Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

2006. JÚNIUS 11, VASÁRNAP SPORT 13 Fenyvesi gólja pontot mentett labdarúgó nb mi Hazai pályán kapott ki a Nagyatád a jól kontrázó Mohácstól Hiába vezetett az első negyedórát követően a Marcali VFC, a második félidőben egyenlítő Jánossomorja SE egy pontot otthon tudott tartani A balatonboglári strand pályain is röplabdáznak az amatőrök A sportágat felkaroló kozmetikai cég támogatásának köszönhető­en egész nyáron országszerte rendeznek strandröplabda- és parkröplabda-versenyeket. A szervezők ifjúsági és amatőr sportolókat várnak a rendezvé­nyekre. Öt kategóriában, hat helyszínen - Zánka, Budapest, Vonyarcvashegy, Agárd, Keszt­hely és Balatonboglár - lehet majd püfölni a labdát a homok­ban és a füves területeken kiala­kított pályákon. Eldőlt az is, hogy magyar résztvevői is lesznek az egyetemisták és főiskolások jú­niusi strandröplabda-világverse­nyeinek, a ciprusi vb-nek és az olaszországi Eb-nek. ■ Kun Z. LABDARÚGÓ MEGYEI BAJNOKSÁG - 29. FORDULÓ. I. OSZTÁLY: So­mogyvár-Inke; Balatonszár- szó-Mezőcsokonya; Kaposújlak Roberto Csempe-Fonyód; Csur- gó-Balatonkeresztúr-Bala- ton-máriafürdő; Balatonszent- györgy-Tab; Lengyeltóti-Nagy­bajom; Tarany-Lábodi Medosz; Sántos-Kaposfő. ti. osztály/Északi csoport: Zamárdi-Balatonsze- mes; Balatonberény-Andocs; Buzsák-Bábonymegyer; Lát- rány-Kéthely; Kisbárapáti-Ság- vár; Karád-Somogyjád; Balato­ni Vasas-Öreglaki Medosz; Bál- ványos-Balatonfóldvár. n. osz- tály/déli CSOPORT: Toponár-Ta- szár; Kiskorpád-Kaposszerda- hely; Juta-Satelit FC Somogytar- nóca; Kadarkút-Szulok; Babó- csa-Csokonyavisonta; Tapsony- Iharosberény; Somogysárd-Ka- posmérő; Böhönye-Segesd. (Mind 17 óra.) ■ F. G. Kettő pontot szereztek a somogyi labdarúgó- csapatok a bajnokság utolsó előtti fordulójá­ban. A Nagyatád hazai pályán szenvedett vere­séget, a Boglár és a Marcali idegenben ért el döntetlent. A DRÁVA-CSOPORTBAN: Dunaszentgyörgy SE- Balatonboglári SC 1-1 (1-0) Dunaszentgyörgy, 120 néző. V.: Nagy L, (Albert, Kasza). DUNASZENTGYÖRGY SE: Rézsi - Varga, Aradi, Horváth L., Kasser- marm - Abonyi, Radics, Ritter, Dienes - Krepsz, Magyar. Edző. Dienes Pál. BALATONBOGLÁRI SC: GyetieS - Buzsáki, Hajmást, Gosztonyi, Perger - Csák, Szentkirályi (Osváth, a 75. percben), Tar, Vájná (Takács a 45. percben) - Fenyvesi, Deme (Silimon, a 45. percben). Edző: Mészáros József. A minden motiváció nélkül játszó bogiári csapat utolsó NB­III-as vendégszereplésén félsiker született. | gólszerzők: Magyar (a 40. - percben, 16. méteres lövés), il- f letve Fenyvesi (a 60. percben, 20 J méteres kapáslövés). JÓK: Magyar, Rézsi, illetve Gyenes, Perger, Fenyvesi. PINTÉR ISTVÁN Nagyatád FC­Mohácsi TE 2-3 (1-0) Nagyatád, 100 néző. V.: Szom- mer A. (Szendrei J., Sörös ].). NAGYATÁD FC: Patak - FehérK., Prucsi, Gálosi Cs., Horváth J. - Gergulás F. (Kiss /., a 80. perc­ben), Bruncvig, Tóth G., Bre­zovszky (Nagy B., a 70. percben) - Pércsi M. (Ernyes R., a 67. perc­ben), Pammerl. Edző: Bőzsöny Já­nos. mohácsi te: Kovacsevics Á. - Neher G., Kucs M., Schipp A., Harcz I. - Dávid E., Fazekas R., Horváth G. (Diósi Zs., a 80. perc­ben), Schajzkopf T. - Bohner R. (Buchner B., a 87. percben), Var­ga (Demeter, a 90. percben). Edző: Bíró Ferenc. A gyenge napot kifogó hazai­ak - bár megszerezték a veze­tést, sőt még egyenlítettek - egy kontra után vesztesen hagyták el a küzdőteret. gólszerzők: Pammer (a 40. percben, 5 méteres lövés), Ernyes (a 80. percben, 18 méte­res lövés), illetve Schajzkopf (az 50. percben, 5 méteres fejes), Bohner (az 58. percben, 8 méte­res lövés), Varga B. (a 87. perc­ben, 14 méteres lövés). jók: Fehér, Horváth, illetve Dá­vid, Bohner, Varga. KERESZTHEGYI ISTVÁN A BAKONY-CSOPORTBAN: Jánossomorjai SE­Marcali 2-2 (1-2) Jánossomorja, 100 néző. marcali vfc: Tánczos ­Bencze, Károli, Cserfő, Mixtai - Fekete A., Virág, Németh A., Tör­tei - Bazsonyi (Bek a 70. percben), Tóth Sz. Edző: Hanusz János. A marcali gólszerzők: Bazsonyi (a 8. percben), Tóth Sz. (a 15. percben). hanusz János Szólád Község Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a szóládi 424/2 és 424/9 hrsz-ú ingatlanokat lakópark kialakítása céljára. A pályázaton való részvétel feltétele írásbeli vételi ajánlat, és a tervezett lakópark látványtervének benyújtása a pályázati ismertető alapján. Az ingatlanok együttes nagysága 11.521 m2. Benyújtás helye: Szólád Község Polgármesteri Hivatala 8625 Szólád, Kossuth L. u. 32. Benyújtás határideje: 2006. július 15. A pályázatokat Szólád Község Képviselőtestülete bírálja el az ajánlott vételár és a lakópark látványterve alapján. Az elbírálás határideje: 2006. július 31. Az ingatlan birtokbaadásának és a vételár megfizetésének időpontja: 2006, augusztus 15. Pályázati ismertető az ingatlanok leírásával igényelhető, és további tájékoztatás kérhető Szólád Község Polgármesteri Hivatalában Vörös Gyula polgármesternél, tel.. 84/367-563. TONDACH V, KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR! CSEREPEK 25% kedvezménnyel! A készlet erejéig. » ...ÉS MINDEN, AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! xltémcflN. 8230 Balatonfüredi, Fürdő u. 21. L.fl’ft.őANYAC J Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 VASÁRNAPI . , , Somogyi Hírlap Az Axel Springer- KimiliyiViBBllMftlH Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügy­vezető igazgató. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁS1 ZOLTÁN. Kiadja az ASM Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tele­fon: (82)528-100. Előfizetési díj 1 hónapra 445 forint. Megvásárol­ható: a somogyi városok és községek újságospavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1786-8378 Kiharcolták a feljutást a kaposváriak kosárlabda Hosszú idő után két élvonalbeli csapata lesz a megyeszékhelynek Kiss Kornél (labdával) 13 ponttal járult hozzá a kaposváriak hazai sikeréhez A férfi kosárlabda magyar ama­tőr bajnoki döntőbe jutásért ren­dezett kettős mérkőzésen maga­biztos győzelmeket aratott a Ka­posvári Egyetem Meló-Diák KK NB Il-es csapata. A tavaly még NB I/B osztályban játszó főváro­siak ellen ezzel sikerült kivívni az osztályváltást is. MAFC Kosársuli I.- KE Meló-Diák KK 74-107 (16-38,13-22, 20-17,25-30) Budapest, 100 néző. Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Ágfalvi (18/12), Tömösváry (22/6), Veréb (3/3), Szabó B. (13), Hendlein (34/12). Csere: Fehér (2), Domonkos (8/6), Vojvoda (4), Karsai (3/3). Edző: Monok Tibor. A kezdeti ritmustalanság után Ágfalvi és Hendlein vezetésével fordítottak a vendégek. A véde­kezés határozottabbá tételével sikerült labdákat szerezni, amit Veréb jól játszott meg. Társai pontos támadásbefejezésekkel t folyamatosan növelték a Meló- 5 Diák előnyét. A vendégek négy­szer találtak a hárompontos vo­nalon túlról a gyűrűbe, így a fél­időre 31 pontos előnyre tettek szert. A második félidő játéka gyökeresen megváltozott. A har­madik negyedben csak Tömös­váry és Vojvoda tudott mezőny­kosarat szerezni. A kaposváriak 11 kinti dobásukat rontották el és jellemző volt, hogy csak Hendlein tudott személyi hibát kiharcolni. A záró felvonásban a hazaiak zóna-védekezéssel pró­bálkoztak, amit a két kiváló ka­posvári bedobó, Hendlein és Ág­falvi könnyűszerrel átdobott, így gyorsan 40 pont fölé nőtt a kü­lönbség. A hazaiak azonban nem adták fel, és egy 16-3-as rohammal visszahozták a meccset. A végére Fehér és Do­monkos pontjaival magabiztos győzelmet arattak a kaposvári­ak. Jók: Tömösváry, Hendlein, Ágfalvi, Szabó B. KE Meló-Diák KK- MAFC Kosársuil 1.81-68 (22-12,12-16,23-17,24-19) Kaposvár, Egyetemi csarnok, 100 néző. Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK: Ágfalvi (12/6), Tömösváry (22/6), Kiss (13/3), Szabó B. (21), Domonkos (4). Csere: Fehér (4), Vojvoda (2), Karsai (3/3), Mester (-). Edző: Monok Tibor. A fölényes budapesti győze­lem után ha nehezen is, de győz­tesen hagyta el a pályát az egye­tem csapata. Az első negyedben elsősorban Tömösváry pontjai­val 10 pontos előnyre tett szert a hazai csapat, amit a második ne­gyed rendkívül gyenge kosárlab­dázásának köszönhetően sike­rült leadni. A második félidőben Szabó B. pontjaival sikerült el­húzni, bár nem volt meg az össz­hang a kispad és a játékosok kö­zött. A vendégek szimpatikusán és főleg szívósan játszottak, va­lamennyi hazai támadási ro­hamra volt válaszuk, végig szo­rosan követték a somogyiakat. A záró felvonásban Tömösváry és Szabó B. pontjaival elhúzott az egyetemi csapat, így kettős győ­zelemmel vívta ki az osztályvál­tást. Jók: Tömösváry, Ágfalvi, Szabó B., Kiss. ■ Kun Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom