Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-18 / 193. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 18.. CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Janika a második duplázó rali országos bajnokság Ifjabb Tóth nyílttá tette a folytatást Az ifjabb Tóth János, Bahor Bea, Peugeot 206 WRC trió a második az idén, amely­nek sikerült két futamgyő­zelmet aratnia. A hatszoros abszolút bajnok ezzel az eredményével az összetett­ben is felzárkózott a harma­dik pozícióba, és újra meg­csillantotta az esélyét an­nak, hogy visszahódítsa a bajnoki trófeát. Mint arról már lapunkban ko­rábban beszámoltunk, az ifjabb Tóth János, Bahor Bea kettős nyerte a Budapest-ralit A za- márdi pilóta a második, akinek sikerült a duplázás. A kiegyen­súlyozott küzdelemben ez eddig rajta kívül csak Spitzmüller Csa­bának sikerült mindez. Ifjabb Tóth az első napon negyven másodperces előnyt gyűjtött riválisaival szemben, en­nek megfelelően másnap nem is sietett nagyon. Szokásától eltérő­en nem tört a részsikerekre, első­sorban a húsz pont megszerzését tartotta szem előtt. A hun- garoringi szakaszokról szólva el­mondta: ezek nem kifejezetten ralipályák, de napi kétszer elvi- selhetőek, főleg úgy, hogy a páro­sok tudják, a nézőknek különle­ges élményt jelent, hogy szinte Bravúros versenyzéssel csökkentette bajnoki hátrányát az összetettben az újabb futamot nyerő ifjabb Tóth Az abszolút sorrend Az ob állása 6 futam után. Abszolút sorrend: 1. Bénik Balázs, Varga István 70 pont, 2. Spitzmüller, Kazár 61 p., 3. ifj. Tóth, Bahor 55 p. az egész pályát belátják. Arról nem beszélve, hogy a szerviz­parknak rendkívül jó helyszíné­ül szolgált a mogyoródi Formula- 1-es versenypálya boxutcája.- A verseny előtt az volt a terv, hogy végigmegyünk és megpró­báljuk kihozni az autóból a ma­ximumot - mondta ifjabb Tóth János, a Peugeot-csapat pilótája. - Néhány gyorsasági szakaszon nem éreztem túl jónak magam, de az autó szerencsére mindvé­gig tökéletes volt és a Pirelli- gurmk is remekül funkcionál­tak. Örülök, hogy sikerült újra versenyt nyernünk, jó érzés volt a dobogóra állni. Az A/8-ban induló Hideg Krisztián, Tajnafői Péter (Mitsu­bishi Lancer) az első 4 gyorsig két defektjük is volt, mégis ve­zették kategóriájukat a későbbi győztes Túrán előtt Az 5. szaka­szon már három defektes kerék­kel teljesítették a szakaszt és nem volt értelme a folytatásnak. Ezzel együtt még pontegyenlő­séggel vezetik a bajnokságot az A/8-ban. Rövid volt az Elek István, Bu­dai Annamária (N/4, Mitsubishi Lancer) duó versenye. Már az el­ső gyors 4. kanyarjában meg kel­lett állniuk műszaki probléma miatt A folytatásban gyorsan ér­keztek az egyik kanyarba, s a partoldalban landoló autó is ösz- szetört. Szerencsére a bent ülők- nak nem esett baja. Az N/4-ben kalandos verse­nye volt a Hodula Mihály, Szabó Krisztián (Mitsubishi Lancer) párosnak is. Előbb elveszítették autójuk ajtaját, majd az ablakuk törött be. Az „esésnél” többször átfordultak, az árkot is megjár­ták - ráadásul a versenybenzin hiánya miatt utcai üzemanyag­gal mentek - mégis a kategória 3. helyre értek be a „ronccsal”. Az A/6-ban rajtoló Grudzinski Zsolt, Istovics Gergő (Lada 21074) kettős már az 1. szaka­szon feladta a küzdelmet műsza­ki hiba miatt. Következik 38. Allianz Hungá- ria-rali, az országos bajnokság 7. futama, melyet Pécsen ren­deznek szeptember 16-18-án. Göteborgból Fonyódligetre kézilabda Négy nap, 28 csapat, 87 meccs Fenyő G. Pénteken kezdődik, s hétfőn este zárul Fonyódligeten a megyei gyermektáborban a IV. Balaton Kupa nemzetközi serdülő (leány és fiú) kézilabdatorna. A marato­ni mérkőzés-sorozaton a 28 csa­pat 87 találkozót vált majd egy­mással. A somogyi színek képvi­seletében 12 együttes (három marcali, két nagyatádi és bala- tonszárszói, valamint egy-egy somogyvári, osztopáni, mernyei, balatonszárszói és balatonszent­györgyi gárda) próbál szeren­csét Külföldről három bosnyák - két katarinai és egy mosztari - társulat érkezik, s a távoli Svéd­országból, Göteborgból is vár­nak két csapatot. A fonyódligeti mérkőzésdömping (egyszerre két pályán) pénteken 15 órakor kezdődik; szombaton, vasárnap és hétfőn reggel 8-kor játsszák az első találkozókat, majd némi pihenő után 15 órától folytatód­nak a csatározások. Vereség az argentinoktól labdarúgás Két percet játszhatott Messi Barátságos mérkőzésen: Magyarország- Argentína 1-2 (1-1) Budapest, Puskás Ferenc Stadi­on, 20 ezer néző. V.: Merk (Schaep, Salver) - németek. Magyarország: Király - Ju­hász R., Éger, Vanczák (Tóth N. a 87. percben), Huszti - Bodnár L., Takács Á, Böőr (Kenesei a 69. percben), Halmosi (Priskin a 69. percben) - Gera, Torghelle (Kere­kes a 69. percben). Szövetségi kapitány: Lothar Matthaus. Argentína: Franco - Bemardi, Ayala, Heinze - Scaloni, Rod- riguez, Sorín, D'Alessandro (Santana a 89. percben), Gon- zalez (Zabaleta a 82. percben) - Crespo, Lopez (Messi a 64. perc­ben). Szövetségi kapitány: Jósé Pekerman. Gólszerzők: Torghelle (a 29. percben), illetve Rodriguez (a 19. percben), Heinze (a 62. perc­ben). Kiállítva: Messi (a 66. percben - Vanczákkal kakasko­dott, majd megütötte ellenfelét). Edzésben a Siókosár kosárlabda Új fiúk a Balaton-parfiáknál Megkezdték a felkészülést a siófoki Siókosár UK NB 1/B-s kosárlabdázói az előt­tük álló szezonra. A keret­ben több újonnan érkező já­tékos is található. Keszthelyi Zoltán A somogyi csapathoz új fiúk is csatlakoztak, mint például a Gödről érkezett Gulyás Ferenc és a veszprémi Kiss Viktor, illetve az egykori siófoki Csala Márton is. Kertész edző szerint viszont a legnagyobb erősítés az lenne, ha az elmúlt idényben szerepelt tár­saságot együtt tudnák tartani. Ez viszont már biztosan nem sike­rül, hisz Kovacsics Máté nem sze­repel többet a csapatban. A fiatal, tehetséges, már a válogatottban is szerepelt játékos ugyanis úgy döntött abbahagyja a kosárlabdá­zást Beck Attila maradása sem biztos, több klub is hívja, vele egyelőre még nem jutottak egyezségre. Rajtuk kívül a két húzóember Hendlein Roland és Tömösváry Máté sorsa is bizony­talan. Kertész Tamás edző mind­kettőjüket visszavárja, ági kér­dés, mit szólnak ehhez egyesüle­tüknél, a kaposvári klubnál. A meghatározó játékosok közül Bausz, Szabó, Magyar Zoltán, Kepli és Kovács is maradnak a klubnál, a két fiatallal Kumlival és Nemessel egyetemben. - Az anyagi lehetőségeink behatárol­tak, az önkormányzati támogatá­sunk például az utóbbi két évben többszázezer forinttal csökkent - mondta Kertész Tamás. - Ennek .Terepfutással hangolnak a kosárszezonra a siófokiak FOTÓ: GÁTI KORNÉL ellenére megpróbálunk „ütőké­pes” gárdát kialakítani. Ami a pénzt illeti való igaz nem tudunk más egyesületekkel versenyre kelni, ám amit ígérünk a játéko­soknak, azt be is tartjuk. A siófoki kosarasok várhatóan a szeptemberi Hajdú Balázs em­léktornán mutatkoznak be a nagyközönség előtt. Az idén két napos lesz a viadal, melyre egy NB I/B-s gárda mellett két első osztályú csapat - a kaposvári és a pécsi - meghívását is tervezik. Ez jó erőfelmérő lenne a Sióko­sár és az első osztályú csapatok számára a szeptember végi baj­noki rajt előtt. Már Torinóról álmodik sífutás Gyenesei megkezdte a felkészülést Sorozatos edzőtáborokkal készül az október 22-i sífu­tó-szezon kezdetére Gyenesei Leila, az Építők AC Kaposvár sportolója. A válogatott versenyző leg­főbb riválisával, Zámbó Viktóriával küzd majd a té­li olimpiás utazó helyért. Kun Zoltán Jövő februárban az olaszországi Torinóban rendezik a Téli Olim­piai Játékokat. Somogy megyét első sportolóként a kaposvári Gyenesei Leila (képünkön) kép­viselheti, aki újabb világranglis­ta-pontokkal biztosíthatja be utazását. Bizakodásra adhat okot, hogy a legfőbb riválisának számító Zámbó Viktória a pár­harc elején 60 ponttal előzte meg az Építők sífutóját, a kiváló tavaszi menetelés után azonban már 17 ponttal Gyenesei veze­tett. Innen folytatódik a csata, amely egészen 2006. január 15- ig tart. Aki akkor előkelőbb pozí­cióban lesz, az utazhat a február 9-én kezdődő játékokra.- Mikor kezdődött a felkészülés?- Három héttel ezelőtt utaz­tam el az észtországi Otepaa-ba - mondta lapunk kérdésére a hét elején hazaérkező Gyenesei Leila. - Az északi országban igen komoly kultúrája van a sí­futásnak. Az egész edzőközpont erre a sportágra épül. A nyári, hómentes időszakban természe­tesen a síroller űzhető. Az aszfal­tos pályák külön erre a célra ké­szültek, valami­vel szélesebbek, mint a hagyo­mányos kerék­párutak. Érde­kesség, hogy a kanyarok is döntöttek, mint az autós versenypályákon.- Kikkel edzett együtt?- Az észt korosztályos váloga­tottal, egy 10-12 főből álló cso­porttal kezdtem a felkészülést. Igazán kiemelkedő a szakmai munka, ezt a nemzetközi ered­ményeik is igazolják. Velem egyénileg Karmer Tramm edző foglalkozott.- Úgy tudom nem sokat lesz Itthon, sportnyelven szólva csak falat érint és már utazik is.- Csak három napot vagyok Kaposváron és indulok a bulgári­ai Belmaekenbe, ahol további két hetet töltök síroller edzésekkel. Ezt szeptemberben egy kétszer 10 napos havas edzőtábor követi Ramsauban, ahol gleccseren folytatódik a felkészülés.- Mikor áü rajthoz az első őszi verse­nyen?- Október 22-én Düsseldorf­ban rendezik az első sprint vüág- kupa-futamot, ahol már az újabb kvalifikációs FIS-pontokért har­colunk. Szerencsére eddig elke­rültek a sérülések és a betegsé­gek, bízom abban, hogy tudásom legjavát nyújtva kivívhatom a to­rinói olimpiai részvétel jogát. Bogiári öregfiúk az újságíró-válogatott ellen labdarúgás Ma délután újabb mérkőzést játszanak Balatonbogláron, ezúttal azonban az öregfiúk lesznek a főszereplők. A házigazda BBSC ellenfele a magyar újságíró-válogatott lesz; a Balaton-parti derbi 17 órakor kezdődik, (fg) Repülő hollandisok váltják Földváron a 49-eseket vitorlázás A hét végén zárul Balatonfóldváron a 49-es hajóosztály országos bajnok­sága. Szeptember első heté­ben rendezik a repülő hollan­di ob-t, amelyet aztán pár nappal később - szintén Ba- latonföldváron - a világbaj­nokság követ, (fg) Nagyberkiben cél a biztos bentmaradás teke Idősebb Horváth Nagyberkiben Molnár Gábor A Nagyberki-Attala Tengeri­szem SE csapata a következő idénytől a férfi teke Szuperligá­ban szerepel. - Július elején heti három edzéssel kezdtük el a fel­készülést - felelte lapunk kérdé­sére Herr Ferenc (képünkön), a Nagyberki-Attala Tengeriszem SE elnöke. - Eddig három - ha­zai pályán lejátszott - előkészü­leti mérkőzésen vagyunk túl, s mind a hármat megnyertük. A hét végén rendezzük a Tengeri- szem-kupát, majd a Székelyi Já­nos emlékverseny következik és a Savira-kupán is részt veszünk. Az együttesünkből két tekéző tá­A játékoskeret Idősebb Horváth László, Né­meth Tibor, Páll Andor, Gá­bor Levente, Oláh Krisztián, Péter Zoltán, Lelovics Zol­tán, Kisházy Norbert, Herr Ferenc, Péterfai Gábor, Hor­váth Gábor, Kacsándi Elek. Edző: Lukács Pál. vozott. Sághy Tamás a Közutasok Kaposvári TK együtteséhez távo­zott, Tóth Balázs­ról pedig több mint egy fél éve semmit sem tu­dunk. Eddig két sportolóval erő­sítettünk: id& sebb Horváth László a Közútból érkezett hoz­zánk, és a Csíkszeredái Gábor Le­vente is minket választott. A ro­mán sportoló a múlt héten csat­lakozott hozzánk, így neki van mit behoznia. A pályánk szeren­csére alkalmas szuperligás mér­kőzések rendezésére, ennek el­lenére azonban kisebb felújítá­sokat végeztünk a küzdőtéren. A pontvadászat szeptember har- madikán kezdődik, és őszintén szólva nem a legszerencsésebb a sorsolásunk. A nyitányon a BKV Előrével csapunk össze, a máso­dik fordulóban a Ferencváros következik, utána pedig a Bél­apátfalva lesz az ellenfelünk. Az együttesünk célja a legfelsőbb osztályban a biztos bentma­radás kiharcolása. L j\

Next

/
Oldalképek
Tartalom