Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-24 / 299. szám

Emlékezetes karácsony A gyermek is ajándék FEHÉR ZOLTÁNNÉ TÜZES ZSU­ZSANNA, a csurgói reformá­tus gimnázium és általá­nos iskola megbízott igaz­gatója: - A gyerekkori ka­rácsonyokból az illatok - a mézeskalácsé és a bejg­lié - maradtak meg ben­nem, meg a várakozás örö­me, hogy mit hoz a Jézus- ka. Felnőttként pedig az első gyerekünkkel töltött első közös karácsony emlékezetes. Soha nem fe­lejtem el: ültünk a fa alatt, és akkor értettem meg, hogy a legnagyobb aján­dék a gyerek. Csabi akkor tíz hónapos volt - amúgy februárban lesz tizennyolc éves -, és napokon keresz­tül csak a fa alatt volt haj­landó játszani. Adományok Erdélybe Kiss rvÁN címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa:- Szívesen emlékezem a gyermekkori karácsonyokra Várvölgyön. Soha nem az anyagiak voltak fontosak, hanem a mélyen hívő, meg­hitt családi közösségben az együttlét, a szeretet és a bé­ke. Felnőttként pedig az egyik legemlékezetesebb karácsonyom 1989-ben volt. Akkor Somogyváron voltam plébános. Példaértékű segí­tőkészségről, együttérzés­ről adtak tanúságot az em­berek, mikor a romániai for­radalom idején adományo­kat küldtek Erdélybe. Pont szentestére esett, mikor az ottaniak megkapták a fel­ajánlásokat. Mindegy hol, csak otthon ne! fekete bárányok Renátának azt mondta az anyja, ő is ütni fogja a gyerekét Veszekedés, verekedés, kiabálás helyett nyuga­lom és béke, normális család. Van, ahol ez lenne az ajándék. Ám otthon még erre sem futja. Márkus Kata- A mostani karácsony sokkal jobb lesz, mint az eddigiek vol­tak. Lehet, hogy csak ketten-hár- man leszünk, de mi legalább sze­retjük egymást. - A 15 éves Ma­rietta és hasonló korú barátnője, Anita várta így az idén a kará­csonyt. Az elsőt, amit nem otthon töltenek. A Somogy Megyei Gyer­mekvédelmi Központ átmeneti otthonában gyújtanak gyertyát szenteste. Három hete vannak az intézetben. Önként hagyták ott a családjukat Szeptember óta ter­vezgették, hogy eljönnek otthon­ról, november közepén aztán út­nak indultak. Azt mondják: ná­luk otthon ünnepekkor is mindig csak veszekedés volt. Itt viszont úgy érzik magukat, mint egy iga­zi családban. Marietta eddig szüleivel és hat testvérével élt együtt. Ám édes­apjával nem jött ki, inkább csa­vargóit vagy a kocsmában volt a haverokkal, mint otthon. Tudom- mondta -, én is hibás vagyok abban, hogy idáig fajultak a dol­gok, de a szüléimén is múlt. Az a baj, hogy szerintük minden miattam van. Akkor hogy van az, hogy a három hét alatt csak kétszer kerestek? Egyszer be­hozták a ruháimat, egyszer meg mondták, hogy menjek haza. De tudom, csak néhány napig volna jó, aztán minden maradna a ré­giben. így aztán az biztos, hogy ha hazakerülnék, bármit meg­tennék, hogy ide bekerülhessek. Vagy akárhova máshová, csak otthon ne kelljen lennem! Anita azt mondja, mostohaap­ja miatt választotta az intézetet. 12 éves volt az anyja, amikor Anita még az előző házasságá­ból született. - Nálunk is sok­szor volt otthon kiabálás, vereke­dés - mesélte Anita. - A többi testvéremet szerették, engem meg kiközösítettek mindenből. Én voltam otthon a fekete bá­rány. Az igaz, hogy sok hülyesé­get megcsináltam, de szerintem engem nem úgy szerettek, mint a többieket. Anyám cigány, a ne­velőapám magyar, és volt, hogy A mostani karácsony sokkal jobb (esz; lehet, hogy csak ketten-hárman leszünk, de mi legalább szeretjük egymást azt hallottam tőle: büdös cigány, menj a házból! Anyám eddig egyszer hívott fel, de csak azért, hogy megmondja: lesz picikéje, úgyhogy lesz helyettem másik gyerek. S miközben Anita egyre job­ban belemelegedett a mesélés- be, vehemensebben bizonygatta beszélgetésünk közben: nem ér­dekli az egész, és örül, hogy any­ja ismét babát vár. így hát csak észrevétlenül igyekeztem oda­csúsztatni egy papír zsebkendőt a kezébe, amit persze elfogadni sem akart, mondván: nem kell, nem is sírt. Cintia és Renáta már sokadik karácsonyát tölti az intézetben. Cintia 2005 szeptemberétől van intézetben, azt mondja azért, mert kocsit akartak lopni, hogy meglátogassák édesanyját a kórházban. - Nekem az otthoni az igazi karácsony - mondta. - Szeretem az anyámat, de mos­tanában már egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy kivi­gyem innen. Hiába írtam neki levelet vagy telefonáltam, nem válaszolt. A 18 éves Renátát három hó­napos korában nevelőintézetbe adta vér szerinti anyja. Három­éves korában aztán nevelője ki­hozta az intézetből, s onnantól családban élt. - Tizenöt éves koromban meghalt a nevelő­apám - mondta -, s bár előtte is voltak gondok otthon, de ak­kor elszabadult a pokol. Anyám úgy szeretett nevelni, hogy na­gyon sokat vert. Amikor apám még élt, sokszor megvédett, de amikor meghalt, minden még rosszabb lett. így aztán talán mindketten akartuk, hogy elke­rüljek otthonról. Anyám úgy indított útnak, hogy a kezembe nyomott egy bérletet, és mond­ta: menjél a gyivibe, ott azt csi­Ezerkétszáz gyerek intézetben gyújt gyertyát somogybán az idén csaknem 1200 gyerek tölti a karácsonyt gyermekvédelmi gondoskodás­ban. A beutalás oka leggyak­rabban a gyermekek veszélyez­tetése, a felügyelet nélkül ha­gyás, a gondozás elmulasztá­sa vagy a szülő lakhatási problémája. Gyakori még, hogy az agresszív, deviáns gyermeket kiemelik a család­ból. Az idén csaknem 100 gondozott nagykorúvá vált, ám közülük 74-en utógondo- zotti ellátottként a rendszer­ben maradtak. Negyvenöt gondozásban lévő fiatal haza­került. Kiemelkedő, hogy az idén meghaladja az örökbe­adások száma a 25-öt. Ünnep az átmeneti otthonban. Punya, vagyis cigánykenyér és hagyma is volt a készülődéskor. nálnak veled, amit akarnak. Nemrégiben meg már azt mondta: kár, hogy nem vagyok nála. De most már nem men­nék vissza, lelkileg nem bír­nám ki, annyit hitegetett. Rá­adásul érettségi előtt egy héttel felkerestek a vér szerinti szüle­im is. Nagyon felzaklatott a do­log. Bár a nevelőanyám felké­szített, hogyha 18 éves leszek, biztosan megjelennek, mert azt hiszik, lesz munkám, pénzem. De én megmondtam nekik: ha eddig egy képeslapot nem tud­tak küldeni névnapomra, szüle­tésnapomra, akkor most se ér­dekeljem őket! Mostanában egyébként nem várom annyira a karácsonyt - csendesedett el Renáta. - Amikor apu még élt, azok voltak az igazi karácso­nyok. Most hiába vannak körü­löttem barátok, ismerősök, ak­kor is egyedül vagyok. Anyám mindig azt mondta: én is ütni fogom a gyerekemet. De én azt gondolom: mindent meg akarok majd adni neki, ami nekem nem jutott ki. Egy normális családot, és nem csak 15 éves koráig, ha­nem egészen addig, amíg szük­sége lesz rá. Nős és három gyereke van a Lappföldön élő Télapónak Japánban még szenteste is játszottak karácsony A felkelő nap országában gazdasági érdek miatt vezették be Novembertől januárig „csúcsra jár" a Télapó, aki nyáron sem unatkozik, miután naponta szá­zával keresik föl lappföldi ottho­nában. Még pontosabban: az északi sarkkörön fekvő Joulupu- kin Pajakylában, Télapófalván, az év nagy részében hó borította Rovaniemi közelében. Ő a mesé­be illő, mégsem mesebeli sze­mély: a Télapó. Piros bársony a kabátja, fehér a szakálla, időn­ként fölrakja a pápaszemét is, miként a jóságos nagyapók, dédpapák szokták. Időnként föl­áll trónjáról, hogy térdére ültes­sen egy-egy kíváncsi, ám kezdet­ben húzódzkodó gyereket, aki az­tán pekibátorodván a szakállát is meghúzogatja: igazi-e? Száz­ezer szám kapja a leveleket (a cí­me: Santa Claus, Joulupukin Páa- posti, FIN-96930 Napapiiri), és mindegyiket meg is válaszolja, a végére pedig odakanyarítj a a ne­vét is ahogy illik: Santa Claus. Akik viszont eljutnak hozzá, általában nem jönnek üres kéz­zel: szorongatják a papírdarab­kát, amire följegyezték a kívánsá­gukat: szánkó, baba, komputeres játék, Pokémon. Mit tudnak a helybéliek, a közeli Rovaniemi- ben lakók Santa Clausról? Keve­set Nős, három gyereke van, la­kásának ajtaján ez áll: Mauri Vir- tanen. „De ez csak álnév” — bi­zonygatják a lappföldi finnek, el­végre mégsem írhatja a névtáblá­ra, hogy Télapó. Kántor Sándor 12 évnyi légiós­kodása alatt megfordult német, olasz és japán röplabdacsapatok­ban is. A sűrű program ellenére mindig arra törekedett, hogy csa­ládjával tölthesse a karácsonyt.- Németországban az első év­ben még nem volt gond - mond­ta Kántor. - Az ünnepek alatt nem volt mérkőzés. A gárdából időközben elitklub lett, ahol ka­rácsony ide vagy oda, pályára kellett lépnünk. Minden évben december 26-án kezdődött egy rangos torna Belgiumban. A szentestét még itthon töltöttem, de 25-én reggel már útra keltem. A családom nehezen fogadta el, hogy nélkülem kell tölteniük az ünnepeket. Kántor ezután öt évet Olasz­országban töltött, ahol még fe­szítettebb volt a tempó. - Ekkor már a feleségem és a lányom is velem voltak. Huszonnegyedi­kén délelőtt edzettünk, az este a családé volt, 26-án már bajnoki mérkőzéseket rendeztek. A kométás sportoló Olaszor­szág után Japánt is meghódítot­ta. - A rossz nyelvek szerint Ja­pánban a gazdasági érdekek mi­att vezették be a karácsonyt - je­gyezte meg. - Számukra nem az örömszerzés a fontos, hanem maga az ajándékozás. Nem na­gyon törődnek vele, mit vásárol­nak, egy a lényeg: drága legyen. Az első, Japánban töltött kará­csony örökre emlékezetes ma­idén a szeretteivel ünnepelhet. Két gyermeke Kevin és Mercédesz rád. Mivel ott nincs karácsonyfa, vásároltam egy kis tuját, ame­lyet a lányom és a fiam által ké­szített rajzokkal és figurákkal díszítettünk fel. A következő1 év­ben is négyesben töltöttük az ünnepet, igaz, elég furcsa körül­mények között. Szenteste Fu- kuokában játszottunk. A meccs után visszarepültünk Oszakába, majd átszálltam egy Németor­szágba induló járatra, amely Frankfurtban landolt. A termi­nálban találkoztam a feleségem­mel és a gyermekeimmel, s kö­zösen visszautaztunk Oszakába. A túra két napig tartott, de meg­érte, mert a családommal tölt­hettem a karácsonyt, igaz, egy repülőgépen... ■ Molnár G. II KARÁCSONY SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 24., HÉTFŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom