Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
12 Fonyódon nyaraló kocsiját lopták el ELLOPTAK EGY VOLKSWAGEN Sharan típusú személygépkocsit hétfőre virradóan Fonyódon egy szigligeti úti nyaraló bekerített udvarából. A külföldi állampolgár a bűncselekménnyel közel 3,5 millió forintos kárt okozott, (sk) Trükkösen kirabolták a nyugdíjas párt TRÜKKÖSEN LOPTA EL egy idős nyugdíjas házaspár megtakarított pénzét két férfi hétfőn délután Kisbárapátiban. A hívatlan vendégek azzal az ürüggyel mentek be az idős párhoz, hogy pénzt hoztak nekik, de a náluk lévő magas címletek miatt tízezer forintot vissza kellene adni. Ekkor kifigyelték, hol tartja az idős pár a pénzét és addig ügyeskedtek, amíg ellopták. Ezután egy sötét színű gépkocsival távoztak, (sk) Személyautót törtek fel a kaposvári lakótelepen betörték egy személygépkocsi jobb első ablakát a kaposvári Béke utcában. Az ismeretlen elkövető az autóból ellopott egy Blaupunkt típusú autós rádiót. A lopással okozott kár húszezer forint, a rongálással okozott kár negyvenezer forint, (sk) KRIMI&BULVAR&TV SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JULIUS 5., SZERDA Keith és a magyar lányok koncert Az ELP egykori vezetője már nem borogatja a Steinwayt Nappali betörések és tetemes károk a somogyi megyeszékhelyen Világsztárok kerülgetik egymást Budapesten. Fellépett Pink, Sting, Depeche Mode, jön Robbie Williams, Eric Clapton, és már landolt az ELP alapító tagja. Keith Emerson ma este a Millenárison játszik új zenekarával. Dalia László- Nemrégiben Cári Palmer lépett fel Budapesten a zenekarával, ezek szerint hamarosan Greg Laké is befuthat?- Régóta külön utakon járunk, de egyikünk sem vonult vissza. Én most turnézom az új zenekarommal, és ősszel szeretnék egy lemezt is készíteni.- Járnak még rockzenészek a londoni Királyi Zeneakadémiára, vagy már nem divat klasszikus zenét tanulni?- Én sem jártam az Akadémiára, a lexikonokban tévesen jelent meg ez az adat. Ugyanakkor 14 éves koromtól zongoraleckéket vettem és akkor fedeztem fel Bartókot, Muszorgszkijt és másokat, akiket később fel- \ dolgoztam.- Igaz az a pletyka, hogy haj- | szálon múlt egy Jimi Hendrix, J Mitch Mitchell, Greg Laké és s Keith Emerson supergroup? €> Keith Emerson: ma is játszom klasszikusokat, pedig már nem divat- A hatvanas évek végén a Marque ügynökséghez tartoztunk, mármint a Nice, Jimi Hendrix és a Pink Floyd is, s együtt turnéztunk. Akkor Jimi volt a leghíresebb, az ő neve szerepelt nagybetűkkel a plakátokon, de nagyon együtt voltunk. S az ügynökségnek valóban volt egy ilyen ötlete, de aztán mégsem álltunk össze, s amikor jött Palmer az Atomic Roosterből, felállt az Emerson, Laké és Palmer.- Feldönti még a zongorát, és kihúzza a húrokat?- Már nem, ahhoz nagyobb hely kell. Tréfán kívül, most csak a zenéről szól majd a buli.- Hajdan az ELP saját Boeing- gel szállította a felszerelést, és ön vezette a gépet. Ült mostanában a pilótafülkében?- Nem. Akkoriban sem sokat vezettem a gépet, mert utána nagyon fárasztó volt fellépni.- Három napig itt van Budapesten, mire kíváncsi, vagy csak gyakorolnak?- Amikor a kilencvenes években itt játszottunk, egy órára kiültem egy kávéház teraszára és elámultam, milyen szépek a magyar lányok. Azóta többektől is hallottam, hogy a legszebbek a világon. Hát most ismerkedni is lesz időnk. Betörték az ablakát egy, a kaposvári vízmű telepen lévő raktárépületnek hétfőn délután. Az ismeretlen betörő ellopott egy szegélynyírót, egy ütvefúró-gépet, valamint tizenöt méter rézkábelt. Az elkövető a bűncselekménnyel 660 ezer, a rongálással pedig 25 ezer forintos kárt okozott. Ugyanezen a napon befeszítették az ajtaját egy Könyves Kálmán utcai lakásnak és onnan karórát, fényképezőgépet, valamint DVD írót loptak el. A betörő 660 ezer forintos kárt okozott a tulajdonosnak. ■ Fekete hétfő volt Kaposváron, mert betörők, tolvajok nem kímélték a panelházakat és az ipari üzemeket sem. Ugyancsak hétfőn az Antenna Hungária Nyrt. tett feljelentést a Kaposvári Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki a Füredi úton lévő telephelyen behatolt egy gépészműhelybe. Az elkövető ellopott egy értékes egyenáramú in- verteres hegesztőberendezést. A bűncselekménnyel és a rongálással okozott ár 130 ezer forint. ■ Sasvári Katinka TELEVmCKMUSOftl' ^ 6.00 Dlsney-rajzfllm j 6.00 TotalCar 5.50 NAP KELTE 5.50 NAP KELTE MOTVShap" | 7.00 Hírek; iU-járat 64)0 Tudomány és elektronika tQ 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 6.25 Tények reggel 9.00 Napló '56 © 9.00 Válaszd a tudást! 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 7.45 Vllághíradó 6.40 Dinasztiák (4.) © J 9.00 Receptklub (ismétlés) 6.55 Mokka 9.05 Szünidei matiné 11.05 Föld és tűz 8.00 Kojak (ismétlés) © 8.00 Hírek - Prizma 7.40 Mit ültet Matt? (3.) [V] 9.10 Top Shop 9.05 Szóda Telefonos játék 10.00 Kölyökidős kalandok 12.00 Híradó délben 9.00 Halálbiztos diagnózis © 8.35 Szünidei matiné 8.15 Órásmesterek 10.15 Delelő - Fényes nap 10.00 Teleshop 11.00 Pláza © 13.00 Héthatár (ismétlés) 9.10 Skippy kalandjai (13.) 9.15 Szárnyalni Kanada egén sM Vidám magazinműsor 11.20 Hajrá, skacok! (olasz sor.-230/33-34.) 13.40 Kívül-belül 10.00 Gyilkos sorok © 9.35 Charly-Majom...© 10.25 Irány a nagyvilág! © 11.35 Receptklub (mexikói sorozat-99.) 12.00 Híradó délben 13.45 Domovina 11.05 Vadmacska © 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 11.20 Ép testben ép lélek 11.45 06-81-603 000 11.50 Észbontó Benne: Körzeti híradók 14.15 Srpski ekran (venezuelai sorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.55 Kapa, kasza, karácsony 13.20 Itt a gyémánt, 12.45 Howard, a kacsa © 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.40 Petrovics Emil: 12.10 A liliomlány© 14.00 Kikötő (ismétlés) 12.25 Aphrodité könnye Sjj hol a gyémánt? © (amerikai vígj., 1986) 106' 13.55 Max, a zsaru I. kantáta (amerikai-mexikói sorozat) 15.00 Szövetségben a fákkal 13.30 Veszélyes (francia vígjáték, 1958) 82' Fsz.: Tim Robbins (portugál krimisor. - 52/28.) 14.55 Kívül-belül 13.10 Kojak© 15.30 Equator Klub (ismétlés) vadvilág (5.) © p Fsz.: Louis de Funes 15.00 Anita, a bűbájos bajkeve- 14.55 Kormányváró 15.00 Sírjaik hol (amerikai krimisorozat) 16.00 A harmadik bolygó 14.25 Tudomány és elektronika M 15.35 Csacska angyal rő 15.21 Mozi zongorára (30/23.) domborulnak? (1.) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (spanyol sorozat - 26/7.) 15.00 TELEF0RTUNA kJ 16.30 Sue Thomas - FBI 15.30 Jó barátok 15.25 Szerelmek St.-Tropez-ban 15.25 NAP-NYUGTA (amerikai krimisorozat) 16.25 Masszázsvarázs 16.05 Mit ültet Matt? (3.) 'H 17.30 Döglött akták © 16.00 Pacific Blue © 16.20 Református műsor 18.00 Kalandos nyár © 15.15 Gyilkos sorok © 16.35 Négyzetméter 16.40 Úgy szeretlek, majd fi (amerikai krimisorozat) 17.00 Lisa csak egy van 16.30 Tanúságtevők (francia sorozat- 142/22.) (amerikai krimisorozat) 17.10 Charly - Majom... © megeszlek (3-4.) .....................................................................................17,30 Hetedik mennyország................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 18 .30 Híradó Esti kiadás 17.00 Életképek 18.50 Esti mese 16.20 Baywatch © 18.00 Híradó. Sport 17.40 Zamatos Európa 19.00 Fókusz© 18.30 Tények Hírműsor 17.35 A NAGY Vita® Varjúdombi meleghozók; (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Váltó (ismeretterj. sorozat) Közszolgálati magazin Skandinávlottó-sorsolás 18.10 Híradók Süni és barátai; Zénó 17.25 Ally McBeal © 18.45 Mese 18.50 Arkhimédész titka „ 19.45 Barátok közt 19.00 Jóban Rosszban 18.25 Esti mese 19.10 Membrán (amerikai sorozat) 19.00 Bűvölet © (angol dok.-film) g (magyar sorozat) (magyar sorozat) 18.50 Szomszédok 19.35 TS - Junior birkózó-Eb 18.30 A Simpson család © 20.00 Amerikai nagybácsi 19.50 Bob Geldof Afrikában FjJ 20.25 Labdarúgó-vb 19.30 Aktív Magazin © (magyar sorozat) Összefoglaló (amerikai rajzfilmsorozat) (olasz sorozat - 8/4.) 94 © (dok.-sorozat, 1-2.)© W Elődöntő (élő) 20.10 Columbo 19.30 Híradó este 20.05 Híradó este 19.00 Nevess csak! © 21.35 Híradó. Sport Szomália és Tanzánia; W (Hosszabbítás lehetséges!) -Szemfényvesztő® Sporthírek. Időjárás Sporthírek. Időjárás 20.00 Szex és New York light 22.00 Kikötő Ghána és 8hután 23.05 Labdarúgó-vb (amerikai krimi, 1976) 85' 20.05 ESTI PIKOLÓ 20.35 Kultúrház (amerikai sorozat) © 22.05 Közbeszéd 21.10 A melltartófrontról Összefoglaló Fsz.: Peter Fáik, Róbert Az aranyember © 21.00 Angyal a jobb vállon © 21.10 Miami helyszínelők © 22.40 Epstein éjszakája ® jelentjük © 23.40 Reflektor© Loggia,JackCassidy.Bob (magyarfilm, 1962) 107' (tádzsik-ol.-svájcifilm)89' (amerikaikrimisorozat) (német-osztrák-svájcifilm) (ismeretterjesztőfilm) ...................................................................................................................Oishy, Nehemiah-Persoff-......................................................................................................................................................................................................................'......................................................................................................................................................................................................... 23 .55 A rózsa vére 0 22.00 Szerda este 22.35 Fllmidő 22.10 X-akták © 24.00 A világörökség kincsei 22.05 Jeanne d'Arc © (amerikai misztikus thriller, 21.55 Doktor House © 22.35 Kultúrház Ki volt Schmldt Éva? © (amerikai sci-fi sorozat) (német sorozat) 23.00 A holnap harci eszközei M 2002 - 2/2.) 122 ’ (amerikai sorozat-16.) 23.00 Kultúrház - nyár (magyar portréfilm) 23.10 A halottkém © 0.20 Kada koncert 2 (angol sor., 9-10.)© Stephen King regényéből Súlyos eset 23.25 Híradó. Időjárás 23.30 Záróra (amerikai krimisorozat) 0.20 Bűvölet 24.00 Szerelem a vadonban © ^ Fsz : NancyTravis, Matt Fsz.: Hugh Laurie 23.45 Arábiái Lawrence 0.15 Mozi zongorára (23.) 0.10 Latin szeretők © (olasz tévéfilm sorozat) (francia természetfilm) \|5jJ Keeslar, Dávid Dukes 23.00 10-8 - Veszélyes őrjárat - Egy veszélyes ember © 0.20 Bűvölet (104/28.)© (amerikai erotikus sorozat) 1.45 Csoda a farkasokkal 1.00 Borkorzó 2.15 Éjjeli randevú © (angol történelmi film, 1990) 1.15 Membrán 1.10 A Simpson család © (francia-olasz kalandfilm) (francia sorozat, 17.) ....................................................................................................................(amepkai.krimi$_Qrozatr.4,).............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................. Cfi jTr'tv magyar ATV ~1üli hajlozat nHHHB eurosport"TBH1I sport i 11 "VB MSCŐ^RY 'Hűl S 9.05 Keresztmetszet. 10.05 Lapzárta. 11.05 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 6.00, 8.00,12.00 Hírtiáló. 1330 Trendline. 830 Labdarúgó-vb 9.00 Atlétika 11O0 Láb- 9.15 KO. Tv. 10.15 May Club. 10.45 Moun- 630 Joey 7.00 Házi háború 735 Csak a zene 11.00Amcsi motorok. 12.00 Flúgosfutam. wjj Ismétlések. 15.05Különkiadás-portré. 1535 ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.20 Közvetlen 14.00 Dokumentumfilm. 1430 Eur-öra. daiúgó-vb 1130Labdarúgó-vb 1230Csupa tainbike. 11.45 Kalandsport. 12.15 Légből 9.10Azújoncl050Felvételindul! U30Afa- 13-OOHalottembermeséi. 14.00Roncste'5 A Monarchia izei. 16.05 Hírvilág. 1635 Sora- ajánlat 17.00 Lad bácsi konyhája. 1725Za- 15.00 Grand prix. 1600 Pénzhalász. 17.00 sport 13.00 Kerékpár 1430 Kerékpár 18.00 kapott. 13.00 Wimbledon. 14.00 Tenisz. kír 12.45 Bosszú és újrakezdés 14.15 A rósz- lepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. ■Jjj ló. 17.00 Híradó. 1730 Esti gyors. 19.00 Hír- matosutazások.lKOOFórum. 19.00Hiradó. Gyógyulj velünk! 1730 Csacska angyal. Túrakocsi-magazin 1830 Olimpiai magazin Wimbledon, 9. nap. 21.00 Mai helyzet 21.15 szak jobbak 15.45 Arthur király 17.50 Alibi 16.00 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00Ame*2 adó. 1930 Esi gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Időjárás, 1925 Egyenes beszéd. 20.05 A he- 1830Jasper,adög(angolvígj.).2030Hírhá- 19.00 Vitorlázás 19.05 Szerdai látogatás 19.15 Fallabdamagazin.21.45Triatlon.22.15Arany tönsl925Afestmény21.00Kapitányéska- nkai hot rodok. 18.00 Az építészet csodái. PB Híradó21.2135Reporters.22.05GyógyHír. lyettesftő tanár (fr. sor.). 21.00 Frtderikusz ló. 21.00 Merénylet a levegőben (am. akció- GolfPGATour20.15Golf20.45Golf21.15Vi- pillanatok. 2230 Horgászsport. 2330 Kö- tona -A világtúlsó oldalán 23.15 Barbárok a 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. O 22.40BBC-híradó. 23.05Lapzárta. most. 22.05Dominó.23.00Híradó.Sport. film).23.00MindörökkéJúlia! 24.00H«tiálő. todázás2145Keiékpár23.15Labdarúgó-vb lyökfodliga. 24.00 Légből kapott. kapuknál0.55 Halhatatlanok 21.00Hogyan készült?22.00Tűzlovagok. KAPÓS TV ’WKKKKM BOGJLÁR T^^WKBBÍ MARCALI Tv“HBBBÍ HKLTKON RÁDIÓ YBaaai RÉGIÓ''rSio'''1ÍÍIIÍIÍ PETŐFI RÍüjI'Io.......HH KOSSUTH 'rAOIO^MI 08 .00 Képújság 17.00 Gyógyulj velünk!-ma- Napközben folyamatosan képújság hírekkel. Óránként közszolgálati hírek, programaján- 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántú-' 4.00 Óránként Hírek, időjárás 5.03 Hajnali 4.00 Óránként hírek 530; 620; 730; 830; gazin betegségről, egészségről 1730 Géni- közérdekű információkkal, időjárás-jelentés- lök, felhívások, időjárás-jelentés. 16.00- 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Délután... - Információs dallamok603 Labdanjgó-vb-hiradó 6.05 Ki- Labdarúgó-vb híradó633 Az én hazám 9.04 'fi usz ism. 18.00 Flört ism. 1830 Számadó - sel 19.00 Híradó 1930 Mi somogyiak - me- 19.00 óránként Híradó 19.05 Sporthíradó éló kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- vánságreggel 9.17 Petőfi-délelőtt 10.10 Avé- Napközben 11.35 Rádiószínház 12.02 Kió►H gazdasági magazin 1859 Útravaló 19.00 Ka- gye magazin 20.00 Híradó 2030 Autós ma- ism. 1930 ...mi somogyiak 2030 Hírháló 13.08-18.00 Délutáni Randevú 1830 A nap kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kló- leményszabad 11.05 Sporthírek 11.10 Dél- nika 12.50 Törvénykönyv 1330 A reformáW pospont-a Kapós Tv hírműsora 19.16 Foci- gazin 20.40 A ragyogás hegye-útifilm 21.10 21.00Merényletalevegóben-am.akdófilm vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Inte- nika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Est- előtti egyetem 12.04 Jó ebédhez szól a nóta tusegyházfélórája 14.10 Zene-szóval 15.05 'KI vbjáték 1930 Kapós Sport 1930 Géniusz- Ismétlések 2330 Képújság 23.00 MindörökkéJúlia! - argentin films. raktív kívánságműsor időben! A Régió rádió szórakoztató műsora 13.00 Tudósítás a labdar. vb-röl 13.14 Slá- Labdarúgó-vb híradó 15.08 Szóljon hozzá! kulturális magazin 19.59 Útravaló 20.00 Ka- Sfff'Ytr"""™ «AI ATON HALI telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió- germúzeum 14.04 Zeneszerda 1604 Csúcs- 16.00 Krónika 17.05 Digitális 19.00 Határok pospont ism. 20.16 Foci-vb játék 2030 Ka- ..................................................BHuHKIS ...................................................SfflHMS .............................................. ■■■ Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: forgalom 1830 Zöld válasz 19.03 Sportper- nélkül 1930 Sport 19.50 Esti mese 20,04 po sSport2030Hírháló21.00Merényletale- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Gyógyulj velünk! 2030 Hírháló 21.00 Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-1030, 20.00-20.30. németnyelvű: cek 1920 Latin rock 20.03 Gospel 21.04 Aranyemberek2035DomonkosLászló:Arvegőben-am. film 23.00 Kapós Krónika: Út- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok Mach 2. - am. akciófilm 23.00 Mindörökké Minden nap 18 ólától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 1930-20.00, szerb nyelvű: Gyöngyhalász22.03Szalmaszál23.00Sport- culcsapott birodalom 21.05 Magyarok a ravató, Kapospont, Foci-vbjáték, Kapós Sport 21.00 Estifilm Júlia!-argentin films. kívánságműsora 13.00-14.00,2030-2130 híradó2320VukánGyőrgy3/2. I nagyvilágban 22.00 Krónika 2230 Mérleg BBSQEÍS1B]