Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-30 / 230. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT Utolsó simítások az új óvodaépületen birtokba vették a kisgyer­mekek a Tűzoltó utcai épü­lethez készült óvodarészt. Az új épületbe jelenleg há­rom csoport jár, a többi gyermeket a Zrínyi utcai intézményben helyezték el, míg a másik helyen a felújítás még tart. Ismere­tes: a Tűzoltó utcában von­ják össze az eddigi két óvodát, az uniós támoga­tással készülő intézményt heteken belül átadják. Bábszínház is lesz a rendezvényteremben BÁBSZÍNHÁZI SOROZAT indul októbertől a művelődési ház új rendezvénytermé­ben. A helyi óvodások, al­só tagozatosok és a kistér­ségen belüli érdeklődők szülei várhatóan bérletet is válthatnak majd az alkal­makra. A tervek szerint havonta egy bábszínházi előadásnak ad otthont a patinás nagyterem. Német süteménybe szedik a kiváló diót A fő fajtát, a Milotai 10-est szedik a Juglans Hungária Kft. ültetvényein, Közép- Európa legnagyobb egybe­függő diósában. A diós cég­nél közepes mennyiségű és minőségű térnYésSél Szá­molnak, a Tótiban termő dió legnagyobb részét idén is külföldre szállítják héja­sán. A csonthéjasnak első­sorban Németországban van biztos piaca. Közepes termést várnak, a di­ót főleg Németországba viszik A változtatható vízmélység révén nagyobb diákokat is oktathatnak Változtatható lesz a víz mélysége a város tanuszodájában, ezzel zá­rultak az egyeztetések a közel­múltban. A befektető Nemzeti Sporthivatallal folytatott tárgya­lásokra azért volt szükség, mert a tanuszoda-pályázat kiírója elő­írta a medence méretén túl a víz mélységét is. Ismeretes: a somo­gyi projektben három másik vá­rossal vesz részt Lengyeltóti. ■ Sportolók is használ­hatják majd az uszodát. Míg a többi helyszínen két­medencés létesítményt tervez­tek, Tótiban egy medencéről szólnak az elképzelések. A vá­ros vezetése ezért kezdemé­nyezte, hogy az engedélyezett hetven és százhúsz centiméter közti mélység harminc centivel növelhető legyen. így ugyanis a tanuszoda alkalmassá válik nagyobb diákok oktatására és felnőttek vagy sportolók edzé­seihez is. ■ Füleki Tímea Nagy segítséget nyújt a bajban a kis készülék Ötszáz igénylésre van szükség ahhoz, hogy még az idén kiépül­jön a jelzőrendszeres házi segít­ségnyújtás a Pogányvölgyi kis­térségben - tájékoztatott Nyers Györgyi, a szociális alapszolgál­tatási központvezetője. Lengyel­tótiban és a kistérség valameny- nyi településén elkezdődött az igények feltérképezése. Az idő­sek vagy mozgásukban akadá­lyozottak a központ munkatár­sainak vagy a falugondnokok­nak jelezhetik, hogy szükségük van a nyomógombos szerkezet­re. A segélyhívó berendezés egy központi helyen riaszt majd, ezt követően számíthatnak gyors se­gítségre a bajba jutott, esetleg egyedül élő idősek. Egy autó áll majd rendelkezésre a nap 24 órájában, mellyel a gondozónők azonnal kiérkeznek. A szolgál­tatást ingyenesen vehetik igény­be a lakók, a jelzőrendszerhez szükséges telefonvonalat is térí­tésmentesen kötik be ott, ahol az még nincs kiépítve. ■ Füleki T. Megtanítanak boldogulni mintaiskola Az adatok helyett a megoldásokat próbálják keresni LENGYELTÓTI TÜKÖR Finisbe érkezett az orvosi rendelő felújítása Tótiban Néhány hét múlva megkezdő­dik az orvosi rendelő teljesen fel­újított épületének műszaki át­adása Lengyeltótiban. Mint arról korábban beszámolt a Somogyi Hírlap: az intéz­ményben jelenleg a beruházás második üteme zajlik. Ehhez a leghátrányosabb helyzetű kis­térségeknek elkülönített alap­ból nyertek támogatást, a mos­tani felújítás tizenkétmillió fo­rintba kerül. Az első ütemben a védőnői szol­gálatnak alakítottak ki új szár­nyat. A munkálatok hátralevő idejére a volt kórház épületébe költözött az egyik orvosi körzet és az ügyelet, még három hétig tart az átmeneti állapot. ■ F. T. Gyorsan dolgoznak a szakemberek, három hét múlva átadják az épületet Játszva tanulnak Lengyeltótiban. A kísérletben részt vevő második oztályos kisdiákok szerint az általános iskolában minden nap élménynek számít Több somogyi intézmény számára minta a Fodor András Általános Iskola. Füleki Tímea A tavaly kezdett kompetencia­alapú oktatást sokan tanulmá­nyozzák Lengyeltótiban. Kapos­vári, böhönyei, hetesi, kéthelyi iskolák pedagógusai szereztek tapasztalatot itt. A TIOK-kísér- letnek, azaz térségi iskolai, óvo­dai kompetenciafejlesztő köz­pontok kialakításának lényege a szemléletváltás. Ismeretes, hogy egyebek mellett a PISA- vizsgálatok világítottak rá: a magyar gyermekek nincsenek birtokában alapvető készségek­nek, képességeknek. Az ezt kö­vetően kidolgozott módszer ezért a tapasztalatokon alapuló megismerésre épül.- Az ismerethalmaz helyett a végrehajtani tudást tanítjuk - hangsúlyozta Zsombok Lajos, a Fodor András iskola igazgatója, aki beszámolt arról: az intéz­mény felmenő rendszerben al­kalmazza az újítást. Idén már az első és a második osztályo­sok is eszerint tanulnak, a felső tagozatban pedig az idegen kai a gyerekek magabiztossá­gában, önbizalmában már érez- - hetők. Legalább ennyire fonto­sak a csoportos tanulási tech­nikák. A tantermekben eleve nem frontális rendszerben, ha­nem csoportmunkához vannak rendezve az asztalok.- A folyamatosan együtt dol­gozó diákoknál megfigyelhető, hogy senkit nem rekesztenek ki, nincsenek hangadók, ha­nem egyenrangú félként keze­lik egymást. Megtanulnak tö­rődni egymással és elfogadják a különbözőségeket - fejtette ki a tanító. Hangsúlyozta ugyanak­kor azt is: a tóti példa igazolja, hogy a pedagógusnak is át kell hangolódnia. Fontos például, hogy a tanító, tanár nem a „fe­lülről” ismeretet közlő személy, sokkal inkább együttműködő partner. A lengyeltóti iskolában eszkö­zök tömkelegét használják a kompetenciaalapú oktatásban. Szókártyákkal, babbal vagy ép­pen gombokkal ügyeskednek a gyerekek, folyamatosan tevéke­nyek. Életkoruknak megfelelő­en rengeteg a játékos elem a tanórákon, szinte észrevétlenül tanulnak.­nyelvek oktatásában folyik eredményesen a kísérlet.- A kompetenciaterületekhez tartoznak a szövegértés, szö­vegalkotás, a matematikai kom­petencia, az életpálya és a szoci­ális kompetencia - ismertette Kardos Istvánná, a TIOK szerint tanuló másodikosok tanítója. Különösen érdekes a két utóbbi terület, mely főként a készségtárgyakban jelenik meg. Ezek egyfajta belső hitet alapoznak meg a gyerekekben, felkészítenek az érvényesülés­re, boldogulásra. Fontos, hogy az újfajta oktatás lehetőséget ad a gyerekek közti eltérések keze­lésére, esélyt ad azoknak is, akik lassabban tudnak haladni.- Cél, hogy az absztrakt fo­galmak tanítását minél később­re toljuk. Rendkívüli módon te­kintettel van ez a forma az élet­kori sajátosságokra - fűzte hoz­zá Kardos Istvánná. Elmondása szerint sarkalatos pont a be­széd fejlesztése. Tótiban min­den nap beszélgetőkörrel kez­dődik, melynek pozitív hozadé­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonielle Város Önkormányzatának határozata alapján a Városüzemeltetési Szervezet nyilvános pályázat útján meghirdeti hasznosításra a balatonlellei, 3490/1 hrsz alatti önkormányzati tulajdonú 75 m; nagyságú BÜFÉ, KLUB helyiséget 2006. november 1-től 2011. december 31-ig tartó 5 év időtartamra. A helyiségben kereskedelmi, vendéglátói és szolgáltatói tevékenység folytatható.A helyiség tovább bérbe nem adható. A helyiségért fizetendő minimális használati díj: 6.000 Ft/mVóv A 2007. évre. az éves díj része a szerződéskötéssel egyklöben fizetendő. Az első évi szerződés szerinti használati dij a KSH által közzétett in (lációs ráta mértékével nő. A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani: a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonielle, Arany J. u. 4. címére 2006. október 25-cn 9.00 óráig A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a vállalt bérleti díj összegét, a fizetés módját, és a tevékenység gyakorlására jogosító okiratmásolatát. Az ajánlatok bontásának és a licit időpontja: 2006. október 25. 9.00 óra Bontás és licitálás helve: Balatonielle, Arany J. u. 4. A licitáláson az vehet részt, aki a Városüzemeltetési Szervezet pénztárába 2(X).Ü00 Ftösszcgű bánatpénzt letétbe helyezett. Részletes pályázati kiírást cs felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonielle. Arany J. u. 4. szám alatti irodájában, vagy a 85/550-105-ös telefonon lehet kérni. Új- és használtautó értékesítés SZOLCfiLTATflSflINK:- műszaki vizsgáztatás helyben,- műanyag alkatrészek hegesztése, minden típusra 3,5 tonnáig,- alkatrész értékesítés,- zöldkártya (benzin-dízel),- személy és kishaszonjárművek javítása,- számítógépes motordiagnosztika,- autóvillamosság, hibakód olvasás-törlés- autómosás, szervizlámpák nullázása- szélvédő javitás-csere-gravírozás, kommunikáció a computerrel- karosszériajavítás,- professzionális fékjavítás,- gyorsszerviz,- klíma szerelés-iöltés-javítás,- kedvezményre jogosító szervizkártya,- gumiszerviz,- Hyundai szerviz (gyártótól független) LEGyEUÓTI Kaposvári út 7. Tel.: 85/330143 Negyven allam között a huszonötödik a magyar A PISA-vizsgálat nemzetközi tudásszintmérő program, me­lyet háromévente ismételnek meg. Feltérképezik a 15-16 éves korosztályt, mennyire ké­pesek tudásukat hasznosíta­ni. 2003-ban 40 állam között Magyarország még rosszab­bul szerepelt, mint három év­vel korábban. Matematikából és olvasás-szövegértésből 25. helyezést értek el a magyar di­ákok. Ennek oka, hogy az is­kola a lexikális ismeretek elsa­játítására helyezi a hangsúlyt MINTAFELADATOKKAL PISA- ­ÍL | a —a— nrw-Kfcn autó szervize rí^AUT OmsIshim

Next

/
Oldalképek
Tartalom