Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-09 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám

6 ELETMOD, EGESZSEG ' 2006. JÚLIUS 9., VASÁRNAP Tikkasztó hőségben a szabadban végzett munka közben megnövekszik a szervezet folyadékigénye is Szomjoltó ásványvíz éltető elem Folyadék a testi-lelki egészségünkhöz Népbetegséggé válhat az időskori látásromlás A „Tökéletes Látásért” néven indult információs kampány, amelynek célja, hogy a Magyar- országon mintegy 500 ezer em­bert érintő makuladegeneráció szembetegségről tájékoztassa a lakosságot. A kór az első szá­mú oka az időskori vakságnak. Sokan akkor fordulnak orvos­hoz, amikor már késő. A világon 161 millió embert érint az időskori makuladege­neráció (AMD). Közülük 124 millió embernek csökkent a lá­tása, 37 milliónál pedig vaksá­got okozott. Magyarországon minden hetedik 50 év feletti ember érintett. Az AMD a ma- kulát - más néven a sárgafol­tot -, az éleslátás helyét káro­sítja. A beteg először az egye­nes vonalakat látja görbének, majd a betűk is összefolynak. Később homályos folt jelenik meg a látómező közepén, amely egyre nagyobb területet takar ki. A folt végül annyira kiszélesedik, hogy a beteg csak a látómező szélén lát árnyakat és fényeket. Az életkor előrehaladtával az idős embereknél a nem megfe­lelő tápanyagbevitel miatt a sár­gafolt védelmi mechanizmusa meggyengül. A káros szabad gyökök hegeket, más néven druzeneket, okoznak a sárgafol­ton. A druzenek elszaporodásá­val nő a homályos folt a látóme­zőben, és csökken az éleslátás. A folyamatot visszafordítani nem lehet, ezért fontos megfele­lő tápanyagbevitellel a kívánt szinten tartani a sárgafolt védel­mi mechanizmusát. Meghatáro­zó szerepet játszanak ebben a vi­taminok, a nyomelemek és az ás­ványi anyagok. Ezek közül a legfontosabb a lutein és a zeaxantin, amely zöldségek megfelelő arányú fogyasztásá­val, vagy szükség esetén táplá­lék-kiegészítőkkel jutnak a szer­vezetbe. A „Tökéletes Látásért” kampányban nyilvános szűrése­ket végeznek, ismeretterjesztő film készül a betegségről, és sze­mész szakorvosok tájékoztatnak az AMD-ről. ■ Dávid Sz. nm Riasztókészülék fogamzásgátlóhoz SEGÍT A TABLETTÁK szedésé­ben az a készülék, amelyet a londoni Brunel Egyetem fejlesztett ki. A készülékbe egy hónapra elegendő tab­lettát lehet elhelyezni. Ha valaki elfeledkezik a piru­lákról, a készülék hanggal és vibrációval jelzi ezt, az eltelt idő függvényében egyre erősödő intenzitással. Kutatják a mobiltelefon agykárosító hatását NEM TISZTÁZOTT a mobilok központi idegrendszerre gyakorolt hatása. Egy olasz kutatásban 15 önkéntes 45 percig mobiltelefonált, majd EEG-vel vizsgálták az azonnali, illetve az egy óra múlva kiváltott hatást. A ku­tatók átmeneti aktivitás­fokozódást találtak 12 vizs­gáknál a mozgásért felelős agykéregben, ám egy órá­val később ez megszűnt. Szervezetünk közel 2,5 li­ter folyadékot veszít na­ponta. Ezért 1,5-2 litert is kell innunk, de a nagy melegben ez sem elég. Dávid Szonja Az elégtelen folyadékbevitel leg­gyakoribb hatása a fejfájás, a fá­radtság és a koncentrálóképes­ség hiánya. Kutatások kimutat­ták, hogy ha testtömegünkből 5 százaléknyi folyadékot vesz­tünk, akkor a munkaképessé­günk akár 30 százalékkal is csökkenhet. Ha viszont a sporto­lás előtt és után megfelelő meny- nyiségű folyadékot iszunk, nő a testmozgás intenzitása és a telje­sítmény is javul. Minden vizet tartalmazó ital fontos a folyadékpótláskor, bele­értve a gyümölcsleveket, az üdí­tőket, a teát, a kávét. Kutatások igazolják: az italok sokszínűsége nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy mennyit iszunk. Ke­vesen képesek ugyanis arra, hogy naponta 2-3 liter vizet vagy ásványvizet igyanak, és semmi mást. Egy idő után ez na­gyon unalmassá válhat, más ízekre vágyunk. A táplálkozás­tudósok azt is kimutatták, hogy Figyeljen a minőségre A baktériumok megjelenését az ásványvíz fajtája, a táro­lási idő, valamint a szén­dioxid hiánya befolyásolja. A szénsavmentes vizek érzé­kenyebbek, jobban oda kell figyelni a hűtött tárolásra, különösen melegben. A gyár­tóknak szigorú higiénés sza­bályokat kell betartani, de mi vásárlók is tanuljuk meg: az ár mellett a minőségre is figyelni kell. Mindig ellen­őrizzük a szavatossági időt is! a koffeintartalmú italok (kávé, tea, kólafélék) nem okoznak dehidrációt, azaz nem vonnak el jelentős mennyiségű vizet a szervezettől. Vagyis ezeket az italokat is szabad fogyasztani, egyéb hatásaik miatt azonban csak mértékkel. A 10 százalék­nál több alkoholt tartalmazó ita­lok viszont folyadékvesztést okoznak. A szakértők szerint sportolás­kor speciális italt kell választani. Hiába fogyasztunk ugyanis edzés előtt és után nagy mennyi­ségű folyadékot, ha nincs meg a megfelelő ásványianyag-tarta- lom, megtörténhet, hogy felhí­gulnak a testfolyadékok. Ez nagy mennyiségű folyadékvesztéshez vezethet. Az alacsony sószint a testben izomgörcsöt és erős ki­merültséget okoz. A megelőzés­hez ajánlott sót, gyorsan felszívó­dó glukózt, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmazó italokat fogyasztani. HIRDETÉS Kapható a gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban, és a R@SSMANN üzleteiben INF0VONAL: 398-7400 Ajánlott fogyasztói ár: 4990 Ft A FATMINATOR egy különle- anyagcsere szintjét, és ezáltal be ennyivel. Arra is kepes, hogy ges étrend-kiegészítő készít- akár még változatlan kalória- jelentősen csökkentse a táplá- meny. Magyarországon először bevitel mellett is létrejöhet a fo- lókban bevitt szénhidrátok zsír- tartalmazza a GreenTech zöld- gyás. Már ez is igen nagy do- rá alakulását, kávékivonatot, amely egy igazi lóg, de a klorogénsav nem éri A zöldkávékivonat tartalmaz világújdonság. A zöldkávé kivo­nata teljes egészében elter az általunk ismert feketekávétól, noha az alapanyag természe­tesen ugyanaz. A zöldkávé pör­kölés után nyeri el ismert for­máját. Az intenzív hőkezelés hatására viszont eltűnnek a zöldkávé igen hasznos és biológiailag aktív hatóanya­gai. Ezek közül a legfontosabb a klorogénsav, amely egy igen különleges hatóanyag. A vizs­gálatok és a klinikai kísérletek alapján kiderült, hogy a kloro­génsav jelentősen gyorsítja a metabolizmust, azaz az anyag­cserét. Közismert, hogy a túl­súly hátterében igen gyakran az alacsony anyagcsere húzó­dik meg. Ezen pedig azért ne­héz segíteni, mert alacsony szintií anyagcsere mellett meg egy hosszabb diéta sikere is igen kétséges. Kézenfekvő a megoldás, meg kell emelni az meg koffeint is, de ez is telje­sen eltér a feketekávé koffein­jétől. A zöldkávé koffeinje hosz- szabb távon és nem hirtelen, rö­vid idő alatt fejti ki hatását. Fris­sít, élénkít és aktivizál. Erőt és energiát biztosít az örömteli és egészséges testmozgáshoz. S ezzel még nem ért véget a klorogénsav csodálatos ered­ménylistája. A klorogénsav f ; az eddig ismert i legerősebb anti- dáns. A FATMINATOR tartalmazza a svájci Lonza cég Carnipure nevű L-karnitinját is, amely rendkívül V tiszta és biztonsá­gos hatóanyag, x A karnitin 'Műm. minden zsír­égető termék nélkülözhetetlen része, mert segíti a felesleges zsí­rok mozgósítását és elégetését. Ezenkívül a FATMINATOR- ban található még sárgarépa­rost és inulin is. Ezek az igen fontos rostok segítik az emész­tést, csökkentik az étvágyat és az éhségérzetet. A FATMINATOR egy igen kü­lönleges tabletta, amely jelen­tős segítséget nyújthat a túlsúly problémájával régóta és sok­szor reménytelenül harcolók­nak. Természetesen az élet­módváltás sem maradhat el, hiszen örömteli testmozgás és tudatos táplálkozás nélkül nem lehet tartós az eredmény. Akik valóban változtatni szeretnének alakjukon, csökkenteni súlyu­kon és egészségesebben élni, azok számára a FATMINATOR óriási segítséget jelenthet. ▲ HWjlfMf/yjWiWT,

Next

/
Oldalképek
Tartalom