Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-28 / 123. szám
A BALATONTÓL,., Tagadja tettét a férfi, aki vélhetően ölt Csokonyán Tagadja bűnösségét a mező- csokonyai brutális gyilkossággal vádolt férfi. Azzal vádolják, hogy megölte a szomszédban lakó háromgyermekes sógornőjét, akivel közösülni akart. Éjszaka kicsalta a házuk melletti kukoricásba, s amikor a szerencsétlen nő ellenállt, egy zsinórral megfojtotta, gazzal és földdel befedte. A falubeliek és rokonok másnap találtak rá az áldozat holttestére. A keresők közt volt a férfi is, akinek túlzott segítőkészsége tűnt fel. Először beismerte tettét, aztán mindent visszavont. A megyei bíróságon kedden a szokottnál nagyobb biztonsági intézkedések mellett kezdődött az ügy tárgyalása. Tartani lehetett a feldühödött falubeliektől. A vádlott nem volt hajlandó vallomást tenni, fenntartja korábbi tagadó vallomását. Azt állítja: nem ő ölte meg a nőt, de látta a tetteseket: hajnalban látta, hogy a szomszéd- asszony két férfivel beszélget. Átment, hogy segítsen. Aztán a gyilkosok a jelenlétében fojtották meg a nőt, őt is bántalmazták, és mielőtt elhajtottak volna egy Trabanttal, megfenyegették, hogy vállalja magára a gyilkosságot. A kihallgatáson a rendőröktől is félt, ezért ismerte be a bűncselekményt. A bíróság legközelebb a helyszínen tart tárgyalást. ■ J. E. Segít enyhíteni a terheket a máltai szeretetszolgálat Marcaliban a gombai városrész templomában ezúttal Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke celebrált szentmisét. Az ünnepi alkalmat a szeretetszolgálat nappali intézményének avatása adta, ami idén kezdte működését Marcaliban. Fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket foglalkoztatnak. Kozma Imre arról beszélt: akiknek fogyatékkal élő gyermekük van, nehéz terhet, keresztet cipelnek. Szeretnék ezen teher alá valamiképpen odatenni a vállukat, hogy érezzék: nincsenek egyedül, nem maradtak magukra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak összesen kétszázhetven intézménye van az országban. A marcali a mozgásukban korlátozottakat, látásvagy hallássérülteket, értelmileg akadályozottakat és autis- tákat is fogad. Az intézmény állami normatívát kap, a foglalkoztatás térítésmentes, akárcsak a szállítás, amiről a támogató szolgálatuk segítségével gondoskodnak. Az étkeztetésért kell csak fizetni. A fejlesztőfoglalkoztatások között szerepel mozgás, kézművesség, kertészkedés vagy számítógép használata. Emellett kulturális tevékenységre is jut idő. Ebből ízelítőt is adtak a foglalkoztatottak, akik műsorral köszöntötték a vendégeket. ■ Vigmond Erika Ön kit perelne be? LŐRiNCZ anikő kaposvári szakoktató: - Még soha nem pereskedtem, de lassan kezdek rajta gondolkodni. Társasházban lakunk, és az alattunk lévő idős hölgy éjszakánként becsenget hozzánk, rugdossa az ajtónkat. Napközben semmi gond vele, köszönünk is egymásnak, éjjelente azonban már több- ször így viselkedett. Nem tudom, mi a megoldás, talán fel kellene jelentenem. MEGYEI KÖRKÉP Country-duó az oviban. A 100 Főik Celsius duója adott koncertet a kaposvári Petőfi óvodában. A gyerekheti rendezvényekhez kapcsolódóan egyórás műsorral örvendeztették meg az ovisokat, melyen a gyerekek is együtt énekeltek a fellépőkkel. LIEBER ERZSÉBET kaposvári képzőművész: - Cégeket, munkaadókat vagy biztosítókat biztosan perelnék, ha törvénytelenül járnának el velem szemben. Magánügyben csak akkor, ha igazságtalanságnak éreznék valamit. Mindenképpen szép szóval próbálkoznék először, mert időt és energiát takarítanék meg ezzel. Elvi kérdésekben biztosan a bírósághoz fordulnék. hahót! zsolt kaposvári taxis: - Bepereltem egyszer a biztosítót. Karamboloztam és bár vétlen voltam, nem akart fizetni a biztosító. Számtalanszor ezt csinálják, ugyanis tízből nyolc ember inkább nem vállalja a hercehurcát. Velem nem volt szerencséjük. Meg is nyertem a pert. Nevetséges volt, hogy még az is mellettem tanúskodott a bíróságon, aki a balesetet okozta. Kaposvár Az 51 ezer hektár gyepterületből közel 15 e- zer hektárt hasznosítanak, s ezenkívül ötezer hektáron lucerna és vöröshere található Somogybán. A gazdák többsége már befejezte az első növendék kaszálását. (av) Kaposvár diákigazgatót választottak a Kinizsi iskolában. A nagyszabású gyermeknapi programon egyebek között tűzoltó- és tech- nikaisport-bemutatót láthattak a diákok, s bűvöskocka- és hulahoppkarika- versenyen is összemérték tudásukat, (bt) Kaposvár Somogybán 2013- ig a mezőgazdasági termék- kibocsátást ötödével kell fokozni, nagyobb figyelmet kell fordítani a szántóföldi és kertészeti kultúrák terméseredményeinek növelésére - közölte Varga Gábor, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Fontos, hogy erősödjön a baromfi- és a vágónyúl-ága- zat. (av) Kaposvár szegvári józsefné festő alkotásaiból látható tárlat a kaposvári Szín-Folt Galériában. A büssüi alkotó a falu vüágát s a táj ihlette festményeit tárja a nagy- közönség elé. A galéria következő kiállítása a nemzetközi miniatűrfesztivál tizenharmadik bemutatkozása lesz. (bt) Fűben járó bűn és bűnhődés Szegvári Józsefné a falusi életet ábrázolja képein Kaszó négyszáz gyerek vett részt a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia hagyományos kirándulásán Kaszó- ban, ahol Fiiszár Károly esperesplébános mondott tábori misét, (va) cellainformáció Börtönök világáról 17 éveseknek a Noszlopyban Különös atmoszféra lengte be a keddi bűnmegelőzési bemutatót a kaposvári Noszlopyban. A 17 éves diákok a gyászoló Táncsics gimnáziumtól ötven méterre hallgatták: mi a bűn és mi a büntetés... Balassa Tamás A Szociális és Családügyi Minisztérium Tisztán a jövőbe című bűnmegelőzési és drogprevenciós pályázatán nyert forrást a közgazdasági szakközépiskola.- Iskolánk nyolcszáz diákja vett részt önismereti tréningen, és az egészségnevelési és drogprevenciós stratégiát is frissítettük - mondta Cserhalmi Márta ifjúságvédelmi felelős tanár. - A pedagógusokat és szülőket is igyekeztünk felvértezni korszerű tudással, külső szakértőkkel. A külső szakértők ezúttal a Kaposvári Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai voltak. Az árnyas fák között, a fííben körbe ülő diákoknak Várkonyi Zsolt osztályvezető beszélt a szabadságvesztés történetéről, a középkori gályarabságtól, kezdve hazánk - fogház, börtön és fegyház szigor-fokozatú - gyakorlatáig.- Célként mindig a társadalomba való visszailleszkedés segítése lebeg a szemünk előtt - mondta az osztályvezető. Fogós feladat. A kényszerítő eszközök tárházából is bemutatót kaptak a kaposvári Noszlopy iskola diákjai Tettüket megbánó fiatalok az előzetesházban Egyre durvábbak a fiatalkorú bűnelkövetők NAPONTA EGY DVD-FILM, tévénézés, egy óra séta a szabadban, zárkába vihető csocsó- asztal, angol-szakkör, könyvtár, börtönlelkész, pszichiáter - az átlagos, jó magaviseletű fogvatartottak egyebek között ezekkel a lehetőségekkel élhetnek az „előzetesházban ”. EZEKRŐL HORVÁTH ZOLTÁNNÉ főhadnagy beszélt a noszlopys fiataloknak. Szóba került az azonos korú, szomszédos iskolába járó gimnazisták felfoghatatlan gyilkosságának ügye is. A beismerő vallomást tett fiatalkorúakat ugyanis ők őrzik. Külön zárkában. A BEFOGADÓ BESZÉLGETÉSEN megtört, tettüket megbánó fiatalokat láttam - mondta Horváth Zoltánná. A 10. évfolyamosok pisszenés nélkül hallgatták, tekintetükből hol félelem, hol a bűnösökkel szembeni megvetés látszott. VISSZA SE KELLENE ENGEDNI őket az emberek közé - jött a vélemény valakitől. tizenöt Év a büntethetőségük maximuma - közölte a főhadnagy. Ezt követően a bv-inté- zet egyenruhásai tartottak bemutatót tonfával, szúrásálló mellénnyel, „családi kiszerelésű” könnygázsprével, sokkolóval, Rocky-kutyával, no és a bemutatók elmaradhatatlan csibészével. NEM EGY KELLEMES ÉRZÉS, sohasem szeretnénk igaziból átélni - összegezte bilincsélményét Kisgéczi Alex és Gombos Balázs. m Balassa t. nem emelkedett jelentősen a fiatal- és gyermekkornak által elkövetett bűncselekmények száma Somogybán, ám jellemző, hogy sokkal durvábbak, erőszakosabbak lettek ezek a bűncselekmények SOMOGYBÁN A BŰNELKÖVETŐK közül minden tizedik gyermekvagy fiatalkorú. Gergely Mónika, a megyei rendőr-főkapitányság munkatársa szerint jellemző, hogy egyre fiatalabbak kerülnek a bűn árnyékába. Az is, hogy sokkal több a durvább, erőszakos bűncselekmény. Míg korábban szinte csak a kisebb lopások voltak jellemzőek, most egyre több a nagyon súlyos bűncselekmény, a testi sértés, rablás, zsarolás, különösen a fiatalkorúak esetében, de nem ritka, hogy a kisebbek is úgy gondolják: ez az elintézési módja egy vitának. Feltűnő az is, hogy az elkövetés módja egyre brutálisabb. ami a rendőrségi statisztikában szerepel, vélhetően csak a jéghegy csúcsa, az iskolákban történő kevésbé súlyos eseteket az intézmények rendszerint megpróbálják házon belül elintézni. m JAKAB EDIT 2_ SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 28., SZERŰ