Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-30 / 230. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT KRIMI&BU LVÁR & MŰSOR 13 Ukránok a kamionban csempészet Fejenként ötszáz eurót kértek tőlük a szervezők Az ukránok a konzerveskartonok közé rejtőzve kívántak eljutni Ausztriába, majd Olaszországba HIRSAV Két teherautó ütközött Dunaharasztiban EGY EMBER SÚLYOSAN, egy könnyebben sérült meg péntek délben Dunaharasztiban, amikor két teherautó - egy fémhulladékot szállító és egy dobozos - ütközött össze. A sérülteket a tűzoltók szabadították ki a járművekből. A súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították Budapestre. Motorral menekülő rablókat fogtak el az egyik érdi pénzintézetből egy asszony lépett ki, amikor két férfi kitépte a kezében lévő táskát, több millió forinttal. Motorrral menekültek el, az egyik leesett a járműről és megsérült. A motorral továbbmenekülő férfi Diósdon fogták el. Kiskorúval fajtalankodott a negyvenöt éves férfi a brfk munkatársai elfogtak két férfit, egyikük tizennyolc éves, aki egy tizenhárom éves fiút „szállított” egy negyvenöt éves szigetszentmiklósi férfi számára. A gyanú szerint két budapesti lakásban többször is fajtalankodtak a kiskorúval. @ további hírek: www.reggel.hu Konzervet szállító magyar kamionban próbáltak átjutni ukrán állampolgárok Ausztriába, hogy onnan továbbutazzanak Olaszországba munkát vállalni. Az embercsempészeket elfogták, az ukránokat hazato- loncolják. Europressz-összeállítás Győr térségében egy étterem parkolójában ötvenkét ukrán állampolgárt találtak a határőrök egy magyar rendszámú ponyvás kamionban. Meghallgatásuk során kiderült, hogy a húszhuszonöt év közötti kamionos utasok - negyven nő és tizen- g két férfi - néhány nappal ezelőtt | érkeztek Ukrajnából Magyaror- | szágra érvényes okmányokkal. 1 Az ország különböző helyszíneiről szervezték kijuttatásukat Ausztria irányába. A külföldiek három kisbusszal érkeztek másmás városból Győr közelébe, ahol átszálltak a konzerveket szállító magyar kamionba. Az ukránok bécsi megállóval illegális úton Olaszországba szerettek volna eljutni, ahol munkát kívántak vállalni. Hatalmas, személyes holmijaikat is tartalmazó csomagjaikból is megállapítható volt, hogy hosszú utazásra készültek. Az ukránok fejenként átlagosan ötszáz eurót fizettek az embercsempészeknek, de volt, akitől kétezer eurót kértek a szállításért cserébe. A szervezők a magyar járművezetőnek félmillió forintot kínáltak azért, hogy kivigye az emberszállítmányt Ausztriába. A kamion vezetőjén kívül a szállítást szervező magyar állampolgárt is elfogták a határőrök. A két magyar állampolgár ellen ember- csempészés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, ennek idejére a határőrség és a rendőrség fogdáiban helyezték el őket. A nyomozóhatóság valameny- nyiükkel szemben előzetes letartóztatást indítványozott. Meghallgatásukat követően az ukrán állampolgárokat az érvényes magyar-ukrán visszafoga- dási egyezmény alapján várhatóan még a hét végén kitoloncolják Ukrajnába. Az eljárás és a külföldiek meghallgatása jelenleg is folyik a Győri Határőr Igazgatóság Idegenrendészeti központjában. Nyomkereső kutya vezetett el a kiskőrösi kislány holttestéhez A rendőrök forró nyomon fogták el a tizenöt éves kiskőrösi lány gyilkosát. A lány holtteste csütörtökön került elő a Bács-Kis- kun megyei településen. Eltűnését szerda éjjel jelentette a munkájából, esti műszakból hazatérő édesanyja. A fiatal lány az édesanyjával élt együtt. Az eltűnt lányt azonnal keresni kezdték a rendőrök, kevéssel ezután ■ A gyilkos megfojtotta tizenöt éves áldozatát, majd a holttestet elásta ez egyik közeli szőlőben, a lakástól 200 méterre. derült ki, hogy a gyors bejelentésnek és a forró nyomos üldözésnek köszönhetően eredménynyel jártak: csütörtökön késő este egy nyomkereső kutya a közeli szőlőültetvényen jelezte a nyomok megszűntét. A nyomozók a kutya által megjelölt helyen ásni kezdtek, és a holttest elő is került a föld alól a kislány lakásától nem messze, mintegy kétszáz méterre. A lányt valószínűleg megfojtották, azután pedig gyilkosa elásta a holttestet. Még azon az éjszakán elfogtak egy huszonegy éves fiatalembert, akit a brutális gyilkosság elkövetésével vádolnak. A bugac- pusztaházai fiatalember beismerte tettét, elmondta, hogyan fojtotta meg a lányt. ■ vK2JüVLZTVi^rűsoii\i vTJ iT4 5.30 Top SOop 6.00 Tv2-matiné (rajtíilmek) 5.50 NAP-KELTE 5.50 NAP-KELTE 6.50 LobésCtaik® 7.30 Tweenléfc(104/75.) 6.00 Guruló büfé íQ 6.50 Kölyökklub 9.50 Jetlx 9.00 Századunk 9.00 Marco és Gina 7.50 Sabrina, a tiniboszorkány 8.15 Gyerekeknek 6.30 A három katona © J 7.40 FI - Kínai Nagydíj 10.30 Mókás állatvilág 9.30 Mindentudás Egyeteme 9.30 Az ezüst vadló 10.00 Mesék 9.00 Cimbora 7.35 A repülés kora [jJ 9.25 Disney-rajzfilmek (angol természetfilm-sor.) 10.25 Európa kék szalagja 9.55 Az idő kalandorai a Végtelen történetből © 9.30 Magyarnyelv-iskola 8.10 Hoki-hakni © J 10.15 Receptklub 11.00 Stahl gyerekkonyhája 11.30 Delta 10.25 Szerelmek St.-Tropez-ban 11.00 Start - Autósmagazin 9.45 Képes krónika (6/2.) 9.15 Határtalan határok vM 10.30 06-91-334-455 11.30 Laktérítő 12.00 Híradó 11.15 Irodalmi barangolás 11.30 Ötödik sebesség 10.05 Kelet kapuja 10.25 Felséges ékek p 11.30 Ötletház 12.00 Mr. Beán a városba megy 12.05 Izomláz 12.00 Népzenei koncert 12.05 BennyHlll 10.40 Mindentudás Egyeteme 11.25 Legény-lakás 12.10 AutóMánia 12.35 Mister Sterling 12.35 Hurrá, vidékre költözünk! 12.30 Natúra 13.25 Vidióták © 12.05 Isten kezében 12.25 Tasmán »s 12.45 Eltűntnek nyilvánítva 13.25 J. A. G. © 13.05 Sandokan 13.00 Válaszd a tudást! 15.10 Hóbortos vakáció © 12.40 Élő népzene famatuzsálem VJ5 (amerikai akciófllm-sor.) <D 14.25 A láthatatlan ember © 13.30 Malajziai mozaik 15.00 Tanuljunk szakmát (amerikai vígjáték) 13.10 A világörökség újabb 13.30 Drágáim, a dögevők ^ 13.40 FI - Kínai Nagydíj, 15.25 Időzsaru © 14.00 Csellengők Szakképzési körkép (4.) 16.50 Angyalbőrben © kincsei 14.30 Guruló büfé g 15.30 KI vagy, doki? © (am.akciófilm-sorozat-5.) 14.25 A mi gólyánk 15.25 NAP-NYUGTA (magyar sorozat, ism.) 13.30 Tizenöt év a zenében 15.00 TELEF0RTUNA y (angol kalandfilmsorozat) 16.25 Csillagkapu: Atlantisz © (magyar dokumentumfilm) 18.00 Kapcsoskönyv (6.) 18.05 Sokkoló videók Miklósa Erika áriaestje 16.05 A repülés kora H 16.40 Támad a Mars! © 17.25 Rex felügyelő © 15.00 TS- 18.30 Kliqperek (27.) © (am. szórakoztató műsor) 15.00 Állat - barát 16.40 Folytassa, Jamie! © jjj (am. akcióvígj., 1996) 96' (osztrák-német krimisor. - 78.) Pick Szeged- Ciudad Reál 18.55 Esti mese 19.05 Rejtélyes igazságok 15.30 A stílus nagymesterei © 17.35 Görög népek, M 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.00 Az igazi Dávid Beckham 19.05 Membrán (am. dokumentumfilm-sor.) (kanadai sorozat-3.) görög ízek (13-14.) Í9.Ó0 Fókusz plusz © 19.00 Mageílán © 19.00 Híradó este 19.30 Híradó este 20.05 Emberi történetek Í6.2Ó Mendelssohn 18.45 Bomeó barlangjai 19.30 Csapatcsere Tudományos utazás Sporthírek. Időjárás Sporthírek. Időjárás (amerikai sorozat) hegedűversenye Yehudi (francia ismeretterj. film) (amerikai vígjáték, 1999) a Föld körül 19.30 Luxor-show 20.05 Rosslni: 21.15 A helyszínelők© Menuhin előadásában 19.45 Miből lesz Fsz.: Mary-Kate Olsen, 19.30 Activity © 19.55 Ötöslottó-sorsolás A sevillai borbély (amerikai krimisorozat) 17.05 Kézjegy a cserebogár? © Ashley Olsen, 20.10 Bölcsek kövére 2 20.10 Édesek és mostohák © (vígopera) 108' 22.15 Stephen King: 17.45 A házigazda ajánlja (angol ism. sor., 7.) rjj Eric Lutes - A Klump család © (angol-amerikai sor. - 6/5.) 21.55 Kultúrház Langolierek 18.00 Híradó. Sport 20.55 Modem kórképek © « 21.10 Halálos fegyver 2 © (amerikai vígjáték, 2000) Fsz.JustineWaddeil 22.25 A zene világnapja - Az Idő fogságában © 18.30 Mese (ismeretterj. sorozat) W (am. akcióvígjáték, 1989) Fsz.: Eddíe Murphy 21.10 A titokzatos Kék Vonat© előestéjén (amerikai sci-fi- 2.) 19.00 Maigret © Le vagy fel? Fsz.: Mel Gibson, 22.30 A lény 2 © (angol krimi, 2005) 94' Bartók-emlékhangverseny Fsz.: Dávid Morse, (francia krimi, 24/3.) A reflux-betegség DannyGIover, (amerikai sci-fi, 1998) 89' Fsz,: Dávid Suchet, James 23.55 Cinecitta © Kimber Riddle, 20.30 A GEO bemutatja Mániás depresszió JoePesci Fsz.: Michael Madsen D'Arcy, líndsay Duncan (olasz sorozat - 26/8.) 55" Bronson Pinchot (német dók.-film-sorozat) 22.00 Csatahajók 23.20 A szörny © 0.25Psycho© 22.50 Híradó. Időjárás 0.55 Natúra 0.10 A helyszínelők© 21.00 Bartók 125 23.05 Háború színesben: J (amerikai katasztrófafilm) (amerikai thriller, 1998) 22.55 Sporthírek 1.20 Tanuljunk szakmát (amerikai krimisorozat, ism.) - Nagyszentmiklós Amerika© M Fsz.: Bili Pullman 2.15 Vadnyugati bűnvadászok © 23.05 Amerikai psycho © Szakképzési körkép 1.10 Sikoly 22.00 Dunasport (ismeretterj. sorozat) ^ 0.50 Vészhelyzet © (am. kalandfilmsorozat-4.) (amerikai krimi, 2000) 98' 1.50 Klipperek (amerikai horror, 1996, 22.10 Excalibur© 0.05 Gyilkos gyógyító © I"} (amerikai sorozat) 3.05 A láthatatlan ember © R.: Mary Harron (magyar tévéfilmsor.) ismétlés) (ír kalandfilm) 135' 1.05 Küzdelem 2.25 Papás mamás (am. akciófilm-sor., ism.) Fsz.: Chrístian Balé, 2.15 Membrán (ism.) 3.10 Eljön a tegnap 0.30 lllényi Katica koncertje a SARS ellen © (am. vígjátéksorozat) 3.55 Mageílán (ism.)© . Willem Dafoe, Jared Leto 2.35 A bűvös tükör (kanadai-am. film, 2001) a Művészetek Palotájában (japán ismeretterj. sorozat) § I^11M |m||i||i^||'.|'.|||ii| ...............TTT^TipPfiP.-j . (A választás miatt a műsor változhat!) 1605 12.05 Ebugatta. 13.00 Közvetlen ajánlat. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Golfmagazin. 830 Extrémsport-magazin 9.00 Extrém spor- 9.00 riatlon Vk, Hamburg. 10.00 Futtában. 630Zafír 7.45 New-Yotk-i bújócska 9.15 Pán 10.00 Hogyan készült? 11.00 Állítólag... xS Családmese. H-*® Híradó. 1730 Talking 15.05Tempó.l535Zeneexpresszl630Csak 1730Tér-Erö. 18.00 Infománia. 18.30A 10. tok 10.00 Labdarúgás. Top 24 Klub 1030 10.15 Arany pillanatok. 11.00 NFL Game day. Péter 11.05 Tény 1235 A túzböl nincs kiüt 12.00 Halálos idény. 13.00 Fúrótornyok min'S movies (mozimagazin). 18.05 Vörös és fehér természetesen! 1730 Ékszer. 18.00Zamatos királyság (am.-angol-német ifj. sor. - 5/5.). Labdarúgás. UEFA-kupa 1130 Női gyeplab- 12.00 Premier-síp. 1230 Martini World Cir- 1425 Véndőgség 1610 Gorilla bácsi 17.45 dennapjai. 15.00 Fúrótornyok mindennapjS (bormagaán). 1830 Célpont 19.00 Híradó. utazások.l830Azutaző.l900Híradó.ldójá- 20.30Hírháló. 21.00 Bence-show. Unisex daVk, Spanyolország 13.00 Birkózó-vb, Kína cuit. 13.00 Mezeket fel!. 1330 Angol láb- Légcsavar 19.20 Tucatjával olcsóbb 21.00 A jai.AWitchQueenésamélység.AMARSúj*2 1930 Naptól napra. 20.05 Hírvilág. 2030 Ba- rás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Vonósné- együttes. 21.30 Dinotópia. 24.00 Hrrháló. (élő) 14.00 Labdarúgás 1430 Tenisz 18.00 darúgás. 15.45 Angol labdarúgás. 18.15 An- mandzsúriai jelölt 23.05 Constantáié, a dé- ra olajat ad. 18.00 Tűzlovagok. 19.00 Haláig rangoló. 2130 Híradó 21.2130 Visszhang. gyes.21.OOSrARH22.OOZeneexpressz.2235 030 Infománia. 1.00 Különjárat 1.30 Mű- Nőiröplabda21.15Csupasport2200Súly- gollabdarúgás. Shefield United-Middlesd- monvadász 1.05 Se kép, se hang 2.55 28 losfogás.Ketyegazóra.20.00MateválasztO 2240 BBC Híradó. 23.05 Napról napra. Többet ésszel! 1.00 700-as klub. veltségi kvíz. emelő-vb 24.00 Hírek brough. 20.30 Bíkarodeó. 2130 Borok... nappal később 4.45 Gorilla bácsi hatsz!23.00Testformálók.24.00Hotrodok. KAPÓS TV BOGLÁR MARCALI TV HELIKON R&moVH RÉGIÓ RAnm "fiMiBii PETŐFI RÁBwT'^Hi KOSSUTH HzSio'''BBI 08.00Képújság09.00Teleshop0930Grand Napközben folyamatosan képújság hírek- Óránként közszolgálat hírek, programaján- 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 9.00-12.00 Jó pihenést! - Benne: Hogy is 4.00 Óránként Hírek 603 A szeretet közössé- 4.00 Óránként Hírek5A0 Házunk tája 8.06 Prix-autó-ésmotorsportkrónikal030Sze- kel, közérdekű információkkal 19.00 Kultu- lók, felhívások, időjárás-jelentés 19.00 Hír- 9.03 Délelőtt 1130 Programajánló 1230TÚ- volt? Nagymama meséli, Mi újság a tér- gei 630 Öszikék - Nyugdíjas magazin 7.03 Fü- Kopogtató 9.05 Családi tükör 10.05 SzomVQ meszter - főiskolások és egyetemisták ma- rális Magazin 1935 Bencze Show 20.00 BB- magazin ism. 2030 Hírháló - az ország hírei raajánló 13.08 Délután 16.03 Buliövezet - mészetben, Lélekgyógyász, Mit főzzünk tyüljünkra! 8.15 Figyelmükbe ajánlom 8.45 bat délelőtt 1202 Krónika 1230 Éléskamra NJ gazinja 11.00 Pénzhalász - telefonos nyere- SC-Balatonkeresztúr megyeilabdarúgó 21.00 Bence-show, vendég: Unisex együttes Top20,Sportl9.08lnteraktfvkívánságműsor hétvégén 10.00 Hírek 11.00 Hírek 13.00 Sportreggel 9.04 Kitekintő 10.03 Kincskereső 14.05 Oxigén 14.40 Világstúdió 15.04 IrodalV? ményjáték 12.00 Képújság 17.00 Golf-ma- mérkőzés közv.felv. 21.45 Ismétések 23.30 2130Dinotópia-am.-angol-németkaland- 21.00 Sterbinszky Disco Hangulatbrigád - ifjúsági műsor 14.00- 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, mi újság 1730 Népzenei portré 1820 SzínKpU gazm 1730 Korzó, ismétlés 1830Géniusz, is- Képújság fűm 24.00 Hírháló - az ország hírei 18.00 Édes Éter - kívánságműsor, tel.: sport és közlekedés és vízállásjelentés 13.15 házazegészvilág! 1830Szemle 19.05 Sport0j métlés 19.00 Kaposvári KK-PécsiVSK-ko- ST"™1 ..... - RALAfŐN'ÍtSfo,l 72/518-318 19.00-22.00 Estidőben - Szív küldi... 15.06 Kabaréturkáló 16.03 Rock világl930Mesel9.40Határoknélkül20.04 sá llabda mérk. 2030 Hírháld 21.00 Bencze .....................................WmWm; .........*..............4............‘ " ‘ ..........................BSBBSi oidies, Jazz, Blues Nemzetiségi műsorok: andgóll7.04Sportkoktél-zenével21.04Egy Aranyemberek 2035 Dallamkereső 21.04 sh ow - beszélgetés hírességekkel 2130 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Golfmagazin 2030 Hírháló 21.00 Hírek, időjárás, útinform, érdekességek, in- horvát: 9.00-1030,20.00-2030, német óra-Könnyűszombatestifogások22.03Azén Gáti István gyűjteményéből 21.49Takács KláDinotópia - Őslények szigete 1. am.-angpl- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, serezatok Bencze-show 2130 Dinotópia - am.-angol- formációk 18.00 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00,1930-20.00, szerb: 13.00- dalom 2230 Bocskai városai 23.00 Sporthír- ra Haydn-canzonettákat énekel 2220 A 23. német kalandfilm 24.00 Képújság 21.00 Esti film német kalandfilm kívánságműsora 14.00,2030-21.30 adó 23.15 Oscar-dOas filmdalok 0.10 Éjszaka óra 23.00 Kenő 23.04 Diszkotéka