Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-15 / 112. szám
BALATONOSZOD 0 14 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 15., HÉTFŐ SZÁMOKBAN Már most extra bevételt hozott az autópálya AZ IDÉN 110 MILLIÓ forintból gazdálkodhat a település, melyből a működési költségeken felül 24 millió forintot költhetnek fejlesztésekre. A falu egyike azon településeknek, melyek élvezhették az autópályaépítés előnyeit. Ennek köszönhetően tavaly például 30 millió forintnyi adóbevételhez jutottak. A szőlőhegyen több szó esik a borról, mint a politikáról. Sziksz János, Bóza Gábor és Varga Attila szerint a kormányüdülő több hasznot hozhatna Van mire büszkének lenniük kormányüdülő Egy különálló település hétköznapjai a faluban Kevesebb az újszülött, fogyatkozik a lélekszám EGYRE FOGY A TELEPÜLÉS. A hetvenes években még hatszáz fölött volt az őszödiek száma, ma pedig már csak 544-en vannak az őszödiek. Volt olyan év is, amikor nem születtek gyerekek. Tavaly viszont igen sikeres volt, hisz akkor nyolc fővel is gyarapodtak. Az idén három új „jövevény” érkezett, Sziksz Anna, Varga Csongor és Takács Sára. Ők a falu legfiatalabb lakói, míg a legidősebb az 1909- ban született Pap Sándorné. Az önkormányzat a maga eszközeivel igyekszik segíteni a fiatalokat. Az újszülötteket például 40 ezer forinttal támogatja, illetve jelenleg három bérlakást is biztosít a számukra. RECEPT Cukkinis lecsó egy nagy teflonos lábasba ré- tegezve beleszeljük az alapanyagokat. Legalulra a kockára vágott húsos szalonna, rá a szeletelt hagyma, majd a cikkekre vágott paradicsom kerül, amikre kockára vágott paprikát és vékonyra szeletelt cukkinit, majd legvégül burgonyát rakunk. Kis vízzel meglocsoljuk, majd mindezeket fedő alatt megpároljuk. Sóval, borssal, delikáttal és kis cukorral ízesítjük. Az ételt dúsíthatjuk kolbásszal és virslivel is. A kormányüdülőnek köszönhetően országos ismertségre tett szert Balatonőszöd. Időről, időre felbukkan a neve az írott vagy az elektronikus sajtóban egy-egy esemény kapcsán. így volt ez a közelmúltban is, amikor a parlamenti választások után itt tartotta koalíciós tárgyalásait a választáson győztes szocialista párt és együttműködő partnere, az SZDSZ. Szinte elárasztották a települést az érdeklődő újságírók, akik közül többen a helyieket is próbálták szóra bírni. Ám ahogy Sziksz János fogalmazott, egyelőre még sokan nem merik elmondani a valódi véleményüket Azt, hogy a falujuk szinte semmit nem profitál abból, hogy itt ez az üdülő. - Elméletileg ez is a falu része, de ez inkább egy különálló rész, egy „falu a faluban” - tette hozzá a képviselő, aki szerint az üdülőnek pénzzel is segítenie kellene őket. - Erről azonosítják be a falut, nem például a jól megközelíthető, gyönyörű szőlőhegyéről, ahonnan belátni a Balatont és szomszédos völgyet. A hegy állandó munkát ad az ott élőknek, illetve azoknak, akik a szőlőtermesztésre adták a fejüket Ilyen Sziksz János is, aki mint mondta: készít bort is, ám a szőlő nála leginkább csak eladásra terem. Az ezúttal vele együtt dolgozó Varga Attila is egyetértett az elhangzottakkal. - Ez egy nyugodt, csendes település - tette hozzá. - Ez adja a vonzerejét, illetve a táj szépsége. A legnagyobb gondunk a kevés munka- lehetőség, de úgy gondolom, aki akar, az talál munkát. Az sem okoz gondot, hogy a faluban nincs óvoda vagy iskola. Őszöd gyakorlatilag egybeépült Bala- tonszemessel. Olyan, mintha helyben lennének ezek az intézmények. A gyerekek bejárása nem gond, ha kell, akár kerékpárral is megoldható. A nyolcvanas években még volt iskolája Őszödnek, igaz, csak alsó tagozat A szomszédos sze- mesi iskola viszont minden tekintetben kiváló lehetőséget biztosít a helyi fiataloknak. Gyönyörű környezetben tanulhatnak, egy viszonylag új épületben, jól felkészült tanárok keze alatt A felszereltsége is jobb, mint más hasonló kis település intézményének. A sportklub megszűntével a fiatalok nemcsak iskolába, hanem sportolni is a „szomszédba" járnak. Ebben viszont sokat segít nekik a helyi önkormányzat - A fiúkkal rendszeresen járunk focizni a szemesi iskolába - tette hozzá Varga Attila. - Mindez egy fillérünkbe sem került, ugyanis kifizették helyettünk a terembérleti díjat. Azt mondhatom, semilyen hátrányát nem látjuk annak, hogy nincsenek helyben ezek az intézmények.- Nekem évek óta nincs éves állásom - tette hozzá a szintén a pincénél segítő Bóza Gábor. - Most a balatoni közmunka-programnak köszönhetően kaptam munkát Amit ezzel keresni lehet, az sajnos nem sok. A szakmám egyébként kereskedelmi eladó. Jó lenne egy kis telekuc- kót kialakítani néhány géppel a könyvtárban. Az utóbbi években sokat változtak a falu közterületei a parkosításnak, virágosításnak köszönhetően. Egyre rendezettebb képet mutat a település, amire mindhárman egyaránt büszkék. Mindezt nem csak ők állítják, hanem a visszatérő vendégek is. Az infrastruktúra is teljes és az úthálózatuk is folyamatosan fejlődik. A korábban elhanyagolt szabadstrand is újjáéledt; sétányt alakítottak ki, közművesítettek és a közvilágítás is kiépült. Van tehát mire büszkének lenniük az ott élőknek, és az nem feltétlenül a kormányüdülő. Falunap, szezonzáró és fogathajtó-verseny hiányoznak a civil szervezetek, nincs például focicsapat sem. A helyiek a szomszédos Szemesen rúgják a bőrt. Ennek nem csak pénzügyi, szervezési okai vannak. Olyan kevés a fiatal, hogy nem lehet egy csapatot összehozni. A sportpálya már csak alkalmi rendezvényeknek ad helyet. Ilyen a fogathajtóverseny, melyet immár öt éve rendeznek, legközelebbit július 15-én. Egy lovasegyesület is működött, ám helyette máraz önkormányzat rendezi ezeket 35-40 induló részvételével Kiemelt rendezvény még a június végi falunap, illetve a nyár végi szezonzáró a szabadstrandon. Az idei programokra összesen 1-1,5 millió forintot különített el az önkormányzat ■KIESI9I Minősítették a boraikat a szőlőhegyi gazdák három évtizede rendeznek már közös borversenyeket a helyi és a balatonszemesi gazdák, melyeknek rendszeresen az utóbbi település ad otthont. Az idén összesen száznegyven, köztük félszáz bala- tonőszödi borászoktól beérkezett mintát vizsgált meg a zsűri. Az utóbbi gazdák közül ezúttal Antal Ferenc volt a legeredményesebb. Char- donnay borával arany minősítést nyert. Számítógépekkel bővülhet a könyvtár A BALATONFÖLDVÁRI kistérség 250 millió forintnyi támogatást nyert a szélessávú internethálózat kiépítésére a hozzá tartozó településeken. Amint ez a szolgáltatás a helyiek számára is elérhetővé válik, az önkormányzat számítógépeket vásárol. Ezeket a könyvtárban fogják elhelyezni, ahol egy kis tele- kuckót alakítanak ki. Közmunkások szépítik a falu közterületeit őszöd is csatlakozott a balatoni közmunka-programhoz, melynek keretében májustól öt főnek tudnak munkát biztosítani. Nagy segítség ez az ön- kormányzatnak, hisz a faluban többhektárnyi közterület van. Ezeket a program hiányában, önerőből képtelenek lennének folyamatosan gondozni. A munkások többek közt a szabadstrandon és a vasút mentén is dolgoznak. A faluközpont is kivirágosodott Az oldal cikkeit Keszthelyi Zoltán írta Fotók: Gáti Kornél Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta Újabb nyolc lakás épül a fiataloknak strand Vitorláskikötőt is terveznek mintegy száz hajónak Az utóbbi években sokat fejlődött a település, köszönhetően a stabü anyagi helyzetének. A fejlődés viszont nem állhat meg, így az ősszel például nyolclakásos társasház építésének fog neki az önkormányzat. Ezek bérlakások lesznek, melyeket a helyi fiatalok vehetnek birtokba. - Van már három ilyen lakásunk, ám ennél nagyobb az igény, ezért döntöttünk az építkezés mellett - mondta Antal János polgármester. - Mindez a Sikeres Magyarország hitelprogram keretében valósul meg 80 millió forintból. Várhatóan szeptemberben kezdünk neki a társasház építésének, melyben 50 négyzetméter alapterületű lakásokat alakítunk ki. A méretük miatt ezek a lakások hosszú távon nem jelenthetnek megoldást a fiataljainknak, de talán segít nekik elindulni az életben. Ha nem is ilyen nagyságrendű, de szintén jelentős beruházás a faluház felújítása. A belső munkálatokat már elvégezték, egy melegítőkonyhát is építettek a százfős rendezvények megtartására is alkalmas épületben.- A Balatoni Fejlesztési Tanács pályázatán próbálunk pénzt szerezni az épület udvarának rendezésére - tette hozzá a polgármester. - Egy ízléses központi teret szeretnénk ott kialakítani. Ez a tervek szerint 5 millió forintba kerülne. Ha száAntal János polgármester szerint nagyszerű ötlet a vitorláskikötő munkra kedvező döntés születik, már neki is állunk. A hathektárnyi szabadstrand fejlesztése is folyamatban van, amelynek területét 2000 után kezdte meg rendbe tenni az ön- kormányzat. Azóta már van ott csatorna, készült egy sétány és lett közvilágítás is. A polgármester szerint ekkora strandra nincs szüksége a településének. Ráadásul a rendben tartása sok pénzt visz el, így ideje lenne a hasznosításának, hogy végre ne csak vigye, hanem hozza is a pénzt. - Több ötletünk van, a leginkább hasznosítható egy közel száz férőhelyes vitorláskikötő kialakítása lenne - tette hozzá. Házhoz viszi mindennap az idősebb lakók ebédjét A falu mindenese valkó gyu- láné: szociális munkás és a falugondnok is egyben. Minden ezekhez kapcsolódó feladatot ő végez el a faluban. Ha kell, bevásárol, receptet írat, gyógyszert vagy épp ebédet szállít az időseknek, s a polgármesteri hivatal takarítását is ő végzi.- Többen jelezték, hogy igény lenne ezekre a szolgáltatásokra, és végül én kaptam a feladatot - mondta Valkó Gyuláné, aki már 14 éve dolgozik az önkormányzatnál. - Már három éve csinálom, azóta volt időm belerázódni a napi ritmusba. Az első évben saját autóval végeztem a munkát, aztán két éve az önkormányzat vásárolt egy ötszemélyes, használt „dobozost”. Ez akkoriban 1,6 millió forintjába keNapi rendszerességgel ebédet kell vinnem. Az ebédet a szemesi iskolából kapják, amelyért 450 forintot kell fizetni. A szállítást az önkormányzat finanszírozza, az nem kerül külön pénzébe az időseknek. Ezt a szolgáltatást ugyanis csak ők vehetik igénybe. Általában több mint húsz házhoz kell beadnia az éthordókat naponta.