Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 1., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP w Uj-Zrínyivár feltárására szerződtek ágyúszó Együtt ünnepelt török, magyar és horvát Szentmihályhegyen Repültek a nyílvesszők, marcona harcosok szórakoztatták a több száz egybegyűltet az első, színpompás Új-Zrínyivár Várjátékok keretében Ágyú is dörrent vasár­nap Szentmihályhegyen. Megállapodást írtak alá, miszerint feltárják az őrtilosi Új-Zrínyivárat. Varga Andrea Török, magyar és horvát him­nusz hangjai csendültek fel va­sárnap a Dráva-parti Őrtilos- Szentmihályhegyen. Ezelőtt három-négyszáz esz­tendővel valószínűleg nem tu­dott volna ilyen békésen együtt ünnepelni a három nemzet, an­nál is inkább, mivel a török ál­tal romba döntött Új-Zrínyivár volt a főszereplője az Új-Zrínyi­vár Várjátékok című, most élet­re hívott rendezvénynek.- A történet 1661-ben kezdő­dött a vár építésével, és az utó­dok 1996-os ébredésével folyta­tódik - mondta ünnepi köszön­tőjében Ujj András ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tudományos rektorhe­lyettese. A vár ugyanis lééi­ben épült, helyét Vándor László régész és Hrenkó Pál térképész kutatásai alapján találták meg. Az 1664-es ostromot követően ugyanis a várat nem építették újjá. A sáncok maradványait lassan elkoptatta a szőlőműve­lés, és az 1950-es években ide­épített erődítménynek is jelen­tős rombolást okoztak. Néhány éve helyszíni kutatások kez­dődtek a vár területén. Ezek cél­ja elsősorban az 1664-es ostrom nyomainak a felkutatása volt. Az előkerülő ólom puskagolyók és vasból készült bombarepe- szek kirajzolták azt a területet, ahol az ostromló törökök és vár­védők egymás ellen harcoltak.- 1996-ban - folytatta Ujj András - a helybéli települések polgármestereivel és Papp Fe­renc ezredes kezdeményezésé­vel megindult a feltárás, amely­be több intézmény és szervezet is bekapcsolódott. Ma már tud­juk, hogy hol volt a vár, mekko­ra volt és hogyan nézett ki. A munkálatokat folytatni sze­retnék. így tegnap szándéknyi­latkozatot írt alá horvát részről Légrád és Alsódomború, ma­gyar részről a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Hadtörténeti Intézet és Múze­um, a Somogy, illetve a Zala Me­gyei Múzeumok Igazgatósága, Belezna, Murakeresztúr, Őrti­los és Zákányfalu. Kinyilvání­tották: a részleges feltáráshoz szükséges pénzügyi fedezet elő­teremtése után megkezdik a várrom részleges feltárásának megtervezését, első lépésként 2010-ig a várkút feltárását. Bő­vítik és információs táblákkal színesítik a kialakított emlék­helyeket. Továbbá pénzügyi for­rást teremtenek ahhoz, hogy - a 2008-tól többnemzetiségű - Zrínyi nyári tábor keretében to­vább folyhasson a hadszíntér­kutatás, a tereprendezés, továb­bá tudományos, kulturális ren­dezvényeket szerveznek. A három jelen levő nemzet katonáinak a tiszteletére három ágyúlövés is eldördült, amely­hez Kunos Zoltánná őrtilosi pol­gármester, Zorlu Topaluglu, a Török Köztársaság katonai és légügyi attaséja, valamint Mir- jam Simic, a horvát nagykövet­ség gazdasági főtanácsosa asz- szisztált. A Honvéd Zrínyi SE Végvári Haditorna Szakosztály íjászat­ból, vívászatból tartott bemuta­tót, majd új szervezetként itt ve­hették át ünnepélyesen a csa­patzászlójukat. Egy rendhagyó történelemórát is láthatott a kö­zönség, ahol táncain keresztül mutatták be a magyar nemze­tet, honfoglaló őseinktől kezd­ve. Kulturális rendezvényeken kívül hastánc, fakardkészítés, leletbemutató, íjászat, csatacsil- lag-hajítás színesítette még a tegnapi tarka hagyományte­remtő rendezvényt. Határt nyitottak Huszonötödször nyitottak ideiglenes határt egy napra a Dráván. 1994 óta évente kétszer - Anna- és Mihály- napkor - kompon kelhetnek át a folyó horvát partjáról a magyar oldalra s vissza­felé az emberek. 1949. októ­ber 5-éig itt rendszeresen járt komp, sok horvátnak Szentmihályhegyen volt sző­lője. A tegnapi határnyitás­kor horvát nyelvű szentmi­sét hallgathattak a szentmi- hályhegyi, 18. században középkori alapokra épült templomban. Vízitúrázók bázisa A Somogy és Baranya me­gyén átívelő Dráva-projekt keretében ŐrtilosSzentmi- hályhegyen felújították a ré­gi általános iskola épület- együttesét Vízitúrabázis-he- lye lesz ez a drávai kenusok­nak; 37,2 millió forintból valósult meg. Egy 11 négy­zetméter alapterületű faszer­kezetű madárles is készült 497 ezer forintból Kunos Zoltánná polgármester, Sár­ái Árpád megyei közgyűlési alelnök és Szászfalvi Lász­ló országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Felújították a régi általános iskola épületét a Dráva-projekt keretében 5 ^ F SZARKA Áramszünet áfák miatt mi az oka annak, hogy ha egy kis szél kerekedik, ab­ban a pillanatban megszű­nik a közvilágítás a kapos­vári Nagyszeben utcában? - kérdezte olvasónk. A Füre­di és a Kisfaludy utcák köz­ti szakaszon legalább tíz­szer fordult elő a nyáron, hogy nem volt közvilágítás este. A szolgáltató szerint 48 órán belül kell kijavítani a hibát, ám ha a hétvége is beleesik, akkor annyival ki­tolódik a határidő. Ki a fele­lős azért, ha ez idő alatt a koromsötétben baleset vagy betörés történik? AZ E.ON ILLETÉKESE VÁLASZOLT: A kaposvári Nagyszeben ut­ca közvilágításával kapcso­latban az elmúlt egy hónap­ban három bejelentés érke­zett, a hibát minden alka­lommal 24 órán belül kija­vították. A problémát a ve­zetékhez csapódó faágak okozhatják. A fák gallyazá­sának elvégeztetése a tulaj­donosok feladata: magánte­rület esetén a lakók, közte­rület esetén az önkormány­zat felelőssége. Az E.On Ka­posvár mellett a nyár folya­mán a régió minden telepü­lésének önkormányzatát hi­vatalos levélben szólította fel arra, hogy gondoskodjon a közterületen lévő fák gal­lyazásáról. Moziba ment a gárda szigetváron a mozit foglalta le a Jobbik helyi szervezete a Magyar Gárda tagtoborzó összejövetelének helyszíné­ül, ahonnan nem tiltották ki őket, rendben megtartot­ták rendezvényüket. Ezt Mozsgai Péterné, a Jobbik szigetvári szervezetének el­nöke közölte lapunkkal ar­ra az írásunkra reagálva, amelyben azt írtuk: az or­szág számos városához ha­sonlóan Szigetváron sem fo­gadták jó szemmel a gárdát. Törökkoppányban is szól ezentúl a Völgy Hangja Irodát alakított ki Törökkop­pányban a posta épületében a Völgy Hangja Fejlesztési Társa­ság. A környékbeli települések vidék- és közösségfejlesztési fel­adatait vállalták. - Törökkop­pányban a megközelíthetőség, a szélessávú internethasználat mi­att alakítottuk ki a központi ügy­félszolgálati irodát - mondta Ge­lencsér Géza, a kht. elnöke. - Ezt a továbbiakban fejleszteni kí­vánjuk, hiszen a térség termé­szetes központja. A Völgy Hang­ja Fejlesztési Társaság három éve alakult. Ezt követően készítettük a Leader-pályázatot, melyet meg­nyertünk és gesztora vagyunk. A társaság székhelye válto­zatlanul Somogydöröcske ma­radt. A zsáktelepülésen az eddi­gi iroda helyén közösségfejlesz­tő központot alakítanak ki. Ez egyesíti majd a teleház, illetve az e-pont funkcióit. Százmilliót nyertek TIZENÖT ÖNKORMÁNYZAT, illetve tizenhat civil szervezet, magán- személy és vállalkozó tagja a „Koppányvölgyi akciócsoport­nak”. A civil szervezet 100 mil­lió forint támogatást nyert a Leader program pénzügyi alap­jából■ 85 milliót fejlesztésre, 15 millió forintot pedig működés­re fordíthatnak. Elsődleges cél­juk a vidéki települések felzár­kóztatása. m KRUTEKJÓZSEF KARÁD. Karádiak ébresztő!! Folyta­tódik a hazugságokon alapuló kampány. Milyen képviselő az, aki azt sem tudja, hogy milyen bizott­ságnak a tagja?! Z-né * A nagyba­jomi testület is példát vehetne a karádi testületről. Nagybajomi la­kos * A hat testületi tag feloszlatta a testületet. Megkérjük a falu lako­sait, a következő szavazáson ne voksoljon rájuk, mert az új szava­zással elköltötték a következő négy évre szóló pénzt. Nagyi (Na­gyi! A demokrácia pénzbe kerül, még Karádon is. - A szerk.) GÁRDA. 1989 óta egyre jobb ígére­tekkel és ötletekkel állnak elő a megválasztott kormányok. A Ma­gyar Gárda ezeken is túltett Kapos­váron. Cuki volt nagyon! S. Papa (S. Papa! Semmi remény. Gondolj a 19. századi költő, Tóth Kálmán legendás verssorára: „A gárda meghal, de magát meg nem adja!“ - A szerk.) MUNKA. Olvastam A munka a csa­lád biztonsága című írást. Minden nagyon szép és jó, de a megvalósí­tás nem megy könnyen. Egy kérdé­sem azonban lenne. Kíváncsi len­nék arra a 312 üres álláshelyre, amit a munkaü^i központ nyilván­tart Nekem és egy-két ismerősöm­nek hosszú ideje nem tudnak sem­mit ajánlani, pedig szeretnénk vég­re dolgozni! Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy ebben a rettenetes nagy munkanélküliségben ennyi be­töltetlen álláshely legyen. Érthetet­len, hiszen megyénk az utolsók kö­zött szerepel a munkanélküliség szempontjából. Egy álláskereső mmfssmmmmmmmmmmMMfiimemfMimmfMMtíSíssessssssmsssmsmmismst AKI KAPÁL... Nem tudom, melyik nagyobb dolog az utcán: virágot ka­pálni vagy idős embereken segíte­ni. Mert aki a virágot kapálta, az ka­pott kitüntetést, de aki több éve tö­rődik mással, az nem. Mellesleg ő is rendben tartja az utcán a virágot, de lehet, hogy nem jó oldalon kam­pányolt Mumus (Mumuskám! Régi igazság hogy a kitüntetést kapjuk és nem kiérdemeljük. Abszolút mér­ce különben sincs. Tisztelet a kivé­telnek. - A szerk.) ELLENŐRZÉS. A vásárban egy erdé­lyi árust keményen levágott az adó­hatóság mert nem adott számlát a 200 forintos gatyáról! Ezzel szem­ben a derék, alkotó, parlamenti ki­vonuló a 18 milliót simán lenyúlhat­ja „bemondásra". Ezt mifelénk po­fátlanságnak hívják. Csoknyai (Iga­zad van, de az egyik szabályszegés nem mentesíti a másikat Másrészt ha a batyuból árusítónak nem kell adóznia, akkor előbb-utóbb tönk­remegy a tisztes hazai ipar. Ad ab­szurdum: eljuthatunk odáig hogy iparosaink megkérik az erdélyieket, hogy árulják a mi gatyáinkat, s ak­korjól átvágjuk az államot Segítsük az erdélyieket de ne így, az adótör­vény rájuk is vonatkozik. Vagyis leg­közelebb adjon számlát az erdélyi árus. - A szerk.) Továbbra is várjuk üzenetei­ket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hoz­zászólnának valamelyik cik­künkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! BmmMmmmmmmsfmsmm —» OLVASÓI ÜZENETEK 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom