Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
16 Mozaik, kaleidoszkóp 2006. január 8., vasárnap Magyar 007-es lány? Rómából Londonba költözött az exmodell Osvárt Andrea, aki Olaszországban színészmesterséget tanult. Szóba került mint a legújabb James Bond-film női főszereplője. A 26 éves Andrea közölte: ingyen is elvállalná a felkérést. A nemzetközi kiugrást a 007-es friss mozija jelenthetné számára. Angolul is jól beszél, színésznőként is megállta helyét, túljutott a római első válogatáson, és visszahívták a következő londoni casting- ra. Egyelőre újabb értesítést vár, bár ő magának nem ad esélyt. HAUMANN PÉTER családjában van minden bizonnyal a legtöbb színész Magyarországon: két gyermeke, Petra és Máté, veje, Király Attila, sőt apósa, Király Levente is színjátékos. re, teljes felépülését tavaszra időzíti, amikor elkezdi az idén harmincéves Piramis újraépítését. Együttesével ugyanis szeptemberi koncertet tervez a Puskás Ferenc Stadionban. BRÓDY JÁNOS és Demjén Ferenc ebben az évben lesz hatvanéves. Bródy már elkezdte az ünneplést első DVD-jével, Rózsi pedig gigakoncertet tart az esztendő végén. illényi katica hegedűmű- : vész február 3-án a Művészetek Palotájában koncertezik 28 tagú nagyzenekar és táncosok kíséretében. Szving, spirituálék, dallamos dzsessz, magyar örökzöldek mellett a Schindler listája is elhangzik majd. KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR, a Budapesti Operett Színház igazgatója nem szereti, ha színészei rögtönöznek a színpadon. Koltai Róberttel viszont közölte: ő az egyetlen, akinek ezt megengedi. SOMA, aki mostanában pszichológiavizsgáira készül, tavasszal közzéteszi az egyik női site fórumán megjelent válaszleveleit. Nyilván a Megasztár-döntő előttre időzítve, hiszen a zsűritagság hátszele segíti majd az eladást. UMA THURMAN hordja a világ egyik legdrágább óráját, amelyet 879 gyémánt díszít, és tavaly ez a svájci csoda (TAG Heuer) volt az év női karórája. Miután szakított magyar származású üzletember kedvesével, ezzel a 25 milliós időmérővel vigasztalódott. SOM LAJOSON a közelmúltban agyműtétet hajtottak végA T.A.T.U. is fellép a január 21-i Fonogram díjkiosztó ünnepségen. A leszbikusnak tartott orosz duó mellett ott lesz az iráni-svéd Arash is. A MAHASZ az elmúlt év legjobb könnyűzenei produkcióit díjazza a Budapest Kongresszusi Központban. A ZANZIBÁR együttes tegnap forgatta Új napra ébredsz című dalának klipjét az Újpesti Bőrgyárban. A klip az Underworld című thriller komor hangulati világát idézte. Sebaj, holnap is új napra ébredünk. A RAPÜLŐK titkos helyszínen felépítette azt a színpadvilágot, amelyben január végi buliját tartja, és az előadás minden pillanatát élesben gyakorolja. Rapülnek és kaszálnak: akkora az érdeklődés, hogy ráadáskoncertre is kell készülniük. DÉS LÁSZLÓ és a Balázs Elemér Quartett a Voces4 En- semble énekegyüttessel különleges lemezt készített, amelyen gregoriánénekek, reneszánsz motetták és a XXL század zenéi találkoznak. ZALATNAY SAROLTA karácsonyi szabadságán megkereste plasztikai sebészét is, mert újra kisebb és szexisebb melleket szeretne. Mintegy 1,5 millióért. Jó volt látni, hogy ez a legnagyobb gondja. Akiknek tízmilliókkal tartozik, azokról szó sem esett. Dr. Völgyesi a Másvilágról Új klipjük kedvéért megtanult popkendózni Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője, aki államvizsga előtt ízlelgeti a dr.-t is a neve előtt. A japán harcművészetre, a kendóra épülő koreográfiát igyekeztünk betanulni - mondja Völgyesi Gabi, a Unique együttes énekesnője. - Ezen a héten mutatjuk be új esztendőnk első klipjét, ebben a fekete és fehér ruhás énem küzd egymással. Márciusban jelenik meg ugyanis Másvilág című vadonatúj lemezünk, amelynek Én című dalát képesítettük meg kendós mozgásokkal, kendós jelmezekben. Mivel a történet helyszíne börtön, felépítettünk egy celladíszletet, nem véletlen, hogy ilyen nagy létszámú stáb még nem forgott Unique-klip körül, miként ennyit sem költöttünk még ebben a műfajban. Igaz, a váci fegyházban ugyanez a forgatás háromszor annyiba került volna. Mégis, ha arra gondolok, hogy a ruháinkat mennyiért Jogászként nagyobb gondja lesz majd az együttesével kötött szerződésekre varrták meg, máris feltámadnak bennem egy japán harcművész ösztönei... A dalban és a klipben is a nyugalmat keresem, ami - mint tudjuk - eléggé küzdelmes folyamat mindenki számára. Ez persze nem jelenti azt, hogy relaxációs lemezt készítettünk, hiszen kellően energikus dalok szerepelnek az albumon, az Én például annyira dinamikusra sikeredett, hogy a klipben székhez kötözve szétvertem egy tükröt, amelynek szilánkjai a homlokomon landoltak. Sebaj, kipihentem, akár a veszprémi szilveszteri bulinkat. Azt hiszem, nagyon is szükségem van a nyugalomra, hiszen vár még egy államvizsgám a jogi egyetemen, annyira elapróztam magam az elmúlt években a Unique miatt, hogy most jutottam el a tanulmányok utolsó fejezetéig. Az ilyenkor illő mértékben izgulok is, ám ha minden jól alakul, a Másvilág lemezborítóján már más nevem lesz: dr. Völgyesi Gabriella. Jogászként pedig ezúttal már több gondom lesz a szerződéseinkre, bár hiszem, hogy eddig sem lehetett bennünket átvágni... Cs. T. Settenkedő türelmes Bakács Tibor Settenkedő közös műsorötlettel rukkolt elő Csiszár Jenővel, aki egy balatoni rádiónál nyomja. Össze is hoztak egy pilotműsort, tesztelésre alkalmas változatot kulturális-szórakoztató programsorozatukból, és megkeresték vele a TV2-t. A csatorna megvárja a Megasztár végét és utána dönt. - Nem kell a TV2-nek - nyilatkozta Bakáts. - Egyébként sem szeretnék a TV2 saját halottja lenni. Mondja ezt a Megasztár-zsűri egyik megasztárja. Zséda aranyos év végéje Zsédenyi Adriennnek jól végződött az óév, hiszen Ünnep című albuma aranylemez lett, tízezret adtak el belőle a karácsonyi lemezpiacon. Az új esztendő sem indul számára rosszul, hiszen párjával hamarosan kéthetes külföldi nyaralásra indul. Az énekesnő - akit Koncz Zsuzsa az utódjának tart - ezúttal is remek évet zárt, sok díjat, elismerést zsebelhetett be, mi több, különleges ötlet is jelzi népszerűségét. Többen tervezik, hogy kislányukat Zsédának nevezik el. Ikon lett a Beatles Miki egér megelőzte Elvis Presleyt azon a listán, amelyet a Variety című amerikai magazin állított össze olvasói szavazatai alapján. A lap arra volt kíváncsi, kik voltak a huszadik század legjelentősebb szórakoztató ikonjai. A Beatles nyert, tetszett is Paulnak rendesen. A második Louis Amstrong, a harmadik Lucille Ball színésznő. A további sorrend Humphrey Bogart, Marion Brando, Charlie Chaplin, James Dean, Marilyn Monroe, Mickey Mouse, Elvis Presley. NévshowR: folyt. köv. „Műsorunkat az ATV csatornán folytatjuk január 29-én” - mondja Hajdú Péter, a NévshowR producere. Kéthetente vasárnaponként itt jelentkezik a produkció. Kérdés, hogy Dömsödi Gábor, eddigi nyilatkozatainak megfelelően, abbahagyja-e a műsorvezetést. „Szeretném rávenni, hogy együtt folytassuk” - jegyzi meg Hajdú. További polgármesteri ambíciói vannak, még nem döntötte el, ott lesz-e a műsorvezetői székben. Remélem, kitart a NévshowR mellett.