Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-08 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 27. szám

14 2007. JÚLIUS 8., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ Elfelejtjük a régi mesehősöket? emlékfal A gyerekek többsége alig ismeri a klasszikus magyar rajzfilmfigurákat A napokban Budapesten, a Franklin utcai játszó­téren avatták fel azt a fa­lat, amelyet csupa legen­dás mesefigura népesít be. A kérdés csak az, meddig fogunk emlékezni rájuk? Dián Tamás A falfirkákkal rendszeresen el­csúfított I. kerületi tűzfal rendha­gyó dekorációja Nagy Gábor Ta­más polgármester ötlete volt. Igaz, őt meg Sajdik Ferenc egyik néhány hónappal ezelőtti kiállítá­sa inspirálta. „Volt egy szatirikus rajzom, amelyen a régi mesehősök keve­redtek a Csillagok háborúja című film figuráival - emlékezett visz- sza a neves grafikus. - Amikor a polgármester ezt meglátta, azon­nal szólt, hogy van egy csúnya tűzfaluk, mi lenne, ha legendás magyar mesék főszereplőivel dí­szítenénk? így született meg a Magyar Rajzfilmhősök Emlék­fala. Én megterveztem, Csóka László festőművész pedig a falra varázsolta ezeket a legendás fi­gurákat. Remélem, mostantól ez a hely is hozzájárul valamicskét ahhoz, hogy a gyerekek ne csak az amerikai rajzfilmdömping tucathőseit ismerjék, hanem olyan szeretnivaló meseszereplő­ket is, mint Pom Pom, Gombóc Artúr, János vitéz, a Nagy Ho-ho- ho-horgász, Frakk vagy a Mézga család tagjai.” Az avatás után mindenesetre inkább a szülők keresgélték lel­kesen a kedves emlékeket ébresz­tő figurákat. A gyerekek csupán elvétve ismertek fel egy-egy sze­replőt, egy apuka ezért rögtönzött „Ki kicsoda?” előadást tartott tá­jékozatlan csemetéjének. Eköz­ben egy kislány Simbát, az Orosz­lánkirály című Disney-film hősét hiányolta, s nem volt egyedül, mi­vel más gyerekek sem igazán ér­tették, hogy a rajzfilmcsatornán látható aktuális kedvenceik miért nem kerültek fel a tablóra. Csóka László, aki két hétig dolgozott a csaknem ötven négyzetméteres festményen, meg is jegyezte: el­keserítő, hogy a mai gyerekek mennyire nem ismerik a klasszi­kus magyar rajzfilmhősöket. „Nem az a baj, hogy változik a vi­lág, s vele együtt a gyerekek ízlé­se is, hanem hogy a mai mesék inkább az erőszakra, a vadságra, Ttí.rtflif* MfníGK* ly/pj borff'fcíeny A gyerekek többsége csak a szülők történeteiből ismeri az egykoron népszerű magyar rajzfilmhősöket Sokszor a különös véletlen szülte meg a mesefilmek kulcsfiguráit OLYKOR ELŐFORDUL, hogy a rajz előbb készül el, mint a mese. Pom Pom például úgy született, hogy Sajdik Ferenc a Ludas Matyi című szatirikus hetilapban A jövő százctd álla­tai címmel sorozatot indított. Ebben jelent meg először a kis­lány fején ülő szőrmék, amely elindította Csukás István fan­táziáját. Gombóc Artúr is a rajzoló ötletéből formálódott: egy olyan madarat alkotott, amely a kövérsége miatt nem tud elrepülni délre. Csokoládé- szeretetével már az író ruházta fel Néha pedig megtörténik, hogy az alkotás során egy mellékszereplőből központi figura válik. A Nagy Ho-ho- ho-horgász eredeti verziójában Csalit felszúrták a horogra, de Sajdik erre azt mondta Csukásnak: ezt rajzold meg te. így kapott a kukac úszóövet, s lett egyenrangú társa a fő­hősnek. illetve a giccsre építenek - mond­ta. - Sajnos tapasztalatból beszé­lek, mivel az én fiam is inkább ezeket az új akciómeséket nézi.” Pedig ez nem lenne törvény- szerű. Dr. Ranschburg Jenő úgy véli, a gyerekek ugyanúgy szeret­nék a régi mesehősöket, mint apáik vagy a nagyszüleik, ám nincs rá alkalom, hogy megis­merjék őket. A televíziók az akciódús, sokszor agresszív fil­meket adják, mondván: a mai gyerekek már ezt igénylik. Ám a neves gyermekpszichológus sze­rint ez nemigaz. „Agyerekeknem sznobok, nem érdekli őket, hogy egy mese mikor készült - mondta. - Őket csak az foglalkoztatja, hogy az adott történet érdekes-e.” Ranschburg Jenő szerint ma már kevés szülő veszi a fáradsá­got, hogy megválogassa, milyen rajzfilmet nézzen a gyermeke. A többség egyfajta „elektromos pórázként" használja a televíziót, mondván: az a jó, ha csöndben van a csemete. „Sokan ilyenkor szabadságra küldik az esztétikai érzéküket - jelentette ki a gyer­mekpszichológus. - Kevés már az olyan család, ahol megvásárol­ják a régi, klasszikus mesefilme­ket. Persze ez is csak egy ideig jó, hiszen a mai vüágban új, aktuá­lis, gyerekközpontú mesék kelle­nének. Ilyen azonban ritkán készül.” Hasonló véleményen van Csu­kás István író is. Szerinte a hazai rajzfilmek bántó hiánya nem is annyira a pénztelenséggel, in­kább a nemtörődömséggel ma­gyarázható. „Annak idején az összes jó magyar filmet el tudták adni külföldre, ez ma sem lenne másként - mondta. - Persze egy igényes sorozat elkészítése leg­alább két-három év, miközben a közszolgálati adó élén az elnök személye szinte évente változik. Érthető, hogy mindenkinek egy­szerűbb olcsón megvenni a kül­földi rajzfilmet. Annak idején én is folyamatosan rágtam a döntés­hozók fülét, hogy folytassuk a Sü­süt, de ők csak halogatták a dön­tést Végül alapítottam egy céget, összeszedtem a pénzt, és magam gyártottam le a Süsüke kilenc epi­zódját. Azóta sok csatorna meg­vásárolta tőlem, de azért ez még­sem egy író dolga. Rengeteg ötlet van ebben az országban, csak megrendelés kellene. Új, mai mesék nélkül ugyanis lassan a régieket is elfelejtik az emberek.” Sepsiszentgyörgyi fődíj a színházi fesztiválon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A nyugati vi­lág bajnoka című komédiája kapta a Határon túli magyar színházak XIX. fesztivál­jának fődíját Kisvárdán. A Szülőföld Alap megosztott díját a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós-társulata az Yvonne, burgundi hercegnő tragi- groteszk komédiája és a ko­máromi Jókai Színház Macs­kabaj című előadása kapta. A két színészi fődíj tulajdo­nosa Nagy Dorottya (Maros- vásárhelyről) és Fülöp Zol­tán (Csíkszeredáról) lett. Magyar filmsikerek Karlovy Varyban Kamondi filmje vastapsot kapott ERŐS VERSENYPROGRAMOT válogattak az idei Karlovy Vary Nemzetközi Filmfeszti­válra, így külön öröm, hogy a magyar filmek jól szerepel­tek - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója. Kamondi Zoltán Dolina című filmje után a kö­zönség állva tapsolt. Bogdán Árpád Boldog új élet című filmje a kelet- és közép-euró­pai filmesek műveit bemu­tató szekcióban versenyez: eddig telt házas vetítésekkel. Doors-tagok koncertje budapesti színpadon a legendás doors együttes­re eredeti dalokkal emléke­zett a zenekar megalakulá­sának 40. évfordulóján a Riders on the Storm néven létrejött formáció, amely szombat este Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett fel. Az eredeti zenekarból Ray Manzarek billentyűs és Robby Krieger gitáros is je­len volt a zenés időutazáson. Versenyben a Príma Primissima Díj legújabb jelöltjei újdonságok Idén lesz Junior-díj az ifjú tehetségeknek és a jubileumi Prima Primissimákat is jutalmazzák Nyüvánosságra hozták az idén öt­éves Prima Primissima jelöltjei­nek névsorát, akik közül a kivá­lasztottakat 2007. december 7-én, a vállalkozók napja alkalmából megrendezett díjátadó gálaesten jutalmazzák. Csányi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnö­ke a Művészetek Palotájában tar­tott sajtótájékoztatón több újdon­ságot is bejelentett. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy létre­hozták a Junior Prima-díjat, ame­lyet tíz olyan huszonöt év alatti fiatal nyerhet el, aki a szakterüle­tén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Junior kategória győz­tesei 7000 eurót kapnak. A díj fi­nanszírozásához új szponzorokat is sikerült megnyerni: a Magyar Napvilágra került a 2007. évi prímák névsora irodalom Mezei Katalin, Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső színház- és filmművészet Gaál István, Lukács Sándor, Schubert Éva képzőművészet Féner Tamás, Schrammel Imre, Vígh Tamás tudomány Glatz Ferenc, Losonczi Ágnes, Roska Tamás NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZ- MŰVELŐDÉS Andrásfalvy Berta­lan, Jankovics Marcell, Magyar Állami Népiegyüttes OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS Hankiss Elemér, Roóz József Várszegi Asztrik ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET Csákoly Ferenc, Finta József, Kévés György sajtó Juhász Judit, Rangos Katalin, Sediánszky János zeneművészet Kelemen Barnabás, Perényi Miklós Vásáry Tamás sport Egerszegi Kriszti­na, Mezei István, Nagy Tímea Nagy Tímea, a kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok vívónő is a jelöltek közé került Kereskedelmi Bankot, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Vodafone Magyarországot. A kuratórium elnöke elmond­ta azt is, hogy az új Prima Primissimák megkapják a díjjal járó Kincsem-emlékszobrot, va­lamint a jelöltként őket megillető 10 ezer euró mellé még 40 ezer euró anyagi elismerést. Az évfor­dulót a díj alapítója, Demján Sándor öt korábbi jelölt Prima Primissima kitüntetésével ünnepli, ez szintén 40 ezer euró jutalommal jár. Idén először jele­nik meg az alapítvány évkönyve, amely bemutatja az elmúlt évek díjazottainak életét és munkás­ságát. A jövő évi számban már az idei díjazottakról is olvashatunk. További újdonság, hogy jövőre a jelöltek között nem szerepelhet politikai újságíró. Ezt a döntést a „társadalmi béke” megőrzése ér­dekében hozták a kuratóriumi ta­gok. Bejelentették, hogy idén is lesz majd közönségdíj: az SMS-ben és tele­fonon szavazók kö­zött kisorsolnak egy 10 millió forintos álomautót. A tájékoztatón az is elhangzott: a sikeres tevékenység eredménye az, hogy 5 év után immár 17 helyszínen rendezhetik meg a te­rületi díjkiosztó gálarendez­vényeket. ■ Papp Á. ■ A szavazók egy tízmillió forin­tos álomautót nyerhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom