Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-10 / 262. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 10., SZOMBAT i? pgppipppip ®81E®EWWIMB8$1W SMK i MEGYEI KÖRKÉP ffifflfflPPfli 11 ÜWffM ü MM1 üfiKWMM jüBS IPWWPi M$3SMÜI IMMMi £M1-&%?- ISttiiMMI W* J 5 Ne küldjük szétfelé az országot némedi bezerédj-díja A nagyon szerethető színész szerint nálunk a korsó sör is más Némedi Árpád: nagy szívfájdalmam, hogy megszűntek a vidéki kis mozik Némedi Árpád főbb munkái Még nincs negyven, de jövőre már húsz éve, hogy a kaposvári színház társulatának tagja. És nem is tervez mást. Nem­rég a budapesti Nemzeti Színházból a Csikybe ha­zatérve is azt érezte: Any- nyira jó ide belépni! Balassa Tamás Kevesen tudják róla, hogy ber- zencei. De a kaposvári színház nemcsak a somogyisága miatt volt számára jó választás. Karak­terének, manírmentes közvet­lenségének, csapatszellemének is ez áll jól. Kora ellenére hosz- szú a szerepeinek listája, alakí­tásairól évek múltán is beszél­nek. A minap megkapta a Köln­ben élő író-publicista, Bezerédj Zoltán által alapított díjat.- Éppen az Ördögök próbájá­ra indultunk, amikor felhívtak: nagyon meglepődtem - emlék­szik a színházklubban Némedi Árpád, aki néhány napja egy előadás után ugyanitt vehette át a bronzplakettet. - Aztán per­sze nagyon örültem. Éppen most köszöntem meg az elisme­rést telefonon Zoli bácsinak.- Szó mi szó, a díjjal kiváló társaságba került.- Valóban. És ezek a jófajta sikerek nem ártanak most a színháznak.- Az Ördögök a harmadik nemzetis bemutatója volt. Fontosak az új impulzusok?- Hogyne, bár kezdetben úgy éreztem magam, mint az első nap az iskolában. De aztán elfo­gadtak és megszerettek, és már partnernek tekintenek bennün­ket. Pedig eltérő a munkastílu­sunk. Másutt nem annyira jel­lemző a kórus szerepeltetése, míg Kaposváron ennek hagyo­mányai vannak. Ezt már cso­portos szereplő koromban meg­tanultam. Ascher vagy Mohácsi egyaránt gondot fordítanak ar­ra, hogy minden szereplőnek története legyen a színpadon.- A Nemzetiben több kapos­vári kollégája, köztük Kovács Márton zeneszerző is feladatot kapott. Ön azon kevés színé­szek egyike, aki a muzsiká­ban is otthon van.- A zene nagy szerelmem. Varga Baluval dolgoztam soká­ig együtt, aki ma a Zagar front­embereként világsztár, később az öccsével, Zságer-Varga Ákos­sal. Nem vagyok képzett zene­szerző, mindig kell valaki, aki megmondja, hogy ez most na­gyon gáz lett, szaladjunk neki újra.- Csaknem húsz éve társula­ti tag Kaposváron. Csinálna másképp valamit, ha tehetné?- Nem, itt érzem otthon ma­gam. Ez fontos nekem. Ismer­jük egymást, még a másik gon­dolatát is. Budapesten nem tud­nék élni. Nemrég egy pesti is­merősöm jegyezte meg a fővá­rosban, hogy milyen fura: mo­solygós a pincér. Nekem Göllé- ben van házam, szeretek ott len­ni, de falun sem vagyok egye­dül, mert ha hiányoznak a bará­taim, főzök valamit, hívom őket, jönnek.- A pesti kulturális pezsgés nem hiányzik?- Főleg a mozi. Nagy szívfáj­dalmam, hogy vidéken meg­szűntek az értelmes filmeket adó kismozik. Máshol meg csak amerikai szarok vannak, egy jó spanyol, francia, skandináv film sehol, vagy kelet-európai, ami mindig is erős volt. Szeren­csére egy-két tévécsatorna egy­re többet ad közülük.- A szakmában van olyan te­rület, amiben szívesen kipró­bálná magát? g- A filmezés érdekel. De nem % a filmsztárság, csak a munka. I Jó érzés, ha a rojtosra forgatott 5 sikerarcok helyett Kovács Zsol- I tót vagy Gyuricza Pistát látom filmen. Régen a filmrendezők köztük éltek, és szinte minden filmben szerepeltek kaposvári­ak. Nem nézem le a sorozatokat sem, mert mindent lehet reme­kül és felületesen csinálni. Jó példa Kocsis Palinak a Barátok közt-beli szereplése. Büszke va­gyok rá. Ez fontos, a közönség így a kaposvári színházhoz is közelebb kerül. Mert büszke a színészére: ez a mi emberünk!- Ráfér a társulatra a siker. A direktor egyéves kinevezése miatt különleges évad az idei. ördögök (szakértő, színész) 56 06 / ÖRÜLT LÉLEK VERT HA­DAK (színész) A CHIOGGIAI CSETEPATÉ (SZÍ­nész) A WINDSORI VÍG NŐK (színész) AZ INISHMOR-I HADNAGY (szí­nész, zene) BALTA A FÜLBE (színész) BOLHA A FÜLBE (színész) csak egy szög (színész) csókos asszony (színész) DON JUAN (színész) galócza (színész, zenész) kabaré (színész) KOKAINFUTÁR (színész) kutyaszív (színész, zene) lúdas Matyi (színész, zene­szerző) paravarieté (színész, ze­nész) világjobbítók (színész) Benne van ez a levegőben? Ne adj' isten félteni kell a színhá­zat?- Nem kell félteni. Bízom a közgyűlésben, és ajánlom ma­gunkat. Nagyon örülök, ha egy képviselő megállít az utcán, és érdeklődik. Mi nyitottak va­gyunk, várjuk és igényeljük a személyes kontaktust. Érről be­széltem a pestiség ürügyén is. Nekünk még az is fontos, ho­gyan tesznek le elénk egy korsó sört. Hát még ha a színházról van szó!- Ezek szerint a társulat tagja­inak helyén van a szíve, az esze...- Nagyon is. Ebben az ország­ban ma sokan ideológiákba me­nekülnek, pedig az élet nem er­ről szól. Nem szétfele kellene küldeni az országot.- Ha üresjárat van a követke­ző feladatig, mivel tölti az időt?- Nem unatkozom. Már Fel- hőfi-Kiss János mesedarab-ren- dezésének a zenéjét formálga- tom. Sokat vagyok a barátaim­mal, lejövök a színházba. Ennyi év után is azt érzem, hogy any- nyira jó ide belépni! ♦♦♦ Némedi Árpádot végül az internetes fórumozók vélemé­nyével szembesítem, miszerint ő a „nagyon szerethető színész kategória győztese”. Olvassa, borostáját igazgatja, kicsit talán még zavarban is van. Látszik, játszani jobban szeret, mint ba­bért aratni. Várakozásom sze­rint, „ismerősen” reagál. És még valami: a beszélgetésben szinte végig a kérdések előtt jár. Pedig nem is tettem le elé mosolygósán egy korsó sört... Bezerédj-díj bezerédj Zoltán 85 eszten­dős író-publicistát Kölnben értük utol telefonon. Az 1957. január Win Párizs­ba, majd Németországba ke rült újságíró évtizedekig a Deutsche Welle szerkesztője volt. A zalai Bezerédj család emlékére tett alapítványt 1993-ban a művészeti és tu­dományos élet kiválóságai­nak elismerésére. JEGYZET Képviselők nyugdíjazása itt a legújabb! Nyugdíj- kedvezmény a honatyák- nak/anyáknak. A javaslat előterjesztői szerint aki négy évig képviselő, három­évi kedvezményt, aki nyol­cig, ötöt, aki tizenkettőig, hetet, aki tovább, az úgyne­vezett járadékot kapna akár élete végéig. Utóbbi össze­ge nyugdíjának 50-70 szá­zalékát tenné ki. A javasla­tot előterjesztő MSZP-s hon­atya szerint erre azért len­ne szükség, mert idézem: „Azoknak a képviselőtársa­inknak, akik itt tisztességes munkát végeztek, és utána nem tudnak már vissza­menni a munkahelyükre, ahonnan eljöttek fizetés nél­küli szabadságra, teremt­sük meg a tisztes visszavo­nulás lehetőségét.” az indoklást olvasva az em­berben több a kérdés, mint a vélemény. Például: ki mondja meg, melyik képvi­selő dolgozott tisztességesen és melyik nem? A hazai pár­tokat ismerve ugyanis itt csak tisztességesen dolgozó képviselők vannak. Aztán mi lesz azokkal a kazánko­vácsokkal, kereskedőkkel, tehenészekkel és lóápolók­kal, akik több évtizedes tisz­tességes munka után ötven- valahány évesen utcára ke­rültek. Ki teremti meg ne­kik a tisztes visszavonulás lehetőségét? S ha nem, mi­ért nem? Továbbá: azokat a képviselőket, akiknek nincs hová visszamenniük, a köz­nyelv megélhetési politiku­soknak nevezi. De kellenek- e nekünk ilyenek? megannyi kérdés, amelyek között a legfontosabbat még nem említettem: miből gon­dolja bárki, hogy a parla­menti képviselőknek ma akkora a tekintélye, hogy ilyen javaslattal előhozakod­hat. S ha mégis, komolyan gondolja-e a javaslatot, vagy csak bosszantani akarja ve­le az embereket? A választ Önökre bízom. Méz nem csurog, de palacsinta bőven van a Mézesmackóban étlapozó Finom ízek emberbarát áron, 3gy tisztaságmániás takarítónővel a marcali cukrászda és vendéglőben Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban meg­próbáljuk a vendég szem­szögéből bemutatni a so­mogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Válogathattam az asztalok közül Marcaliban a Mézesmackó cuk­rászda és vendéglőben. Sejtem, cukrászda lehetett előbb, aztán vendéglő, mert ki az, aki vendég­lőjét Mézesmackónak kereszteli? Hely volt bőven hétközben és va­sárnap is, noha vasárnap azért láttam ebédelőket, míg a keddi pangás jólesett. A fiatal pincérnő hagyta, hogy kedvünkre keresgessünk asz­talt, nem zavart meg segíthetek- e, ebédelni szeretnének-e és ha­sonló közhelyes kérdésekkel. Amúgy meg majdnem mindegy, mert az étterem egyetlen szegle­tében sem lehet dohányozni, s ez manapság még ritka. A berende­zés a műbőr trendi változata, a nagy képernyős plazmatévé a csúcs. A drapp és barnás-naran­csos színű székek egyenes de­rékkal való üldögélésre késztetik az embert, hátfájósok számára ideális. Ha valaki ideges lenne et­től, lenyugtatja az uralkodó na­rancsszín. Az asztalok vázáiban is narancsszínű szirmor°kák vannak. A felújításnál csak a kö­vet nem cserélték, és a mellékhe­lyiségek is régi formájukban ma­radtak, bár tisztaságukra nem le­het panasz. Kérésre étlapot kap­tunk, s jött a csodálkozás, mert nagyon sokféle ételből választ­hattunk. Semmi flanc, hagyomá­nyos ételek zömmel, de gondol­tak a reggelizni akarókra meg azokra a kölykökre, akik a vasár­napi családi ebéden is pizzára vagy hamburgerre vágynak, s a kistesókra, akiknek elég néhány falat, mert számukra féladagos ételt lehet rendelni. Az étlapról az is kiderült, mik a Mackó kedvencei, s örömmel nyugtáztam: Teddy, Boribon, Vackor és Micimackó is találna kedvérevalót A Mackó tál nem érdekelt, de a Mackó saláta izga­tott. Nem kaptunk, mert nem volt. Érdeklődtünk: mit tartal­mazna, ha lenne? Ám a pincér- lánynak fogalma se volt róla. A fokhagyma krémleves egész fi­nom volt, kár, hogy a nyúltáphoz hasonlatos betét elrontotta, de az én bajom, hogy pirítottkenyér- kockákkal jobban szeretem. A Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): 5 Fejlesztésre szorul környezet (1-10 pont): 0 Majdnem rendben étel (1-20 pont): ^ n Utolsó morzsáig 1i tejfölös gombaleves, amilyennek lenni kell, gazdagon telepakolva, alig hagy helyet másnak a gyo­morban. Kíváncsisággal töltött el az almás pizza, de a sajtmártás­sal leöntött pulykamell levett a lábamról. A hús dacolva pulyka voltával, szétomlott a számban, a mártás valószínűleg porból ké­szült, de az aranysárga kroket- tekkel megspékelt összhatás nem volt rossz. A kacsa nem hí­zott túl nagyra, de szép volt a sült combja, csöppnyi szárazsá­gát oldotta a káposztás bab leve. Színes a desszertválaszték, s nincs baj a gesztenyepürével, meg a somlói is kiállta a próbát. A palacsinták kínálata komoly fejtörésre késztetett. Mediterrán énem banánosat rendelt, nem is csalódott, de elhatároztam: egy­szer visszamegyek a mákkrém­mel töltöttért. Az espresso kávé­hoz hideg tejet kaptunk, kár. Az ásványvíz ára viszont olyan ba­ráti volt, hogy el sem hittük. Ez igaz egyébként másra is. A pincérek nem zavarnak ét­kezés közben, s utána sem, így kicsit hangosabbat kell kurjan­tanunk a számla miatt. A taka­rítónő viszont körülöttünk ser- tepertélt, még jó, hogy a lábun­kat nem húzatta magunk alá. Javára legyen mondva, körbe se söpört, így esélvt kapu im Mézesmackónál, hog\ . r < gyi fátylat letéve új; . kozzam...

Next

/
Oldalképek
Tartalom