Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK 10 KRIMI&MŰSOR A tolvajok nem csak este mesélnek trükkök Kicsalta az idős hölgytől a nyaralókulcsot, vitte az érméket és az antik bútorokat is Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy hi­székeny ember, aki a leg­képtelenebb történeteket is elhitte... Jakab Edit Egyre több az olyan bűnöző, aki nem erővel, hanem az emberi hi­székenység kihasználásával akar célt érni. S valóban: még ta­lán a legmegdöbbentőbb bűn- cselekményeknél is döbbenete­sebb az, hogy mi mindent elhisz­nek az emberek... Mindennaposak az olyan ese­tek, amikor házalók csengetnek be, mindenféle portékákat kí­nálnak eladásra azzal, hogy se­hol nem kapni meg ilyen ol­csón. Aztán esetleg csak napok, hetek múlva derül ki, hogy a „kiváló áru“ valójában pocsék, a gyapjúpaplan vagy az evőesz­közkészlet a töredékét éri. Volt olyan idős asszony, aki 200 ezer forintot adott egy késkészletért, ami kiderült: legfeljebb 30-40 ezer forintot ért. Persze, a tette­sek már hét határon túl jártak. Takács Csaba őrnagy is szá­mos történetet tud. Előfordul, hogy azzal csengetnek be a tet­tesek a kiszemelt áldozathoz, hogy csak egy pohár vizet kér­nének. Ha a házigazda egy pil­lanatra szem elől téveszti őket, búcsút mondhat az értékeinek. Előfordult, hogy a jómadarak az utcán, vásárlás közben figyel­ték ki áldozatukat. Odalépnek hozzá, hogy hazakísérik, segíte­nek vinni a csomagot, beszélge­tésbe elegyednek. Aztán előáll­nak a mesével. Például hogy el kellene hozni a szervizből az autójukat, de csak euró van ná­luk, be kellene váltani. Kifigye­lik, hogy az idős ember honnan veszi elő a pénzt - amit aztán magukhoz is vesznek egy pilla­nat alatt. Megtörtént, hogy az­zal állt elő a csaló, hogy 12 mil­lió forintot örökölt, de ahhoz, hogy hozzájusson, ki kellene fi­zetni néhány százezer forintot a közjegyzőnek. Az idős áldozat gyanútlanul átadta a pénzt, ab­ban a reményben, hogy a több­szörösét kapja vissza. A tettes olyan pofátlan volt, hogy külön­böző indokokkal ezt az akciót megismételte. Végül a szeren­csétlen áldozattal a lakására is hitelt vetetett fel. Papír persze semmiről nem készült. A végén pedig közölte az áldozattal: a pénzt bűncselekmény elköveté­sére használta, s az is bajba ke­rülhet, akitől kapta, úgyhogy jobb, ha egy szót se szól. Szintén mindennapos eset, hogy önkormányzat, közszol­gáltató munkatársainak adják ki magukat a trükkös tolvajok, s azt állítják: segélyt vagy visz­Horváth Szilárd: az idősek szégyellik a velük történeteket Sokan szégyellik Horváth szilárd megyei fő­ügyész szerint vélhetően a számos nyilvánosságra került eset csak a jéghegy csúcsa, sok idős sértett szé- gyelli a vele történteket, azért nem tesz feljelentést. A tettesek ráadásul általában az ország más részeiből jön­nek, a trükkös csalás, lopás az utazó bűnözés egyik lég kedveltebb területe. Az ügyészség elé is számos olyan ügy kerül, amikor szolgáltató képviselőinek adják ki magukat a tolva­jok, vagy főleg kistelepülése­ken olyan ürüggyel mennek be idősekhez, hogy felvilágo­sítást kérnek. De volt olyan is, hogy egy férfi ellen azért emeltek vádat, mert azzal csengetett be idősekhez, hogy nyereménysorsoláson készpénzt, értékes cikkeket nyertek, ám a nyeremény­adóra be kellene fizetni né­mi pénzt. Négy sértettől sze­dett össze 40-80 ezer forint körüli összegeket Volt egy baranyai csapat, akik ugyanezzel a módszerrel há­rom somogyi települést jár­tak be. Már jogerős ítélet is született ügyükben. szatérítést hoztak. S bár telje­sen életszerűtlen, az idős áldo­zat mindig elhiszi, ha azt kérik: ehhez mutasson be egy nagy címletű bankjegyet, mert fel kell jegyezni a sorozatszámot. Ez még abban az ügyben volt a leghihetőbb, amikor a bűnözők rendőröknek adták ki magukat és azzal az ürüggyel kérték a' húszezrest, hogy hamis bankje­gyek kerültek forgalomba, azt keresik. Hajmeresztő pofátlan­ságnak is lehetne nevezni, ami­kor egy idős, mozogni alig tudó sértetthez azzal kopogtatott be két nő, hogy az egyik templom­nak végeznek karitatív mun­kát, s az a dolguk, hogy időse­ket látogassanak, segítsenek. Aztán távoztak, az idős asszony összes spórolt pénzével. Egy jó­lelkű idős asszonyt azzal háló­zott be kifosztója, hogy elvitte bemutatni a kisfiát. Az asszony megszerette a kicsit, hajlandó lett volna arra is, hogy fedezi a taníttatásának teljes költségét. A férfiben annyira megbízott, hogy odaadta neki elhunyt férje felbecsülhetetlen értékű érme­gyűjteményét, mert azt állította: segít rá vevőt találni. Ugyan­ilyen indokkal kicsalta az asz- szony nyaralójának a kulcsát Is. Végül az érméknek is, a nyara­ló több milliót érő antik bútora­inak, no meg a férfinek is nyo­ma veszett. I \ í 4 ♦ W¥ 1|,”kyTA ———I^MreiiPaii ntu ;i iiiléHii dMl H 5.30 WSTelesíiop 6.00 Segíts magadoni 5.23 Kárpát expressz | 5.20 Kárpát expressz 6^55 Jaké és a dagl © 5.35 Gazdakör 6.oÓ Bhután vadvizein :Q 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.50 Nap-kelte 5.45 Hajnali gondolatok 7.55 3 fitt perc 6.00 Reggel a Dunán 7.05 Állati rekordok © j 9.00 Csak csajok 7.00 Mokka 9.00 Max, a zsaru © 5.50 Nap-kelte 8.00 Vészhelyzet © 8.05 Police magazin (isn.) 8.05 Átszab-lak M 10.05 Top Shop 9.00 Jóban Rosszban © 9.55 Közlekedő © 5.54,6.00,6.30 (amerikai sorozat) 8.30 Élő egyház 9.05 Főzd magad! ■j 11.15 Nyerő 8 9.30 Stahl konyhája 10.10 Vezérlő fény © 7.00,8.00 Híradó 9.00 Nash Bridges © 9.00 A rút kiskacsa kalandjai Hongkong; Tasmania VM 11.25 Mozimatiné 9.45 Kvízió délelőtt (amerikai sor. -128/5-6.) 9.00 Közvetítés (amerikai akciófilm-sorozat) 9.30 Bűvölet © 10.05 Csavargások Európában Szélvihar © 10.25 Teleshop 11.35 Nyári álmok 0 a parlament üléséről 10.05 Szívek szállodája © 10.30 Családbarát 10.40 Nigel Marven " (am. katasztrófafilm, 2004) 11.50 Kvízió (fr. kalandfiimsor. - 26/3.) 17.00 Nyitott stúdió 11.05 A nagy házalakítás 11.30 Kívánságkosár 11.35 Rejtélyes diagnózis ..............................................................................................................................................................................................................................................................................................................I............................................. , 13.15 Disney-rajzfilm 12.35 Segítsetek, űrlakók! 12.20 A palota ékköve © 17.20 Drága doktor úr © 12.05 Monk - Flúgos nyomozó 14.10 Duna tér 12.30 Átszab-lak S 13.45 06-91-334-455 (amerikai sci-fi vígjáték) 13.30 Slovenski utrinki (olasz vígjátéksor. - 52/27.) 13.10 Halálbiztos diagnózis © 14.25 Divathullám 13.30 Laosz - a Mekong rejtett '2 15.10 Receptklub 14.20 Az ügyosztály © 13.55 Együtt Fsz.: Giulio Scarpati (amerikai krimisorozat) Kalauz a trend világába ékköve H 15.25 A fejvadász © (amerikai bűnügyi sorozat) 14.30 Kárpát expressz 18.15 Válaszd a tudást! 14.15 Gyilkos sorok © 14.55 Kaleidoszkóp 14.40 Bhután vadvizein M j (amerikai akciófilm-sorozat) j 15.20 Zorro© 14.55 Esély 19.05 Esti mese | (amerikai krimisorozat) j 15.10 Kisenciklopédia | 15.50 Főzd magad! h4 16.25 Celeb vagyok... 16.20 Joshi Bharat © 15.30 Egy lépés előre © A Black Rose vár titka 15.20 Szívek szállodája © 15.20 Borvilág 16.50 Rejtélyes diagnózis '£3 17.25 Mónika (talkshow) 16.20 Beugró 19.30 Ókori kalandok ©HD 16.25 Jó barátok © 16.25 Váratlan utazás 17.50 Állati rekordok © Q ; - A klbeszélőshow © 17.25 Cápák© 17.40 Sant' Angeio © (angol-német sor. -20/18.) 16.55 A nagy házalakítás 17.15 Mese Rettegett lények 18.30 Híradó® 18.30 Tények® 18.40 McLeod lányai © 20.00 Elveszett istenek © 18.00 Smaltville © 17.30 Duna tér 18.55 Mesés merülések Esti kiadás 19.00 Aktív© (ausztrál kalandfiimsor. - 4.) (írdok.-film-sorozat-6/4.) 1 (amerikai sorozat) 17.40 Kikötő (dók. sorozat) 19.05 Celeb vagyok, ments ki 19.40 Jóban Rosszban © Ki a főnök? HD 19.00 Monk - Flúgos nyomozó Kulturális magazin Szindbád oázisa innen!© (magyar sorozat)® 19.28 Föld Tv 20.30 Híradó este. Sport (amerikai krimisorozat) © 18.00 Híróra 19.30 Nigel Marven g Kalandjáték 20.15 Hal a tortán © 19.30 Híradó este 20.55 Menő Manó 20.05 Jó barátok © 18.25 Térkép a sarkvidéken H 20.15 Fókusz© Vendégváró valóságshow 19.55 Sporthírek. Időjárás (olasz rajzfilmsorozat) (am. vígjátéksor. - 52-53.) 19.00 Bűvölet © (dók. sorozat) CA 20.55 Barátok közt © ® 21.20 XXL© 20.10 Szempont © 21.00 Rejtélyek asszonya Fsz.: Lisa Kudrow, Matthew 20.00 lmuhar 20.25 Földünk, H (magyar sorozat) Szórakoztató show-músor Magyarország kicsiben | (amerikai krimisor.-8/4.)© Perry, Courteney Cox 1 (francia film, 1997) 83' a csodabolygó 21.30 Az Igazság mecénása Állandó szereplők: és nagyban 22.30 Retrock 21.05 CSI - A helyszínelők 21.20 A világörökség kincsei Fejlődni rohamosan (am. akciófilm, 2006) © Bagi-Nacsa duó, 21.10 A la carte © Deák Bili Gyula (am. krimisor. -181) © 21.45 Híróra 21.30 Új háborús technológiák R.: Don E. FauntLeRoy Irigy Hőnaljmirigy 22.10 Csütörtök este 22.40 Záróra Fsz.: William Petersen 22.30 Kikötő A terrorizmus ellen © 23.35 Házon kívül 23.20 Csillagkapu - Atlantisz © 22.45 Kultúrház © 23.25 Nap nyugta 23.10 Bár 2.0 © 22.40 Drót © 22.35 Alvilági históriák © J 0.05 Boszorkák © (amerikai sci-fi sorozat) 23.00 EURO Taxi 2.00 Bűvölet© (interaktív valóságshow) 1 (amerikai sor.-60/9-10.) (dók. sorozat) M (angol misztikus sorozat) 0.20 Tények este 23.30 mtv Hangerő (olasz sorozat-232.) 49" 23.55 CSI - A helyszínelők 0.25 Kikötő Philadelphia 1.10 Reflektor© 0.50 Strucc©® 0.25 Hírek. Időjárás 2.50 Srpski ekran (am. krimisorozat, ism.) © 1.05 Híradó (isn.) 23.40 Bűnügyi akták © Sztármagazin Esélyegyenlőségi magazin 0.30 Sporthírek 3.20 Unser bildschirm 0.50 Start 1.25 Mese (dók. sorozat) 'H 1.25 Infománia © 1.20 Csillagkapu - Atlantisz © 0.40 Magánbeszélgetések 3.45 Lírai riport (autósmagazin, ism.) 1.35 Közbeszéd (isn.) 0.40 Kisbabát akarok! © Multimédia-magazin (amerikai sci-fi sorozat) Juszt László műsora (ism.) Kormos Istvánnal 1.20 Bár 2.0 2.00 Váltó (ismeretterj. sor.) CA StTNMÍBÍ ~nYAR''"ih7 hát,őzat HBMHi EtmospoRT imil spffiT—!!■ hbo mscovERY iHÉl o .................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................. ZÍ 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 1035 Kulturális iránytű. 12.05 Ladbacsikony- 1730 Mentőhelikopter (német akdófilm-so- 830 Extrém sportok 9.00 Csupa sport 930 845 Spanyol labdarúgás. 11.45 Testépítés. 6.00 Macskafogó 2.-A sátán macskája 735 12.00 A tökéletes katasztrófa. 1330 A jövő vj 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 1635 Arcok hája. 1330 Többet ésszel! 1625 Terítéken az r.). 1830 Házibuli Attilával és vendégeivel (ze- Labdarúgás 1230 Síugrás 13.45 Síugrás 1245 Jégkorong. 14.45 Kosárlabda. 16.45 Step Up 9.15 Jack és Jill a világ ellen 10.40 V fegyverei. 14.00 Olajkutatók. 15.00 Hogyan a liftben. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 : innováció. 16.55 Híradó. Fórum. 1755Híradó. nés show-műsor). 1930 A liliomlány (ameri- 15.00 Labdarúgás 18.00 Labdarúgás 1830 Olasz labdarúgás. 17.45 Kosárlabda (éió). 2007-koncert 11.40 Faterok motoron 1320 készült? 16.00Piszkosmunkák. 17.0OÁIIÍtő­jS Vonalban. 1830 Európai híradó. 19.00 Hír- 1 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. kai-mexikói sorozat). 2030 Hírháló. 2035 íze- Labdarúgás 19.45 Forma-1 20.15 Rali-vb 20.00 Mai helyzet. 20,15 Zuhanyhíradó. Mrs.Doubtfire 1520Csodás vagyok, szeretnek lag.. 1830 Dakar-rali. 19.00 Amcsi moto­2 adó. 1930 Negyedik. 20.06 Rájátszás. 21.00 20.00 A lábra. 21.00 A tét. 22.00 Dominó. lítő(fózőcskemúsor).21.00Tengenszömyeteg 20.45 Labdarúgás 21.15 Ökölvívás 23.15 21.15 Holland labdarúgás. 22.15 Autó-mag- 17.05 Modem tündérmese 1835 Dr. Oolittie rok.2O3OHo0rankészült?21.OOHalálosfo­K Híradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Sziluett. 22.55 Késő esi híradó 23.05 Világkép. 23.15 (kanadai thriller). 23.00 A liliomlány (ism.). Küzdősport 030 Labdarúgás 1.00 Rali-vb aztn. 22.45 Navigátor. 23.15 Ertduró-világbaj- 20.00 Mi a csudát tudunk a világról? 2130 gás. 22.00 A legnehezebb munkák. 23.00 O 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik. 700-asklub.23.501öbbetésszel! 24.00 Sokkshow (amerikai honor, 2002) nokság. 23.45 Olasz labdarúgás. Krédó23.15Pumpkinhead4.050Vadidegen Mérnöki műtárgyak. 24.00 A leggonoszabb I KAPÓS Tv'íllHHi BOGLAIl 91.2 ENJOY KAPOSVÁj*‘l| 88'o N- JOY^SrcÁT?BB MR2 PEToS BADIO HÜ MB1 KOSSŰtÍÍ^^ 08.00 Képújság 17.00 Gyógyász - egészség Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.10 Aranydiptoma. 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.0O-Óránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás 630 Óránként: Hírek, időjárás430 Határok nélkül természetesen 1730 Kecskemét-kaposvári közérdekű információkkal 19.00 Híradó Festőportré Kovács Józsefről 2030 Hátráló csolatos információkkal, Időjárásjelentéssel, csolatosinformációkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 5.00 Hajnal-Táj 9.00 Napközben 11.05 Ün­'Q Rákóczi NB l-es labdarúgó mérk. ism. 1859 1930 Programajánló 19.40 Téma 19.50 Hír- 21.00 Tengeri szörnyeteg - kanadai thriller közérdekű közleményekkel 06,00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, népi műsor 1201 Krónika 1230 Magánhang­HÚ Kaposvári séta 19.00 Kapospont - a Kapós adó 2020 Bogiári Krónikák, ism. 2120 Is- 23.00 A liliomlány - amerikai-mexikói films. gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,1532 Sporthírek - Rövid összefogla- zó 13.04 Rádiószínház 1330 A római katoli­0 Televízió hírműsora 1920 Kapós Sport 1930 métlések reggelig 24.00 Sokk-show-amerikai horrorfilm tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene kus egyház félórája 14.05 Arcvonások 1435 kp£] I Közelkép: Szörényi Levente 2002.19.59 Ka- foglaló 20.00 Zenegép foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.03 Zene ol- Tér-idő 1535 Hétköznapi tudomány 1833 Eő posvári séta 20.00 Kapospont-a Kapós Te- i .........”úi* vasáshoz 1932; 20.02 Sporthírek-Rövid ös- Közéleti ütköző 1830 Határok nélkül 19.05 levizio hírműsora ismétlés 20.20 Kapós Sport ................................................................................................................................................tttt*; . . . ........................................................ ......................................................................... szefoglalok, hírek a napi eseményekről. Min- Sport 19.25 Tetten ért szavak 19.52 Mese is métlés 2030 Hírháló 20.55 Ízelítő 21.00 19.00 Híradó 1930 Programajánló 19.40 Té- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- N 17.00 Hálózat Tv műsora 18.15 Mi somogyi- 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- den ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 20.04 Rádiószínház2030 Kultúrkör 21.04 A Tengeri szörnyeteg-kanadai thriller23.00 Ka- ma 19.50 Híradó 2030 Délipart, ism. 21.10 tűm- és ismeretteijesztő kisfilmek, sorozatok ak 19.00 Csurgói híradó II. 1930 Háttér2030 sic Délután 17.00 Zenevonat20.00Táskára- Netidök 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 nap történetei 2235 Esti beszélgetés 23.04 i pos Krónika Ismétlések reggelig 21.00 Esti film Hírháló 21.00 Hálózat Tv I dió Zenei válogatás-Egy kis hazai... Arcvonások 2334Tér-idő 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom