Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-04 / 154. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 4., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nyolcszazötvenen voltak kíváncsiak a Flextronics bemutatkozására Tabi termékek útja A gyárban csúcstechnológiával készült különféle részegységek Európa számos országába eljutnak. Termékeiket szállítják Ausztriába, Angliába, Csehországba, Dániába, Hollandiába, Franciaországba, Olaszországba, Lengyelországba, Németországba, Szlovákiába és Szlovéniába. Dollármilliárdos világcég A szingapúri központú cég öt kontinens 30 országában van jelen. Világszerte mintegy százezer dolgozót foglalkoztat A 2005-ös pénzügyi évben árbevétele 16 milliárd USA-dollár. A Flextronics magyarországi telephelyein mintegy tízezren dolgoznak, részesedésük a világ cég forgalmában 10 százalék. Tagasabb lesz a faluház Horváth Zsolt Somogyaszalón végre nekiláthattak a faluház bővítésének. Az épületet tavaly felújították ugyan, de a rendelkezésre álló forrásból egy vizesblokk, melegítőkonyha és iroda kialakítására már nem futotta. Fajcsi János Gungel Mónika A területfejlesztési tanács 2 millió 900 ezer forintos támogatásából valósulhat meg a belvíz- rendezés a településen. Nyitrai István polgármester elmondta: a beruházás 1 millió forinttal kepolgarmester elmondta: szociális helyiségek híján az egyszobás közösségi ház alkalmatlan nagyobb rendezvények tartására. A napokban kezdett mintegy ötmilliós beruházás során - amihez 3,5 milliót nyertek pályázaton - az épület alapterületét kétszeresére növelik. Kaput nyitott a Flextronics (képünkön) elmondta: az összeget kiegészíti az önkormányzat, s így 3,3 millió forintból felújítják a Kossuth utcát, (mg) Fonó Köszöntőtáblákat helyezett ki az önkormányzat a faluban. Kovács Gyula töt polgármester (képűn- In/ kön) elmondta: a dí- szes fatáblákat mint- HMHI egy százhúszezer forintból készítették el. (mg) Fonó a legutóbbi önkormányzati ülésen úgy döntött a képviselő- testület, hogy az általános és középiskolásoknak hat-, illetve hétezer, a felső fokon tanulóknak 11 ezer forint beiskolázási segélyt adnak. A pénzt augusztusban kapják meg a családok, (mg) világcég A megye legnagyobb foglalkoztatója biztos lábakon áll Szilárdnak ítélte a Flextronics tabi gyárának gazdasági, piaci pozícióit az utóbbi négy év teljesítménye alapján a szombaton tartott nyilvános gyárlátogatás kapcsán Gódány Lajos ügyvezető' igazgató. Az úgynevezett nyitott nap sikerét mutatta, hogy több mint 850-en voltak kíváncsiak a megye legnagyobb foglalkoztatójára... Krutek József- Termelésünket igyekszünk a több lábon állásra építeni - mondta Gódány Lajos. - A szolgáltatásaink színvonalát is folyamatosan emeljük, mert csak így lehet a piacon maradni. Akár óráról órára is regisztrálhatjuk, hogy a termelés hatékonysága miként alakult Nincs szégyenkeznivalónk: versenyképességünk az utóbbi négy év értékesítése alapján stabil, míg gyártmányskálánk folyamatosan megújuló. Tabon az elektronikai ipar részére történő különböző feldolgozottsági szintű műanyag alkatrészek gyártása mellett autóipari, fogyasztói, szórakoztató- és háztartási elektronikai részegységek, alkatrészek gyártásával és összeszerelésével is foglalkoznak. Mindemellett logisztikai, technológiai és termékfejlesztési szolgáltatásokat is nyújtanak. Az utóbbit az ausztriai Althofen- ben kooperációban végzik. Termékeik 70-80 százalékát a Flextronicson belül fejlesztik ki. A szórakoztató elektronika területén az idén egy új európai vevővel kerültek üzleti kapcsolatba, amely a legnagyobb minőségi követelmények szerinti berendezéseket gyártja. Tabon ezekhez naponta több tízezer „kártyát” szerelnek... A gyárvezetés szombaton ünnepélyes keretek között köszöntötte azt a 332 munkását is, akik öt, illetve tíz éve dolgoznak a cégnél. Az ünnepség során Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: valamennyi dolgozó legyen büszke, hogy olyan cégnél dolgozhat, amely a változó gazdasági körülmények között is mindig legalább ezer dolgozót foglalkoztatott, amelyik nem feledkezett meg hűséges munkavállalói megjutalmazásáról sem... Bedegkér Jelentősen csökken az általános iskolába járók száma az utóbbi évtizedben a településen. Míg az 1990-es évek elején több mint kilencven tanulója volt a bedegkéri iskolának, addig az idei tanév végén csupán 56. Az intézményben tanuló helyi és somogyegresi felső tagozatosok szeptembertől a tabi iskolákba járnak, Bedegkéren ugyanis megszűnt a felső tagozat. A két falu önkormányzata csatlakozott a tabi közoktatási intézményfenntartó társuláshoz, (kj) sármellék Az első menetrend szerinti Malév-járat Stuttgartból érkezett Szombaton megérkezett a sármelléki Fly Balaton repülőtérre az első menetrend szerinti Malév-járat Stuttgartból. A repülőgépet este 9 órakor Czigány Ildikó, a légitársaság első női kapitánya tette le, fedélzetén több mint ötven utassal. Az esti leszállást a június végére kiépített pályafényrendszer tette lehetővé. Vigmond Erika A műszeres leszállító- és pályafényrendszert mintegy 400 millió forintos beruházással építették ki. így a repülőtér éjjel és rossz látási viszonyok között is fogadhatja a gépeket. A fényeket néhány perccel az első menetrend szerinti Malév- járat megérkezése előtt Kolber István, a regionális fejlesztésekért felelős tárca nélküli miniszter kapcsolta be ünnepé- . lyesen. A miniszter azt mondta: a sármelléki regionális reptér, ami bekapcsolódott a MaA járatnyitási ünnepségen Kolber István tárca nélküli miniszter Is fogadta a Malév MA 950-es stuttgarti gépét lév célállomásainak sorába, tovább gazdagítja a balatoni idegenforgalmat. Jobban elérhetőAz ország második legforgalmasabb légikikötője Az elmúlt félév alatt 682 légi jármű fordult meg a regionális nemzetközi repülőtéren, összesen 9268 utast szállítva. A 2500 méter hosszú és 60 méter széles kifutópálya menetrend szerinti, charter-, illetve magán-repülőgépeket fogad. Az új Malév-járat hetente egyszer, júliustól szeptemberig közlekedik Sármellék és Stuttgart között vé teszi és közelebb hozza a térséget. Gönczi János, a Malév vezérigazgatója elismerően szólt a repülőtér felkészültségéről: hosszú távú lehetőségeket rejt a légitársaság európai útvonalhálózatának további bővítésében. Zóka István, a repülőtér üzemeltetési igazgatója elmondta: a repteret fél éve üzemeltető ír-magyar konzorcium csaknem egymilliárd forintból egy kétezernégyszáz négyzetméteres terminál építését kezdi meg a napokban. Ezzel a fejlesztéssel regionális nemzetközi kereskedelmi repülőtérré minősítik a légikikötőt. A beruházásokhoz eddig háromszázmillió forintot adott az állam, hatvanötmillió forintot a Balaton Fejlesztési Tanács és 5 millió eurót jeleztek az ír befektetők. Bate Ugyan az időjárás nem fogadta a kegyeibe a szombati falunap résztvevőit, a délelőtti megnyitóra már több mint hatszázan gyűltek ösz- sze. A rendezvényen felléptek többek közt a helyi Őszirózsák Nyugdíjasklub tagjai, volt karaokeshow, a már hagyományos nős-nőtlen labdarúgó-mérkőzést pedig az idén a nőtlenek nyerték, (mk) Csököly Egymillió 900 ezer forintot nyert a Dél-dunán- túli Regionális Fejlesz- ■r5rjf tési Tanács pályázatán ■Kjkjn az önkormányzat. Bog- nár Zsolt polgármester A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMáNYZAT pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonát képező alábbi ingatlan bérbeadására, értékesítésére: Az ingatlan megnevezése: Címe: Hrsz: bérbe vehető, illetve eladó ingatlan alapterülete: Bérleti díj: Irányár: Irodaház Kaposvár, Fő u. 37-39. 372/3 409 m2 (az irodaház földszinti helyiségei) 35.000 Ft/m 2/év + üzemeltetési költségek 70 millió Ft Az ingatlan legkorábban 2005. szeptember 1-jén vehető birtokba. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:- ajánlattevő nevét és címét,- az ajánlati kötöttség időtartamát,- az egyösszegű ajánlati árat, amelyet az adásvételli szerződés aláírásával egyidejűleg kell megfizetni. Az Ingatlanra vonatkozó részletes információ a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Főosztályán (7400 Kaposvár, Csokonai u, 3. II. emelet) és a 82/508-130-as telefonszámon kapható. Az ajánlatokat a hirdetés megjelenésétől számított 30 napig (illetve folyamatosan) lehet benyújtani a fenti címre. Az ingatlan elidegenítésére több vételi ajánlat esetén versenyeztetéssel kerül sor. Ez esetben a versenyeztetés az ingatlan irányárának 5%-ában meghatározott ajánlati biztosíték megfizetésének igazolása mellett történik. Az adásvételi szerződés a Somogy Megyei Közgyűlés döntésével érvényes, ezért az önkormányzat fenntartja magának azt a jogot, hogy a vételi ajánlatok egyikét sem fogadja el. Tisztelt Fogyasztók! Értesítjük, Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2005. 07. 05-én (kedden) vezeték-átkötési munkák miatt vízhiány, vízzavarosodás és nyomáscsökkenés várható Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 34, 36, 38, 40; Honvéd u. 24/a, 24, 26, 28, 30; és Arany J. u. 74. sz. társasházakban, valamint az Edzőcsarnok, ÁNTSZ, Nemzetőrsori Óvoda és Bölcsőde épületeiben. Kérjük megértésüket. Tisztelettel: a BITT Kft. ügyvezetője Légihídon a Balatonra rül többe az elnyert támogatásnál, amelyet az önkormányzat önerőből finanszíroz. A teljes árokfelújítási munkálatok mintegy felét már elvégezték. A 4,1 millió forintos beruházás hároméves terv alapján zajlik és várhatóan 2007-ig befejeződik. Orvosolják a belvízgondot u^ssssssisL^kM^FJ