Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 4., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP A többség bejuttatná a kisebb pártokat is a parlamentbe felmérés A biztos támogatók táborában tovább nőtt a Fidesz előnye Fidesz Nem változtak jelentősen a politikai erő­viszonyok júniusban. A Fidesz megtar­totta a valamivel 30% feletti támoga­tottságát, az MSZP azonban 2 százalék- pontot vesztett népszerűségéből. Az SZDSZ 4,6, az MDF pedig 3,7%-os tá­mogatottságot mondhat a magáénak, ami gyakorlatilag megegyezik az egy hónapja mért értékekkel. Nem változott azok aránya sem, akik még nem döntöt­ték el, melyik pártot választanák egy most vasárnapi választáson, viszont a szavazőkedv csökkent. Júniusban 3 szá­zalékponttal többen mondták, hogy nem mennének el szavazni, mint májusban. Júniusban tovább nőtt a Fidesz előnye Összehasonlítva az adatokat a májusi eredményekkel, megállapítható, hogy a Fideszt biztosan támogatók tábora több mint 2 százalékponttal nőtt, míg az MSZP bázisa ugyanennyivel csökkent. A biztos pártválasztók körében júniusban az MDF népszerűsége nem változott. Az SZDSZ 6,9%-os támogatottságot ért el, ami másfél százalékponttal alacso­nyabb az előző havi értéknél. A két kisebb parlamenti párt népszerűsége azonban továbbra is az 5%-os parla­menti küszöb felett van. A parlamenten kívüli pártok támogatottsága összessé­gében továbbra is a biztos választók kö­rülbelül 7%-át teszi ki. Gyarcsány Ferenc Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? Júniusban a szavazatok 23%-át Gyurcsány Ferenc, 29,2%- át Orbán Viktor szerezte volna meg. Orbán így 6,2 százalék- ponttal nagyobb népszerűségnek örvend. Májusban Gyurcsányra a napilapvásárlók 25,1%-a, Orbánra 28,6%- a szavazott volna. Nem, szerintem jó a mostani rendszer , A napilapvásárlók 41%-a szerint csak sürgősségi ellátás il­lesse meg azt, aki nem fizet járulékot. 33%-uk azonban - főleg az alapfokú végzettséggel rendelkezők - viszont inkább a jelenlegi rendszernél maradnának. Minden negye­dikválaszadó bizonytalan a kérdésben. A KUTATÁS VEZETŐI: DR SIMON JUDIT ÉS DR HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA Félmillióra tehető a potyautasok száma AZ EGÉSZSÉGÜGY REFORMJA min­den kormány szerint égető kér­dés. Egyes vélemények szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénzügyi gondjai­nak egy része azokra vezethető vissza, akik nem fizetik a járulé­kokat, mégis teljes körű egész­ségügyi ellátásban részesülnek. A „potyautasok” száma félmilli­óra tehető. A PROBLÉMÁRA megoldást jelent­hetne, ha a járulékot nem fize­tőknek kizárólag sürgősségi el­látás járna. az INTÉZKEDÉS hatására keve sebbet költené az OEP azokra, akik kibújnak a fizetés alól, és egyúttal elősegíthetné a „fekete munka kifehérítését”, így növel­ve a befolyt összeget is. E heti kérdésünk arra vonatkozott, hogy a napilapvásárlók egyetér- tenek-e azzal, hogy a járulékot nem fizetőknek kizárólag sür­gősségi ellátás járjon. A MEGKÉRDEZETTEK véleménye megoszlott a kérdésben: 41 %-uk egyetért a javaslattal, 33%-uk pe dig inkább a jelenlegi rendszer­nél maradna. Minden negyedik válaszadó bizonytalan a kérdés­ben. Iskolai végzettség szerint vizsgálva a válaszok megoszlá­sát az tapasztalható, hogy az alapfokú végzettségűek kisebb arányban támogatnák a fekete- munkásoknak járó egészségügyi ellátás megkurtítását, míg a fel­sőfokú végzettségűek az átlagos­nál magasabb arányban vannak az intézkedés mellett Ez össze függésben lehet azzal, hogy a fe kete munka számottevő része az alacsony végzettséget igénylő fog lalkozási ágakban van jelen. A felsőfokú végzettségűek véle ményét magyarázhatja az, hogy a feltételezések szerint körükben alacsonyabb a „potyautasok” aránya, így az ő befizetéseik ad­ják a járulékokat nem fizetők el­látásának pénzügyi hátterét is. A délkelet-magyarországi és az észak-dunántúli régión belül a megkérdezettek magasabb arányban támogatnák a javas­latot, mint a budapesti és a dél­dunántúli országrészben. VÉLEMÉNYÜNK Mesebeli történet valóságos tanulsággal Ilyen csak a mesében van! Ez volt az első reakciója Toponár képviselőjének a vele a minap történtek után. És tényleg: a sztory már-már meseszerű, ám a befejezés annál valósá­gosabb. Toponárról Kaposvár felé autózott a képviselő, amikor az egyetemet már elhagyva egy előtte viharos gyorsasággal haladó lovas kocsira lett figyelmes. Harmadszor is megnézte a fogatot, mire elhitte, amit lát: a bakon egy lélek sem ült, a lovak pedig egyre gyorsabban vágtáztak a forgalmas kereszteződés felé. A másodperc tört része alatt, végiggondolva az esetleges következményeket, döntött úgy Mihalecz András, hogy megelőzve és előttük folyamatosan lassítva próbálja a lovakat megállásra kényszeríteni. Terve nem kis kockázat árán sikerült is. Az autóból kipattanva tartotta a lovakat kantáruknál fogva, amíg hívta a rendőrséget. Közben a fogat gazdája is meg­érkezett lóhalálában. Hálálkodás közben mesélte el: az út mentén kaszált, amikor valamitől megriadtak a lovai. Úgy tűnt tehát, hogy az eset happy enddel zárul. A történet kis szépséghibája azonban, hogy a mentőakció közben a fogat és az autó is az árokban kötött ki, s a képviselő kocsijában csaknem 300 ezer forintos kár keletkezett. Sebaj - gondolta -, ennyit csak megért, hogy megakadályozott egy súlyos balesetet, a biztosító úgyis kifizeti a kárát. Innentől már keményen neore- alista a sztori: bár rendőrségi jegyzőkönyv is született az esetről, a biztosítónál akkurátuson közölték: mivel a fogat nem számít közlekedési eszköznek, hisz nincs rendszáma, egy árva peták kártérítést sem fizetnek. Azt tanácsolták: a képviselő próbálja polgári peres úton behajtatni a kárát. A jó tehát nem nyerte el méltó jutalmát, mint a mesében, így e történet csattanója, aligha több, mint egy rossz vicc. MÁRKUS KATA (Folytatás az 1. oldalról) Az ipari felhasználásra szánt málna sorsa meg már koráb­ban megpecsételődött, hiszen a szerb és a lengyel gyümölcs jóval olcsóbb, mint a magyar. Hegedüsék vásároltak egy repülőgépet, amit Sármellék­ről fognak üzemeltetni. Új cél­állomásokat keresnek a bo­gyós gyümölccsel elárasztott 15 százalék Somogyból A világ málnatermelése 350 ezer tonna. Jelentős az EU tagállamainak a termelése, ezen belül Magyarországot csak Lengyel- és Németország előzi meg. Hazánk málnater­melése négy megyére tevődik, 15 százaléka pedig Somogy­ból kerül ki. A megyénkben termelt málnának alig ötödét fogyasztjuk el itt. német és osztrák piacok he­lyett. Segesd környékén bíznak benne, hogy a tavaly negatív rekordot döntött felvásárlási árak az idén elmozdulnak a holtpontról, tudtuk meg Hor­váth Csabától, a segesdi Bo­gyósgyümölcs Termelő Szövet­kezet elnökétől.- A rekeszes málna ára 100 forinttól indul, a guruló kilója 180 forint, a tálkásért pedig 350-400 forintot lehet kapni - mondta Horváth Csaba. Szövet­kezetünknek hatvannyolc tagja van a környék szinte minden településéről, és közösen pró­báljuk értékesíteni á termést. Minden évben igyekszünk jó felvevőpiacot találni és előnyös megállapodásokat kötni. Idén Németországba szállítunk leg­többet és belföldi piacra: a nagybani kereskedőkhöz, vala­mint a segesdi hűtőházba. Nincs pénz a cigányskanzenre Három évvel ezelőtt már dolgoztak a szakemberek egy, a cigányság ősi életét, kézművességét, hagyomá­nyait bemutató emlékhely tervén. Megvalósíthatónak látszott a mintegy hatszázmillió forintos beruházás. Ma a költségek a többszörösére rúgnának, s úgy lát­szik, álom marad a skanzen. F. Szarka Ágnes A Bőszénfa és Gálosfa között mintegy tízhektáros területen létrehozandó cigányskanzen ötletét mindenki - önkormány­zatok, cigányszervezetek, a Zselica Szövetség és maga az ötletgazda Geleta Ferenc - lel­kesen támogatta. A Magyaror­szágon egyedülálló kezdemé­nyezéstől munkahelyet, az ide­genforgalom fellendülését vár­ták. Az eredeti tervekben egy szekértábor, földgunyhók, vis­kók és putrik felálb'tása szere­pelt, és a hagyományos cigány- mesterségek: a teknővájás, a szegkovácsolás, a kosárfonás és a fafaragás bemutatása. Ter­veztek cigány-emlékművet vándorkerék-címerrel, egy mű­ködő vízimalmot, gémeskutat és szabadtéri színpadot is. Az elmúlt évek alatt azonban nem a falak, csak a megvalósításhoz szükséges beruházási költsé­gek nőttek.- A jó elképzelés kevés a meg­valósításhoz - mondta Spiegl Jó­zsef, a Zselica Szövetség elnöke. - Konkrét kidolgozott tervek, műszaki leírások, költségvetés kell ahhoz, hogy pályázni lehes­sen. Ehhez sem a Zselica Szö­vetségnek, sem az érintett ön- kormányzatoknak nincs kapaci­tása. Felmerült egy kht. létreho­zásának gondolata is, de nem volt senki, aki az érdemi mun­kát, szervezést elvégezte volna. A cigányság hazánkba ván­dorlásáról, erdőszéli letelepedé­séről, szenvedéseiről Geleta Fe­renc erdőmérnök számos díja­zott tanulmányt írt. Az ő ötlete nyomán született meg a prog­ramtervezet.- A látványterv ötven száza­lékban kész, de az idén nem kaptam támogatást - mondta. - így nem tudok dolgozni. A lát­ványrajzok alapján készülhet csak el a műszaki terv, az pedig nélkülözhetetlen a pályázatok beadásához. Nyitrai István, Bőszénfa pol­gármestere szerint a forráshiány a megvalósítás egyeüen gátja.- A valódi romatelepek fel­számolása fontosabb feladat, mint egy közel egymilliárd fo­rintból létrehozható mű roma­telep megépítése - mondta. - Még akkor is, ha településünk­nek hasznot hozna. Megáldották a barcsi templomot Az alaptól a toronyóráig felújítot­ták, s tegnap újraszentelték a barcsi katolikus templomot. Az épí­tésre 15 millió forintot gyűjtöttek össze, s a pénz harmada a hívek adománya volt. Isten kétszáz éves barcsi háza zsúfolásig megtelt tegnap hívekkel, akik Balás Béla püspök (jobbról) és Horváth Jó­zsef esperes szavait hallgatták meg a megszépült templomban. Havonta új eredmények lapunkban A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Ma- fe gatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvéle­ménykutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. —fl O \ A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból f kerülnek ki Budapesten és az ország különböző városaiban. % *. / y A minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de álk- — ' JÉ almas arra, hogy a 18 év feletti napilap vásárlókról következtetése- j két vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 646, júniusban összesen I V* / 2602 napilapvásárló adott választ. \. ™ Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? Elhúzták a mézesmadzagot a málnatermesztők előtt árcsaták Szerződés nélkül kockázat Egyetért-e azzal, hogy csak sürgősségi ellátás járjon annak, aki feketén dolgozik?

Next

/
Oldalképek
Tartalom