Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-30 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 52. szám
2007. DECEMBER 30., VASÁRNAP SZTORI 5 Film készül a világ legjobb kaszkadőréről életveszélyben Piroch Gábor három és féLévtizede tűnik fel a legizgalmasabb jelenetekben Piroch Gábor tartalmas évet zár: megjelent Kaszkadőrnek születtem című könyve, jelölték a kaszkadőr-Oscarra. Amerikában filmet készítenének az életéről, valamint a Terminátor 4 kaszkadőrszakértője lesz. Fábos Erika Piroch Gábor pályája elején azt mondta: kaszkadőrnek azért születik az ember, hogy legalább egy „nagy filmben” szerepelhessen, és az sem baj, ha az ötödik kontinensre is el kell utazni ezért. Azóta több mint negyven országban és több mint száz filmben dolgozott, közöttük Brad Pitt-tel a Trójában, Schwarzenegerrel a Termi- nátorban, a Titanicban, a Múmiában. Az eltelt harmincöt év alatt végül meghódította Amerikát, neve ismert az egész szakmában. 1989-ben indult el szerencsét próbálni, alig hét év múlva pedig már a Titanicban szerepelt, és övé volt a legveszélyesebb jelenet. Schwarzenegger, Harrison Ford, Banderas és más hollywoodi sztárok helyett zuhant, lángolt, kockáztatta az életét. „Büszke vagyok rá, hogy amikor Arnold Schwarzeneggert Százéves szakma a kaszkadőrszakma egyidős a filmkészítéssel. Az első kaszkadőrök eredetileg sportolók és artisták voltak. Nekik köszönhetően már az 1900-as években komoly kaszkadőrfilmeket készítettek. A kaszkadőr kifejezés Párizsban született, és az egymás után következő (cascade) veszélyes jelenetekről nevezték el őket. Az 1920-as években Amerika rohamos fejlődése a filmiparban is jelentkezett, megjelentek a kaszkadőrsztárok. A kaszkadőrök specializálódtak különböző kategóriákra, mint a gyalogos, lovas, autós és motoros kaszkadőr, de ma már vannak kimondottan extrém feladatokat vállaló sztárok is. Piroch Gábor minden kategóriában szívesen dolgozik. arra kértem, segítsen a zöldkártyához, referencialevelében így írt rólam: Mr. Piroch minden kétséget kizáróan a világ filmgyártásának egyik legjelentősebb kaszkadőre és kaszkadőrszakértője! - mesélte Piroch Gábor. A kaszkadőr úgy véli, ismertsége és sikerei nemcsak számára, de a magyar filmgyártásnak is óriási elismerést jelentenek. A legújabb hírek szerint a Terminátor 4-nek a kaszkadőrkoordinátora lesz. „Hivatalosan még nem érkezett felkérés, de valószínű, hogy rám esik majd az alkotók választása, eddig minden szériában közreműködtem. Ugrálni, magasból lezuhanni már nemigen fogok, hiszen ezt a szakmát maximum 45-50 éves koráig tudja aktívan csinálni az ember - mondta a most 54 éves Piroch Gábor. - Ez a hivatás rendkívüli módon megterheli az embert. Ma Kezdő cselgáncsozóként véletlenül csöppent bele a kaszkadőrvilágba. Az évtizedek során a szakma mesteri művelője lett. Kockázatos mutatványok, tüzes jelenetek Pályafutása során alaposan kitanulta a tűz természetét is piroch Gábornak két rendkívül veszélyes kaszkadőrmunkája volt. Az egyik egy Guinness-rekorddal felérő ugrás, amelyet a Kassai téri tizenhét emeletes „öngyilkosház” tetejéről hajtott végre. Hatvanméteres magasságból vetette magát ötezer kartondoboz közé. A másik veszélyességi fokát tekintve nem véletlenül mondható halálosmór csak viszonylag rövid, néhány hetes forgatásokat vállalok, hogy elég időt tölthessek a családommal. Nem csak folyamatos 'fizikai készültséget jelent ugyanis, az önmagában nem lenne fárasztó. A lelki, mentális teher azonban sokat kivesz az emberből. Elsősorban ezért korlátozott az életkor, amíg a pályán lehet az ember. Én azt mondom, hogy az elmúlt harmincöt évben, amit lehet megcsináltam, de van még bennem spiritusz. Szakértőként is meg szeretném mutatni, mi mindent megtanultam, bár meggyőződésem, hogy erre a szakmára születni kell.” Piroch Gábor úgy véli: aki erre születik is, egyre nehezebb a dolga. A számítógépes animáció miatt ugyanis bealkonyulhat a kaszkadőröknek. A sztárszínészek helyét az élet- veszélyes jelenetekben egyszerű trükkök vehetik át, ahogy már ma is egyre többet használják a különleges effekteket. „Szerintem ez árt a mozi hitelességének, de ez nekem, az öreg rókának a véleménye - mondta a kaszkadőr. - A teljes nak. Egy busszal a Vígszínház elől indulva ráhajtott a Margit hídra, amikor is a busz felrobbant, füstölni kezdett, de haladt tovább. Majd a szigeti leágazás után 60-65 kilométeres sebességgel ráhajtott egy rámpára, és beugratott a füstölgő járművel a Dunába. Néhány megrepedt bordával túlélte ezt a kalandot is. igazság az, hogy a ma felnövő nemzedékek olyan környezetben élnek, annyi virtuális impulzust kapnak, hogy őket már nem fogja érdekelni ez a részlet- kérdés. Ha tetszik nekik egy film, akkor az ugyanúgy sikeres lesz, mint egy jó videojáték. És a producereket is a nézettségben, bevételben mérhető siker motiválja, nem a valóság. Szerintem még néhány generáció kifuthatja a kaszkadőrkarrierjét, aztán csak a múzeumban, az élő show-műsorokban, meg egy- egy »hagyományos« filmben lesz helyünk. A fiam érdeklődik a munkám iránt. 22 éves, ebben nőtt fel, és sok mindent ellesett tőlem. Biztatom, mert ez a hivatás egy igen férfias, kalandos élet, és talán ő még valóban az igazi kaszkadőrök életét élheti meg, annak minden szépségével. Az ő gyermekei már nem biztos. Amúgy azt hiszem, ebben a szakmában amit lehet, elértem. Nincs hiányérzetem. Talán egyetlen álmom van már csak, ami munkával kapcsolatos: a könyvemből készülő film kaszkadőrjeleneteit szeretném magam megrendezni.” Brad Pitt-tel a Trójában, Schwarzival a Terminá torban is dolgozott. Magyarországi borászgéniuszok Dóm Pérignon nyomdokain pezsgős koccintás A bor szakértőinek is van mit tanulniuk arról, mitől lesz kiváló a legnépszerűbb habzó ital „Ha tele a pohár, akkor nincs az a karcosság, ami kiveszi a pezsgő dallamát” - mondja mellettünk egy férfi, majd egy laza mozdulattal csavarint az elegáns poháron és előcsalja a dallamot: a buborékok spirálban gyöngyöznek felfelé. Felvetése jogos: kóstolón vagyunk a Magyar Borok Házában, így apró adagokban ízlelgetjük a neves magyar bortermelők nedűiből készült pezsgőket, több mint húszfélét. Ma alig tudunk többet a szilveszter éjszakára és fantáziátlan névnapi bulikra tartogatott italról, mint hogy borból készül, Champagne-ból származik, és ha kanalat teszünk a palackjába, lassabban száll el a szénsavassáGaramvári Vencel rozéját kedvelték legjobban a mustra résztvevői ga. Azon viszont meglepődünk, hogy a borok értőinek is lehet újat mondani - ők legfeljebb kapásból tudják értelmetlennek nyilvánítani a harmadik állítást. Merthogy nem csak az számít, mennyi idő telik el a felnyitástól a koccintásig (minél kevesebb, annál jobb), de az is, hogyan tárolták az italt (legjobb jeges vödörben), sőt az sem mellékes, milyen pohárból gyöngyöznek fel azok a buborékok (a franciák már tervezik azt a lézergravíro- zású poharat, amelynek barázdái a lehető legkisebbek lesznek, A magyarok inkább édesen szeretik A HAGYOMÁNY SZERINT egy haut- villiers-i apát, Dóm Pérignon készített először pezsgőt: az erjedésben levő bort palackba töltötte, lezárta, így a további erjedéskor termelődő szén-dioxid az üvegben maradt. Ma már erjesztenek tartályban is, ez a tankpezsgő. az első magyar pezsgőüzem 1825-ben nyílt meg Pozsonyban, a legismertebb az idén 125 éves budafoki Törley. Idén becslések szerint 26-27 millió palack pezsgő fogy hazánkban, ennek majdnem fele az év végén. A fogyasztás hetven százalékát az édes pezsgők teszik ki. így a buborékok is a kívánatosra zsugorodnak). Repkednek a hasonló információk, az is kiderül azonban, hogy mindezeknél fontosabb az alapbor. Gyümölcsök, szőlő vagy mandula ízét idéző, fanyar, netán teltebb, érett ízű italok követik egymást; a kóstoló szép emlékeket idéz, de műkedvelőként elmondható: ezek egyike sem köthető korábbi pezsgőfogyasztásainkhoz. A nemszeretem műanyag dugós - a kóstolón gyanús minőségűnek titulált - italok illata a buborékokkal együtt illan el, és megtanuljuk: egy jó chardonnay, Irsai Olivér vagy tokaji hárslevelű bizony pezsgővé érlelve is kiváló. ■ Gyükeri M.