Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-21 / 67. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 21., KEDD 5 KAPOSVÁR Elméletben szereltek autót a diákok az AUTÓSZERELÉSBEN alkalmazott korszerű eljárásokat ismertették a közlekedési szakképzőiskolában megtartott szakmai napon. Az Autószerelők Országos Egyesülete szervezte a programot. Spindler Tibor elnök ismertette a független autójavítók helyzetét, s előadásában kitért a környezetvédelmi igazolólapokkal kapcsolatos szabályokra is. (hm) Anyagi támogatás a gyerekeknek 230 ezer forint bevétel gyűlt össze a Kaposvári Roxínház február 26-i jótékonysági előadásán. A csapat az összeget a Napsugár Gyógypedagógiai Központ Cseperedő Alapítványának ajánlotta fel. Ezenkívül az intézmény egymillió forintot kapott még a Szeretet és Gondoskodás Alapítványtól is. (sk) Aranyat ért a bartókos környezetvédők tudása ELSŐ HELYEZÉST ÉRT EL a Bartók iskola csapata a Curie Környezetvédelmi Verseny székesfehérvári területi fordulóján. A Horváth Réka, Dómján Diána és Hartmann Nikoletta alkotta csapat képviseli az intézményt a szolnoki országos döntőn. A tanulókat Dobrovodskyné Boszkovics Márta készítette fól. (mk) Bohócok és tájképek tárlata a plázában ALEXANDER KABANOV festőművész kiállítása nyílt meg a Kaposvár Plazában. A tárlaton harminc szürrealista alkotás látható, amelyek témája többnyire táj- és természeti kép. Kálmánná Straub Katalin igazgató elmondta: a bemutatón egy orosz elemekre épülő bohócsorozatot is láthatnak az érdeklődők. A kiállítást március 26-ig tekinthetik meg a művészetkedvelő látogatók. (mg) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK 406451: Én rokkantnyugdíjas vagyok, nekem meg kell venni a fát, a romák meg úgy lopják maguknak a tüzelőt A Lonka- hegyen a temetőben levő fákat kivágják, az erdőből hordják a tüzelőt Senki nem tesz semmit Kérem, hogy intézkedjen a polgármesteri hivatal! Németh István, a közterületfelügyelet vezetője: Tájékoztatom, hogy a közterület-felügyelők különböző időpontokban ellenőrizték a bejelentő által megjelölt terület és a Déli temető környezetét. Munkatársaim szabálysértést nem tapasztaltak. A megadott telefonszámon bővebb információt akartam kérni, de sajnos nem sikerült, mert ezen a számon előfizető nem szerepel. A Déli temetőben a közterület-felügyelet rendszeres ellenőrzést végez az ott lévő fák eltulajdonításának megelőzéséért. A vonatkozó jogszabályok alapján tájékoztatom, hogy a konkrét elkövetővel szemben szabálysértési eljárás akkor folytatható le, ha a temetőből eltulajdonított fa értéke a 10 ezer forintot nem haladja meg. Ennél magasabb értékű fa esetében büntetőeljárásra kerül sor. Az erdőből ellopott fa ügyében a szabálysértési eljárás lefolytatása is a bíróság hatáskörébe tartozik. Nem ÚSZták meg szárazon Vízi vetélkedőt szerveztek a Honvéd Utcai Általános Iskola felsős tanulóinak a gyakorló Iskola medencéjében. A víz világnapja alkalmából vizespóló-, váltóúszó- és víz alatti úszóversenyben mérték össze ügyességüket a diákok. A lányoknak még víz alatti klncskeresést Is szerveztek, a fiúk pedig vízilabdában Is bizonyíthatták erejüket. Az eseményen 64 tanuló vett részt, akik mindannyian kaptak ajándékot az ügyes szereplésért. fotú: kovács tibor Környezetvédelmi filmklubot akar a Zöldszem A sikeres környezeti nevelési fórum kapcsán a környezettudatos nevelés fejlesztésére hívták fel a figyelmet a Zöldszem Egyesület tagjai. Jelenleg a víz világnapja alkalmából rendezendő programok egyeztetése folyik. Mészáros Attila, a szervezet elnöke elmondta: a programot első alkalommal rendezik meg a Fő utcán, melyen az ívóvíz és az egészséges italok fogyasztására szeretnék felhívni a fiatalok és a lakosság figyelmét. A Kapós Folyó tisztítását is elvégezték a Bartók iskolásokkal közösen hétfőn. Emellett a szervezet további tervei között szerepel egy Környezetvédelmi- Művész Filmklub létrehozása a városban. ■ Gungel M. Hetedikesen is érettségizhetne Horváth Andrásnak, a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola tanulójának valószínűleg felvételiznie sem kell a gimnáziumba. Ezekben a hetekben az Országos Történelem Tantárgyi Versenyre készül, ugyanis a hetedik osztályos fiú nemcsak megnyerte a megyei fordulót, de az országos összesítésben is ő érte el a legmagasabb pontszámot. Horváth András szerényen csak annyit mondott: kiskorától fogva érdekli a történelem, kedvenc korszaka nincs, de az őskort nagyon nem szereti. Heizlerné Honfi Éva, a fiú felkészítő tanára azt mondja: a szombathelyi versenyt a Vas Megyei Pedagógiai Intézet hirdette meg és jóval nagyobb tudást várnak el, mint egy általános iskolásé. Horváth András versenyre készül- András így is hetedikesként győzött a 7-8. osztályosoknak kiírt megyei megmérettetésen - mondta. A tanárnő úgy gondolja: nagyon ritka az olyan diák, aki ennyi idősen már így átlátja a korszakokat, párhuzamokat. Szerinte történelemből és földrajzból már most is le tudna érettségizni András. A kodályos diák egyébként matekból és informatikából is kiemelkedően teljesít. Utóbbiról azt állítja: az egyik kedvenc hobbija, főleg a számítógépes játékokért rajong. Mint mondja: régebben focizott és atleti- zált is, de erre ma már nem jut ideje a könyvek mellett. Bár zenei tagozatos osztályba jár, nem szeret énekelni, viszont dobolni annál inkább: egy kamarazenekarban is játszik. Horváth András nagyon szerény, zárkózott fiú, tanárnője azt állítja: szóbeli feleletkor néha úgy kell kihúzni belőle a szavakat. ■ Meiszterics Eszter Megszűrik a vízfogyasztókat Hétezer fogyasztóhelyen rendel el vizsgálatot áprilistól a vízművek. Csaknem huszonnyolcmillió forint kintlévőségét kívánja gyors ütemben lefaragni a vállalat, s persze az engedély nélküli szennvízbekötéseket is megszüntetnék.- A jövő héten válik véglegessé a tavaszi ellenőrzési menetrend - értesült hétfőn lapunk. Annyi bizonyos, hogy nemcsak a belvárosban, hanem Toponáron, Töröcskén és Kaposfüreden is lefolytatják a vizsgálatot. Hajnal Tamás értékesítési vezető közölte: a munkát egy velük szerződésben lévő budapesti vállalkozásra bízták. - Értik a dolgukat, tavaly húsz illegális szennyvízbekötésre derítettek fényt és több mint kilencven szabálytalan vízfogyasztást találtak. ■ Harsányi Miklós ÚTON A Dózsa György utcában építkeznek, ezért lezárták a fél útpályát. Az érintett szakaszon jelenleg is 30 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. a Kossuth lajos és a Damjanich utca kereszteződésében is építkeznek, emiatt a gyalogosok az úttestre kényszerülnek. | HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! CSAJOZÓS FILM (12) (sz) 15.00, 17.00, 19.00, 21.00 PiROSSZka A JÓ, A ROSSZ, A FARKAS, MEGAnagyi (kn.) (sz) 16.00, 18.00 A BARLANG (16) (f) 20.00 UTCAI SZAMURÁJOK (12) (f) 19.45 SZŐKE KÓLA (12) (m) 18.30 BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET (12J (sz) 17.15 BAMBI 2-BAMBI ES AZ ERDŐ HERCEGE (kn.) (sz) 15.15 KÚTFEJEK (12) (m) 20.30 TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK (12) (m) 16.30 Ketten egy jegygyei! RAP, REVÜ, RÓMEÓ (16) (m) 13.15 *169054* KÉRDEZZEN: ^82/316-165 Karád Hatmilliáhétszázötvenezer forint elnyerésére nyújtott be pályázatot a megyei területfejlesztési tanács céde-keretére az iskolai konyha épületén a tetőszerkezet felújítására a karádi önkormányzat, tájékoztatott Kovács József jegyző. A rekonstrukció költsége 7,5 millió forint, a saját forrás pedig 750 ezer. A munkák végzésekor sor kerül 710 négyzetméter felületen a tetőcserép cseréjére, új tetőléceket raknak föl, valamint kicserélik a korhadt szarufákat is. (kj) Kereki Három közmunkás és egy állandó közalkalmazott takarítja az árkokat, szedi a szemetet ezekben a napokban a közterületeken bérelt gép segítségével. A közeljövőben saját gépet vásárol az önkormányzat, melyhez 500 ezer forint támogatást nyert, (kz) SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Kisasszond Legutóbbi képviselő- testületi ülésen elfogadták a település költségvetését. Nagy Józséf polgármester elmondta: az idei évben a működési költség mintegy harmincmillió forint, melyhez hat-millió forintos hitelt igényel az önkormányzat, így komolyabb fejlesztések nem lesznek a településen. (mg) Nagyberény A Kalocsai Rendőrkapitányság körözte eltűntként azt a tizenhat éves fiút, akit Nagybe- rényben igazoltatott a járőr. Miután ráismertek, előállították, (ca) Siófok A Balatoni Hajózási Rt. dolgozóinak szervezett véradást a vöröskereszt, melyen huszonnyolcán vettek részt. A donorok ezúttal mintegy tizenhárom liternyi vérhez segítették a siófoki kórház vérellátó állomását, (kz) Siófok A jog realitása című könyvét mutatta be Siófokon a helybéli Szmodis Jenő. Szerinte a római jog a szabályokra, előírásokra kínos gonddal ügyelő etruszk vallásossággal magyarázható. Szakemberek szerint a mű termékeny eszmecserét indít jogász körökben, (ca) Szántód A tavaszias időjárásnak köszönhetően egyre nagyobb forgalmat bonyolít a balatoni komp. Átlagban naponta százötven járművet és több mint háromszáz utast szállít a tó két partja, Szántód és Tihany közt. (kz) Tab A középiskolai háziverseny megnyerése után került a Kazinczy „Szép magyar beszéd” verseny megyei döntőjébe gimnáziumi kategóriában a tabi Rudnay középiskolából Gyimesi Péter 12/G osztályos tanuló. A kaposvári megmérettetésen húsz diák közül szerezte meg az első helyet, így iskoláját és a megyét is képviseli az április 21-22-23- án Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban rendezendő országos döntőben, mondta Nagy Károly, a középiskola igazgatója, (kj) Töröcske Minősítő borversenyt rendezett a helyi Nyugdíjas Egyesület a településrészen. Mikó István, a szervezet elnökhelyettese elmondta: a megmérettetésre 11 versenyző 22 borát hozta el. A zsűri 5 aranyérmet, 7 ezüstöt és 4 bronzot osztott ki, a többi résztvevő pedig emléklapot kapott, (mg) Toponár Miért szeretem a Desedát című rajzpályázat eredményhirdetése zajlott a toponári iskolában. Alsósoknál Kunvári Zsófia (Kinizsi), Morbert Roland (Toponári iskola), Zsohár Péter (Kinizsi) lett a sorrend. A felsősöknél Hegedűs Réka és Kovács Réka (Kinizsi) győzedelmeskedett Sípos Anett (Toponári) előtt. Különdíjat kapott Bánhalmi Beatrix (Lorántffy iskola), (mg)