Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 51. szám
2006. DECEMBER 31., VASÁRNAP 5 EZ VOLT AZ ÉV 2006 A legek éve volt az idei: ötven éve nem látott zavargások, romlott hús, a rendszerváltás óta először újraválasztott kormány, élén egy őszinte kormányfővel, aki azt is bevallotta: hazudott. AZ UTCÁT 1$ ELFOGLALTA A POLITIKA Az év testrésze: Gyurcsány füle A NEM TÁVOLI JÖVŐBEN kvíz- műsorok utolsó kérdéseként a 2006-os választási kampány emlékezetes motívumait kell majd felsorolni, s jó esély van arra, hogy a főnyeremény a kasszában marad. Az önkormányzati választások előtt csak néhány rossz fotó emlékeztetett arra: kampányidőszak van. Igaz, a koalíciós pártokon semmi sem segített volna, az ellenzék meg tudta, „ilyen nehéz helyzetben” másra is el lehet költeni azt a pénzt. Tavasszal még próbálkoztak: a Fidesz kialvatlan szemű arcokkal kísértett, és azzal, „rosszabbul élünk, mint négy éve”. Az MSZP pedig úgy döntött, minden magyar választóval megismerteti Gyurcsány Ferenc arcának re- dőit, s a nemes terv megvalósulását segítendő még egy 18 emeletes budapesti lakóház oldalára is felhúztak egy 1700 négyzet- méteres plakátot a kormányfőről. Aztán, amikor kénytelenek voltak megszólalni, mindkét párt egyszerűen „Igen”-t mondott. Hogy utána arról vitatkozzanak, melyikük igenebb. Az év szava: konvergenciaprogram NYILVÁN A GAZDASÁG dübörgésétől nem hallottuk meg, de számtalan jel utalt arra, a magyar gazdasággal valami nincs rendben. Gyurcsány Ferenc is többször hangsúlyozta, nem lesz szükség megszorításokra, s a kormány nem is élt ezzel az eszközzel. Csak „kiigazított”, „reformált” és persze „igazságosabb rendszert teremtett”. Mindezt azért, hogy elhitesse az EU-val, hajlandó leszorítani az elszaladt költségvetési hiányt. És hogy legyen eurónk, bár ahogy elnézzük, az EU előbb omlik össze, minthogy MagyarorA Kossuth téri kondér a legbékésebb fegyver volt az őszi Budapesten. De bevetettek itt Molotov-koktélt, utcakövet, söröspalackot, s még egy 56-os tankot is elkötöttek a zavargók. szág a valutaunió tagja lenne. A konvergenciaprogram egy dologra jó volt: aki végigböngészte, előbb tudhatta meg, hogy lesz vizitdíj vagy ingatlandó, mint aki a kormányfő ajkán csüngött. Pedig elég lett volna, ha az uniót figyeli: ott már a program két változatát is visszadobták. Állítólag a következő szavakkal: „etessétek a választóitokat, ők beveszik”. Az év magyarja: Stephen Colbert HIDAT ÉPÍTENI SZÉP DOLOG. A nép hangjának meghallgatása még ennél is szebb. A gazdasági tárca nyilván kipirult arcokat vizionált, akik az internet előtt cset- tintenek: „végre elnevezhetünk egy épülő hidat!”. Arra nyilván nem számítottak, hogy az MO-s északi Duna-hídjának keresztelőjén Pató Pál és Chuck Norris között alakul ki ádáz verseny, arra meg biztosan nem, hogy egy amerikai komikus is beszáll. Stephen Colbert 42 évesen elérkezettnek látta az időt, hogy egy híd tegye halhatatlanná a nevét. Nézői szavaztak is: 17 millió voks érkezett, bár erős a gyanú, ezt inkább az Enter billentyűhöz fűződő jó kapcsolatuk motiválta, mint egy ismeretlen ország jövője felett érzett aggodalmuk. A jövőre talán elkészülő építmény végül a fantáziadús Megyeri-híd nevet kapta, Colbert csalódottságát pedig azzal próbálta kiengesztelni Simonyi András magyar nagykövet, hogy élő adásban egy útlevelet és tízezer forintot nyújtott át neki. Ezért is irigyelhetjük. Az év vallomása: „elkúrtuk” „elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” Sajátos mondatok egy miniszter- elnök szájából, félreérteni nehéz, félremagyarázni sem köny- nyű. Gyurcsány Ferenc mégis sziszifuszi küzdelmet folytatott ennek érdekében, hősiesen vállalva Sólyom László megvetését, az ellenzék ultimátumait, a parlamenti irodája alatt tábort verők szidalmait, és a nyilvánvaló választási bukást. Egy tavaszi balatonőszödi MSZP-frakcióülé- sen elhangzott, és szeptember közepén, az önkormányzati választások előtt kiszivárogtatott beszéd hetekig lázban tartotta az országot, és - köszönhetően a rendőri alakulatok és a garázdaság eszközeit sem megvető tüntetőknek is - a világ vezető hírévé avanzsálta hazánkat. Sőt, ami ennél is fontosabb, jelentősen kiszélesítette a politikai szókincset, szalonképessé téve olyan szavakat és kifejezéseket, mint „böszmeség”, „kurva ország”, „a szarból visszahoztuk a kormányzást”. És nem utolsósorban azt a kulcsmondatot, amit politikus szájából ember nem hallott még: „hazudtunk reggel, éjjel, meg este”. Az év műalkotása: Traktortilalom rájárt A rúd idén Demszky Gáborra. Igazán nem tehetett róla, hogy az árvíz miatt épphogy elkészült az úszó Eb-re a Sportuszoda. Aztán arról sem, hogy előbb a Combino-villamosok miatt sebtiben átalakított felsővezeték esett darabokra, majd a sárga csodák döglöttek le. Az sem az ő hibája volt, hogy augusztus 20-án lecsapott az a tornádó, amit pár éve ígért - akkor derültséget, most döbbenetét keltve. Magát Demszkyt a legnagyobb döbbenet október elsején este érte, amikor kiderült, hajszálon múlt csupán, hogy nem veszítette el székét. Aligha lehet csodálni, ami ezután következett: az össznépi tüntetősdi visz- szaszorítására a közgyűlés előbb engedélykötelessé tette a politikai gyűlések hangosítását, majd egy traktoros tiltakozást megakadályozandó a KRESZ-ben ismeretlen, a munkagép behajtását tiltó táblákkal pakolta tele a várost. ■ Gyükeri Mercédesz Négy évszak Magyarországon: fagyos tél után rekordárvíz, pusztító tornádó és politikai viharok január 1. Ukrajna és az orosz Gazprom gázárról folytatott vitája miatt nálunk is csökken a gáznyomás. február 5. A madárinfluenza emberre veszélyes, H5N1 altípusával fertőzött bütykös haty- tyút találnak Bács-Kiskun megyében. Júniusban a baromfi- telepen is felfedeznek madárkórban elhullott állatokat. március-május. Rekordszintű árvíz vonul le a Dunán, rekordhoz közeli vízszintet mérnek a Tiszán és a Körösökön. április 9. És 23. A rendszer- váltás óta először ismételhet a kormány, újra az MSZP nyeri a parlamenti választásokat. május 18. A horvátországi Virben félszáz, részben magyar tulajdonban levő nyaraló bontását kezdik meg. június 8. Megalakul a második Gyurcsány-kormány. június 9. Az MSZP-SZDSZ- koalíció bejelenti a deficit lefaragására vonatkozó megszorítások és reformok első terveit. június 22. Soha nem látott biztonsági intézkedések mellett Budapestre érkezik George W. Bush amerikai elnök. július n. Első fokon felmentik Princz Gábort, a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját. augusztus 9. Három tűzoltó életét veszti a Műegyetem épületének alagsorában kitört tűz oltásakor. augusztus 20- Öten meghalnak, több százan megsebesülnek, amikor a tűzijátékkal egy időben vihar pusztít a f& városban. augusztus vége. Diplomáciai vita robban ki Pozsony és Budapest között a szlovák SNS elnökének magyarellenes kijelentései és egy felvidéki diáklány elleni támadásról szóló hírek nyomán. szeptember 17. Nyilvánosságra kerül Gyurcsány Ferenc egy MSZP-frakcióülésen elhangzott beszéde. Zavargások törnek ki. október i. Földcsuszamlásszerű győzelmet arat az ellenzék az önkormányzati választáson. október 5. Az Országgyűlés bizalmi szavazáson megerősíti posztján Gyurcsány Ferencet. október 9. Kovács Tamást választja legfőbb ügyésznek a parlament. október 10. Az EU pénzügy- miniszterei elfogadják a költségvetési kiigazításokat tartalmazó konvergenciaprogramot. október 15. Olaszliszkán az utcán a romák halálra vernek egy férfit, mert úgy hiszik, meghalt a gyermek, akit az autója elcsapott. október 23. Súlyos zavargásokba fullad az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója. NOVEMBER KÖZEPE: Több SZÓZ roma indul el a svédországi Malmőbe menedékjog és jobb megélhetés reményében. november 17. 79 éves korában meghal Puskás Ferenc. DECEMBER. Reformnagyüzem a parlamentben: törvénymódosítások a gyógyszerellátásról, a kórházi ellátásról, elfogadják a jövő évi költségvetést. december 6. Több törökbálinti raktárban nagy mennyiségű lejárt szavatosságú, átcímkézett élelmiszert találnak.