Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-11 / 160. szám

12 HIRSAV Marcaliban kiégett egy személyautó lángba borult egy gépkocsi kedd hajnalban Marcaliban. A tűz keletkezésének okát vizsgálják; becslések szerint a kár kétmillió forint, (hm) Előállították a mutogatós német férfit intim testrészeit mutogatta még hétfőn az egyik fonyódi strand közönségének egy 36 éves, láthatóan ittas né­met férfi. A lakossági beje­lentés alapján helyszínre ér­kező járőrök láttán sem hagyta abba magánszámát, ezért előállították, (hm) Nyoma veszett az értékes szerszámgépeknek zamárdiban egy vállalkozó lakóházához tartozó mellék- épületet törtek fel. A tette­sek csaknem kétmillió fo­rint értékű szerszámgépet vittek magukkal, (hm) Megmásították a lezárt robogót EGY LEZÁRT SUZUKI Sepiat loptak el ismeretlen tettesek a siófoki Koch Róbert utcá­ból. A megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószolgálata kö­zölte: a robogót hétfőn haj­nalban lopták el. Az elköve­tők több mint 100 ezer fo­rint kárt okoztak, (hm) KRIMI&BU L V ÁR&MŰSOR SOMOGYI HÍRLÁP - 2007. JÚLIUS 11., SZERDA Műsorba keveredik Árpa? műsorvezető Poénból ment el a meghallgatásra, és ott ragadt tások is csak az újságírók révén jutnak el hozzám.- Ön szerint kiből lehet nálunk műsorvezető?- Hát, ha én képernyőre ke­rülhetek, akkor tényleg bárki­ből... Vannak persze alapkövetel­mények, mint a fesztelenség vagy a jó stílus, de a szép beszéd pél­dául egyre kevésbé fontos. A hír­adósokon kívül tán nincs is olyan médiaszemélyiség, akinek ne lenne egy kis beszédhibája, ez alól még Friderikusz sem kivé­tel. Ha szépen kellene beszél­nem, én is bajban lennék, ezért ez a helyzet nekem kapóra is jön. Árpa Attila született: 1971. november 17-én iskolái: Berkeley Egyetem színház és dramaturgia szak (1990-94), utána 1995-től három évet végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. pályája: Eleinte német tévék­nél dolgozott, majd az RTL Klubnál programigazgató (1997-2002). Az Extrém rá­dió alapítója (2003), az Inter­aktív Kft. tanácsadója (2005-), a Viasat producere (2005-), 2006 óta a Briteon reklámügynökséget vezeti. Ő a média fenegyereke, mégis most került először képernyőre. Árpa Attila a napokban vezethetett egy reggeli műsort, s állí­tólag a jövőben komolyan számolnak vele. Dián Tamás Nem készült riporternek, műsorveze­tőként mégis azonnal a mély vízbe dobták- Nemrég azt nyilatkozta, hogy leginkább egy beszélge­tős műsor tetszene önnek. Kinek a helyét szemelte ki?- Egyelőre nincs Uyen pro­dukció a kereskedelmi tele­víziók palettáján, de nem is szeretnék senkit kifúrni. Úgy vettem észre, a disku- rálós műsorok többnyire át­itatódtak politikával, vagyis eléggé szárazak. Persze, most nem a show jellegű, humoros beszélgetésekre gondolok, hi­szen abban Fábry verhetetlen, hanem olyasmire, mint amilyet Larry King csinál Amerikában. Nálunk talán a reggeli adások állnak ehhez a legközelebb.- A napokban volt lehetősége egy ilyenbe belekóstolni. Miből gondolta, hogy ehhez is ért?- Semmiből. Egy poénból ho­zott döntés következménye volt az egész. Próbafelvételt tartott a tv2, a munkatársaim pedig rá­vettek, hogy induljak. A mosta­ni reggeli műsorvezetés egyfajta próbanap volt. Mivel a meleg­fesztivál és Horn Gyula elmaradt kitüntetése kapcsán Csurka Ist­vánnal kellett beszélgetnem, mondhatjuk úgy is, hogy rögtön a mély vízbe dobtak.- Igaz, hogy esélyes az Activity műsorvezetői posztjára?- Voltam egy pró­bafelvételen, de en­nél többet nem tu­dok. A találga­mmmmMMmmmmmmmmmmmmmmmmmm Öt embert kellett kimenteni éjjel a háborgó a Balatonból A viharos Balatonból tegnapra virradóra öt embert kellett ki­menteniük a rendőröknek. Horváth László őrnagy, a Ba­latoni Vízirendészeti Rendőrka­pitányság vezetője elmondta: a másodfokú viharjelzést még hét­fő este nyolc óra után rendelték el, ezután csapott le az üdülő­övezetre a 80 kilométeres erejű szél, amely néhány óra múlva to­vább erősödött. ■ Helyenként ÍOO kilo­méter/óra erősségű szél dühöngött a tó felett. A széllökések helyenként meg­haladták a 100 km/órás sebessé­get is, ami nyáron ritka. Azért sem történt nagyobb baj, mert járőrhajóik végigjárták a vizet, figyelmeztetve mindenkit a kö­zelgő veszélyre. Háromszor kap­tak riasztást: a szél elsodort két gumimatracba kapaszkodó für- dőzőt a déli part egyik strandjá­ról, egy gumicsónakos pedig Ba- latonvilágosnál került bajba. Fo- nyód-Bélatelep közelében horgá­szok rekedtek egy stégen, ők te­lefonon kértek segítséget, miu­tán az erős szél miatt el kellett ol- dozniuk stégjüket felborítással fenyegető csónakjukat. Horváth László elmondta: az idei szezonban eddig 124 embert mentettek ki a vízből, kétszer annyit, mint tavaly. ■ . ! I | | to&sát3~ PTOA1'll^pMBjipiilHp^ I sfektItImMÍBPPB H 5.30 WS Teleshop 6.00 Kurázsi (Ism.) © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.50 Nap-kelte 6.10TVShop 6.05 Hírháttér (ism.) 6.00 Sikkes páros ;Q 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 9.00 Századfordító magyarok 7.15 Dexter laboratóriuma 6.25 EU-Express 6.30 Bújj a bőrükbe! j 10.05 Top Shop 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.50 Az Árpád-kor templomai 7.40 Lety, a csúnya lány © 7.00 Hírek 7.25 Legény - lakás 11.15 Receptklub (Ism.) 9.15 Betűbár 5.50 Nap-kelte 10.05 Énekelt vers 8.35 Lois és Clark © 7.05 Teázzon a Kor Kontrollal 7.55 Ássuk ki a csatabárdot! j 11.30 Te vagy az életem © 10.00 Teleshop 9.00 Bors© 10.10 Roma magazin 9.35 Halálbiztos diagnózis © 7.35 Szünidei matiné 9.05 Rejtélyek vonzásában \M (argentin sorozat) 11.20 Nyaraló gyilkosok © 9.50 Párok és házaspárok © 10.35 Domovina (amerikai krimisorozat, ism.) 9.50 A Guldenburgok öröksége Ördögűzők 2 Fsz.: Natalia Oreiro (angol krimi, 1982) 112’ 10.15 Kalandos nyár © 11.05 Kárpát expressz 10.35 Gyilkos sorok © 10.35 Doc Martin © 10.00 Parti parti " 12.00 Híradó Fsz : Guy Hamilton 11.10 Titokzatos Násztya 11.30 Átjáró 11.35 Trükkös hekus © 11.30 Kívánságkosár 11.10 Kutyaábécé ................................................................................................................................................................................................................................,.......................J...................................................................................... 12.1 5 XXI. század © 13.40 Észbontó 12.20 Hrvatska krónika 12.15 Záróra 12.35 Léa Parker © 14.00 A Királyi Botanikus Kert 12.30 Rosemary Amerikában Z 12.45 Randi az elnök lányával 14.30 Melrose Piacé © 12.50 Ecranul nostru 13.30 Sorstársak (francia krimisorozat) 14.30 Magyar elsők 13.35 Tudomány a vadonban '^5 (amerikai vígjáték, 1998) 15.30 Csillagkapu © 13.20 Főtér 13.55 Mesélő cégtáblák 13.35 Magnum© 14.45 Spanyolország 14.30 Sikkes páros (15.) H 14.20 06-91-334-455 (amerikai sci-fi-sorozat) 14.15 Pénz-vidék 14.25 Apátságok és kolostorok 14.35 Halálbiztos diagnózis © 15.40 Világunk - válogatás 15.00 Telefortuna M 15.40 Disney-rajzfilm 16.30 Partinyomozók © 14.40 Kodály 125 14.50 India (amerikai krimisorozat) 16.30 Négyzetméter 16.05 Legény - lakás kJ 16.10 Receptklub (am. akcióvígjáték-sor. - 2.) 14.50 Kormányváró 15.20 Az Örök Szövetség 15.35 Gyilkos sorok © 17.00 A Guldenburgok öröksége -Ki a jobb? (6.) 'H 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 NCIS - Tengerészeti 15.20 Don Matteo © 15.35 Taljánok 16.35 Baywatch © 17.45 Duna tér 16.35 Jamie Q 17.30 Tru Calling - Az őrangyal helyszínelők© 16.15 Válaszd a mozgást! 16.10 Válaszd a tudást! (amerikai sorozat) 18.00 Híróra vidéki konyhája (13.) 18.30 Híradó 18.30 Tények® 16.30 Híradó 17.40 Az én hazám (26/10.) 17.35 Pacific Blue© 18.40 Hírháttér 17.10 Katicák és társaik; 19.00 Szeress most! 19.00 Aktív© 16.55 Tv-taxi 17.55 Az időjárás titkai (10.) (amerikai sorozat) 19.00 Mese Pókok és társaik (magyar sorozat) 19.40 Jóban Rosszban 17.25 Kisváros© 18.00 Klikkerek © 18.35 A Simpson család © 19.20 Doc Martin © (ismerettel), film) H 20.00 Fókusz © (magyar sorozat) 18.05 Frasler, a dumagép © 18.30 Membrán (amerikai rajzfilmsorozat) (angol sorozat - 22/5.) 46' 17.35 Világörökségek 20.30 Barátok közt © 20.15 Se füle, se farka, avagy 18.35 Quinn doktornő © 18.50 Esti mese 19.05 Sokkoló videók © 20.20 Az utolsó balkáni nagyúr három kontinensen I? (magyar sorozat) a meseírók beájulnak © 19.28 Föld Tv 19.00 Halló, halló! © 20.05 Dunai zsaruk © (bolgár-francia-görög (japán útleíró sorozat) 2? 21.15 CSI-Miami helyszínelők© (német vígjátéksorozat) 19.30 Híradó este 19.30 Híradó este. Sport (német a kcióf il m-sorozat) sorozat-4/1.) 91’ 18.40 Pár-harcok (5.) W (amerikai krimisorozat) 21.20 Doktor House © Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház © 21.05 Érzéki csalódás © 21.50 Hírek. Sport (ismeretterjesztő sor.) A nagy buli (amerikai sorozat) 20.15 Ripacsok© 20.40 Ketten egy Ferrariban © (amerikai vígjáték, 2001) 22.05 Trilógia - Könnyező mező Szexualitás és csábítás Fsz.: Dávid Caruso, Emily Fsz.: Hugh Laurie, Lisa (magyarfilm, 1981) 89’ (francia vígjáték, 2002)90’ Fsz.: UvTyler, Matt Dillon, (görögfilm, 2004) © 19.35 Ókori találmányok Procter, Rory Cochrane Edelstein, Omar Epps Fsz.: Garas Dezső Fsz.: Pierre Arditi Michael Douglas (Feliratos!) 20.35 A Kheopsz-piramis 22.15 Dr. Csont © 22.20 Hősök®® 21.55 Szerda este 22.15 Cigányvarázs © 22.45 Szex és New York © 1.05 Híróra (ism.) 21.35 A fájdalom gyermekei, ^ (amerikai krimisorozat) (amerikai misztikus sorozat) 22.30 Kultúrház (ism.) i (macedón film, 1997) 127’ ! (amerikai sorozat) 1.40 Hírháttér (ism.) a remény unokái © H 23.20 Médium - A túlvilág 23.20 Nyomtalanul © 23.15 Magánbeszélgetések Fsz.: Miki Manojlovic, 23.25 Kés/alatt © 2.00 Mese (dokumentumfilm) kalandorai© (amerikai krimisorozat) 0.10 Hálószobák AnthonyZaki, Karina Ivanova (amerikai sorozat) 2.15 Nosferatu, 22.40 A repülés kora © *3 0.25 Reflektor © 0.20 Tények este és előszobák© 0.20 Napló 0.25 Kukkolók © az éjszaka fantomja © 23.50 Ragadozóélet (1.) 'H 0.45 Lángoló börtön 2. © 0.50 Claire életre-halálra (angol vígjáték, 1998) 92’ 1.15 Nap-nyugta (amerikai erotikus sorozat) I (német film, 1979) 102’ (ismeretterj. film) (hongkongi akciófilm, 1991) (amerikai thriller, 2001) © Fsz.: Kevin McKidd 3.45 Válaszd a tudást! 1.00 Érzéki csalódás © Fsz.: Klaus Kinski 0.50 Szombat esti konyhaláz (0 hTr’tT^HHHIÍ MAGYAR 'Zrxrym HÁLÓZAT WBKM EimOSPORTT[ipH SPORT l ’nBBB O.SGOYERY--™ 2 12.00 Hírek, ismétlések. 15.30 A birodalom 1135 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi... 15308usiness-mix. 15.55 Ízelítő. 16.00Já- 830 Extrém sportok 9.00Túraautó magazin 1130MotorShowl. 12.15Szurkoljunk! 13.15 630Azosztály635Házihábonj7.20Mindent 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Brainiac. 3 titkai. 16.05 Kontraszt 17.00 Híradó. Sport. 12.40Közvetlenajánlat.l350Többetésszel! tékháló. 17.00 Virágzó Magyarország. 1730 930 Kerékpár 1030 Atlétika 1230 Kerékpár Olasz labdarúgás. 14.45 Póker. 16.45 EV0- a pénzért 8.50 Beépített szépség 10.40 Más 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy 'S 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Hír- 1635 Közvetlen ajánlat. 17.05 Laci bácsi Tevagyazéletem.l830Csacskaangyal(arg. 14.15 Kerékpár 1730 labdarúgó-magazin gyorsulási verseny. 17.15 NSA Junior. 18.15 lettem,minttel2.15GreenDay-koncertl315 ilyet vezetni! 17.00 Motorkerékpár­N adó. Sport. 1930 Esti gyors. 2030 lapzárta konyhája. 1730 Kőbányai regionális híradó. sor.). 1930 Fekete gyöngy (arg. sor.). 2030 18.00 Szerdai válogatás 18.05 Lovaglás, Aa- Ökölvívás, ifjúság Eb. 19.15 Mai helyzet. Terryl430NevetségesNapóleon 16200ciee ápítővb.l8.00Amcsimotorok.l9.00Állrtó­W (vitamúsor). 21.00 Híradó 21.2130 BBC Re- 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1935 Egyenes Hírháló. 21.00 Amegszállott(am.film). 23.00 ohen 19.15 Golf 21.15 Golfklub 2130 Vitodá- 1930 Arany pillanatok. 19.45 Porsche-szu- Nash kalandjai 18.00 Bármiévé 1930 Lőve- lag.. 2030 Hogyan készült? 21.00 A túlélés K porters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz Vérbosszú olasz módra (am. akciófilm). 1.00 zás 21.50 Jachtklub 2135 Szerdai válogatás perkupa. 20.00 Sakkmagazin. 2030 Poker spnngügynökség2030Ezaháztotálgáz21X» törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Vr­O 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors. most. 22.05 Dominó. 23.10 Többet ésszel! Hírháló. 130 Grandprix. 230 Műveltségi kvíz. 2200 Kerékpár2300 Atlétika 030 Kerékpár Channel. 23.45 Magyar labdarúgás. Zathura-Az úrfogócska 22.40 Tapló Télapó deojátékok. 24.00 Hogyan csinálják? KAPÓSTV 'HHi BOGLÁR MARCALI TtT'HBHÍ HELIKON RÉGIÓ RADkT'IHH PETŐFI RADICr™",,|HB KOSSUTH RADÍO^|||| 08.00 Képújság 17.00 Virágzó Magyarország Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó is- 6.30-9.00 Müzli - ébresztő 9.00-11,00 Csúz- 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként Hírek 9.00 Napközben 11.10 Sé­1730 Díjugrató Világkupa 2006.18.00 Pót- közérdekű információkkal 19.00 Híradó métlés20.15...misomogyiak21.00Ameg- li - zenés délelőtt 11.0013.00 SMS kíván- Ion-Hírek, információk, érdekességek 14.00 redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek, tány 1130 Vendég a háznál 12.48 Ki nyer '0 kerék ismétlés 1830 Flört ismétlés 18.59 Út- 19.15Misomogyiak-közéletimagazin20.15 szállott - amerikai film 23.00 Vérbosszú ságmúsor 13.0018.00 Rumli: 15.30 Nap 18.00 Dél-után... - Információs műsor, hírek- időjárás,közl.9.02Sp.hírekl0.03Zenemun- ma? 13.04 Krúdy Gyula: Hét bagoly 1330 hH ravaló 19.00 Kapospont-a Kapós Tv hírmú- Híradó 2030 Padlógáz - autós magazin olasz módra - amerikai akciófilm 01.00 Hír- vendége rovat 16.40 Helikon Sport 19.00 kel időjárás-jelentéssel, közérdekű informáci- kához: óránként hírek, időjárás, közi. 11.02, Reformátusfélóra 14.05 Kultúrkör 15.05 Ma­0 sora 1930 Kapós Sport 1930 Géniusz-kul- 21.00 Ismétlések 2330 Képújság háló 0130 Grand Prix, autó-és motorsport 22.00 SZEKszerda-interaktív társkereső ókkal 1730 Dél-Dunántúli Krónika 18.00 Esti 13.02,15.02 Sp.hírek 16.03 Zene szünidő- gyarországról jövök 1&00 Közelről 18.03 Köz­turális magazin 1939 Ütravaló 20.00 Ka- krónika Krónika, Háttér 19.00 Új Estidőben! A Régió rá- höz. Óránként hírek, időjárás, közi. 17.02, életi ütköző 18.15 Spxortvilág 19.05 Válogatás Q* pospont-a Kapós Tv hírműsora, ismétlés '"Jj"'""”.....dió szórakoztató műsora telefonos játékokkal 19.02 Sp.hírek 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi 1930 Mese 2004 Aranyembetek2035AzeF 20 30KaposSport,ism.2030Hírháló21.00 .....................MSpPBii . . ............ ........... ........ ■*** 2230 Kossuth Rádió - Éjjel. Nemzetiségi mű- frissítés és lelki erősítés 20.00 Hírek, időjárás mésnemes...20.56LoienzDávidgitárazik3. A megszállott - amerikai film 23.00 Kapós 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Virágzó Magyarország-magyar sora- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. sorok: horvátnyelvű: 9.00-1030,20.00-2030, és közlekedés 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 21.04 Egyhazában2220 Mérleg 2230 MokJ­Krónika, éjszakai magazin: Ütravaló, Ka- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok zat, ism. 20.30 Hírháló - az ország híreivel Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- német nyelvű: 10.30-12.00, 1930-20.00, Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai vai csángó dallamok 23.00 Kenő 23.04 Kul­pospont, Kapós Sport 21.00 Esti film 21.00 A megszállott-amerikai film kívánságműsora 19.00 DanceClub szert) nyelvű: 13.00-14.00,2030-2130 + zenei és kulturális műsorok túrkor 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom