Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-21 / 67. szám
6 MAGYARORSZÁG Csökkent a belvizes területek nagysága minimálisan ugyan, de csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az országban. Tegnap 239 ezer hektár volt víz alatt, ebből 132 ezer hektár vetés-szántó. A vízügyi igazgatóságok jelentései alapján 30 társulat és 165 önkormányzat területén folynak védelmi munkák. A védekezésben közel ezer személy vett részt. Lomnici szerint gyorsabb az ítélkezés A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG elnöke szerint még egy-másfél milliárd forintra lenne szükség a bíróságok teljes számítógépes felszereléséhez. Lomnici Zoltán a Veszprém megyei összbírói értekezlet után lapunknak elmondta: tavaly 1 millió 250 ezer ügy érkezett a magyar bíróságokra. Hozzátette: a bíróságokon hat hónap alatt befejezik az ügyek döntő többségét. Voksolásra buzdít az unitárius egyház választási nyilatkozatot tett közzé tegnap a Magyar- országi Unitárius Egyház, amely fontosnak tartja, hogy mindenki menjen el szavazni, és arra adja le voksát, aki biztosíték lehet a keresztény és nemzeti értékrend megvalósítására. Mindez a Rázmány Csaba püspök által jegyzett dokumentumban olvasható, amelyet vasárnap, az istentiszteletek keretében olvasnak fel. Tovább vitáznak az áprilisi vitáról tegnap nem tudott megállapodni a négy parlamenti párt képviselője a miniszterelnök-jelöltek és a listavezetők vitájáról. A négy parlamenti párt képviselője nem értett egyet abban, hogy az április 5-ei vitán csak Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vegyen-e részt, illetve hogy megren- dezzék-e az MSZP javaslatára április 3-án a listavezetők vitáját. @ további hírek: www.regoel.hu PANORÁMA SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 21, KEDD Így nehéz életet menteni Hét párt állított területi listát a tegnapi határidőig újraélesztés Külföldön szinte minden sarkon van defibrillátor Félmillió forintba kerül egy újraélesztő készülék, ugyanakkor sok mentőatóban továbbra sem tudják biztosítani ezt a szerkezetet Amíg az unió nyugati felén még a köztereken is gyakoriak az újraélesztő készülékek, hazánkban a mentősöknek sincs elég. Egy ilyen műszer félmillió forintba kerül. Dreissiger Ágnes A hirtelen szívhalál ma az egyik vezető halálok Magyarországon, óránként nagyjából egy ember hal meg emiatt kórházon kívül. Kardiológusok szerint az esetek felében meg lehetne menteni a beteg életét, ha növelnék a nyilvános helyeken lévő, laikusok által is könnyen kezelhető félautomata defibrillátorok számát. A szakemberek szerint elsősorban bevásárlóközpontokba, sportlétesítményekbe és különböző hivatalokba lenne érdemes ilyen szerkezetet telepíteni. Amíg Magyarországon közterületen szinte sehol sem szereltek fel eddig ilyen műszereket, Franciaországban még a múzeumokban is vannak defibrillátorok. Az unió nyugati'felén természetes, hogy metróállomásokon, köztereken, sőt rendőrautókban is vannak újraélesztő berendezések, ám az is igaz, hogy ott először a mentőket szerelték fel ezekkel. Hazánkban kétféle mentőautót üzemeltetnek. Az összesen 150 darab rohamkocsiban, amelyben minden esetben ül egy orvos is, kivétel nélkül megtalálhatók az újraélesztéshez szükséges berendezések. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője lapunknak azt mondta, a probléma a többi kocsival van. Á nagyjából 650 „normál” esetre felszerelt autó közül összesen 150-ben van defibrillátor, holott Győrfi szerint ennél jóval többre lenne szükség. A két éve működő OMSZ Fejlesztő Program keretein belül már eddig került a mentőautók nagy részét lecserélni, és részben a mentőállomásokat is felújítani. A szóvivő szerint a program most lehetővé teszi, hogy további száz újraélesztő készüléket vásároljon a szolgálat. A szóvivő azt is elmondta: a már meglévő életmentő berendezések egy részét nem az OMSZ vette meg, arra ugyanis nem volt pénz: alapítványok, vállalatok adományozták a szolgálatnak. A szóban forgó műszerek darabja egyébként félmillió forintba kerül. A szóvivő szerint bár a mostani beruházással a mentőautók felszereltsége tovább javul, de még messze vannak az ideális állapottól. Korábban megjelentek olyan sajtóinformációk,- melyek szerint a*dQfib:» rilláiorók hiánya miaif egy.éví, „ ben nagyjából egy kisvárosnyi ember veszti életét. Győrfi Pál szerint ézt túlzás lenné Mi tahi"' ‘ Mint fogalmazott, a mentőorvos kezében más lehetőség is van az újraélesztésre, nem csak az áramütés. „Mellkasi nyomással és gyógyszerbeadással életben lehet tartani a beteget addig, míg meg nem érkezik a rohamkocsi. Ezenkívül számos esetben a szívhalál nem ritmuszavar miatt alakul ki, ezekben a helyzetekben egyáltalán nem alkalmazható az újraélesztő berendezés.” Győrfi Pál azonban kiemelte, hogy a statisztikák szerint szívleállás után minél később érkezik a segítség, annál kevesebb a beteg esélye: ötpercenként húsz százalékkal csökken az életben maradás valószínűsége. Lejárt a területi listaállítás határideje hétfő délután 4 órakor az áprilisi országgyűlési választásokra. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes honlapjának adatai szerint 118 területi listát állítottak a pártok. Területi listát az a párt vagy jelölőszervezet állíthatott, amelyik az adott megye, illetve Budapest egyéni választókerületeinek egynegyedében képes volt jelöltet állítani. Maximális mennyiségű, 20 területi listát az MSZP, a Fidesz-KDNP és az SZDSZ nyújtott be. Az MDF-nek eddig 13 megyében van listája, a Munkáspárt 10, a Kereszténydemok- ratapárt-Keresztényszociális Centrum Összefogás (KDP) 9, a MIÉP-Iobbik szintén 9 területi listát tudott eddig állítani. A megyei lista állítása az MCF Roma Összefogás Pártnak 6, a Centrumnak 5, a Magyar Vidék és Polgári Pártnak (MVPP) 4 esetben sikerült. Egy-egy területi listát tudott állítani a Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt (FKNP) és a Független Kisgazdapárt. Az országos listák bejelentésének határideje kedden délután jár le, egyelőre négy pártnak van ilyen listája. Tegnapig kellett megválasztaniuk az önkormányzatoknak a szavazatszámláló bizottságok tagjait. Ugyancsak hétfőtől kérhető a helyi választási iroda vezetőjétől a közszemlére kihelyezett névjegyzékek másolata. ■ É. S. Nagygyűlést hozavona a fővárosban A FIDESZ MEGTARTJA április 2-ai annak ellenére, hogy Híller István MSZP-elnök arra kérte az ellenzéket, hogy más időpontra szervezze rendezvényét. A szocialisták vezetője Orbán Viktornak írt levelében azzal indokolta felvetését, hogy ugyanaznap lesz az MSZP nagygyűlése is. Közben Kuncze Gábor SZDSZ-el- nök azt javasolta a két nagy pártnak, hogy együttesen halasszák el a nagygyűlést, mivel a választási kampány hiszte- rizálására alkalmasak. Ezzel együtt az MDF elnöke április 2- ára meghirdette a tisztelet napját. Dávid Ibolya azt mondta: szeretné, ha április 2-a a családról szóljon, és a napot mindenki családja körében töltse. Rendőrautókban „porosodó” készülékek a magyar nemzeti Szívalapítvány tavaly novemberben a Belügyminisztériumnak adományozott huszonöt, egyenként csaknem egymillió forintos deflbrillátort, amelyek egytől egyig járőrautókba kerültek. Tesztelésre a rendőrség április végéig kapta a műszereket. Ezeket egyébként eddig egyszer sem kellett használni. „Még nem volt olyan helyzet, mikor szükség lett volna rájuk” - mondta lapunknak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Egyiptomból élelmezik a gázaiakat tűzpárbaj Fatah-fegyveresek elfoglalták a legnagyobb villamos erőművet is Lukasenko újra elnök, az ellenzék tüntetni készül Többtucatnyi palesztin fegyveres megrohamozta hétfőn a kormány gázai épületegyüttesét, és ott tűzpárbajt vívott a rendőrséggel. Egy másik csoportjuk lezárt egy főutat az övezetben, más osztagok elfoglalták a gázai erőmű egy részét, illetve behatoltak egy katonai kórházba. E fegyveresek mind kötődnek a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz. Attól tartanak, hogy a Hamasz-kormány idején nem lesz munkájuk. Akiknek jelenleg van, azok sem kapják meg illetményüket az utóbbi időben. A kormányépületeket megtámadok először vaktában lövöldöztek, majd tűzharc alakult ki ők és palesztin rendőrök között. A közelharcban megsebesült két rendőr és két fegyveres. Ezt megelőzően fegyveresek egy 25 fős csoportja behatolt a gázai hőerőműbe, tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel, majd egy rövid időre elfoglalta az erőmű egy részét. Az erőmű szolgáltatja a Gázai övezet villamosáram- szükségletének nagy részét. Közben bizonyossá vált, hogy az új palesztin kormányt csakis a Hamasz politikusai és vele elkötelezett szakértők alkotják. Az utolsó pillanatban a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű párt is lemondta csatlakozását. A kormányban 24 miniszter lesz, 14 CiszjordáI Félnek, hogy nem lesz munkájuk niából és 10 Gázából. A Gázába vezető Karni-átkelő lezárása miatt már az alapvető élelmiszerek hiánya és kenyérellátási gondok fenyegetik a Gázai övezetet. Az átjárót több terrortámadás után biztonsági okokból zárta le Izrael. Amerikai és egyiptomi közvetítéssel sikerült megállapodni egy kompromisz- szumban, egy másik átjáró megnyitásában, így az alapvető élelmiszerek Egyiptomon keresztül eljuthatnak majd a palesztin lakossághoz. Az Európai Unió tegnap 78 millió dollár gyorssegélyt adott a gázai és a cisz- járdánai palesztinoknak, mert a Palesztin Hatóság az összeomlás határán áll. ■ E. Cs. Hiába tartja a Nyugat a fehérorosz elnököt Európa utolsó diktátorának, Belaruszban óriási többséggel, harmadik alkalommal is a jelenlegi elnököt, Alek- szandr Lukasenkót választották államfővé. A választások hivatalos végeredménye szerint a szavazók több mint 82 százaléka adta rá a voksát. Alekszandr Milinke- vicset, az egyesült demokratikus erők jelöltjét a választók 6 százaléka támogatta. Az ellenzék vezetői nem ismerik el az eredményt, és új választások kiírását követelik. Minszk főterén vasárnap több tízezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak az állítólagos választási csalások miatt. A tüntetés a késő éjszakai órákig tartott. Az ellenzék a demonstráció harciasabb formáját helyezte kilátásba. Politikai elemzők szerint várható volt a győzelem, mert a nyugdíjasok, a katonák, a parasztok és az állami alkalmazottak minden körülmények között Lukasenko pártjára állnak. Ellenfelét főleg csak a diákok és a kisvállalkozók támogatták. Az európai megfigyelőcsoport tegnap súlyos visz- szaélésekkel vádolta meg a fehérorosz vezetést, és büntetőszankciókat helyezett kilátásba. ■ Csák E. ■ Megszerezte a szavazatok 82 százalékát.