Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 11., SZERDA AUTÓ&MOTOR . íiíSiííjíii: ÍÍíSÍSÍÍSÍÍÍÍ 11 Honda Legend 3.5 V6 SH-AWD: pazar utazási körülmények elöl és hátul AZ uraságokat legyező szolgák nincsenek a Legendben, de szellőző első ülések vannak. A perforált bőr középrészből jön a frissítő fuvallat, amit nagyon kellemesnek találtam, amikor egy futóedzés után még kissé izzadton ültem be a kocsiba. A férőhely elöl és hátul is elegendő, az ülések kényelmesek. Jó ajtózseb, kétszintes középső rekesz, dere- kas kesztyűtartó és megfelelő en nagy a csomagtér. Széles skálán játszik honda-teszt Bivalyerős a Legend motort kapott a zászlóshajó Nagyon finom, precíz autókra mondják, hogy olyan, mint az óramű. Ha továbbvisszük e hasonlatot, akkor a Honda Legend maga a kronométer! Karlovitz Kristóf A költségszintje is ennek megfelelő, így nem éppen gazdaságos megoldás a szintén pontos Seiko kvarcórákhoz, azaz egyéb Honda típusokhoz képest. Egy ilyen csúcsmodellnél többet számít a különlegesség, amivel nem is marad adósunk a Legend. Felfokozott várakozással közeledtem ehhez a kocsihoz. Már a nemzetközi sajtóbemutatón kiderült, hogy rendkívül igényes és tartalmas prémiumautóról van szó, amely a legjobbakhoz, az Audi Aó-os, a BMW 5-ös és a Mercedes-Benz E-osztály össz- kerékhajtású kiviteléhez fogható, de japán stílust állít szembe azok germánságával. Mintha egy szamuráj állna ki páncélin- ges teuton lovagok ellen! Ötméteres hossz, 3,5 literes, közel háromszáz lóerős motor - mennyire nem mondanak semmit a Legend lényéről, lényegéről a száraz adatok! Legend San szertartásos udvariasságával, egyszerű mozdulatai mögött sejthető kemény edzettségével, szürke szeme hideg villanásával Az autó hangja fenomenális. A motor szinte nesztelen, csak kihúzatáskor jelentkezik turbinaszerű zúgás vívja ki teljes tiszteletünket. Az autó hangja fenomenális. Nagyon halk, a motor szinte nesztelen, csak kihúzatáskor jelentkezik turbinaszerű zúgása. Szél- és futóműzaj nincs, tökéletesen kulturált az akusztikai környezet, csupán halk sustorgás jelzi, hogy nagyon sokkal száz felett megyünk. Hosszú út után is frissen, pihenten szállhatunk ki a Legendből. Széles skálán játszik ez a kocsi. Lehet csak úgy cirkálni vele, de iszonyú gyorsan menni is. Ebben maximálisan partner a bombabiztos futómű, a rendkívül érzéssel adagolható fék, az éjszakát nappallá varázsoló, kanyarfényszórós xenonlámpa, a szellemes megoldású összkerékhajtás, a volánfülekről is kapcsolható ötfokozatú automata, no és persze a pompás hathengeres gép. Nálam a BMW a könnyed, aktív agilitás mércéje, de most közvetlen összehasonlítás nélkül, csak úgy érzésre, azt mondanám, hogy a Le- end nagyon feladta a leckét a németeknek. Hallatlanul dinamikus és élénk, valósággal szárnyal - ám a benzin fogyása hamar visszahúzza a földre. A Honda Legend örömöket szerez tulajdonosának - és még azt a tudatot is, hogy olyan egyéniség ő, aki képes kiszakítani magát a nálunk általános németközpontúságból. Szuperkényeiem. A perforált bőr középrészből jön a frissítő fuvallat '7 A2 örökmozgó, táj FordC-MAX. Megnövelt belső tér, hatalmas csomagtartó. 1SOF1X gyermekülés- rögzítést pontok és intelligens Védelmi Rendszer a család kedvéért, elképesztő fürgeség ixz apukák kedvéért. Új FordC-MAX Féel the dífference conn T<StU K**x»*vér, Damjanich u. 98 runu I Win Telefon: 82/421-421 LU>j/§ Oll-izi :>ns?}?SDoq!>|-zCD 'u»t OOL/I 8'8'Z‘S :BSB}zse,öojSe|}e >usao)|di>8 p|dajazs uaqs^apjjq v nipasDuaja§-ss!>|-MMM 0176*81£/£6 :uop|9j_ l n !3SD3y 'Eszm£>|Á§EN 0088 zBqpjnv J0SDU0j0Q“SSj» j0|O.iA0ip ■ueq>|unz?q9}ne uolppflapj? |OJ>|a}a|Zsaj iqq?AOi >|asaAu?Aj? ujjasa a|ajaA|aj |ajiq 9!l|iujX§a qq?|BSa| ‘Hpzo>| OE-U snijní -/ooz >|9P>|« zy >|opBqzsn||! >|pjoj v zsri|d izeit zy '}0|oja3io sí |n>)|au ODSVD ‘Bicteiioij qzi '|3aoj9uo %0 J?>|B >R||apoui jaioMatp iNB-si-ta snnnr zooe ■•bdbaibh hian nVAVWIDI W 000 66S Z J1?IU 0}9ljJ9|9 |9Auuo|3JB Jd 000 006 J?>|r )3|OJA9lQ H 000 666 l JELŰ 0}9ljJ9|9 |9ÁUU0|3J? u 000 009 W ooav ;a|OJA9H3 Td 000 669 l jbuj ojaqjjia |a/<uuo|ajB jj 000 OOV J?>|r >|JBds )3|OJA9L|3 CSAK JÚLIUSBAN!!! Óriási árzuhanás a Chevroletnél! FIAT 500: januártól nálunk is kapható lesz PONTOSAN ÖTVEN ÉV ELTELTÉVEL mutatkozott be Torinóban az új Fiat 500-as, melynek forgalmazása közvetlenül a világpremiert követően veszi kezdetét Olaszországban. A Fiat Formatervezői Központban megálmodott és a lengyel- országi Tychy városában gyártott új Fiat 500 kompakt méretekkel rendelkező háromajtós - 355 cm hosszú, 163 cm széles és 149 cm magas. Új arccal jelenik meg a Chevrolet Spark A SPARK 200S-AS változásai frissebb, sportosabb és modernebb megjelenést adnak az autónak. Elöl legfeltűnőbbek a külső változások. Új, kéttónusú (fekete, illetve színre fényezett) lökhárító keretezi be az eddiginél sportosabb stílusban a légbeömlőt. A megnövelt lökhárító felső része hordozza a Chevrolet- emblémát. A SEAT León Cupra az „Év GTI-je” SIKERT SIKERRE HALMOZ a SEAT León Európa-szer- te és különösen Görögországban, ahol immár harmadik alkalommal tüntették ki. Ezúttal a SEAT León Cupra nyerte el a „A 2006-2007-es Év GTI-je” elismerést. A „4-Trohoi” autósújság olvasói a León Cuprát választották az egy- tucatnyi autóból álló mezőnyből a Megara pályán megrendezett tesztnap után. A Cupra a szavazatok 26 százalékát kapta, ezzel megelőzte a 20 százalékot elért Renault Clio RS-t, a 14 százalékot elért Honda Civíc Type R-t. Autó-LargoKft.JL [Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 | 20/9194-663,20/9767-767 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLAT: Ren.Megane 1.BÍ-16V Priv. 2.240E Ft 2003 túli extra, kivéve aut. váltó és naigáció Citroen C3 1.4HDÍ SX 2.180E Ft 2004 klíma, 4xlégzs ABS. 55Ekm Citroen C5 2.2HDÍ Excl. 2.100E Ft 2002. aut.klfma. ABS. alufelni. Mo-i, stb. Opel Astra G1.7TO 2.100E Ft 2002 ABS. klíma, légzsákok, stb. Suzuki Swift 1.3 GC 1.850E Ft 2006. 4400 km. ABS. szervó, stb. Opel latira 1.Bi 1.849E Ft 2000. 7 sz.. ABS. eiabt. szervó. stb. Citroen C3 1.4i SX 1.830E Ft 2004 klíma légzsákok el.csomag. stb. Nissan Micra 1.0i Visia 1.790E Ft 2004. ABS, klíma, légzsákok, stb. Citroen C2 1.1ÍX 1.490E Ft 2004. szervó. légzsákok, stb. Citroen C3 1.1 i 1.350E Ft 2003 szervó, légzsákok, el.csomag. stb Renault Kangoo 1.2i 9SOE Ft 1998 klíma, légzsákok el.csomag. stb. Opel Corsa 1.0Í- 12V 699E Ft 1998 rádió, autóbeszámítás Opel Astra 1. SÍ-16V Carav. 595E Ft 1996 klíma, légzsákok, szervó, stb. Wartburg 1.3 90E Ft 1990 vonóhorog, szép és kitűnő állapot Citroen C15 1.80 375E+Á1a 2000.08. Mazda E2200 2.20 AluVan SSOE+Ata 1997 dobozos, 13 ni raktér, kiváló állapot , Fiat Marengo 1.9JTD B80E+Afa 2000 klíma, légzsákok, el csomag, stb. Fiat Ducato 1.9TD 1.166.667Ft+Ata 1999 riasztó, kp. zár. jó állapotban Peug.Boxer2.STDi 1 ,S83.333Ft+Áfa 2000 12 ni jó állapotban______________________ 10% INDULÓVAL, RÉSZLETRE AKÁR HASZNÁLTAUTÓ BESZÁMÍTÁSSAL IS! ■ " " ' ' ' " ■ ■ ■ « Vegyes ^tegtogyasztás.- 4.8-7.1 JdOOI«r.Op#-Mbocsé*á8-. *27-469 g/km. FordVonaS: 0640200024. svww.fwrd.hu. Az autó iitusztfáció, ** Minden téren MAXimálís A I löIjIj mini V kívánság y - i | A csereakció v ^ folytatódik! *: Bármilyen típusú, régi autója akár |V i>00 UUU ÍOriíIÜöl is többel érhet, vú —-— új Suzuki GLX, és GS modell hitelre történő vásárlásakor vagy* HÉTVÉGÉN IS NYITVA 3 évig Ilii iiZCtjÜl; ii Imvi lésílel leiéi! Új Swift 2 millió Ft alatt, Swift 1.3 GC 1 940 000 Ft-ért Nagyobb autó, kicsivel többért, $X 1.5 GC havi 3 775 Ft-tal többért, mint a Swift 1.3 GC** *A kedve/raények nem vontatók össze! "*20% öBrész és 120 Nőnap futamidő esetén. Használl anió l.ms/áiiiílásiitil a liiícltariozás sem akaiitiiy! A részletekről érdeklődjön szalonjainkban! Az akció időtartama: megjelenéstől a visszavonásig. IV1EGNYI1 OTíllKŰJ SZALONUNKAT SIÓFOKON, a Vak Bottyán ti. 47. szám alatt. Telefon: 84/322-691 Üzemanyag-fogyasztás (kombinált}: 5,0-7,6 1/100 km • CO,-kibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. SHHH9SH Az ön SUZUKI Márkakereskedője: KUBAT-VINCZ Székesfehérvár, Budai út 169. és 388.