Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-19 / 271. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT 10 KÉK TÜKÖR Német-magyar rendőrcsere Budaörs Csak egy autós kérdezett rá, ki ez a fura egyenruhás lány Madeleine Gaschler (jobbra) pontosan tudta, hol kell keresni a forgalmi engedélyen az irat érvényességét HÍRSAV Sajtórendészeti vétség gyanúja kihallgatta a rendőrség Martonosi György fideszes országgyűlési képviselő két munkatársát, mert állítólag szórólapokat terjesztettek a makói polgármester vagyongyarapodásáról. Mégsem lesz gyorsított eljárás elengedte a rendőrség azt a tizenhárom férfit, akiket szerdán fogtak el egy budapesti kaszinónál. Az ügy bonyolultságával indokolták, hogy mégsem gyorsított eljárásban tárgyalják az ügyüket. Szülei kocsijával gázolt egy fiatal elgázolt két embert Miskolcon egy jogosítvány nélkül vezető tizenhat éves fiatal, majd továbbhajtott. Az egyik sértett súlyosan megsérült. Érték nélkül menekültek el megpróbáltak kirabolni egy nagykereskedést péntek hajnalban Budapesten. A két fegyveres közül az egyik összeverekedett a biztonsági őrrel. A tettesek zsákmány nélkül elmenekültek. @ további hírek: www.reogel.hu Két hétig nyolc német rendőrt delegált hazánkba a Nemzetközi Rendőr Szervezet, az IPA. Egyikőjüktől azt kértük, hasonlítsa össze a két rendőrség munkáját. • Nagy Eszter Dóra- A magyar rendőrség teljesen másképpen dolgozik, mint a német - mondta lapunknak Madeleine Gaschler, német rendőrhadnagy. A Hessen tartománybeli Mühlheimből Budaörsre érkező 25 éves rendőrlány kéthetes itt-tartózkodása alatt a budaörsi rendőrkapitányságon kapott helyet. A kék egyenruhások között egyedüliként zöld uniformisban forgolódó lányról meg se mondaná senki, hogy otthon a készenié- 1 ti rendőrség osztályvezetője. | Madeleine Gaschler öt éve I rendőr, s egy éve került magasabb beosztásba.- Más a két szervezet felépítése és az akták feldolgozása is. Itt jóval kevesebb a papírmunka, mint nálunk - mondta Madeleine. Hozzátette: ugyanakkor a magyar rendőrség jóval katonásabb szervezet, mint német társa. A magyar rendőröknek sokat kell egyeztetniük a főnökeikkel, míg nálunk jóval több felelősséget kell vállalnunk - tette hozzá. A rendőrlány éjszakai járőrözésre is vállalkozott, de közúti ellenőrzésen is részt vett. Meglepően pontosan tudta, hol keresse a forgalmi engedély vagy épp a zöld kártya érvényességét. A megállított autósok közül csak egy vezető kérdezett rá, ki is az a fiatal lány, akinek a ruhája más, mint a kollégáié.- A magyarok úgy vezetnek, hogy Németországban ezért megállítanák őket: Nem büntetnék meg a sofőrt, csak megkérdeznék tőle, miért így vezetett. Ez inkább csak stílusbeli különbség - fogalmazott Madeleine, aki hét társával együtt ma utazik haza Mühlheimbe. A Nemzetközi Rendőr Szervezet idén indított csereprogramjában júniusban már magyarok is voltak Hessen tartományban. Barátsággal szolgálni - szól a szervezet szlogenje. Nem véletlenül, Madeleine szerint Németországban még a gyerekek is messziről integetnek a kék lámpás autónak. Azért mi ennél jóval tartózkodóbbak vagyunk. Pofonokkal kényszerítette szexre áldozatát Nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a marcali bíróság egy szőkedencsi férfit, aki brutálisan bántalmazott és megpróbált megerőszakolni egy asz- szonyt. Jakab Edit Az ötvenöt éves Orsós István már nem először állt a bíróság előtt hasonló bűncselekmény miatt. Tavaly november 19-én délután bekopogtatott a férfi lakhelyéül szolgáló lakókocsiba egy nő, hogy egy hivatalos nyomtatványt kitöltessen a vádlottal. Orsós azonban nem engedte távozni, közösülésre akarta kényszeríteni. Amikor a nő nem engedett az erőszakos közeledésnek, durván bántalmazta, leteperte az ágyra. Fajtalankodni kezdett az asszonnyal, ám a sértett ellenállása miatt végül közösülni nem tudott vele. A nőt, aki számos zúzódást szenvedett, eltört az állkapcsa is, csak késő este engedte el. Orsós erőszakos közösülés kísérlete és súlyos testi sértés miatt állt a bíróság előtt. A Marcali Városi Bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt, nyolc év fegyházbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. NE VARJA MEG A KARÁCSONY ESTET! Egyéni igényei szerinti számítógépét rendelje meg most, és a számítógép mellé ingyenes helyszíni beüzemelést kap a SERVMEN Kft-től. l/ff 7400 Kaposvár, Buzsáki u. I.Tel: 82/526-654; 20/9642-577 DciVÍVlcíl í \ I l. E-mall: iitfo@sarvmen.hu Web: www.servraeii.hu Találja meg nálunk a PONT Önnek megfelelő hirdetési formát! Kaposváron a Kontrássy u. 2/a. sz. alatt és a Tesco Áruházban található Média Pont ban feladhatja hirdetését lapjainkba! líÜ* INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI FELHÍVÁS A MÁV ZRt. képviseletében eljáró Pécsi Területi Ingatlanhasznosítási Központ nyilvános licit eljárást hirdet meg az alábbi MÁV ZRt. tulajdonú ingatlanok értékesítésére- kitárt szám . . ajánlati ajánlati •* , , ,, , ... nettó Kikiáltási ,, , ,, m település Hm muv.ág terület m2 épület, ^ ^ In/iosiiek biztosíték terhek 5$ építmény nettó H bruttó Ft 0253177 Az ingatlan kíVműcsatlako/ásál .. , orvosi „ .• ...... városi hálózatról kell megoldani. 50 1. Barcs 480/16 guzd.up.ud 1000 , 50ÚÜ0Ü 50000 62 500 , . . . * • ..... rendelő m-es vasúti védőtávolságon betűi 0253179 WC lévő ingatlan. Az ingái la ni MÁV erőstinoutt kábel , . ..... ,, r,„ és térvilágítási hálózat érinti, a MÁV 2. Barcs 480/21 beépítetlen 3554 nincs 500 000 dOOOO 62 500 , , ................... ,iV ut szolgalmi jog illeti. 50 m-es vasúti védőtávolságon belül lévő ingatlan!-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------02>ó375íelv.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ép 0364113 csapadék 3. Komló 2453 4 C‘"!^ 1135 II000 000 1 100 00 1 375 000 Az ingatlant bérleti szerződés terheli. épület 0272456 az.vtz.vc/ 0271400 vfzvcz. __________________________________________________________________________0222227_________________________________________________________________________________________ Má za____________2308/4__________út__________1930__________nincs___________50 000_________5 OOP 6 250____________________________________________ Má za____________2luft, 5__________m__________385___________nmes___________15 000_________2 000 2 300____________________________________________ 6. M i*, 2308/6 beépítetlen 2971 250000 25 000 31250 A* ingtóanon kk®*, tulajdona ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________epulet all.______________ Az ingatlanon lévő 0277310 teiláriszámú lakódé nem kent! értékesítésre, az kincstári tulajdon, 02^0941 .... .... , . ... 7. Tamást 1382/14 rakodó 1784 raktár 120 .7 900 000 400 000 500 000 fc^ltsmiitltt )°& btjt*>acssci .Az ^ epuletre bérleti szerződés van. A bérlöt elővételi jog illeti meg. 50 öles vasúti védőtávolságon belüli _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________ingatlan!_______________ 0254997 földmérési jelek elhelyezéséi lakóépület biztosító jog. Az épület helyi ,, c épüld és 0256816 ,tAAAfl védettség alatt áil. 50 m-es vasúti udvar tüzelő taroló vedotavolsagon belüli ingatlan. 02771221 Rálálási háromszög biztostási vízvezeték kötelezettség terheli! A licit eljárással kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó tá jékoztató füzet 5 000.- Ft + ÁFA eíienértékben átvehető az eljárás helyszínén. MÁV ZRt. Pécsi Területi Ingatlanhasznosítási Központ 7623 Pécs, Szabadság út 39. sz. í. emelet 40-es számú irodában: 2005. november 28-tól munkanapokon, 9-14 óra között. A licit eljárás helye: MÁV ZRt. Pécsi Területi Központ 7623 Pécs, Szabadság út 39. sz. I. eni. tanácsterem A licit ideje: 2005 december 19. 10 óra A licit eljárással és az ingatlanokkal kapcsolatban tájékozódni a 72/215-611/1087 mellékű telefonon Bánki Erika előadónál lehet. A MÁV ZRt. fenntartja azt a jogot, hogy a licit eljárást külön indoklás nélkül eredménytelennek nyílvánítsa. INGYENES HIRDETÉS? APRÓ? KERETES? Somogyi .Hírlap Somogyi Hírlap jJJ BBCEEEBI Irodáinkban információt kaphat kiadványainkról, illetve előfizethet lapjainkra! Hirdetésfelvétel • Információ • Előfizetés Á fj | jt Éj gj ÉXjLJSk'jÉ VT™ ffi I I ji ljj Éj > í,%, . iH ||