Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 1., HÉTFŐ 133mmi Hogy alakul az ellátás? eller János, Somogyszob polgármestere: -Jelenleg a településünk kapcsán az or­vosi ellátással kapcsolatos dolgok foglalkoztatnak. Űj háziorvosunk van, s a nyár lényegében azzal telt, hogy az új szakembert megfelelő­képpen tudjuk fogadni. A rendelőt, valamint a szolgá­lati lakást felújítottuk, sok munkája van a községnek és az önkormányzatnak ab­ban, hogy korszerű, a bete­gek kényelmét és a rende­lés megfelelő színvonalát biztosító létesítményünk lett. Egy kisebb településen fontos a jó orvos, akit sze­retnek az emberek és aki jól bánik betegeivel. Az atádi éltanuló mester anita, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium vég­zős diákja: - A matematika és a fizika, valamint az in­formatika mindig is érde­kelt Ezekből a tantárgyak­ból több tanulmányi ver­senyen is indultam, és jó eredménnyel szerepeltem. Több jó helyezésem és szá­mos első díjam is van, az országos versenyen elért eredményem alapján száz- százalékos matematikaérett­ségit tudhatok magaménak. A reál tárgyak mellett az idegen nyelvek is érdekel­nek. Az idei év már az érett­ségire való felkészülésé, ver­senyeken idén is indulok, de a felvételi a legfontosabb, építész szeretnék lenni. Közösségi ház a mérői romáknak somos atya Vállalkozókkal és a helyi önkormányzattal fogott össze a plébános Közösségi házat avattak vasárnap a Kaposmérő külterületén élő romák­nak a Baglasban. Tímár András Zsigulik, lila, zöld, kék öltönyök­ben bámészkodó emberek gyü­lekeztek már jóval a mise kezde­te előtt a lécburkolatú, fehérre festett, Árpád-házi Szent Erzsé­betről elnevezett közösségi ház­nál Kaposmérő külterületén, a Baglasban. Sugdosták, hogy itt lesz a püspök úr, meg lesz majd vacsora is. Néhány hegedűs, fú- volista és énekes fokozta a han­gulatot a kannás fiatalok mögött, akik sajátos alapot ütöttek össze az egyházi énekek alá. Műanyag székeken ültek a szabadban a misére várakozók, de rengete­gen áldogálltak kissé arrébb is az úton, és még a kezdetben tá­vol maradók is bámészkodva tá­masztották a kerítést az utca má­sik oldalán. A roma közösség Kaposmérő külterületén él, helyzetük foko­zatosan romlik, amit a tanulás­ban lemaradt gyerekek sínyle- nek meg leginkább. Az áldatlan állapotokat a higiéniás feltéte­lek hiánya még súlyosbította. Somos László kaposfői plébá­nos több helyi vállalkozóval, az önkormányzattal és a katolikus egyházközséggel karöltve segí­tő kezet nyújtott. Az új közösségi ház felszente­lésekor minden felszólalónak megvolt a maga története, de a párhuzamos beszélgetések újra és újra feléledtek a tömegben. - Nincs még egy olyan ember itt, Gyűlt a nép szépen tegnap a közösségi ház avatására. Igen rossz körülmények között élő romákon próbál meg segíteni a kaposfői plébános mint a Somos - magyarázta egy borostás, láthatóan kicsípett kö­zépkorú roma nagy megillető- döttséggel. - Nem is Mérőben, hanem a megyében, sőt egész Magyarországon nincs olyan rendes pap, mint ő - vitte föl jellegzetesen a hangsúlyt a mondata végén, miközben javí­totta szavait, önmagát túllicitál­va. - Ha minden pap Uyen ren­des lenne, mint a Somos, akkor nekünk igen jó dolgunk lenne - tette hozzá egy másik csillogó feketére pucolt clpős, és mélyet slukkolt a cigarettájából, mi­közben végső szavait intézte a püspök úr az egybegyűltekhez. Eközben egy szamár vontatta kocsi ment el az úton és hango­san üvölteni kezdett, a hajtó meg csak kontrázott rá, hogy „Dudáljál, lássák, hogy itt jö­vünk!”. Az emberek meg kezd­tek aggodalmaskodni, hogy most mi lesz, mit szól majd a püspök meg a tiszteletes úr, de Somos atya nevetve nyugtázta: - Betlehemben is volt szamár, ott meg ugye nagyobb dolgok történtek. Balás Béla megyés püspök szavai után aztán jöhetett a mu­latós muzsika és a tánc; kicsik és nagyok együtt ropták új kö­zösségi házuk tövében. Jobb élet reménye A kaposmérő külterületén élő romáknak jövedelmük alig van, főként segélyekből élnek. Gyermekeiket sokszor egyálta­lán nem tudják iskolába vinni, és az állandó lemaradásokkal küzdő fiatalok nehezen tudnak szót érteni társaikkal is. Az új közösségi ház az ő sorsukat is javítani hivatott. Külön fejezet az énekesnő pályafutása ünnepség Köszöntötték és kitüntették a Kaposváron élő művésznőt Kilencvenedik születésnapja al­kalmából köszöntötték vasárnap Polovnaja Nagyezsda Gavrilov- nát A tíz éve Kaposváron élő ope­raénekesnő rangos kitüntetést vehetett át. Népes baráti körben ünnepelt a művésznő, a városi művelődé­si központ aulája zsúfolásig megtelt. A paksi, a pécsi, a fővá­rosi és a helyi orosz közösségek tagjai is részt vettek a bensősé­ges rendezvényen. A művésznő pályafutása 1935-ben, 17 éves korában kezdődött el. A világhí­rű Konsztantyin Szergejevlcs Sztanyiszlavszkij tanítványa volt, később a moszkvai Bolsoj Színházban, valamint a tbiliszi és a berlini operában is fellépett.- A város valamennyi lakójá­nak jókívánságát tolmácsolom ­hangsúlyozta köszöntőjében Szi­ta Károly, Kaposvár polgármes­tere. Valerij Platonov, az orosz kulturális központ munkatársa a művésznő páratlanul gazdag pályafutását emelte ki, Borisz Izmaljov író-újságíró a nemzet­közi jótékonysági alapítvány ki­tüntetését nyújtotta át Polovna­ja Nagyezsda Gavrilovnának.- Azok kaphatják meg a ran­gos elismerést, akik kiemelkedő társadalmi, közéleti, illetve kul­turális tevékenységet végeztek - hangzott el a ceremónián. A kitüntetés mellett egy köny­vet is kapott a művésznő, amely­ben külön fejezetet szenteltek a pályafutásának. ■ Harsányi M. Rangos kitüntetést kapott tegnap a neves orosz operaénekesnő Galócapánik: kukába dobják a gombát mernye Rohamtempóban készítették a veszélyre figyelmeztető plakátot Ver-csu gulyás alapozta meg a kapcsolatot Első helyezett lett a csurgóiak csapata - ifj. Ilia Csaba irányí­tásával - a szlovéniai Verebély gulyásfőző versenyén. A csur­gói képviselő-testület már rá­bólintott a két település közöt­ti testvérvárosi megállapodás­ra, a szlovének októberben tár­gyalnak róla. Az együttműkö­dés részeként hívták meg gasztronómiai rendezvényük­re a magyar delegációt, akik marhalábszárpörköltet készí­tettek. Mivel verebélyi borá­szok is közreműködtek, a díj­nyertes étel a ver-csu gulyás nevet kapta. A csurgóiak fel­ajánlották a szlovéneknek: sza­badidőparkjuk létrehozását dísznövényekkel támogatják.- A falut megdöbbentette a mér­gezés - közölte Kisfalusi András mernyel polgármester. - Koráb­ban is szoktak árulni gombát, de az elmúlt ötven évben soha nem fordult elő tragédia.- Az öregtől én is rendeltem pár éve, ám nem lett semmi ba­jom - magyarázta Hegyi Judit, a mernyei kocsma csaposa. - Azt mondják, hogy a környék lakóit ő látja el vargányával, galambicá- val, pöfeteggel. Kiválóan ismeri az összes fajtát.- Hát, ebben nem vagyok eny- nyire biztos - vette át a szót Gévik Attila. - Rejtély, hogy mi történhe­tett. Ennyire figyelmetlen volt? A 64 éves férfi és 58 esztendős felesége egy mernyei személytől Kielégítő az állapotuk A házaspár klinikai állapo­ta kielégítő, állapotuk nem romlott. Pap Csaba, a Pé- terfy Sándor utcai kórház ügyeletes orvosa a Somogyi Hírlapnak vasárnap el­mondta: májvédő terápiát alkalmaznak, s speciális gyógyszereket adnak a mernyei házaspárnak. Kér­désünkre közölte: talán a jö­vő hét közepén lehet meg­tudni, hogy várhatóé szö­vődmény vagy sem. Addig csak jóslásokba lehetne bo­csátkozni Rendőri vizsgálat NINCS ITTHON az URAM; el­ment valahová - vetette oda a gombász férfi felesége. Megtudtuk, hogy hol lak­nak, de a családdal nem tudtunk beszélni vasárnap délelőtt. Információnk sze­rint a kaposvári rendőrök vi­szont már értékelik az infor­mációkat S ha beigazolódik a gyanú, akkor a gombasze­dő ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszé­lyeztetés miatt eljárást indí­tanak. Az ügyről később bővebb tájékoztatást adnak. vette meg a gombát. A hétvégén az orvosok úgy döntöttek: a bu­dapesti Péterfy Sándor utcai kór­házba kell tovább szállítani a há­zaspárt- A legborzasztóbb rémálom vált valóra, az életük forog ve­szélyben - mondta egy középko­rú férfi, aki vasárnapi kocsmai kiruccanásáról indult hazafelé. - Nagyon bízom benne, hogy nem lesz súlyos bajuk. Mernyén újabb mérgezéstől rettegnek. Nem zárható ki, hogy más is vett a galócából. A bizton­ság kedvéért tegnap rohamtem­póban plakátokat készítettek, s hétfőn 13 helyen függesztik ki a mérgezésveszélyre figyelmezte­tő feliratot. ■ Harsányi Miklós Tizenhétmillió forintos játszótér a kintieknek Űj sportpályát, játszóteret, illet­ve Civil Házat avattak Siófokon a kiüti városrészben. Az előbbi 17 millió forintból épült, és min­den szigorú biztonsági feltétel­nek megfelel. A beruházást az önkormányzaton és a kiüti álta­lános iskola alapítványán kívül a helyi bevásárlóközpont is tá­mogatta kétmillió forinttal. A Civil Házat a volt katoli­kus iskola épületében alakítot­ta ki az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat. Az utóbbi a már megnyitott épület működtetője, melyben a városrész lakói, civil szerve­zetei tarthatják rendezvényei­ket, összejöveteleiket. ■ Keszthelyi Z. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom