Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-30 / 254. szám
12 SPORT somogyi hírlap - 2008. október 30., csütörtök Az ifjúságiaknál Molnár Ákos volt a legjobb Fehérváron Székesfehérvár volt a házigazdája az országos kismaratoni bajnokságnak. Az ifjúsági fiúk mezőnyében Molnár Ákos, a Maraton AC Kaposvár versenyzője (az edzője Molnárné Jávori Beáta) meggyőző fölénnyel hódította el a bajnoki címet. A kaposvári atléta - társaival együtt - a fővárosban „hangolt" a fehérvári ob-ra. A 23. Plus Budapest Nemzetközi Maratonon és Futófesztiválon összesen 12 ezer 900-an (!) rajtoltak el. A maratoni, azaz a 42,195 méteres távot egyéniben, háromfős stafétában, valamint úgynevezett ekiden váltóban lehetett teljesíteni; utóbbit a Molnár Do- nát, Szabó Péter, Dómján Tibor, Nagy Tamás János, Molnár Ákos alkotta „Somogyi zsivá- nyok” névre hallgató csapat nyerte. ■ Fenyő G. Négy találkozón is a vendégek ünnepelhettek KARG AUTÓCSOPORT MEGYEI ASZTALITENISZ CSB A 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Zalakomár II.-Kaposvári AC II. 12:6 - a győztesek: Lukács 3, Anda 3, Németh 3, Kövesi 2, valamint a Lukács-Kövesi páros, illetve Major 4, Okos 1, valamint az Okos-Szakály páros. Kaposvári AC Veterán-AC Nagybajom 1:17 - a győztesek: Baksa 1, illetve Sándor 4, Toldi 4, Androsics 4, Hőgye 3, valamint a Sándor-Toldi és az Androsics-Hőgye páros. Da- rány-Balatonszárszó 2:16 - a győztesek: Kecskés 2, illetve Békés 4, Kemény 4, Fehér 3, Illés 3, valamint a Békés-Fehér és a Kemény-Illés páros. Berzen- ce-Zselickislak 4:14 - a győztesek: Lakatos 1, Kollár 1, Kondor 1, Varga 1, illetve Háttá Gy. 3, Háttá J. 3, Herner 3, Kovács 3, valamint a Háttá Gy.-Hatta J. és a Herner-Kovács páros. Tabi VSC-Siófoki VSE 5:13 - a győztesek: Wilhelm 2, Dunajcsik 1, Knopf 1, Hoppál 1, illetve Balaton 4, Bartha 3, Balogh 3, Pencsov 1, valamint a Bartha- Balogh és a Balaton-Pencsov páros. A Taszár-Nagyatád mérkőzést később játsszák. ■ F. G. Buday Ferenc személyében igazi sztáredző váltja Zsigmond Györgyöt az újonc NB I-es Csurgói KK férfi kézilabdacsapatának a kispadján Tóth Tihamér- Az első kérdés önmagától adódik: hogyan került a képbe a somogyi kisváros?- Áprilisban jöttem haza Iz- landról - mondta Buday Ferenc, aki korábban Szegeden és Dunaújvárosban is edzős- ködött, dolgozott Svájcban, Olaszországban, s a magyar válogatott mellett is ténykedett. - Az elmúlt évek „légióskodása” után mindenképpen Magyarországon akarok dolgozni; a jövőben a magyar kézilabdáért szeretnék minél többet és minél eredményesebben tenni. Több helyről megkerestek, így So- mogyból is.- Miért éppen Csurgóra esett a választása?- Az fogott meg, hogy ők kifejezetten Buday Ferencet akarták. Szinte két nap alatt sikerült mindenben megállapodnunk egymással.- A külföldön töltött évek után mennyire lesz újdonság a magyar bajnokság?- Azért jöttem haza Izland- ról, mert mindenképpen itthon szeretnék dolgozni. Ennek megfelelően folyamatosan nyomon kísér(t)em a bajnoki pontvadászat alakulását, sok mérkőzést élőben is megnéztem. Az elmúlt évtizedekben felgyülemlett tapasztalataim, kapcsolataim nagy segítséget jelentenek.- Mennyire ismeri az újonc csurgói együttest?- Vannak, akiket már régebbről ismerek, s természetesen újak is akadnak. A leköszönő edzőtől, Zsigmond Györgytől is kapok segítséget, és több videó is a rendelkezésemre áll.- Mit várhatnak majd a lelkes szurkolók a Buday-féle csapattól?- Maximalista vagyok; ezen a szinten már meg kell követelni a profi szemléletet mindenkitől. Egy játékosnak úgy kell élnie, viselkednie és teljesítenie, hogy mindenkor profinak mondhassa magát. Amit tud, azt reggel, délben, este, jégesőben, egyszóval bármikor hoznia kell. Nem vagyok híve az egyénieskedésnek; a csapatban bízom, miközben mindenkitől százszázalékot követelek - és várok is el - a pályán. A következő napok feladata lesz, hogy megismerjem a csapat játékstílusát. Szeretnék egy edzőmecs- cset is, mivel nem sok idő van a következő bajnoki fellépésig.- A jövő hétvégén Komlón lép fel a csapat; sok csurgói szurkoló is útra kel majd a baranyai városba.- Győzni megyünk Komlóra! Ha jól tudom, több edzőmérkőzést is játszott a két csapat egymással, és egy kivételtől eltekintve - ami még a felkészülés elején volt - mindig a csurgóiak kerültek ki győztesen. Maximálisan fel fogunk készülni a komlói találkozóra, mert mind a két bajnoki pontot el akarjuk hozni. Az egykori világválogatott beállás, Zsigmond György elbúcsúzott a dél-somogyi kisvárostól AZ EGYKORI VILÁGVÁLOGATOTT veszprémi beállás, Zsigmond György 2006 nyarán érkezett - akkor még játékosként - az NB II-ből feljutott Csurgói KK csapatához. A remek kézilabdázóból idővel az NB I/B csoportos somogyi együttes játékosedzője, majd edzője lett. Az ő irányításával írtak a csurgóiak sporttörténelmet; az első somogyi férfi kézilabdacsapat, amely az élvonalban szerepelhet. Zsigmond György a kilencedik forduló után ajánlotta fel a lemondását, amelyet a klub elöljárói elfogadtak. Információink szerint a szerda volt a búcsúzás napja. Zsigmond György találkozott a kis- padon őt felváltó Buday Ferenccel, s elköszönt a (volt) játékosaitól, Csurgótól. Zsigmond György a 9. forduló után ajánlotta fel a lemondását Tíz gólt hintett a listavezető földvári egylet Balatoniellen XIII. KÉK-TÓ ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 12. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Fonyód-Balatoni Vasas 5-4; Somogyaszaló-NL Kereskedés (Balatonlelle) 3-2; Lengyeltóti Vill-Master-Visz 2-1; Balaton- szárszó-Balatonboglár 1-4; Ba- latonszemes-Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő 1-6; Bala- tonleOe-Balatonfóldvár 0-10. A Balatonberény-Tab mérkőzést elhalasztották, míg a Marcali csapata szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Balatonfóldvár 33 pont (56-3), 2. Balatonkeresztúr-Balatonmá- riafürdő 27 pont (66-24), 3. Balatonberény 27 pont (50-14). ■ A Visz csapata 11 forduló után is még pont nélkül áll a tabellán. A 13. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Balatonfóldvár- Balatonszárszó; Balatoni Vasas-Balatonszemes; Balatonboglár-Fonyód; Bala- tonkeresztúr-Balatonmária- fürdő-Somogyaszaló; Visz-Ba- latonlelle; Marcali-Balatonbe- rény; Tab-Lengyeltóti Vill-Mas- ter; az NL Kereskedés (Balatonlelle) csapata szabadnapos lesz. A mérkőzéseket november 8- án, szombaton 14.30 órakor játsszák majd. ■ Fenyő Gábor Az utolsó tíz percben fordított a Jád Kanizsán ZALA MEGYEI NAGYPÁLYÁS NŐI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: KERTVÁROSI LSC ZALAEGERSZEG- SOMOGYJÁDI SZKKSE 1-0 (l-O) A zalaegerszegi műfüves pályán játszott találkozón a játék helyett a viharos erejű szél volt a főszereplő, amellyel a vendég jádiak nem tudtak megbirkózni. AVANTGARDE NAGYKANIZSA- SOMOGYJÁDI SZKKSE 4-5 (2-3) Már a negyedik percben 3-0- ra vezetett az éllovas Somogy- jád, tíz perccel a mérkőzés vége előtt viszont már a hazaiak mentek 4-3. A hajrában szerencsére összekapták magukat a vendég somogyiak, s fordítani tudtak. A SOMOGYJÁDI GÓLSZERZŐK: Móring 2, Mátyás, Deák, Kalina. ■ Fenyő G. Nemcsak a publikumot, a zsűrit is elbűvölték Csak egy gól a ragyogó napsütésben labdarúgás Csank János is a lelátóról nézte a Ligakupa mérkőzést A Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym két kiválósága is aranyéremmel térhetett haza a fővárosban rendezett Actívlab országos testépítő- és fitneszbajnokságról. A testépítőknél az 55 kg alatti kategóriában Marai Brigitta (a felkészítője Pál József), a fitnesz- versenyzőknél pedig a 163 cm alatti kategóriában Kiss Alexandra (a felkészítője Bakó-Sas Médea és Sonntag Heléna) hódította el a bajnoki címet. A nagyok mellett az utánpótlás korúak is pódiumra léptek; a budapesti viadalon - amely a november közepén Tiszaújvá- rosban esedékes országos bajnokság főpróbája volt - hat medál is jutott Bakó-Sas Médea tehetséges tanítványainak. Fit- nesz-ritmusban a 6-8 éveseknél Layton Viktória az első, a 9-10 éveseknél Layton Szandra szintén az első, Vidák Mira a másodüt, Kató Rebeka a hatodik, a 11-12 éveseknél Szrnka Vanessza a hatodik, a 13-14 éveseknél Halász Henrietta a negyedik, Pozsegovics Dóra a nyolcadik, Wolf Luca a kilencedik, a 15-16 éveseknél Kiss Alexandra a második, Rádli Rebeka a harmadik, Kővári Rita az ötödik, Szentgróti Erzsébet a nyolcadik, míg a 16 éven felülieknél Kosa Klaudia a harmadik helyre volt jó. A csapatversenyben a Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym a második lett. ■ Fenyő Gábor GABONA TRANSZ KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- ZALAEGERSZEGI TE 1-0 (0-0) Rákóczi-Stadion, 100 néző. V.: Erős (Kispál, Varga F.) Rákóczi FC: Horváth L. - Szolomájer, Szeles, Graszl K. (Németh M. 70.), Márton - Ato (Németh P., 41.), Balogh L. (Tabi, 76.), Obrics (Balázs B., 46.), Reszli (Keresztes, 50.) - Jován- czai, Kerekes, vezetőedző: Prukner László. ZALAEGERSZEGI TE: PogaCSÍCS - Bozsoki, Balogh T., Kovács G. _ (Horváth A. II., 46.), Rácz - | Zsömlye (Sági, 68., Borsos, 80.), 1 Horváth A. I., Mirceta (Fülöp, J 71.), Ferkó - Délczeg, Kottán. I VEZETŐEDZŐ: Csank János. Balázs Benjámin (balra) csereként segítette csapatát győzelemhez gólszerző: Kerekes (66.). A ZTE vendégeskedett Kaposváron a labdarúgó Ligakupa harmadik fordulójában. A mérkőzés első félideje nem igazán hozta lázba a nézőket, akik a ragyogó napsütésben kedélyesen elcsevegtek a lelátón, ahol a ZTE vezetőedzője Csank János is helyet foglalt. Fordulás után aztán feljegyezni való is volt, hiszen a 66. percben Jovánczai bal oldali szabadrúgását követően Kerekes talált közelről a hálóba (1-0). A hazai vezető gól után a vendégek is veszélyeztettek, és Horváth Lászlónak résen kellett lenni Délczeg lövésénél. Graszl K. fejesénél pedig a felső léc mentett a túloldalon. ■ T. I. A t « < 1 Sztáredző ül a kispadra kézilabda Azért választotta Csurgót, mert Buday Ferencet akarták