Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-14 / 88. szám

RINYAUJNEP 16 8 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. ÁPRILIS 14., PÉNTEK SZÁMOKBAN Huszonegyen szavaztak TAVALY MÉG 62 LAKÓJA Volt, idén már csak 39-en lakják Rinya- újnépet. A négy iskolás korú gyermek közül hárman Babó- csára járnak, egy pedig Nagy­atádon tanul. A település ki­lenc munkaképes lakója közül hárman dolgoznak az önkor­mányzat alkalmazásában köz­hasznú munkásként, hárman másutt találtak megélhetést, hárman pedig munka nélkül élnek. A lakosság közel két­harmada nyugdíjas. Négy né­met családnak van a faluban ingatlana, közülük kettő él itt folyamatosan, ők magyarul is tanulnak. 15,6 millió forint a település idei kötségvetése. A falu vegyesboltja kedden, csü­törtökön és szombaton van nyitva. Mivel mindössze 21 szavazó adta le voksát a falu­ban, az este hét órai zárás után csak percekre volt szükség a szavazatok megszámlálásához, s negyed nyolckor már útnak indulhatott a polgármester a szavazatokkal Babócsára. RECEPT Rakott csirke burgonyával hozzávalók: 1,5 kg-os csirke, 25 dkg zöldpaprika, 25 dkg pa­radicsom, 25 dkg burgonya, 25 dkg vöröshagyma, 10 dkg zsír, 2 dl tejföl, só, kiskanálnyi pi­rospaprika. Feldarabolják a csirkét, megtisztítják, karikák­ra vágják a zöldpaprikát, a pa­radicsomot meg a hagymát. Ki­zsíroznak egy tűzálló tálat, s az aljára terítik a burgonya felét, majd erre kerül rétegekben a hús, a zöldpaprika, a paradi­csom és a vöröshagyma réte­genként sózva. Befedik a mara­dék burgonyával, tetejét piros- paprikával hintik meg és leön­tik a megmaradt olvasztott zsírral és a tejföllel. A tálat fóli­ával letakarva egy fél órán át a sütőben sütjük, majd a fóliát le­véve még fél órára visszarak­juk. Akkor jó, ha a burgonya és a hús is puha. Délben megélénkül a falu. Petrinovics Pál somogyaracsi falugondnok hét idős családnak hoz rendszeresen finom meleg ételt Hiába várja új népét Újnép kétségek Felére csökkent a lélekszám a csöpp somogyi faluban Bár papíron még majdnem két­szer annyian vannak, a valóság­ban már csupán 39 lelket szám­lálhatnak össze Rinyaújnépen. Az utóbbi egy évben drámaian lecsökkent a lélekszám. A tele­fonkönyvben a településnév alatt nincs már tíz telefonszám sem. Sokan - köztük népes családok is - elköltöztek, s egy haláleset is tör­tént idén. Betelepülők pedig nin­csenek, jóllehet Rinyaújnép igazán jó adottságú, komfortos település. Akik tiszta levegőre, csendre és nyugalomra vágynak, azoknak nincs ennél jobb otthon. Közel van a babócsai és csokonyavisontai ter­málfürdő, jó a közbiztonság, s ide csak az jön be, akinek itt van dolga. A vegyesbolthoz vezető soron csupán két házban laknak. Utá­nuk egészen a centrumig csupa lakatlan ház sorakozik. - Ebből nemrég költöztek el, azok pedig már régóta üresek - mutatja Kertész Sándorné. - Nekem eszembe sem jutna elmenni, jól érzem itt magam. Most munkám is van, közhasznúként alkalmaz az önkormányzat. Elárulja: igyekszik odafigyel­ni az üresen álló házakra, hogy ne hordják szét őket. Ügyel a ve­gyesboltra is, amikor épp nincs itt a boltos. Örül neki, hogy egy éve ismét van szomszédja.- Tavaly nyáron költöztünk ide Szentlőrincről - mondja Véger Zoltánné. - Azután nem sokkal meghalt a párom tüdőrákban. Ketten maradtunk a fiammal. Flogyan tévedtünk Rinyaújnép- be? Itt találtunk házat megfizet­hető áron, s az is szempont volt, hogy minél távolabb kerüljünk a gyerek apjától. lói érezzük ma­gunkat iú, csak munka lenne, s a közlekedés volna jobb. A fiú jelenleg a falu legkisebb lakója: Végei Zoltán a héten ün­nepli a nyolcadik születésnapját. Azt mondja: már alig várja, hogy kicsit jobb idő legyen, és kime­hessenek a falu végébe szalon­nát sütni. Amíg beszélgetünk, Kertészné vizet vesz a háza előtti közkútról. négy német család vett itt in­gatlant, s azóta mindenki ar­ra számít, hogy majd külföldi veszi meg a házát, kétmilliós ingatlanárakról beszélnek a faluban. Eladó háznak és te­leknek bővében van Rinya­Ez is az önkormányzat egyik kedvezménye. A házakban ugyan van vízve­zeték, a legtöbben mégis a köz- kutakat választják, mert annak díját az önkormányzatnak szám­lázza a DRV Rt. A lakosság fo­gyaszt, az önkormányzat pedig közületi díjszabás szerint fizeti. Nem a legolcsóbb megoldás, mégsem akar rajta változtatni a falu vezetése. Azt mondják: ez is egyfajta - s nem is akármilyen - segítség az itt élőknek. Az emberek elégedettek a kö­rülményeikkel, egyedül a közle­kedés miatt bosszúsak. - A leg­több busz nem jön be a faluba, hanem csak az 1,2 kilométerre lévő leágazásnál teszi ki az újnépieket. Hóban, sárban, eső­ben ott hagyják az idős embere­ket a szabad ég alatt - morgolód­újnép; a 85 ház és házhely közül legalább háromtucatnyi vár új gazdára. A németek kö­zül két család él itt egész év­ben: ők nem bánják a lélek­szám csökkenését, hiszen an­nál nagyobb a nyugalom. nak. - Még a kórházból törött lábbal hazaérkezőn sem esett meg a szívük. Pedig nem hisz- szük, hogy tönkremenne benne a Kapós Volán, ha befordulnának ide a buszok.- A fiamék Nagyatádon lak­nak, nem merek elmenni hozzá­juk, mert ilyen a közlekedés - mondja Lukács Sándorné. - So­kan kórházba, kezelésre járnak a városba, s az atádi piacra is.jó lenne néha eljutni. Lukácsné azt mondja: műtété után egy hónapot pécsi lányánál, egy hónapot atádi fiánál töltött. Aztán hazajött, mert visszahúz­ta a szíve. - 77 éves vagyok, de csak akkor költözöm el innen, ha muszáj. Méhes Sándorné bezzeg azon­nal elmenne innen, ha tehetné, s épp a rossz közlekedés miatt - A fővárosból költöztünk ide 18 éve. Elegünk lett a forgalmas Pestből, nyugalmat kerestünk a férjemmel. Itt megtaláltuk, de úgy látszik, hogy ezzel együtt jár az elmaradottság. Itt egy vásár­lás, kezelés, ügyintézés egész napos kirándulást igényel, mi­közben egy városban ezek akár percek alatt elintézhetők - mond­ja Méhesné. Külföldi ingatlanvásárlókra vár a fél falu Korszerű rendelő épült Az uniós előírásoknak is megfelel a falu újjáépített or­vosi rendelője. Sok nagy te­lepülésnek sincs ilyen szín­vonalú létesítménye. A moz­gáskorlátozottak számára is használható a mosdó, s az egész rendelőt úgy alakítot­ták át, hogy a tolókocsival közlekedők is használhas­sák. Az átalakításokra két­millió forintot nyert a falu. Havonta egyszer rendel itt a babócsai háziorvos. Villanyáram az őrszobába Rövid időn belül elkészül a rinyaújnépi őrszoba: az erre szánt épület felújításának nagyján már túl vannak, je­lenleg a villamos vezetéket szerelik. Az épületet a rend­őröknek adja a rinyaújnépi önkormányzat. Azt szeret­nék, ha őrszobát alakítana ki itt a rendőrség, hogy a kihallgatásokat és a nyomo­zások során felmerülő ad­minisztrációt helyben tud­ják elvégezni, s ne kelljen Babócsára vagy Barcsra utazniuk az újnépieknek. Megszépült az imaház UTÓLAGOS SZIGETELÉST kapott az ökumenikus imaház. A régi torony vizesedését kel­lett mielőbb megállítaniuk a szakembereknek, majd a szigetelés után az egész épü­let speciális, vizesedést gát­ló külső vakolatot kapott. Isten házát saját pénzén több­éves takarékossággal építette meg a falu. (Képünkön: a te­lepülés ékessége lett ismét az imaház.) Az oldal cikkeit írta és fotózta: Nagy László Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta Vonzóbbá tették a zsáktelepülést kedvezmények Tizenötmillió forint jut a település harminckilenc lakosára Hetvenöt évesen sem pihen Lukács gazda 15,6 millió forint jut idén a falu 39 lakosára Rinyaújnépen; eny- nyivel gazdálkodhat az önkor­mányzat. A keretet még a tavalyi lélekszám alapján állapították meg, mikor 62 lakosa volt a falu­nak. A terheik ugyanakkor a lé­lekszámúnál együtt csökkentek: a kevesebbb iskolás után keve­sebb pénzt kell átutalniuk a szomszéd falu iskolájába. Tavaly még tíz fölött volt a diákok szá­ma, idén csupán hárman járnak a babócsai iskolába, óvodás korú pedig már egy sincs a faluban. Ha csak a számokat nézzük, Rinyaújnép idén kellemes hely­zetben van.- Szívesen cserélnénk bárkivel- sóhajt Kiss Józsefné polgár­mester. - Hiába a sok szép meg­valósult beruházás, hiába tettük összkomfortossá ezt a kis falut, ha nem lesz, aki élvezze. Ráadá­sul a csökkenésnek jövőre meg­lesz a böjtje, hiszen akkor már a kevesebb lakosra kapjuk a nor­matívát. Ezért igencsak takaré­kos év lesz az idei. Amit lehet, tartalékolunk a rossz időkre. A falu első asszonya azt mondja: szerencsére elég jól áll­nak a terveik megvalósításával. Ma bátran körbe lehet nézni a faluban: a középületek megszé­pültek, túl vannak a felújításo­kon, ezután már csak a fenntar­tásukra kell költeni. Összkomfortos lett a település, elégedettek az ellátással, az ön­Kiss Józsefné polgármester: meg­valósítjuk a terveinket kormányzat pedig igazán pol­gárbarát. Amiben csak tudnak, kedveznek az itt lakóknak. - Mindez azért van így, hogy von­zóvá tegyük a falut a betelepülők számára. Egy-két fiatal család megfordíthatná a folyamatot. Ma sajnos az Itt lakók kétharmada nyugdíjas korú. Ahol ennyi az idős, elkelne a falugondnok. A polgármester azonban nyomban tiltakozik. - Elvinné az autó fenntartása a kevéske pénzünket, és sofőrt se tudnánk állítani. A nyugdíjas ingyen utazhat, ebédet pedig a somogyaracsi falugondnok hoz ide. Eszünkben sincs beszállni a falugondnokságba, olcsóbb, ha a fuvart kifizeti az önkormányzat. Mára mindössze két állattartó gazda maradt a faluban: egyikük lukács lajos, aki a napokban töl­tötte be a 75. évét Le sem tagad­hatná, hogy a gazdálkodás az éle­te. Nemrég még beteg volt, a kór­házat is megjárta, de már azon gondolkodik, hogy két újabb hízót vesz. Azt mondja: a tétlenség ten­né igazán beteggé. - Pedig nem vagyok igazán jól. Pár napja, ami­kor metszettem a fákat, megszé­dültem a létra tetején. Azért hol­nap ismét fólmegyek ám rá - mondja nevetve. - Tudom én: nem bírok már annyit, mint fiata­lon. Egész életemben állatokkal foglalkoztam, teheneink, bikáink, disznaink voltak, a téeszesítés előtt 18 holdon dolgoztam. Még néhány évvel ezelőtt is 15 hízót tar­tottam. Valaha három szőlőt mű­É véltem, de már csak a legszük­j Csak annyit doT friss zöldség, krumpli, hús és to­jás... Segítségem is van az egyik lá­nyom személyében. Rá igazán illik a lányos apa kife­jezés, hiszen két lánya született, s az öt unoka közül is négy lány. Az egyik gyermeke a faluban néhány házzal odébb lakik, a másik So- mogyudvarhelyen. Mindketten eljöttek felköszönteni a születés­napján a 75 éves gazdát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom