Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-09 / 7. szám
XVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. ÁRA: 90 FT, ELŐFIZETVE: 65 FT KÖZÉLETI NAPILAP . SV/A» 2006. JANUÁR 9., HÉTFŐ Zúdul a tó vize a Sió-csatornába TÖBB VIZET ERESZTENEK LE hétfőtől a Sió-zsilipen a Balatonból, mint a korábbi napokban. Az tette ezt lehetővé, hogy a Kapóson levonult az árhullám. így a folyót nem duzzasztja visz- sza a csatornában lefolyó, nagyobb mennyiségű víz. Csonki Istvántól, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől tudjuk, hogy munkatársaik folyamatosan figyelemmel kísérik a Kapóson levonuló vizeket. A Sió-csatornánál Siójut és Siómaros térségében három szivattyúállást épített ki a belvizek elvezetésére. A Balaton vízállása vasárnap 113 centiméter volt. Önkormányzati voksot 2007-ben A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK Szik vétségé azt javasolja, hogy az önkormányzati választásokat egy évvel halassza el a parlament. Ne az ország- gyűlési választásokat követő őszön, hanem 2007-ben legyen a helyhatósági szavazás. Az elképzeléssel több szakember is egyetértett, így a szervezet hamarosan a parlamenti pártok elé terjeszti javaslatát. Ha a parlament ezzel egyetért, az Iharosban a hétvégén megválasztott helyi képviselők is több lehetőséget kapnának a közös munkára. ►4. oldal | MARCALI. KISTÉRSÉG .. .2 : MF.GYEI KÖRKÉP 34 fes"' A, J|Pk : KAPOSVÁR ________§ : HAZAI TŰKÖR______fi ; VILÁGTŰKÖR_______1 IDŐJÁRÁS : GAZDASÁGI TÜKÖR__8 Cs apadékmentes, : sportmagazin—au de hideg, ! kéiuLkO-i.---------13 ködös idő lesz : szolgáltatás-------13 16 . OLDAL ! “ÉS-----------^ I KRÓNIKA________tó VE GYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy a nagy karácsonyi költekezésnek általában januárban, februárban isszuk meg a levét. A kereskedők vasárnap a kaposvári vásárban is soha nem látott érdektelenségre panaszkodtak. Ilyenkor még a máskorzsúfolt bevásárlóközpontok is kihaltak. Az esztendő utolsó hónapja ugyanis annyira megterheli a pénztárcákat, hogy az emberek ilyenkor tényleg csak a legszükségesebbeket tudják megvásárolni. Ráadásul az új évben már el kell kezdeni törleszteni a karácsonykor nagy buzgalommal hitelre megvásárolt ajándékokat. Bár valójában még csak a farsang kezdetén járunk, sokak számára már megkezdődött a nagyböjt... VAS ANDRÁS Európai és hazai támogatások a régiós képzésnek Somogyi Hírlap-információ Meghirdették a TIPP-projekt első ingyenes képzési programjait. A közel másfél éven át tartó díjmentes hálózatépítő, partnerségfejlesztő, kommunikációs tréningek januárban indulnak és egészen 2007 áprilisáig tartanak. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. által koordinált Bázis, Hidak és Kaleidoszkóp elnevezésű képzési programok megvalósításának forrásait a ROP-pályá- zat keretében az Európai Unió, valamint a hazai költségvetés biztosítja, így a képzéseken való részvétel, a szállás, étkezés, tananyag, hallgatói kézikönyv finanszírozásával együtt ingyenes. Jelentősen nő az energianövények vetésterülete Harsányi Miklós Az Európai Unió a következő öt évben a mostani tízszeresére növelné az energianövények vetéstelületét, tudtuk meg a megyei földművelésügyi hivatalban. Somogyi agrárszakemberek kiszámolták: 2010-ben takarmánykukoricából csaknem 40 ezer, kalászos gabonából 15 ezer, repcéből 5-10 ezer hektár lenne az energianövények bázisa. Futhatnak a pénzük után a balatoni szobakiadók csökkenő turizmus Rémtörténetek, ügyeskedők, pénzzavar Csődbe mehet a cég a vendégek hiánya miatt. Nem váltam fantommá, fizetni akarok - állította Tasnádi Zsolt Zamárdiban fotó: gáti körnél Czene Attila Több száz észak-somogyi szobakiadónak tartozik tavalyról a BestWay nevű turisztikai cég, amely elérhetetlenné vált - panaszolták az érintettek. - A megadott mobiltelefont nem veszik föl, a budapesti irodacím egy postafiók, az internetes oldalukon pedig néhány mondatban azt közük, hogy a weblap éppen készül. A cég közben keresi már a szobakiadókat az idei szezonra; félő, hogy őket is átveri majd. A BestWay azt jelenti magyarul: legjobb út. Oknyomozásunkról hallva jelentkezett Tasnádi Zsolt ügyvezető. - Ahogy a férfiak agya a szőke nőkre, úgy a turistáké a végtelen kék tengerekre programozott - mondta. - Elképesztő mértékben csökkent Magyar- ország vonzereje és a balatoni szobakiadás életképessége. Egyszerűbb lett volna csődöt jelentenünk, ehelyett a partnereinktől maximum öt év fizetési haladékot kérve próbálunk talpra állni. ►A. OLDAL Felmérés készült a somogyi ipar teljesítményéről Harsányi M. Somogybán tavaly csökkent az ipari vállalkozások forgalma. A KSH - első háromnegyedéves adatai szerint - a négy dolgozónál több alkalmazottat foglalkoztató cégek termelési értéke összehasonlító áron 28 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A korábbi 345 milliárd forint helyett 228 milliárd forint jelent meg a kimutatásukban. Fekete-Páris Attila, a statisztikai hivatal elemző közgazdásza (képünkön) arról tájékoztatta a Somogyi Hírlapot: megyénk gazdaságáról készült összegzésük januárban jelenik meg. Nemcsak az ipar, a mezőgazdaság és az idegenforgalom eredményeit mutatja be a kiadvány, hanem az építőipar és a közlekedés területén végbement folyamatokat is. Tovább járhatnak a helyi buszok a barcsi utakon Nagy László Először gazdaságos a helyi buszjáratok fenntartása Barcson - erről tájékoztatták a Kapós Volán szakemberei a helyi képviselőket. Az 1997-ben indított hat járatpár ráfizetést termelt, minden évben jelentős összeggel kellett hozzájárulnia az önkormányzatnak a működtetésükhöz. Bár első perctől nyüván- való volt, hogy a kisvárosi tömegközlekedés nem az évszázad üzlete, nem akarták megfosztani a diákokat és időseket ettől a lehetőségtől. Az üzemeltető szerint várhatóan idén sem fizetnek rá a helyi buszjáratok fenntartására Barcson. A képviselő-testület a folytatásról döntött. Csak az iskolai szünetekben állnak le a buszok a kihasználatlanságuk miatt. A buszjegyek és bérletek árát átlagosan 5,6 százalékkal növelték. 2006-ra egy barcsi buszjegy 105-ről 110 forintra drágult, az egyvonalas bérlet ára pedig 1360 forintról 1450 forintra nőtt. Gyerekzsivaj a megyeházán vízkereszt Köszöntötték a megyenapon születetteket Gyerekek a címerteremben. Varga Eszternek (középen) Gyenesei Judit adta át az oklevelet fotó: gáti kornéi. Vas András Politikai csatározások helyett gőgicsélés, s bizony gyereksírás töltötte be szombaton a megyeháza címertermét: a tavalyi premier után másodszor látta vendégül a megyénap alkalmából az előző év vízkeresztkor született somogyi gyerekeket és szüleiket a megyei ön- kormányzat. Az ezen a napon született gyerekek köszöntésének ötlete Gyenesei Judittól származott: egy évvel ezelőtt két kislány és öt fiúcska részesült elsőként a megyei önkor-' mányzat ajándékában. Ezúttal hét család nyolc gyermeke kapott meghívást a megyeházára: a szülőket láthatóan jobban feszélyezte az ünnepi pillanat, mint egyesztendős és egynapos csemetéiket. ►a. oldal