Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-15 / 88. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 15.,KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Beiktatták a polgári kollégium vezetőjét ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke 2008. április 10-én beiktat­ta a Somogy Megyei Bíró­ság Polgári Kollégiumának új vezetőjét. Hajnal Éva 1987 óta bíró, 1990 óta a polgári szakágban dolgo­zik. Jelenlegi megbízatása 2014. március 31-éig tart. Meseregényíró a kaposvári tékában VARRÓ DÁNIEL KÖLTŐ, mű­fordító volt a vendége hét­főn a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár író-olvasó találkozójának. A 31 éves, József Attila-díjas szerző­vel, a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény írójával Gombos Péter gyermekirodalom-kutató beszélgetett, (bt) Barcsi győzelem az ultibajnokságon ulticsapatversenyt ren­deztek hétvégén a város­ban; összesen hat csoport nevezett be. Pauska József főszervező hétfőn közölte: a barcsi együttes nyert, második lett Berzence, a harmadik Somogyud- varhely. (hm) Sikeresen szerepeltek a táncháztalálkozón A kaposvári Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola négy csoportja is szerepelt a hét végén Budapesten. A Kodoronca és a Tótágas csoport az Országos Ifjúsá­gi Antológián mutatkozott be, a Rozmaring és a Ken- derkóc táncháztalálkozón és kirakodóvásáron lépett föl. Utóbbit az Örökség Gyermek Népművészeü Egyesület dél-dunántúli ré­giója szervezte, (mk) Lezárták a siófoki zsilipet a szakemberek a közép-dunántúli környe­zetvédelmi és vízügyi igaz­gatóság hétfőn megkezdte a siófoki zsilip zárását. Ez­zel befejeződik a Balaton tavaszi vízeresztése. A tel­jes zárás előtt a kiüti duz­zasztó segítségével feltöltik a Sió siófoki szakaszát. Rács mögött a cukrosok adócsalás 116 200 kilogramm cukrot foglaltak le a vámosok Keserű érzés a csalóknak, oda a további nyereség. A vám- és pénzügyőrök országos razziát tartottak, s óriási mennyiségű árut foglaltak le tőlük (Folytatás az 1. oldalról) A VPOP - az APEH közreműkö­désével - az elmúlt napokban négy magyar állampolgár ellen indított büntetőeljárást adócsalás bűntettének megalapozott gyanú­ja miatt.- A nyomozás eddigi adatai alapján a bűncselekmény elkö­vetéséhez felhasznált bt. 2005- 2007 között adóbevallást nem nyújtott be. A Magyarországon értékesített kristálycukor utáni általános forgalmi adó fizetési kötelezettségének nem tett ele­get - derült ki_a lapunkhoz eljut­tatott VPOP-közleményből. Valóságos razziasorozat zaj­lott le az elmúlt napokban. Sípos Jenőtől tudjuk: a nyomozás so­rán több mint száz pénzügyőr részvételével az ország területén összesen 41 helyszínen tartottak házkutatásokat.- Az egyik gyanúsított lakásán kábítószergyanús anyagot is ta­láltak a pénzügyőrök, valamint az ügyben érintett egyik telephe­lyen - a Győr-Moson-Sopron me­gyei Nagybajcson - 116 200 kiló kristálycukrot foglaltak le. Lapunk megkérdezte Fischer Bélát, a Magyar Cukor Zrt. ve­zérigazgatóját is. Kérdésre vá­laszolva azt mondta: abszolút nem lepte meg az eljárás, hi­szen a VPOP-nak már többször tettek bejelentést az egyes gya­nús ügyletekről. Az áron alul ér­tékesített cukor valamilyen jog­sértés vagy joghézag miatt ke­rülhet a piacra.- Gyakran érkeznek hozzánk vámosok, hiszen a kereskedők­nek eladott tételeket is ellenőr­zik - tájékoztatott Fischer Béla. A vezérigazgató röviddel lapzár­tánk előtt arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy a jelzett ügy kapcsán a VPOP munkatár­sai folytattak-e helyszíni ellenőr­Zárolták az órákat- A BIZTOSÍTÁSI INTÉZKEDÉS keretében a vámnyomozók négy nagyértékű személy- gépkocsit és egy közel 24 millió forint értékű óragyűj­teményt is lefoglaltak - szá­molt be Sípos Jenő. - Tíz bankszámlát zároltak. Az őrizetbe vett négy személyt a bíróság előzetes letartóz­tatásba helyezte. zést a kaposvári cukorgyárban.- Az ember esze megáll; elké­pesztő, hogy ilyesmi előfordul­hat - magyarázta Mészáros Jó­zsef, a területi agrárkamara tit­kára. - Talán a szigorúbb admi­nisztrációval elkerülhető az ilyen és ehhez hasonló helyzet. Információnk szerint egyes trükkös vállalkozóknak - a cu­kor kilója után - akár 15-20 fo­rint is lehet a hasznuk. Feltéve, ha az ügyletre nem derül fény. A mostani ügy kapcsán meg­tudtuk: a gyanúsítottak a fiktív ügyleteikkel megközelítőleg 750 millió forint adóhiányt okoztak az állami költségvetésnek. A Sipos Jenő szóvivő: összesen 41 helyszínen tartottak házkutatást pénzügyi tranzakciók folytán felvetődik közel 1,5 milliárd fo­rinttal kapcsolatban a pénzmo­sás gyanúja is. Horváth Éva, a kaposvári Ma­gyar Cukormanufaktúra igazga­tója úgy fogalmazott: a cukorpi­acon nagy a csábítás. A becste­lenül dolgozó vállalkozók rövid idő alatt hihetetlenül sok pénzt tehetnek zsebre. Csakhogy - tette hozzá az igazgató - a kipat­tant mostani botrány a cukorke­reskedelem és -ipar szinte egé­szét sújtja. A törvényesen mű­ködő vállalkozások vezetői kí­váncsian várják az eljárás foly­tatását. ■ Harsányi Miklós Gyanús fickók- OLYKOR GYANÚS ALAKOK őgyelegnek a cukoripari cé­gek körül - magyarázta egy gazdasági vezető. - Általá­ban régi vevőknek adunk el árut, a megrendelőről igyekszünk minél többet megtudni. Az nem megy, hogy valaki beesik a portá­ra, s 5000 tonna cukrot kér másnapra. JEGYZET BALASSA TAMÁS A vesszőtlen futás A KIRÁLYNŐT MEGÖLNI nem kell félnetek jó lesz... E két­értelműséggel válaszolt Merániai János esztergomi érsek a Gertrúd királyné el­leni összeesküvésre készülő főuraknak. A Bánk bánból ismert történetet a színház- igazgatói székért kiírt pá­lyázat juttatta eszembe. Nem a drámaisága, hanem a vesszők hiánya. schwajda György pályáza­tának ugyanis nem erőssé­ge a gondos fogalmazás. A tekintélyes színházi szak­ember azt írja: „Rombolni nem színházat építeni szí­vesen jövök Kaposvárra!” Nyilvánvaló, hogy itt a két­értelműség nem szándékos. De ha egy napig tanakodik rajt a szakma, hogy az in­ternetre került pályázat ta­lán valakinek a suta vicce csak, akkor ez érzékelted a bajok súlyát. schwajda györgy Kapos­várra jön. Az életművével pályázott, szolnoki színház- csinálással, Nemzeti-építés­sel. Nekem, kaposváriként a pályázata súlyosabb. Eb­ben írja: egy és egynegyed napnyi előadást nézett meg DVD-n, s szerinte a színház szinte minden előadásban, olykor még a tapsrenddel is sértegeti a nézőt: „Nézd meg mekkora bunkó vagy, micsoda vidéki tahó.” nagyra tartom Schwajda őszinteségét. Az egyetemes tallózás azonban nagy tSW- dés. Újra kellene nézni az egy és egynegyed napot. Művekkel, benne karakte­rekkel, köztük nemritkán tahókkal, akárcsak az élet­ben. A Csiky ugyanis élet­szerű. De nem tahózik am biok, és nem ünnepli ma­gát, mert a megsértettek le akarják váltani. De ez hosz- szú történet, kaposváriként előbb-utóbb megérthető. „..HA MINDENKI EGYETÉRT én nem ellenzem.” így fejezte be az érsek híres levelét. A vessződén futás elkezdődik. Schwajda György fél lábbal már a Csiky Gergely Színházban igazgatóválasztás A szakértői bizottság 6:2 arányban támogatta az író-dramaturgot Znamenákkal szemben (Folytatás az 1. oldalról) Az ülést követően senki nem nyi­latkozott annak eredményéről. Ve­rebes István is csak a következőket mondta: a Kaposváron töltött há­rom és fél év miatt a lábát sem tudta betenni azóta a teátrumba. Olyan emlék ez számára, mint az első szerelem, tette hozzá.- Nagyon nehéz, érzelmileg felkavaró kérdésben kellett ál­lást foglalnunk. Még a magam véleményével sem értek egyet maradéktalanul, de azt talán el­mondhatom, hogy a végered­mény egyezik vele. Hogy aztán ez jó döntés-e, erről nem tudok szólni, mert ezt nem tudhatjuk. Az idő majd eldönti. Giber Vilmos kaposvári kultu­rális tanácsnok, aki az ülést ve­zette, szintén csak annak körül­ményeiről beszélt.- Katartikus, megrendítő négy és fél órát töltöttünk együtt, ahol nagyszerű művészek nyil­vánítottak véleményt. Óriási él­mény volt, és meggyőződésem, hogy alapos, kiérlelt, felelős ja­vaslat született. Tóth Géza, a Színházi Dolgo­zók Szakszervezetének alap­szervezeti elnöke is elzárkózott attól, hogy a javaslatról érdem­ben nyilatkozzon. Fogadalmat tettek, mondta, amit természe­tesen tudomásul vettünk. Színházi körökből származó információnk szerint azonban a Világhálóra került pályázatában A-Zs-ig visszahozná az aranykor színészeit znamenák István, a Csiky Ger­gely Színház igazgatójának az interneten jóváhagyásával köz­zétett pályázata után a minap Schwajda Györgyé is felkerült - akaratán kívül - a világháló ra. A tizenhárom oldalas, sok helyesírási és stiláris hibával, olykor megdöbbentően őszinte és kemény kritikával megfogal­mazottdokumentum eredetisé­gét -fentiek miatt - sokáig két­ségbe vontuk. Mindenesetre annyi tudható a pályázatból: Schwajda György nem kívánja kinevezésével egy időben szét­Schwajda György Szolnokon díszpol­gárságot kapott dúlni a társulatot, sőt, szeret­né, ha az aranykorban itt alko­tók A-Zs-ig minél többen vissza­jönnének időnként, együtt az ország jelentős színészeivel schwajda GYÖRGY hétfőn kérdé­sünkre telefonon elmondta: még nem értesült róla, hogy pályázata az internetre került, de ha így van, azt disznóság- nak tartja. Ritkán nyilatkozik a sajtónak, de ha megválaszt­ják, lapunkkal kivételt ♦ tesz. Csak kis türelmet ^ kér majd a közgyűlési dön­tés után. pályázaton Schwajda lehet a be­futó, amennyiben a közgyűlés jó­váhagyja a szakértői bizottság 6:2 arányú javaslatát (Vidnyán- szky levélben érkezett voksát nem ismerhettük meg, de az eredményen döntően nem vál­toztathat.) A következő direktor öt évre szóló kinevezéséről jö­vő csütörtökön dönt a megye- székhely közgyűlése. Schwajda György kérésére zárt ülésen. Znamenák István tegnap el­mondta: ötven percet töltött a szakértők körében, jó hangulat­ban. Korrekt kérdéseket kapott, amelyekre ugyanígy válaszolt. A szavazás eredményéről nem ér­tesült. ■ Balassa Tamás Háttér: www.sonline.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom