Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-05 / 155. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JULIUS 5., SZERDA HIRDETÉS 13 mmm&mmmmmmwMmm. Újra fürdőnapok Igáiban idősebbnek és fiatalnak Immár tizenegyedik alkalom­mal szervezték meg az Igali Fürdőnapokat, amely július 7- 9. között, péntektől vasárna­pig kínál szórakozási lehető­séget. A rendezvény a helyi önkormányzat támogatásá­nak köszönhetően minden korábbinál érdekesebbnek ígérkezik. A szervező Molnár Vilmos azt mondta: nem egyszerűen kulturális rendezvényről van szó, hiszen ennek környezete a gyógyvizéről méltán Európa­A gyógyvíz ereje igal ereje a gyógyvízben rejlik, hiszen a 76 fokosán feltörő víz számos, így pél­dául mozgásszervi, reuma­tikus és érrendszeri beteg­séget gyógyít. Tudják ezt évtizedek óta külföldön is. Szeptembertől - s ezt Jakab József polgármester is meg­erősítette - várhatóan el­kezdődik a külső gyógyvi- zes medencék felújítása. szerte híres fürdő. A vízi kaval- kád és a programok vonzereje egymást erősítik a három nap során.- Pénteken este fellép töb­bek között az Apostol együttes, szombaton pedig Szuperbuli lesz Lajcsival, továbbá az Enjoy Rádió zenés tűzijátéka szóra­koztatja az érdeklődőket - mondta. - Vasárnap az igali borosgazdák kóstoltatják fi­nom nedűiket; a távlati célok között szerepel a vendégek ki­mozdítása a létesítményből, hogy járják végig a most szer­veződő borutat, s csodálkozza­nak rá a fürdő környezetére is. A vízi kavalkád a fürdő új létesítményeit, a családi és él­ménymedencét is népszerűsí­ti. Utóbbi elsősorban a fiata­labb közönséget szeretné Igalba csalogatni. így az Igali Fürdőnapok a fiatalok és az idősebbek számára egyaránt kiváló kikapcsolódást és prog­ramokat kínálnak. Ezen a hét­végén ötvenszázalékos ked­vezménnyel lehet megvenni a belépőjegyet. a A hencsei European La kés Golf & Country Club angolul beszélő recepcióst keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az alábbi e.mail címen lehet: sales@europeanlakes.com PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Mosdós Község Önkormányzata értékesíti a tulajdonában lévő Mosdós 32/39 Hrsz. 28161 m2 belterületi ingatlant beépítési célra. A pályázat átvehető Mosdós, Kossuth u. 1/a. Polgármesteri Hivatalban 2006. július 31-ig Nyitott ház akció Kaposváron p újdonság Holnap bemutatják az első ingatlant Az óceánon túl öt-hat éve épült be a köztudatba a „Nyitott Ház" kifejezés, vagyis a hatékony in­gatlanértékesítés receptje. Az Otthon Centrum hálózat szán­déka, hogy ezt sikerrel honosít­sa meg a magyar gyakorlatban. Amerikában az ingatlanérté­kesítések több mint 90 százalé­ka közvetítők segítségével fo­lyik. A „Nyitott Ház" módszer egy az egyben nem ültethető át a magyar gyakorlatba, mivel az USA ingatlanpiaca sokban kü­lönbözik a magyar állapotoktól. Cégünk ezért olyan köztes megoldást kínál, amellyel közel 20 százalékkal emelkedne az értékesítés hatékonysága. A „Nyitott Ház" módszer lé­nyege: Szép, otthonos ingaüan bemutatása, amely felkelti a ve­vők érdeklődését. Előre meghir­detett és kellő reklámfelülettel megtámogatott nyílt nap. Kis snack és üdítő kíséretében a helyszínen fogadjuk a potenciá­lis vásárlókat. Hatékony értékesí­tői előadással kedvet teremtünk az ingatlan megvásárlására. Az USÁ-ban a „Nyitott Ház" módszerrel 20 százalékkal nö­vekedett az ingatlanértékesítés hatékonysága. Magyarországon a „Nyitott Ház" módszer meg­honosítása a piaci helyzet függ­vényében egy-két évet is igény­be vehet. Kellő reklámfelülettel megtámogatott nyílt napokkal és hozzáértő ingatlanszakér­tőkkel hazánkban is jelentős eredményeket érhetünk el a Az eladásra kínált lakás színpadra állítás UTÁN módszer alkalmazásával. Az Otthon Centrum kaposvári iro­dája a jövőben rendszeresen szervez „Nyitott Ház" rendezvé­nyeket. A helyszínen akár hitel­tanácsadást is biztosítunk. Amennyiben felkeltettük ér­deklődését, szeretettel várjuk legközelebb holnap, július 6-án OTTHON CENTRUM Bővebb információéit keressen bennünket Iroda: 7400 Kaposvár, Teleki utca 15. Tel: 70/454-0655 E-mail: kaposvar@oc.hu www.oc.hu/kaposvar Balaton környékéről hívja a 70/454-1256 számot E-mail: siofok@oc.hu www.oc.hu/slofok Magyar Üzletemberképző Akadémia } Érettségire épülő, nappali és esti tagozatos iskolai rendszerű, akkreditált, zömében FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK a belvárosban szívében: Kedvezmények: emelt óraszámú idegen nyelv és számtiástechn ika oktatás, tanúiéi jogviszony, diákhitel, diákigazolvány, nappali tagozyzttm kollégiumi elhelyezés. Idegenforgalmi szakmenedzser Kereskedelmi szakmenedzser Banki szakügyintéző Adóigazgatási szakügyintéző (új) Kis- és középvállalkozási menedzser Rendszerinformatikus 74(X) Kaposvár, Rákóczi lér 12/A. Tel.: 82/320-160, e-mail: orhair.agi6fmua.sulinel.hu www.mua.hu Kaposváron, a Kertész u. 47. szám alatt. Délután 3-tól 7-ig kollégáink rendelkezésére áll­nak a házban, ahol mindent megtekinthetnek, illetve bármi­lyen ingatlannal kapcsolatos kérdésre válaszolunk. Előzetes időpont-egyeztetés a megadott elérhetőségeken. a AUTÓALKATRÉSZ Uj típusú nyugati autókhoz bontott és új alkatrészek garanciával, raktárról. TÖRÖTT AUTÓK VÉTELE! Új alkatrészre 17% kedvezmény. Pécs, Szigeti-tanya Tel.: 20/927-5722, 72/255-064, 20/988-6666 Citroen gS Szekszárd ctooen Szekszárdi Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 20/264-1178, 301398-5001 Suzuki Swift 1.3 590E Ft 1997 5 ajtós, riasztó Opel Astra F 1.6i Sedan S70E Ft 1993. 04. klíma, rádiósm, metál, vonóh, kp.zát Citroen BX 1.4 179E Ft 1989. nagyon jó műszaki áll, vonóit, magnó Citroen Xsara 1.6 SX 98 OE Ft 1998.08. klíma, szervó, légzsák el.szett Hyundai Accent 1.5 LS 1.320E Ft 2002.04. szervó, légzsák, átutalni, metáltány JET I JAXL.lV VEGYES ÁLLAT KLIMATISZTITO-AKCIO lakásba, irodába, autóba. Kaposvár, Füredi u. 72. Telefon: 82/510-015. • 169569­FUNYÍRO-BOZOTVAGO AKCIÓ! Villanymotor, ventilátor, szénkefe, tekercse­lés. Andalics Kaposvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531. •178765* KERÍTÉSDRÓT, vadháló a nagyatádi piacon csütörtök, szombat. 73/485-164, 30/9370-812 •180032* KEMÉNY tűzifa kugli 1000 Ft-tól éger, akác. 70/565-2808, 30/214-0833. •180222* TETŐTÉRI lakás kialakításához építési kivi­telezőt keresek. 30/236-5082.-----'-------------------------------- *180298* KA JSZI VÁSÁR Viszipusztán termelői áron július 5-től min­dennap 8-18 óráig. Tel.: 30/385-6357. *180404* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR belvárosi lakás kiadó 30/517­M30 SZONDI u-ban 2 szobás lakás hosszú távra kiadó. 82/485-250, 30/593-8358. • 180222* KAPOSVÁRI 1,5 sz. lakás kiadó 30/9594- 086 •180224­KAPOSVÁRON Béke u-ban, 2 szobás lakás 30 E Ft-ért kiadó. 06/30/277-3240.-180290­KAPOSVÁRON a Tescónál 1+fél szobás la­kás kiadó. 06-20/936-7338. ' *180350* TÁRSKERESÉS SZABADIDŐPARTNERT keresek. 06/30/ 287-3913.-180275­MAGAS termetű kaposvári nyugdíjas élet­vagy házastársat keres nem molett hölgy személyében. 82/416-377. <ia03J1. FALUN élő, 165/42 éves férfi keresi párját. Otthonomba várlak. Levelet: kaposvári, Tesco Média Pontba “Gyermekszerető” jel- igére kérném. MALACOK süldők eladók. Juta. 70/212- 8479. SERTÉSEKET vásárolunk folyamato­san, készpénzért. Állami támogatások intézését vállaljuk. Ráció Kft. Keszt­hely. Telefon: 06-83-311-745, 06-30- 507-3725. -180348* CLASS Dominator 106-os kombájn bontott alkatrészek, gabona-vágóasztal, kukorica­vágóasztal eladó. Tel.: 06/30/9272-046, MÁLNA eladó. 450 Ft/kg. Telefon 06/70/6333-179. •180338 MÁLNA! Szedd magad! 280 Ft/kg Telető 70/6333-179. •180338 SZEMES kukorica eladó. Telefon: 30/3595 316. ADÁSVÉTEL LIMUZIN bika és üsző borjak eladók. Tel.: 06-30-392-7361. *180358* VÁGÓ szarvasmarhát vennék. 06-30-3046- 592. *180403* ÁLLÁST KERES CHAUFFEUR sucht Job. Telefon: 06/30/ 349-1320.-180269­35 ÉV szakmai gyakorlattal juhász munka­körbe, hivatásos jogosítvánnyal állást kere­sek. Patalom, Kossuth u. 55. TUZIFA-akció 9.000 Ft/m, akác 10.000 Ft/m, vágva, ingyen szállítva. Telefon: 30/858-6961 AKÁC- és vegyes tűzifa eladó. Telefon: 30/403-4631 TŰZIFÁT és vágásérett erdőt veszek, reális áron kp. fizetéssel. Telefon: 30/403-4631----------------*180258* FI GYELEM akciós akác tűzifa. Telefon: 20- 327-5596. KÖZLEMÉNY ELTARTÓT KERES KAPOSVÁRON családi házban lakó idős néni gondozását vállalnám ottlakással. 06- 30/427-1887.-------r—*180237* AP RÓ-CSEPRŐ ÚJ ELEKTROLUX mélyhűtő ládák légteleníts kivitelben 2251, 2651 eladók. 30/9112-767 .180315. ________GARÁZS________ KA POSVÁR, Arany J. u. 17. sz. alatt garázs eladó. 70/331-3357. .180413. MEZŐGAZDASÁG BIKÁT, üszőt, selejt tehenet vásárolunk készpénzért. 06-30-530-3103.-------——- -179083­CC M kukorica eladó. 20/918-6903.-------í----- *179703­NA S napraforgó adapter jó állapotban el­adó. Tel.: 06/30/9391-600. A „RÓZSA Ferenc" LSZ kötelezettségvállalás nélkül eredménytelenné nyilvánítható pá­lyázatot hirdet az alábbi, az LKFT-2006-LA- 2 pályázat keretében a Kaposvár, Toldi u. 1-3. sz. ház pincefödém szigetelésére. A pályázathoz kapcsolódó részletes kiírás időpont egyeztetés után az „Olader” Bt iro­dájában vehető át 2006. július 6-7. Olader Bt 7400 Kaposvár, Petőfi u. 29. tsz. 2. Tele­fon: 82/424-604 Páder József. PÉNZPIAC NE FIZESSEN ELŐRE a hiteléért! Jelzáloghitelek 7000 Ft/millió havi törlesztéstől. BAR, végrehajtás nem akadály. Telefon: 30/385-7936. ,1J2g3J, LAKÁS, jelzálog- és személyi hitelek teljes körű és Ingyenes ügyintézése Telefon: 70/339-6881. AKCIÓS hitelek 1% kamattól, akár jövede­lemigazolás nélkül! BAR lista megoldható! Gyors hitelvizsgálat! PL 5 M Ft 25 340 Ft/hő. Életforrás Bt. 20/598-7602, 20/ 947-8228. ....... Au tó-LargoKftjlL HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9184-663, 20/9767-767 Citr.Beriingo 1.6Í-16VMLT 2.699E Ft 2005.05. klíma, el.szett. garanciás Peugeot 307 1.4Í 2.400E Ft 2003.11. ABS, 5 a, úlésfütés. digit. klíma,stb. Cit. Xsara 1.4 HDi kombi 2.199E Ft 2003.06. klíma, szervó. el.szett, stb, Peugeot Partner 2.0 HDi 2.100E Ft 2002.04. el. ablak, kp. zár. légzsák, stb., Cit. Xsara 1.6Í-16V SX 1.785E Ft 2003.05. klíma, szervó, el szett, stb . Cit Xsara Br. 1.6Í-1BV SX 1.450E Ft 2001. klíma, el szett, szervo stb.. Ren. Thalia 1.4-16V 1.150E Ft 2001. légzsákok, szervó. el. csomag Suzuki Swift Séd. 1.3 ELX 1.150E Ft 2001.07. szervó, klíma, ezüst, 635 Km Citr. Berlingo 1.4i SX 1.139E Ft 1999 klíma, el.szett, szervó stb. Citr. Xsara 1.Bi SX Coupe 950E Ft 1998.09. szervó, légzsák, kp. zár, stb. Fiat Punto 7.2/ 900E Ft 1998 5 ajtós, szervó. riasztó, szép állapot Opel Corsa 7.0/-721/ 75ŰF Ft 1998 rádió Renault Clio 1.9D 450E Ft 1993 5 ajtós, rádiós magnó Nissan Sunny 1.4i SLX 320E Ft 1992 Skoda Favorit 135 L 159E Ft 1990 p gumik, 1 óv műszaki, jó állapotban Kia K 2500 2.000E+Áfa 2004 klíma, platós-ponyvás Citroen Jumpy 2. OHDi 1.950E+Áfa 2003 üvegezett kpz, riasztó. 92 E Km Nissan Van. Carg.2.30 1.420E Ft 1999 5 sz, klíma, szervó, el. csomag stb. , VW Transporter 950E Ft 1993 5 sz., tgk, szervó. kp. zár Citroen Saxo 1.11 67 OE+Á fa 2001 12. tgk, 1.5 év műszaki, 4 téligumi Ford Tranzit diesel 430E Ft 1991 6 személyes, hosszltott______ V NY TFRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sctol Józsefu.5. Tel: 72S/M27, 275-028 Hasznaltauto kínálata: Audi100 2.04a. es 249E Ft Audi-80 1.6 ta. ez 129E Ft BMW 525 2.5TDs 4a, íz 799E Ft Cit. Jumpy Tgk 2.0H0Í w 1.849E Ft Citroen AX 140 s>., S2 449E Ft Daewoo Racer 7.5/44, -ís 499E Ft Fiat Stilo 1.4-16V 5a. ■» 2.199E Ft Fiat Brava 1.4F16V sas; 999E Ft Fiat Ouc. 14 Tgk 2.8Jtd m 2.290E Ft Fiat Ducato Maxi 2.80 tgk:ml,699E Ft Ford Escort 14 ’tn 5a. 299E Ft Ford Orion 14 ss4a 549E Ft Ford Escort Kombi 1.4 -ss, 5a 999E Ft Ford Transit 2.5 diesel ss. 4*1.599E Ft Hyundai H1 VAN 2.5D ve, u. 1.150E Ft Nissan V. C. Tgk 2.3Dsn.u 1.599E Ft I Astra Séd. GLS 1,6i c 4a 549E Ft 1.149E Ft épei Astra Kombi 1.6i u n Opel V. Ko. XI. 2.0 OT » 1.699E Ft Opel Astra 1.7 Diesel ■*, s>. 799E Ft Peugeot 206 1 .Mi az. 5». 1.899E Ft Peugeot 307 Prés 1.4 -m, sa 2.499E Ft Peugeot Boxer Tgk 2.5TÚ m 1.999E Ft R. Meg. Be. 1.4Í-16V ra, 5a 2.299E Ft Renault 19 1.90 sa. S2 549E Ft Renault Clio 1.6Í-16V aa. m 1.999EFt Ren. Twingo 1.2 3a,« 699E Ft Renault Thalia 14 4a.vt 1.249E Ft R. Megane 1.4 ne, sa. 799E Ft Ren. Lagúna RT 2.0 sa.,’« 929E Ft Renault Clio 1.9d mai 499E Ft R. Meg.Classic 1.4i 4a ss 7.199E Ft Seat Ibiza 1.6i 3a., s4 B99E Ft Seat Toledo 1. Sí »s 4a. 599E Ft Suzuki Swift GL 1.3 sa. is 799E Ft Suzuki Swift GLX 1.0 sa az 1.099E Ft VW Bora 2.0 4a m 2.099E Ft VWCaddy 1.9D vt 999E Ft VW Polo 14 3a. ’st 949E Ft VW Transporter 2.4sszm,üa.'i7l.469E Ft V NYURAI AUTÓHÁZ Szétesni. Mr u. 8. Tel: 74/419-772,528-383 i uiu r UVU9 nu. i.rivr w i Peugeot 106 1.0 sa/sz VWCaddy 1.43a w Renault Scenic 1.6-16V kl. ot • Használtautó kínálata: Fiat Fiorino 1.4 3a, tgk. ss 490E Ft Ford Escort 1.8 Die. 5a w 199E Ft Mercedes 190 Diesel 1.9ta.s4399E Ft Suz. Swift Sedan 1.3 <aw 1.099E Ft FordFocus Ko. 1.4-16V ss 1.3SOE Ft 829E Ft 649E Ft 3.2SŰE Ft F. Tran.FT350 120LE 2.44a oi 2.500E Ft Renault 191.4u.S9 199E Ft Opel Corsa C 1.2 sa.w 1.449E Ft Peugeot 307 2.0 HDi 5a. 1m 2.199E Ft Skoda Fabia KI. 1.2 5a,«j 1.749E Ft Peugeot 405 Diesel 1.9 4a. sr 450E Ft Opel Astra 1.7TDi isuzu 5a S3 799E Ft Volkswagen Bora 1.6 4a. w 2.149E Ft Suzuki Wagtm R+1.3 sa.vo 1.099E Ft Opel Mov. tgk. 2.2DCiuw 2.4SOE Ft Ren. Trafic 1.9DCÍ 9 sí, 4a.w3.950E Ft Suzuki Swift 1.0 sa..'ss 779E Ft VWT4 2,4 4a,sr 950E Ft Ren. Meg. Sem. 7.5 sa,® 3.199E Ft Renault Scenic 1.9DCÍ 5a . oo2.199E Ft Suzuki Swift 1.3 sa., ss 899E Ft Ren. Megane I11.4 sara 2.350E Ft Ren. Espace 2.1D 5a..'92 899E Ft Renault Clio 1.4 sa. m 1.999E Ft Peugeot 205 1.90 sa. ss 79E Ft Seat Ibiza 1.2 GLX 12 3a, v 349E Ft Ren. Scenic KI. 1.6 5a,w 3.250E Ft Ford Escort 1.3 5a, sz 75ŰE Ft Suzuki Swift GLX 1.0 5a. ss 725E Ft Opel Astra Kombi 1.6 5a, 93 399E Ft Renault Clio 1.2 3a,w 1.250E Ft Fiat Tipo 1.6 5a.,ss 40OE Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom