Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-14 / 88. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. ÁPRILIS 14„ PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Kaposvár a hajléktalan Gondozási Központ több helyszínen biztosította a fedél nélküliek napi ellátását. Télen közel négyezer adag ételt és meleg italt osztottak ki a hajléktalanoknak. A teajárat hétfőtől megszűnik Kaposváron - mondta Gulyás János, az intézmény vezetője, (mg) Kaposvár mentesítő vonatokkal segíti húsvétkor az utazást a MÁV. A vonatok április 16-án az ünnepnapi, április 17-én a vasárnapi, április 18-án pedig a hétfői napra érvényes menetrend szerint közlekednek. A kedveltebb járatok a szokásosnál több kocsival közlekednek, (hm) Kiskorpád HAT csapat részvételével szombaton nemzetközi gyermekfoci-kupának biztosít helyszínt a község. A németországi Steinheim, illetve a horvátországi Velika Pisenica és Nova Raca, valamint Velika Strojkvo csapata mellett három hazai együttes is részt vesz a 13 évesek számára rendezett tornán, (hm) LakÓCSa harminc csomag bébiételt juttatott el a Somogy- ért Szövetség a Dráva-völgyi Cigány Fiatalok Szövetségének és a horvát kisebbségnek. A rászoruló családok között már szétosztották az adományt, (ga) Siófok A NYUGDÍJASOK Siófoki egyesületének tagsága is megtekintette a Munkácsy- kiállítást. Kaposvári kirándulásukon a megyeháza címertermét is megnézték, a nap végén pedig Siófok töreki városrészében, az Anci Vendéglőben vacsoráztak, (fi) Szentbalázs harmadik helyezést ért el az alapműveleti matematikaverseny területi fordulóján a Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola nyol- cadikas tanulója, Sárdi Bernadett. Negyedik lett a nyolcadik osztályos Pap Renáta, míg a hatodik helyet Lövi Vilmos ötödikes tanuló szerezte meg. (mg) Tengőd kigyulladt a Dózsa György utcában egy faszerkezetű palatetős pajta, melyben többek közt szalmát, deszkát és lécet tároltak. Az anyagi kár a becslések szerint mintegy százezer forint, (kj) Centrum lehet Siofokon is minisztériumi válasz Az alközponthoz a megyei kórház beleegyezése kell Onkológiai centrum lehet a siófoki kórházban is, a város önkormányzata ugyanis vállalja az ehhez szükséges feltételek megteremtésének a költségeit. Fónai Imre Több mint hétezer aláírást gyűjtöttek össze az elmúlt néhány hónapban a Rákellenes Liga siófoki, lengyeltóti, tabi és balaton- szárszói szervezetének aktivistái. így tiltakoztak az ellen, hogy megszüntették a siófoki kórházban a daganatos betegek kemoterápiás kezelését. A város környékéről azóta számos beteg igencsak nehézkesen tud eljutni a megyeszékhelyen kijelölt onkológiai centrumba. Nemcsak a kórház főigazgatója, hanem a város polgármestere is sürgette a szaktárca illetékeseihez írt levelében, hogy találjanak megoldást e problémára. A választ a napokban kapta kézhez Varga Ferenc főigazgató és Balázs Árpád polgármester is. Ebben az áll: átérzi a szakminisztérium az onkológiai ellátásra szorulók közlekedési nehézségeit. A Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai Kollégium azonban úgy foglalt állást, hogy a siófoki kórház jelenleg nem rendelkezik azokkal a szakmai minimumfeltételekkel, melyek lehetővé tennék a daganatos betegek kezelését. Kaposvár az erre kijelölt onkológiai centrum. Répa Imre, a megyei kórház főigazgatója szerint intézményük el tudja látni az ilyen irányú feladatait. A minisztériumi válaszlevél kitér arra is: a Szakmai Kollégium véleménye szerint Barkóczy Tímea reménykedik: önálló részleg lehet a siófoki gondozóból Zsebre megy, hogy hol kezelik a betegeket anyagi kérdés is, nem csak szakmai, hogy hol kezelik a daganatos betegeket. A megyei kórháznak ugyanis - ha megállapodna a siófokival - le kellene mondania a Siófok térségi betegek után járó tb- támogatásról is. utazási nehézségek áthidalására létrehozhatók úgynevezett alközpontok, amennyiben az érintett intézmények erről megállapodnak. Ennek szellemében Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója már el is küldte a megállapodástervezetet egy ilyen alál- lomás létrehozásáról Répa Imrének. - Ha a megyei kórház vezetése hajlik az egyezségre, akkor folytatódhatnak Siófokon a kemoterápiás kezelések - mondta Varga Ferenc. - Ha azonban úgy vélik, el tudják látni a Siófok térségi betegeket is, akkor nem. A megoldás kulcsa tehát valószínűleg Balázs Árpád polgár- mester javaslata. Eszerint el kell fogadtatni az illetékesekkel, hogy Siófok is onkológiai centrum lehessen. - A soron következő képviselő-testületi ülésen előterjesztem ezt az indítványt - ígérte a polgármester. - A minisztériumi levél egyvalamire nem ad választ: Siófok környékéről hogyan juthatnak hozzá a betegek a kaposvári kezeléshez? Most sokan inkább lemondanak az ellátásról az utazással járó tortúra miatt. Ezt pedig aligha akarhatja az egészségügyi szakma. Az ellátatlan betegtömeg miatt a város magára vállalja, hogy állja a szakmai minimumfeltételek megteremtésének költségeit. A kórház ehhez a szaktudást teszi hozzá. Egyetlen új szakorvost kell még alkalmazni az előírás szerint, s az onkológiát önálló részlegként működtetni. A műszerezettség most is jó színvonalú, emiatt jelentős többletkiadásra nincsen szükség. ■ Fónai Imre Az erdőt sem kímélik a vandálok károkozás Kevesebb az agancsgyűjtő idén a somogyi erdőkben (Folytatás az 1. oldalról.) Nádas József elmondta: az erdőtörvény elintézi annyival, hogy szemetet lerakni tilos. Az ön- kormányzatok megpróbálják a közmunkásokkal kitisztíttatni a területet, de nem sok sikerrel. Az erdő őrzése, a szemetelés megtiltása a terület használójának a feladata. A szemetelők mellett időről időre megjelennek a terepmotorosok is. Szinte felszántják a földeket, s zavarják a vadak nyugalmát.- Az erdőben két vagy négy keréken garázdálkodó terepjárók többségének nincs rendszáma, így beazonosíthatatlan - kesergett Nádas József. - Elvileg igazoltathatjuk őket, de a módszereink elmaradottak. Utol sem érjük őket. Tavaly a kaszói erdőterületet zárt övezetnek kellett nyilvánítani, olyan sok volt az agancsgyűjtő. Schillinger András vadászati osztályvezető szerint azóta sokat javult a helyzet. A szarvasagancsból főként a Távol-Keleten különböző ajzószereket készítettek, ám a szintetikus anyagok kiszorították a természetes készítményeket a piacról. A felvásárlói ár annyira visszaesett, hogy nem éri meg gyűjteni. A másik ok, hogy kevesebb a trófeás vad az erdőkben, így sokkal kevesebb a hullajtott agancs is. ■ F. Szarka Ágnes Kezelésre váró kórházügy drámai történetek keringenek Észak-Somogyban, amióta a siófoki kórházban megszüntették a daganatos betegek kemoterápiás kezelését. Ádándról egy rákos férfit asszonya szállította autóval a kaposvári kórházba. Azt kérdezték tőle: hazaérnek egy óra alatt? Majd erősen nyomom a gázt, felelte a hölgy. Túdni kell: a kezelések után egy órával gyakori a hányással járó rosszullét. december óta csak a kijelölt onkológiai központokban juthatnak hozzá a daganatosok a kezelésekhez. Ezek a centrumok a lehető legmagasabb színvonalú ellátást nyújtják. Idáig ez rendjén- való is lenne, üdvözölni lehet az ilyen elképzelést. akiknek a fejében megszületett az ötlet, nyilván nyugat-európai példákat vettek alapul, csak éppen azt felejtették el felmérni: hazai viszonyok között ugyanúgy el tud-e jutni a daganatos beteg a kezelésekre, mint Európa fejlettebb felében? A megyében csak a kaposvári megyei kórház ilyen központ. Ha a beteg az észak-somogyi régióból kerekedik fel, tegyük fel Bálványosról, tömegközlekedési eszközzel egy álló napig tart, míg megjárja a megyeszékhelyt oda s visz- sza. Míg a siófoki kórházból lényegesen hamarabb hazaért a rákos beteg, addig most gyakran váróteremben, buszon, vonaton éri a rosszullét. Sokan ezt emberileg annyira megalázónak tartják, hogy inkább nem vállalják az utazást; lemondanak a kezelésről, s vele együtt a gyógyulás esélyéről. aligha akarhatták ezt a döntéshozók. A mára kialakult helyzet azonban komoly, sürgős beavatkozást igényel. Olyan „kezelést”, ami nem csak jól sikerül, hanem még a beteg is életben marad. ORVOSI ÜGYELET Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőttorvosi ügyelet: péntek délután 16 órától kedd reggel 7-ig. Gyermekorvosi ügyelet: péntek délután 16 órától kedd reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet: szombat, vasárnap: 14-22 óráig. Város környéki hétvégi ügyelet: Németh I. fasor 16. Tel.: 319-397, 06/30/630-3000. Igái, Mernye, Mosdós és a környező települések is a város környéki ügyelethez csatlakoztak. A háziorvosi ügyelet folyamatossá vált: hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Nagybajom, tel.: 06/30/630-4184. Siófok Semmelweis u. 1. Tel.: 84/310-150. Fogorvos: 8-12-ig (térítésköteles).- á. , . í HMiüll 11X11 I Balatonföldvár, orvosi ügyelet: Szabadság tér 1. (rend.), tel.: 340-113. Központi orvosi ügyelet: Fonyód, Szent István u. 27. tel.: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel.: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat 10-12-ig Nagyatád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 135. Telefon.: 463- 178. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/525-204. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és térsége: Gyékényes, Zákányfalu, Porrog, Porrogszent- király, Somogybükkösd, Őrtilos, Szentmihályhegy, Zákánytelep, Inke, Iharos, Iharosberény, Pogányszent- péter, Berzence, Somogyudvarhely, tel.: 471-880. Andocs, Kisbárapáti, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: központi ügyelet állandó telefonszáma: 06/30/530-5308. 15-16-án dr. Pap Imre, Nágocs, 17- én: dr. Solti Éva, Andocs. Segesd, Somogyszob, Kaszó és a hozzátartozó települések Nagyatád központi orvosi ügyelethez tartoznak. Karád a balatonboglári ügyelethez csatlakozott. Böhönye és a hozzátartozó települések Marcali központi ügyelethez tartoznak, tel.: 85/310-515. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia (0-24 óráig): 0660-556666. GYÓGYSZERTÁRAK Állandó ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Kaposvár „Korona" Kossuth tér 4. Tel.: 82/427-381. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471- 017. Tab: „Arany Szarvas” Kossuth L. u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: „Fehér Holló” Rákóczi F. u. 12. Tel.: 85/330440 (szabad- és munkaszüneti napokon). Váltott ügyeletet ellátó gyógyszertárak: 1516án: Balatonlelle „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513.17- én: Balatonboglár „Három Királyok” Szabadság u. 4. Tel.: 85/353-922. Barcs: „Megváltó" Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, „Reménység” Széchenyi u. 33. Tel.: 82/463-102. Balatonföldvár „Isteni Gondviselés" Petőfi S. u. 2. Tel.: 84/540-904. Balatonszemes: „Patientia" Szabadság u. 13. Tel.: 84/360-153. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi S. u. 102. Tel.: 84/540620. Zamárdi: „F.G.H." Kossuth L. u. 9. Tel.: 84/348-733. Marcali: „Hársfa” Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286, „Napsugár" Rákóczi F. u. 6/12. Tel.: 85/310665. Nagyatád: „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 24. Tel.: 82/351684, „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351- 004. Siófok: „Arany Kígyó” Semmelweis u. 1. Tel.: 84/519-180, „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595, „Kiüti” Honvéd u. 25. Tel.: 84/322- 516, „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316679, „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310641. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Kaposvári kerület dr. Pap Mária Somogyjád, tel.: 489627, dr. Kis János Krisztián Kaposvár, Pannon Lógyógy. Szóig. Tel.: 06/30/9081904, dr. Mátyus János Kaposvár, Cseri u. 18. Tel.: 06/20/549-2312. Marcali kerület dr. Burmeister Tamás Böhönye, tel.: 322680, dr. Tót Zoltán Lengyeltóti, Petőfi u. 10. Tel.: 06/20/9444-116. Nagyatádi kerület dr. Szabadkai Miklós Segesd, Tel.: 598611 és 06/20/213-8533, dr. Szujó Ignác Barcs, Vörösmarty u. 14. Tel.: 565-387, dr. Soós Gyula Csurgó, Petőfi u. 14. Tel.: 471-260 és 06/30/8572-916. Siófoki kerület dr. Vasvári Miklós Látrány, Tel.: 06/30/5213-609, dr. Mekis Gábor Siófok, Csokonai u. 2. Tel.: 314-757 és 06/30/9271-459, dr. Cseplits István Nágocs, Tel.: 372-657 és 06/30/9946126. Az ügyelet péntek 14 órától kedd reggel 8 óráig tart. Kisállat-rendelői ügyelet dr. Palkovics Gabriella Kaposvár, Tokaji u. 19. Tel.: 316757.