Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-28 / 123. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 28., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 Kisbárapáfrfgrestö határa zatlan időre szóló együtt­működési szerződést kötött a Kisbárapátiért-Somogy- ért Egyesület és a Maros megyei Egrestői Keresz­tény Nők Egyesülete, (kj) Magyaratád első lett az ál­talános iskola csapata Bar­cson a kerékpáros iskola­kupán, így Pozsár Lilla, Szabó Emese, Dekkert Dá­niel és Nagy Dávid képvi­selheti Somogyot a pécsi országos döntőben, (szá) Marcali a 2. világháborús hősökre emlékezett a Baj­társi Egyesület a marcali és az iharosi temetőben. A sírok gondozásáért, fel­újításáért Marcaliban Szí­va László kőfaragó, Iha­rosban Hegedűs Jánosné kapott oklevelet, (ve) Mezőcsokonya a helyiek mel­lett jádi, osztopáni, jutái, igali, mernyei és nagyberki diákok vettek részt a gyer­meknapon, melyet a több­célú kistérségi társulás és a község támogatott. Lova­gi játszóházban, kézműves­foglalkozásokon és a Roxín- ház koncertjén szórakozha­tott a 200 résztvevő, (bt) Nagyatádi udapest a hunfila 2008 Nemzetközi Bélyegki­állítás képeslapszekciójá­ban Sasvári Tiborné nagy­atádi gyűjtő második helye­zést ért el a 81. Bélyegnap a reneszánsz évében című Budapesten rendezett ki­állításon. (av) Sérsekszőlős változik a kép­viselő-testület összetétele. Körösi János halála miatt a legutóbbi választáson má­sodik legtöbb szavazatot kapott Szarka Józsefné ke­rül a testületbe, (kj) Tab elfogadták a város­atyák ülésükön a helyi köz- alapítványok tavalyi beszá­molóit. Megállapították, ha pénzügyi helyzetük a leg­több esetben romlott, (kj) loponar a desedan vasarnap véget ér a ponty- és a fajla­gos harcsa fogási tilalma - mondta Zsiborás Magdolna, a horgászegyesületek szö­vetségének ügyvezető igaz­gatója. Öt órától újra lehet horgászni a halakra, (av) Ötéves terv ötvenmilliárdért közutak Somogy az országos útfejlesztési program első helyén A tervek szerint az uniós pénzügyi ciklus végére, 2013-ra felújítják, illetve átépítik a megye főútjait. Somogybán a következő öt évben 240 kilométernyi közútfejlesztésre kerül sor közel 50 milliárd fo­rint értékben. Vas András Somogy az első helyen szerepel a jelenlegi uniós pénzügyi cik­lus hazai közútfejlesztési prog­ramjában - derült ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) keddi kaposvári sajtó- tájékoztatóján. A megyében 2013. év végéig 240 kilométer­nyi közútfejlesztés és -építés va­lósul meg közel ötvenmilliárd fo­rint értékben.- Az elsődleges akciótervben, azaz 2008. és 2010. között a ól­es főút 11,5 tonnás megerősíté­sére, valamint a 67-es út Kapos- füredet elkerülő szakaszának megépítésére kerül sor - mond­ta Nagy Tamás, a NIF Zrt. szé­kesfehérvári irodájának - ide tartoznak a Fejér, a Veszprém, a Komárom-Esztergom és a So­mogy megyei beruházások - ve­zetője. A 61-es utat 73 kilométer hosszan építik át - a kaposvári elkerülőút kivételével - a tolnai és a zalai megyehatár között, míg a füredi elkerülő 4700 mé­ter hosszú lesz. A két projekt 11,6 milliárd forintba kerül.- A 61-es út felújításának har­madik szakasza, a Pálmajor és Böhönye közötti felújítás okoz­hat csak gondot - állította Erdős Imre projektvezető -, ugyanis még egyeztetnünk kell a nagy­bajomi szennyvízprogram kivi­telezőjével. Ezen a szakaszon így előfordulhat némi csúszás. A fü­redi elkerülő esetében a 61-es és 67-es út csomópontjánál találha­tó körforgalom gyalogos- és ke­rékpáros-aluljáróval egészül ki. A későbbiekben sor kerül a 67-es út Kaposfüred és Somogy- túr közötti 31,7 kilométeres sza­kaszának megerősítésére - 10,1 milliárdért -, valamint a köztes településeknél - Somogyaszaló, Memye, Memyeszentmiklós, Va- dépuszta, Somogybabod - az el- kerülőutak megépítésére.- Utóbbiak nyomvonala még nincs minden esetben kijelölve Június végére elkészül az új ráksi csomópont: a hármas kereszteződést körforgalom váltja fel- mondta Vejtey Miklós, az út­szakasz projektvezetője -, így vélhetően csak 2013-ra lesz tel­jesen kész az út. Teljes hosszában, azaz Barcs­tól a balatonszentgyörgyi M7-es autópálya-csomópontig megújul- 11,5 tonnás megerősítést kap - a 68-as főút, amely kiegészül egy nagyatádi - a NIF Zrt. szak­emberei reményei szerint - és egy marcali elkerülőúttal. A 91,6 kilométeres út felújítása az elő­zetes számítások szerint 15,4 milliárd forintból megoldható.- A marcali elkerülőút többek között hatástanulmányoktól, for­galmi adatoktól függ - jegyezte meg Vejtey Miklós -, a megbízó csak ezután dönt a beruházás szükségességéről. Két éven belül bizonyosan Útszakasz Km Építés kezdete Tervezett befejezés 61. út Csoma-Kaposvár 14,6 2008. július 2009. július 61. út Kaposmérő-Pálmajor 10 2008. július 2009. augusztus 61. út Böhönye-Pogányszentpéter 32,1 2008. szeptember 2010. október 61. út Pálmajor-Böhönye 16,2 2009. február 2010. október 67. út kaposfüredl elkerülő 4,7 2009. március 2010. július Lulla-Balatonendréd 9,6 2009. április 2010. december 6. út Istvándl-Barcs 13,9 2010. február 2011. május 68. út Barcs-Balatonszentgyörgy 78,1 2010. június 2012. május 76. út balatonszentgyörgyi elkerülő 7,5 2010. július 2012. június 68. út nagyatádi elkerülő 4,2 2010.3.negyedév 2011.4. negyedév 67. út Kaposfüred-Somogytúr 17,7 2010. 4. negyedév 2013.3. negyedév 67. út települési elkerülök 14 2010. 4.negyedév 2013.3.negyedév 68. út marcali elkerülő *még nincs végleges döntés az építk 8,1 ízésről * Forrás: NIF ZRT. megépül viszont a Lullát Bala- tonendréddel összekötő út, amely kinyithatja a tabi kistérsé­get a Balaton és az M7-es autó­pálya felé. A domborzati viszo­nyok miatt az alig tíz kilométe­res út közel négymilliárd forint­ba kerül. Ezen összegnek keve­sebb mint a feléből kap 11,5 ton­nás megerősítést a 6-os főútnak a baranyai megyehatár és Barcs közötti, csaknem tizenöt kilomé­teres szakasza. Megszűnhet vég­re a hatalmas forgalom Balaton- szentgyörgyön is, ahol a 76-os út települést elkerülő hét és fél kilo­méteres része 3,1 milliárd fo­rintból épülhet meg, míg Siófo­kon az M7-es sztráda és a 65-ös út csomópontját építik át az uni­ós előírásoknak megfelelően biztonságosabbá. Az ötéves so­mogyi útfelújítási és -építési programból elsőként a ráksi cso­mópont készül el: június végére már körforgalom lesz a hármas kereszteződés helyén. JEGYZET Szóval, Vagy anélkül EGY SZÓCSKÁT ÜZENEK, vésd jól kebeledbe, mondhat­nám költőnk után, enyhén tiszteletlenül. A kulcsszó esetünkben: rafinéria. ott kezdődött, hogy szak- rendelésre időpontot kérő ismerősömet telefonon jól kifaggatták, milyen gyakori­ak a fájdalmai, milyen erő­sen szédül. Aztán rövid hümmögés után úgy dön­tött a vonal túlsó végén a hang, hogy egy hónap múl­va lesz időpont. Csöppnyi rafinéria kellett volna csak, sopánkodott az illető. Mond­juk, ha a valós félnapos szé­dülés helyett háromnegyed napot mond, talán nyert vol­na egy korábbi időpontot. Úgyis megnő addigra a szé­düléssel töltött órái száma. MÁSIK ISMERŐSÖM viszont már most rafinált. Szerinte hiba ügyintézés előtt meg­etetni a gyereket, mert lis- tányi helyeket szabadít fel egy ordító csecsemő. Rafi­nériának az a boltos sincs szűkében, aki ecetes vízzel ad friss színt a pultba ki­tett húsoknak. Meg az az ér­tékesítő se, aki csodás nye­reménnyel csalogatja a ke­vésbé rafináltakat egy meg­beszélésre, s másfél óra agymosás után átadja az ajándékot, egy törlőkendőt. A példák nem légből kapot­tak, akárcsak a hirdetés sem, amely rafinált trükkö­ket kínál a briliáns állásin­terjúhoz, a másik meg rafi­nált fűzőt fekete tangához. A parfümériába rafináltan bonyolult illattal csalogat­nak, a butik kirakatában rafináltan egyszerű szabá­sú ruhát akcióznak. A kí­nai éttermes étlapja rafi­nált tőkehallal édesget, hon­fitársa meg egy rafinált kí­nai, aki csak akkor nem ért magyarul, amikor a szál­hibás pólót kellene vissza­cserélnie. Kis hazánkban már csak az marad talpon, aki rafinált. Szóval vagy szó nélkül... Villámcsapás okozta a sorompóbotrányt ellenőrzés A siófoki szerkezetet megvizsgálták a pécsi vasútbiztonságiak (Folytatás az 1. oldalról) Imre Láselóné hozzátette: - A vizsgálat végül azt állapította meg: műszaki hiba vezetett a_ problémákhoz. Az éjjeli esőzéskor feltehető­en villámcsapás érte a generá­tort. A 110 voltos berendezés vélhetően emiatt hibásodhatott meg átmenetileg. Imre László- né jelezte: minden kétséget ki­záróan bizonyossá vált, hogy a vasutasok nem hibáztak. A ge­nerátort már kicserélték, s azó­ta nem jeleztek újabb hibát. A MÁV Zrt. munkatársa kérdé­sünkre azt mondta: az eset kap­csán nem rendeltek el speciá­lis felülvizsgálatot. Százharmincmillió forint az átkelőkre az idén közel százhar­mincmillió forintot költ so­rompófejlesztésre a MÁV Zrt. - számolt be az álla­mi vasutak kommuniká­ciós munkatársa. várda, Répáspuszta, Ka- poshomok és Porrogszent- király; ezeken a helyeken korszerűsítették a berende­zéseket. Előkészítés alatt van a kaposmérői, a kis- korpádi és az öreglaki so­rompó modernizálása is. HARSÁNYI MIKLÓS Elítélte a megyei bíróság a két kaposvári fiút Már jól működik a siófoki sorompó. A karbantartásról gondoskodnak Két fiatalkorú ült kedden a me­gyei bíróságon a vádlottak pad­ján súlyos bűncselekmények mi­att Például megtámadtak és sú­lyosan bántalmaztak egy férfit a kaposvári belvárosban. Á két 18 éves fiú a kaposvári Zita Nevelőotthon lakója volt. Egyikük különösen nehezen ke­zelhető gyerek hírében állt. A bí­róság előtt egyebek mellett azért is kellett felelnie, mert egy gyer­mekkorú társát rettegésben tar­totta, hetente bántalmazta, zsa­rolta és arra kényszerítette, hogy neki élelmiszert, szeszes italt lopjon. A nevelőotthon egyik iro­dájából így lopott pénzt a gyerek, de az eset lelepleződött. Tavaly januárban a vádlott egy gyalogos férfit támadott meg minden ok nélkül a cukorgyár környékén: ököllel ütötte, rugdos­ta áldozatát, aki súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. Társával egy szintén fiatalkorú intézeti fi úval azért is felelniük kellett mert a belvárosban megtámad tak egy ismeretlen férfit, megrúg ták, ütötték minden ok nélkül súlyos sérüléseket okozva. Á keddi jogerős ítélet szerin az egyik fiatalkorúnak zsarolá: lopás, garázdaság és testi sérté miatt két és fél évet kell fiatalki rúak börtönében töltenie, és h: rom évre eltiltották a közügye gyakorlásától. Társa viszont te ti sértés miatt próbára bocsátá kapott. ■ Jakab

Next

/
Oldalképek
Tartalom