Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK 10 KEK TŰKOR Idősekre rontottak rá a csuklyás tettesek kiraboltak egy idős házaspárt Folyás községben. A három csuklyás közül az egyik elemlámpával ütlegelte a feleséget, és öléssel fenyegette. A tettesek negyvenötezer forintot vittek el. (ned) Garázda csoport ellen indult eljárás MEGTÁMADTAK egy autóst Balassagyarmaton. A sofőrt egy férfi intette le, majd ráfeküdt a motorháztetőre, így akarta elérni, hogy elfuvarozza. A tettes letörte a kocsi ablaktörlőjét, majd a vezetőre egy 10-15 fős csoport rontott rá. (ned) Tetten érték a táskatolvajt elfogták, azt a férfit, aki ellopott egy női táskát egy, a Kőbánya-Kispest vasútállomáson álló vonatról. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat vonatkísérő járőre érte tetten T. Sándort, aki épp leugrott zsákmányával a szerelvényről, (ned) Vagonok alváza égett fékhiba miatt kigyulladt az AVALA nemzetközi gyorsvonat Öttevény- nél. Két vagon alváza égett, feltehetően a fékberendezés meghibásodása miatt. Senki nem sérült meg, a tüzet rövid idő alatt megfékezték, (ned) Kokainfutárok beszervezőie elfogás Van olyan balek, akivel „csaliból” csempésztetnek drogot Miskolcon fogták el a kokaincsempészet szervezésével is gyanúsított magyar fiatalembert. Éppen külföldről tért haza. Szemán László A hétfőn este Miskolcon elfogott fiatalember a nyolcadik magyar volt, akit - egy azonos csempészbandához tartozva Dél-Ameriká- ból Európába szállította a kokaint - elfogtak. Az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószerbűnözés elleni nyomozói az NNI Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei területi irodájának nyomozóival közösen vették körbe a Svédországból éppen hazatért fiatalember lakását. Mint azt megtudtuk, nem volt szükség kommandós rohamra. Egyszerűen csak becsöngettek a férfi lakásának ajtaján, majd felszólították arra, hogy felemelt kézzel jöjjön ki. A férfi pedig kijött és megadta magát. A lakásban nem találtak kábítószert. Az elfogott 30 év körüli férfi az alapos gyanú szerint a futárok egyik szervezője volt abban a nemzetközi csempészbandában, amelynek tagja volt többek között az a két, szintén miskolci fiú, akik equadori börtönben ülnek éppen. Mint arról a magyar sajtó már többször beszámolt, Dél- Amerikában legalább tíz magyar ül drogcsempészet miatt embertelen, sőt életveszélyes körülméIdén márciusban a zsarupalota közelében fogták el a nemzetközi kábítószercsempész-banda első két magyar tagját a kommandósok nyék között. Öten Equadorban és Venezuelában buktak le. Közülük ketten miskolciak. Egy-más- fél millió forintot ígértek nekik, ha sikeresen áthozzák Európába a kokaint, ám van köztük olyan is, aki azt állítja: nem is tudta, mit tartalmaz a rábízott csomag. Ki akarják fizetni a dél-amerikai smasszereket A tegnap Equadorba induló kétségbeesett miskolci anyát nemcsak a baptista szeretetszolgálat munkatársa kísérte el, hanem a Kék fény stábja is. Hévízi Zsuzsanna szerkesztő az egyik borsodi internetes lapnak elmondta: a szeretetszolgálattól kapott pénzzen megpróbálják elintézni, hogy a magyar fiúkat egy másik, jobb börtönbe helyezzék át. A futárokat egyébként ők is bűnösnek tartják, de segítenek, hogy az ő sorsuk bemutatása elrettentse az esetleges követőiket. Mind az ötük esetében felmerült, hogy szándékosan buktatták le őket fél-egy kilogrammnyi kokainnal, hogy amíg a rendőrök velük foglalkoznak, addig társaik nagyobb mennyiséggel könnyedén elindulhassanak Európába. A Dél-Amerikában életveszélyben lévő magyar drogcsempészekre a sajtóhoz forduló szülők hívták fel a figyelmet. Az egyik, 20 éves miskolci futár édesanyja tegnap indulj el Equadorba a baptista szeretetszolgálat segítségével. A baptisták félmillió forintot adtak az útra és még százezret, hogy az asz-1 szony meg tudja venni fiának a legfontosabbakat. Csak érdekesség, hogy az egyik Dél-Amerikában drogcsmepészetért ülő fiú zempléni nagyanyja ellen szintén nyomozás indult. A magyar rendőrök olyan bizonyítékokat kaptak külföldről, hogy a hetven éven felüli néni még 2001- ben kokaint csempészett be Magyarországra. Még idén év elején a Nemzeti Nyomozó Iroda szaknyomozói brit, német, skandináv és spanyol rendőrökkel közösen kezdtek nyomozni egy adott nemzetközi bűnbanda után. Kiderült, a futárok egy része magyar, és egyesek le is buktak Equadorban, illetve Venezuelában. Arról is értesültek a magyar nyomozók, hogy egy miskolci fiatalember, aki maga is futárkodik 1 időnként, futárokat is beszervez' hirdetések útján a bandába. Az eddigi adatok szerint az Equadorban raboskodó két miskolci fiút is ő szervezte be. A szervező-futár azonban eltűnt Magyarországról. Információnk szerint idén március 18-án Budapesten, a Teve utcában, a zsarupalota közelében volt az első lebukás. Ekkor az ORFK kommandósai fogták el a banda első két magyar tagját. Az időközben Svédországból hazatérő miskolci férfi személyében pedig a nyolcadik magyart is elfogták a rendőrök. ntwYA ■ • TONDACH '// Cserépvásár csak Balatonfüreden augusztus 31 -ig Tatai, hornyolt, körszeletvágású, natúr Reklámáron 75 Ft/db ...ÉS MINDEN, AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! flÉmEtfr 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. j építöanyagI TeL/fax: 87/341-349; 87/341-459 YAMAHA K*t**«X* YBR-125 Egy új típus, hihetetlen jó áion! Akár 0% indulóval is. 537 500 Ft "regisztrációs adóval együtt pl.: 20% Induló-107.500 Ft. Havi: 8721 Ft/60hó Kaposvár. Füredi u. 153. Tel.: 82/512-586 Baiatonboglár, Dózsa Gy. u. 38. 85-550-144 A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola (Kaposvár, Szent Imre u. 2.) felvételt hirdet a Budapesti Gazdasági Főiskolával akkreditált számviteli szakügyintéző felsőfokú képzésre. A képzés 2 éves nappali rendszerű, tanulói jogviszonnyal jár és államilag finanszírozott. Oktatási támogatás igénybe vehető. A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány. Regisztrációs dij 5000 Ft. Jelentkezési lap az iskola portáján kérhető. Beiratkozás 2005. szeptember 5-én 14.00 órakor lesz. Egyéb információ az iskola titkárságán kérhető a 82/415-233-as számon. Iűnuljon állami finanszírozással! Az Ybl Miklós pénzügyi és Számviteli Szakközé piskóta a BGF pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karával (Budapest) a következő iskolarendszerű akkreditált felsőfokú képzéseket indítja érettségizetteknek Siófokon: * franki szakügyintéző • számviteli szakügyintéző * projekt menedzser-asszisztens esti és levelező" tagozaton. Az eredményesen végzők felvéteti nélkül folytathatják tanulmányaikat a főiskolán! A képzés helyszíne: Pcrezei Mór CSimnázium és Informatikai Szakközépiskola <8600 Siófok. Március 15. park 1.) Tájékoztatás, Jelentkezési lap: • Vbl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Székesfehérvár,.111. Béla király tér I. Tel.: OÖ/22-314-653 ♦ 1 •erezel Mór Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola HfiOO Siófok. Március 15. park l. Tél.: 06/84-31 i -3Ó8/l<m-as mellék. Mobil: 00/30-235-2082 i www.y8zi.hu j Magyarország egyik vezető ásványvíz termelő és forgalmazó cége Területi képviselő munkatársakat keres . SS' J,. Feladatok: - meglévő partnerek látogatása,- új partnerek felkutatása,- megrendelések felvétele, akciók szervezése. Elvárások: - középfokú végzettség,- min. 3 éves szakmai gyakorlat. Kérjük fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát: Szentkirályi Ásványvíz Kft.6031 Szentkirály, lakiteleki úi címre megküldeni. NYÍLT LEVÉL a szólásszabadságért Tisztelt Friderikusz Sándor Úri Tiltakozásomat fejezem ki a magam és a MÁV Rt. nevében, hogy az adófizetők pénzéből működtetett közszolgálati televízió „Szólás szabadsága" cfmű augusztus 7-i és 14-i, a motorvonat tenderről szóló műsoraiban, ön teljes mértékben nélkülözte a Médiatörvényben megfogalmazott és a köz- szolgálati televíziótól más esetekben megszokott és joggal elvárható objektív tájékoztatást és elfogulatlan tényfeltárást. Az ön augusztus 7-i műsorának beharangozója, felkonferálása és témavezetése prekoncepcióra épült, a valós tények kifejtésére nem biztosított megfelelő lehetőséget, feltűnően egyoldalúan a versenyben vesztes fél érvrendszerének megfelelően támadta a MÁV Rt. véleményem szerint megalapozott döntését, mely így alkalmassá válhatott a nézők megtévesztésére, illetve hamis következtetések levonására. Egy közszolgálati televízió műsorvezetője a lakosság széles körét foglalkoztató társadalmi kérdésben egyoldalúan nem foglalhat állást, így álláspontom szerint a motorvonat tender előzményeit, az eljárást és a döntést sem mutathatja be egy nézőpontból, kizárólag a vesztes szempontjait előtérbe helyezve. Ön nem teremtett lehetőséget annak a tender eredményességét bizonyító tényállításnak a részletes kifejtésére sem, miszerint a MÁV Rt. az ártárgyalások lefolytatása során az állam, ezáltal az adófizetők 40 milliárd forintos megtakarítással juthatnak korszerű villamos motorvonatokhoz. Ugyanakkor az sem hangozhatott el, hogy a MÁV Rt, a lefolytatott ártárgyalásokat követően az összességében 13 milliárd forinttal olcsóbb ajánlatot benyújtó pályázó mellett döntött. Az augusztus 14-i adásban a megszokott műsorvezetői szerepkörtől eltérően ön a meghívott riportalany helyett vont le, előítéletektől sem mentes konklúziót. Ön tendenciózusan törekedett arra, hogy a tender eljárásához egyáltalán nem kapcsolódó kérdésekben a MÁV Rt. hírnevét aláássa, valamint személyem lejáratásán keresztül a társaság döntésének helyességét megkérdőjelezze. Ön meg sem kísérelte, hogy a korábbi pénzügyi vezérigazgató-helyettes állításaira közvetlen reagálási lehetőséget biztosítson. Mindezt a MÁV Rt. elnök-vezérigazgatójaként a vasúttársaság nevében visz- szautasítom. Gaál Gyula elnök-vezérigazgató, MÁV Rt. « 4 CipŐbOlt ELKÖLTÖZÜNK! Kiárusítás! 30.50%engedm6nn^l! Kaposvár, Fő u. 25. Tel.: 82/313-813 llftlfflfeftlIilllilW APASÁGI anonim DNS teszt 10 munkanap alatt Tel-30/54 84 294 l I ^ I www.vitaproject.net V VM AZ ELSŐ MAGYAR GENETIKAI SZOLGÁLTATÁS Építési homok 2000 Ft+áfa/m3 4 mm virágföld, agyag, a kaposmérői homokbányától, nagy választékban Nagy tételben kedvezmény! házigszallítással isi Telefon: 82/713-138 SZŐNYEGKIÁRUSiTÁS ÉS AKCIÓK! Eljött a választás ideje! Betéttel vagy anélkül élni? Vizelettartási zavarok kivizsgálása és kezelése. Szülés utáni kismedencei izomzat helyreállítása, otthoni kezelése: 06-30/4551*695; 06-30/9017-783 A legújabb napszemüvegek, ingyenes szemvizsgálat, kontaktlencsék és ápolószerek, világszínvonalú lencsékkel készülő szemüvegek, kedvező árak várják Önt üzletünkben.