrend Horn Péter akadémikusnak A Nagy Imre Érdemrend kitünte­tést adományozta Horn Péter Széchenyi-díjas akadémikusnak Sólyom László. Az államfő a mi­niszterelnök előterjesztésére tüntette ki a Kaposvári Egyetem egyetemi tanárát, rektor emeri- tust. Az agrártudományok és az alkalmazott állatgenetika nem­zetközileg is elismert kutatója, Kaposvár díszpolgára a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd és a nemzet egységének megvalósí­tása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifej­tett tevékenysége elismerése­ként kapta a kitüntetést. ■ B. T. Vonattal karambolozott az Opel Astra Vonat gázolt el egy autót szer­dán reggel Fejér megyében, ezért késett a Somogy Intercity (IC) is. — A Pécsről Budapestre tartó IC egy Opel Astrával ütkö­zött össze a sáregresi vasúti át­kelőnél - közölte a Somogyi Hír­lappal a MÁV Zrt. pécsi területi igazgatóságának munkatársa, aki a vonaton ült. A gépkocsivezető hölgyet mentőhelikopter szállította el a I helyszínről. ■ Harsányi Miklós HIRDETÉS VIDÉKRE 10-50% KEDVEZMÉNY TAXIC KAPOSVÁR b# 06-82/ 555555 FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2008. novemberben induló képzései:- építési műszaki ellenőr- auto-cad (számitógépes szerkesztő) Bővebb tájékoztatás: Kovács Marianna www.elmki.sulinet.hu , e-mail: komarianna@citromaíl.hu Tel.: 82/527-361, 06-30-533-6845 Fnysz: 14-0151-05 KJF Nyelvvizsgaközpont 8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos'út 55. Tel: 22/501-117, Tel/Fax: 22/501-118 gazdalkodo@kodolanyi.hu http://gazdalkodo.kodobnyi.hu NVELWIZSGÁZZON AZ EURÓPAI UNIÓS ELVÁRÁSOK SZERINT AZ ORSZÁGBAN 10 HELYEN A KJF Nyelvvizsgaközpont által szervezett 2008. decemberi szaknyelvi (idegenforgalom, üzleti szakirány), kétnyelvű, angol és német gazdálKODÓ nyelvvizsgáira várjuk a jelentkezőket. Jelentkezési határidő: 2008. november 10. r i » I Postapartner I Program A Magyar Posta vállalkozók és önkormányzatok jelentkezését várja postai szolgáltatás ellátására Országszerte már több mint háromszáz postapartner vállalkozó végez postai tevékenységet. Európa számos •'"Y.országában is működnek vállalkozói posták élelmiszer-, papír m^S ^Z*ete^^en' kávézókban vagy akár önkormányzati Posta Pont Belgiumban Hogyan lehet Postapartnerré válni? llnr Postapartnerségre már 15 megyében lehet pályázni. IV* JNlb- — Szükséges alkalmas ügyféltér és a postai feladatokhoz 1 ­technikai háttér, megbízható személyzet megfelelő ‘ A postai ismerettel. Ehhez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelkonstrukciót biztosít, továbbá munkaerő-piaci programok is kapcsolódnak bértámogatás, átképzési költségtérítés formájában. Postapartner a Somogy megyei Mikén Hol lehet Postapartnernek jelentkezni? Egyelőre nem kell mást tennie, mint mihamarabb jelentkezni a Ba Magyar Posta közbeszerzési pályázatának előminősítésére. Az előminősítési hirdetmény, a posták listája és részletek a programról a Posta weboldalán érhetők el: www.posta.hu/postapartner Legyen On is Postapartner! Magyar Posta www.posta.hu ^—

Next

/
Oldalképek
Tartalom