Somogyi Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-01 / 230. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 1., SZERDA HIRDETÉS 13 Minőségi oktatás a céljuk pályázat Iskolapadba ültek a Kaposvári Egyetem oktatói Kilencvenheten vehették át a tanúsítványt. Prof. dr. Bablnszky László rektor gratulált a képzés elvégzéséhez Az intézmény munkatársai számára indított képzést a Kaposvári Egyetem, mely­nek zárórendezvényén ad­ták át az erről szóló tanú­sítványokat hétfőn. A tanfolyamot 124-en végezték el és kilencvenheten vehették át a tanúsítványokat. Kis Jenőné dr. Kertesei Éva, a pedagógiai fő­iskolai kar docense elmondta: az elmúlt tanév végén meghir­detett Humánerőforrás-fejlesz­tési Operatív Program (HEFOP) egy olyan zártkörű pályázati fel­hívás volt, amely csak azok szá­mára vált nyitottá, akik a koráb­bi években - 2004 és 2006 kö­zött - különböző HEFOP-progra- mokban már pályáztak. így adódott a lehetőség a Kaposvá­ri Egyetem számára, ugyanis az intézmény korábban már hat nyertes projektben is részt vett. Ennek a konstrukciónak a cél­ja a korábbi projektek terjeszté­se volt, méghozzá az intézmé­nyek saját közalkalmazottainak körében. Magyarország 71 fel­sőoktatási intézménye pályáz­hatott a támogatásra, és a Ka­posvári Egyetem a 26 nyertes között volt. A képzések három témakört fedtek le, a Bolognai-folyamatot, a minőségközpontú működést és a kompetenciaalapú pedagó­gusképzést - tudtuk meg a do­cens asszonytól. A szeptemberi kurzusok során olyan szakmai érdekességekről is tájékoztat­ták az előadók az oktatókat, a gyakorló intézmények pedagó­gusait és az oktatást segítő munkatársakat, mint a magyar felsőoktatás modernizációja, a felsőoktatás intézményi rend­szere, felsőoktatás és társada­lom vagy a globalizált világ ki­hívásai. Prof. dr. Babinszky László, az egyetem rektora el­mondta: az új rendszer beveze­tése során fontosnak tartja, hogy lássák az oktatók és a dol­gozók, miről szól a bolognai fo­lyamat, mert akkor egészen másképp állnak hozzá. Higgadt elemzés nélkül nem lehet a gyakorlatban alkalmazni egy rendszert - vallja a rektor. Mér­legelni kell, hogy mi megy jól és mit kell javítani a bolognai fo­lyamatban, illetve a Kaposvári Egyetemnek ebből milyen hasz­na származhat. Ahhoz viszont, hogy minőségi oktatás legyen, a külföldi diákoknak is ide kell jönniük, rpert ők is emelik az egyetem által kiadott diploma értékét. Fontos az is, hogy csak finanszírozható programokat szabad indítani, amelyre van valós igény, és amelyhez meg­van a szakmai tudásunk, a technikai hátterünk és a hu­mánerőforrásunk. ▲ KAPOSVÁRI EGYETEM Szentgáloskér-Somodor Körjegyzősége pályázatot hirdet adóügyi ügyintéző, pénztáros munkakör betöltésére. Pályázati feltételek:- Magyar állampolgárság,- cselekvőképesség,- büntetlen előélet,- középfokú pénzügyi-gazdasági képesítés. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: emelt szintű szakképesítés, közigazgatásban hasonló területen szerzett 1-3 éves szakmai tapasztalat, meglévő közigazgatási alapvizsga. A pályázatokat postai úton Szentgáloskér-Somodor Körjegyzőség címére kérjük beküldeni. (7465 Szentgáloskér, Kossuth u. 3.) A pályázat benyújtásának határideje: 2008. október 20. Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató ZRt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató ZRt átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Értesítjük a lakosságot, hogy Őrtilos Földvárhegy 20 kV-os hálózat átépítése című munka elkészült. A jelzett hálózat 2008. október 1-jén (szerda) véglegesen feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése TILOS és ÉLETVESZÉLYES! &ori MNV MaűYAR XlSMZISTi VAUIOXKEZKLŐ Z RT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1133 Budapest Pozsonyi út 56. - a továbbiakban Kiíró) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVL törvény és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) vonatkozó fejezetei alapján egyfordulós nyilvános pályázat keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésében lévő Kaposhomok kül­terület 037/3, Kaposhomok belterület 325, 449, 508/2, Kaposkeresztúr külterület 0107/2, 0107/3, Kaposkeresztür belterület 1314/2, Őrei külterület 024/2, 025, 026/3, 027, Taszár külterület 012, 014, 015, 016/2, 020, 022/2, 022/4, 026/3, 036/2, 037/1, 043/2, 06, Taszár belterület 224/4, 376, Zimány külterület 011/2, 012, 013, 014/2, 014/3, 018, 048/2, 048/3, 058, 064/2, 065 helyrajzi számokon nyilván­tartott ingatlanokat (továbbiakban: ingatlanegyüttes). Ajánlat az alábbi részekre tehető: „A” rész: Kaposhomok külterület 037/3, Kaposhomok belterület 325, 449, 508/2, Kaposkeresztúr külterület 0107/2, 0107/3, Kaposkeresztúr belterület 1314/2, Őrei külterület 024/2, 025, 026/3, Tászár külterület 012, 014, 015, 016/2, 020, 022/2, 022/4, 026/3, 036/2, 037/1, 043/2, 06, Taszár belterület 224/4, 376, Zimány külterület 011/2,012,013, 014/2,014/3,018,048/2,048/3,058, 064/2,065 helyrajzi számokon nyilvántartott ingatlanok. „B” rész: Orcí külterület 027 helyrajzi szám alatti ingatlan. Ajánlat az „A” rész alatt felsorolt ingatlanok együttesére, a „B” rész szerinti Őrei 027 helyrajzi számú ingatlanra, vagy az „A” és „B” részre együttesen (továbbiakban: „A+B” részre) tehető. Pályázati biztosíték: A pályázati biztosíték összege az „A” rész esetében 100.000.000 Ft, azaz Egyszázmillió forint a JB” rész esetében 10.000.000 Ft, azaz Tízmillió forint az nA+B” rész esetében 100.000.000 Ft, aza2 Egyszázmillió forint Amennyiben az Ajánlattevő az „A+B” részre és az „A* és/vagy „S” részre is tesz ajánlatot, elegendő az „A+B” részre előírt pályázati biz­tosítékot befizetni. A vételár ajánlati biztosítékon felül fennmaradó részét egyösszegben, magyar forintban (HUF) kell megfizetni. Részletes tájékoztató: A pályázaton való részvétel alapfeltétele a részletes tájékoztató Kiírótól történő megvásárlása. A Részletes tájékoztató 200.000 Ft + 40.000 Ft (20% áfa) összesen 240.000 Ft, azaz Kettőszáznegyvenezer forint, melyet a Kiíró MÁK 10032000-01034303 számú számlára történő átutalást kővetően, titkossági nyilatkozat aláírása ellenében, a Kiíró címén (az ügyfélszol­gálaton - telefon: +36 1 237-4190) személyesen vagy meghatalmazott útján vehető át, hétfőtől csütörtökig 9-00-16.00 óra, pénteken 9.00-13.00 óra között az ajánlattételi határidőt megelőző munkanapig. A meghatalmazott köteles közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak mértékét. A részletes tájékoztató átvételének feltétele az eílenéiték átutalási bizonylatának bemutatása. Az ajánlatok benyújtása: A vételre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt, cégjelzés nélküli borítékban, „Taszári repülőtéri’ jelige feltüntetésével, 8 példányban (1 eredeti és 7 másolati példányban), magyar nyelven, személyesen, illetve meghatalmazott útján a Kiíró címén az Értékesítési Igazgatóságon kell benyújtani, úgy, hogy az ajánlat az ajánlattételi határidő lejártáig a Kiíróhoz megérkezzék. Ajánlattételi határidő: 2008. december 1-jén 10.00 óra A határidőben beérkezett ajánlatokat tartalmazó zárt borítékokat a Kiíró az ajánlattételi határidő lejártának napján 10 óra 15 perckor a Kiíró székhelyén, zárt körben, közjegyző jelenlétében bontja fel. A pályázati ajánlatok elbírálása: A benyújtott és érvényesnek ítélt ajánlatok rangsorolása az alábbi bírálati szempontok alapján történik:- Megajánlott vételár (HUF) - Súiyszám: 6- A megvalósítani kívánt fejlesztés szakmai kidolgozottsága, megfelelősége és megvalósíthatósága Súlyszám: 4- A megvalósítani kívánt fejlesztés finanszírozási tervének megalapozottsága és megfelelősége - Súlyszám: 4- A tulajdonos Magyar Állam, illetőleg a Kiíró felé nyújtani vállalt garanciák, a Részletes tájékoztatóban foglalt kötelező garanciákon túl - Súiyszám; 4- Munkahelyteremtés és képzési részvállalás - Súiyszám: 2- A környező (a jelen pályázatnak tárgyát nem képező ingatlanokon elhelyezkedő) kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésében történő szerepvállalás mértéke - Súlyszám: 1- Az ingatlanok elhelyezkedése szerint illetékes helyi önkormányzatokkal tervezett együttműködés jellege, iránya - Súlyszám: 1- Az Ajánlattevő - megelőző 10 évi - referenciái, a referenciamunkaként bemutatott beruházások hasonlósága az ajánlatban szereplő fejlesztéshez (funkció, nagyságrend, megvalósítási időszak, működés) és az ekként figyelembe vehető referenciák száma - Súlyszám: 2 A bírálati szempontok keretein belül az Értékelő Bizottság által vizsgálandó alszempontokat, továbbá az értékelés módszerét a pályáza­ti kiírás tartalmazza. Ajánlati kötöttség: Az Ajánlattevő az ajánlatához 120 napig kötve van, melyet köteles a Kiíró írásos megkeresésére legfeljebb 30 nappal meghosszabbí­tani. Amennyiben az Ajánlattevő az eredeti vagy a meghosszabbított kötöttség ideje alatt visszalépve ajánlatát visszavonja, pályázati biz­tosítékát elveszti. A Kiíró fenntartja jogát, hogy- az Értékelő Bizottság útján a pályázóktól - a pályázat érdemi módosításának lehetősége nélkül - írásos felvilágosítást kérjen, vagy jegyzőkönyv felvétele mellett az egyes pályázókkal konzultációt folytasson - a pályázatok értékelése, illetve összehasonlítása érdekében; —v - az ajánlattételre rendelkezésre álló határidőt további 60 nappal meghosszabbítsa;- a Korm. rendelet 41. § (6) bekezdése értelmében a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa;- a Kőim. rendelet 41. § (6) bekezdésének b) pontjára hivatkozással, miután a pályázat nem váltotta be a hozzá fűzött bevételi, gazdaságfejlesztési, térségfejlesztési, munkahely-teremtési stb. elvárásokat, - a pályázati eljárást, vagy annak „A” vagy „B” részét eredménytelennek nyilvánítsa, amennyiben a fenti pontozási technika alapján nyertes Ajánlattevővel/Ajánlattevőkkel az adásvételi szerződésiek) megkötése a Magyar Állam számára gazdaságilag előnytelen lenne; a nyertes pályázó visszalépése esetén a Korm. rendelet 41. § (4) bekezdése alapján a pályázat soron következő helyezettjével szerződést kössön;- a pályázati kiírást a Korm. rendelet 34. $ (3) bekezdése alapján az ajánlattételi határidő lejárta előtt visszavonja, melyről a pályázati kiírás közzétételével megegyező helyeken az ajánlattételi határidő lejárta előtt hirdetményt tesz közzé. Ebben az esetben a Kiíró a Részletes tájékoztató ellenértékét a pályázati kiírás visszavonásának közzétételét követő 10 munkanapon belül, a tájékoztató teljes terjedelmében, hiánytalanul történő visszaadása ellenében visszafizeti. Érvényes a pályázati ajánlat, ha: 1. ) azt a pályázati kiírásban meghatározott, illetve szabályszerűen meghosszabbított ajánlattételi határidőben nyújtották be; 2. ) az Ajánlattevő a pályázati biztosítékot az előírásoknak megfelelően bocsátotta rendelkezésre; 3. ) az Ajánlattevő a Részletes tájékoztatót megvásárolta; 4. ) az Ajánlattevő a Részletes tájékoztatóban lévő valamennyi formanyomtatványt szabályszerűen, feltétel támasztása nélkül aláírta (nem magánszemély esetén cégszerű aláírással); 5. ) a részvételi feltételekben meghatározottaknak eleget tesz, ajánlatát a meghatározott, mellékletekkel együtt (hiánypótlási lehetőségekre figyelemmel) benyújtja; 6. ) ajánlatát folyamatos sorszámozással és tartalomjegyzékkel ellátva, roncsoiásmentesen, nem bontható módon kötve vagy össze­fűzve, magyar nyelven nyújtja be, a megadott formai követelmények betartásával. A pályázati felhívás, a pályázati kiírás és a benyújtandó formanyomtatványok a www.mnvzrt.hu honlapon is olvashatóak. A pályázat­tal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Kiírónál Dr. Németh Béla tanácsadótól (tel: + 36 1 237-4280, e-mail: nemethbela@mnvzrt.hu , fax: + 36 1 237-4281). / www.mnvzrt.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom