Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 4„ HÉTFŐ EZ A HÍR KŐRÖSHEGYEN Szürkéről zöldre vált a faluközpont Megújulhat a kőröshegyi falu­központ - régi óhaja ez a he­lyi képviselő-testületnek. Pá­lyázaton most 9,1 millió forin­tot nyertek a Balaton Fejlesz­tési Tanácstól. A több ütem­ben megvalósuló beruházás végén nyoma sem lesz a mos­tani szürke térnek. Parkosíta­nak sok-sok zölddel, és szín­vonalas parkolót alakítanak ki az ABC előtt. Sokat költenek az iskolára és óvodára A napokban fejezik be a tető­cserét az óvoda épületén. Több mint hárommillió forin­tot költöttek rá a földvári kis­térség által pályázaton nyert állami támogatásból. Rövide­sen az iskola két épületének nagyszabású nyári felújításá­nak állnak neki. Teljes nyílás­zárócserét hajtanak végre, ugyancsak a kistérségi pénz­ből. Erre a célra sem keveset, kilencmillió forintot költenek. Két utcában is aszfaltoztak Két utca maradt ki az aszfal­tozásból tavaly, amikor a szennyvízcsatornázást köve­tő helyreállítások megtörtén­tek. Most erre a két utcára is sort kerítettek, ugyanakkor megoldották a csapadékvíz-el­vezetési gondokat a pedagó­guslakások előtt és viakolor járda épült az első világhábo­rús emlékműhöz. Védett Nemzeti Kincs Egyedül csak Marócpusztán fog­lalkoznak nagyban az utolsó ős­honos magyar lófajta, a gidrán tenyésztésével; az épülő völgy- hídról kitűnő rálátás nyílik majd a Pannon Lovasakadémia méne­sére. A parlament Védett Nemze­ti Kinccsé nyilvánította. A bécsi császári udvar kedvelt vadászlo­va volt, s világhírnévig vitte hu­szárokkal a nyergében is. Egy cseh lovas 1928-ban olimpiát nyert a gidrán hátán; az osztrák, német katonatisztek a vüághábo- rú egyik legjobb lovának válasz­tották. A legutóbb világversenyt nyert kőröshegyi Sóhaj családfá­ját 1783-ig lehet visszavezetni. A világ élenjáró sportlóte­nyésztői, a hollandok minden mennyiségben vevők lennének a magyar gidránra... EZT FŐZIK KŐRÖSHEGYEN Csülkös-babos káposzta A kőröshegyi férfiak egyik tennénk a csülökcsontról lefej- kedvenc eledele a csülkös-ba- tett húst. Amikor félig kész, a bős káposzta, a fa- __ babhoz tesszük. luna pokon derül Kzut^n ^erö* ^ tott babot kell elő- amivel besűrít­ször föltenni főni. jük. Összefőz­Utána a csülökből 1. y# zük, s mór tálal­pörköltet készí- m JJM hatjuk is. tünk. Olajon, zsírban vörös- Kőröshegyen ehhez az étek­hagymát párolunk, majd piros- hez leggyakrabban a területre paprikával, borssal, ételízesítő- jellemző helyi borfajtát, az vei szórjuk meg, mielőtt bele- olaszrizlinget kínálják. A CIKKEKET FÓNAI IMRE ÍRTA. FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Óvodájukra, iskolájukra büszkék fejlődés Megszépült a Széchenyiek egykori kastélya A gyermeklétszám ugyan csökken, a nevelés színvonala azonban országos hírű az óvodában A völgyhídról beszélnek mosta­nában a legtöbbet Kőröshegyen. Sokan dolgoznak a beruházáson a helybéliek közül. Enyhítette te­hát az amúgy nem túl nagyará­nyú munkanélküliséget - üyen- kor, nyáron persze a másik irány­ban, á Balaton-parton is akad ál­lás, még ha idényjellegű is -, s adóbevételt is jelent a községnek. Akad, aki aggódik, nem tudván, vajon a megépülő sztráda inkább elviszi vagy behozza a forgalmat Kőröshegyre. - Aki nem ide tart, az biztosan el fogja kerülni a fa­lut - vélekedik Kiss Ferencné polgármester. - Ugyanakkor a helyi turizmus és a vállalkozá­sok fejlődése szempontjából ki kell majd használnunk, hogy a falu végében fut az autópálya. Egy egészen egyedi szempont­ból is hallottuk emlegetni a ké­szülő viaduktot - Ez lesz majd az öngyilkosok hídja - véli több falubeli. Na ja, nyolcvan méter magasra építik... A helyi iskola néptáncosainak tanév végi bemutatója sikeredett ezúttal olyan visszhangosra, hogy ma is szóba kerül, ha né­hány kőröshegyi összeverődik a ma még kissé sivár, de megúju­lás előtt álló faluközpontban. Be­szakadt a faluház színpada, any- nyira ropták - no nem a diákok, hanem meglepetés-produkció­ként Papp Ernő iskolaigazgató és Várszegi Balázs, a tánc tagozat vezetője. Noha Kőröshegyen is csökken a gyermeklétszám, a néptáncoktatás évek óta sikeres programja az iskolának. Van mi­re büszkének lenni az óvodánál is. A minap vették fel a művésze­ti elnevezést. Egy erre épülő al­ternatív nevelési program hazai bázisintézménye lettek. - A mű­vészetek eszközeivel fejlesztjük a gyerekeket - mondta Mada­rászáé Encz Éva óvodavezető. - Erős érzelmi kötődést igyek­szünk kialakítani a kicsik és a művészetek között a népi kultú­ra értékeinek és hagyományai­nak közvetítésével, esztétikai, művészeti élményekkel. Az a cél: minden gyerekünk tudjon nevet­ni, felfedezni, csodálkozni. A jel­szó: rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz! S hogy mire büszkék még a kőröshegyiek? Arra, hogy me­gint lehet mutogatni a sokáig el­hanyagolt Széchenyi-kastélyt; tu­lajdonosa, Müe Andor apránként újjávarázsolja. S hogy van már új generációja a valaha híres szőlé­szeknek, borászoknak. MÚLT ÉS JÖVŐ Győztes csatát vívott Élhet a falusi turizmus- Elébe mentünk a változások­nak, s még időben tettük - mondja Hencz József, az általá­nos iskola egykori igazgatója. Arra utal ezzel: felismerték a ki­lencvenes években, hogy a csök­kenő gyermeklétszám versenyt indít a diákokért. S ezt csak szín­vonalas oktatással, jó progra­mokkal lehet állni. - Odafigyel­tünk rá, hogy vonzóvá tegyük a falu óvodáját és iskoláját. Hencz József 1990 és 1998 kö­zött önkormányzati képviselő is volt az iskolaigazgatóság mellett, így - ahogyan megfogalmazta - testközelből tudott „csatát vívni” intézményéért Sikerült is elérni a megfelelő támogatást - Tizen­hét évig helyettes voltam, azután éppen egy évtizedig irányítot­tam az iskolát - emlékezett visz- sza. - Párhuzamos osztályok, kétszázas diáklétszám; ez volt akkoriban a jellemző. Lezajlottak a változások, he­lyükre kerültek a dolgok Hencz József szerint - Jó, hogy mára mindenki felismerte, milyen fontos a minőségi oktatás, s nincs más egy Kőröshegyhez hasonló nagyságú falu életében, amit ez elé lehetne helyezni. Csak ezzel a szemlélettel garan­tálható ma az intézmények önál­lóságának a fennmaradása. Habléner Rózsa hisz benne, hogy néhány év múlva vissza­térnek a vendégek a Balatonra. Ő már régóta felkészült azok­nak a fogadására, akik nem igénylik a közvetlen vízpartot.- Ez az a falusi turizmus, amiről oly sokat beszélnek, de kevesen csinálják jól, s talán éppen azért, mert támogatást szinte sehonnan nem kapnak - vélekedett a kőröshegyi foga­dós. Kempinget képzelt el elő­ször, amikor évtizede lebontott egy faluközepi parasztházat. Ez nem volt jó ötlet, ismeri el, a jö­vő az azóta felhúzott panzióban van; mögötte kellemes park, játszótérrel, medencével. - Visszajáró vendégeim vannak - állította. - El kellene kezdeni a faluban másoknak is a felké­szülést a vendégfogadásra. Előbb-utóbb beleun a hazai tu­rista abba, hogy az Adriára jár­jon; jóval drágább, legfeljebb a táj szebb. Megáll majd a Bala­tonnál. Nyújtani kell azonban valamit, hogy éppen Kőrös­hegyre jöjjön. Az talán a legfon­tosabb: rendezettebb település- képpel várjuk, ügyeljen jobban mindenki a saját környezete, portája tisztaságára. Riasztó: a szomszédomban is emberma­gasságú a parlagfű... KŐRÖSHEGYI MAGÁNÜGYEK Közelről fotózhatják a Aranyos bort tennel a polgármester asszony Kiss Ferencné polgármester most először nyert aranyér­met a hegyköz­ség borverse­nyén. Rá ma­radt egy jókora szőlőbirtok, s részt is vesz a munkában, még a borászkodásban is. Kétféle vörös és egy fehér szőlője van. S hogy egyre jobban csinálja, ezt jelzi a legutóbbi elismerés. A polgármester asszony - ko­rábban a település jegyzője volt - mégsem a szüretidőt, hanem a nyarat kedveli legin­kább, mert akkor ilyenkor úsz­hat a Balatonban. Ha teheti, nem hagyja ki; ez jelent szá­mára felüdülést, feltöltődési. A kőröshegyi fenyves erdő a kedvenc nótájuk Kevés a fiatal, ellenben ketten is' elmúltak már hetven­évesek a Cim­borák közül. Er­re a névre hall­gat az 1996-ban alakult citera- zenekar. - Kihal lassan a citera- zene a térségben, ezért is fon­tos, hogy mi ébren tartjuk a ha­gyományt - mondta Nagy Lász­ló, az együttes vezetője. - Is­mernek bennünket a régióban, hívnak is számos rendezvény­re. Most új repertoárral készü­lünk az idei falunapra. Három­száz népdalt tudunk elénekelni, a legkedveltebbek a somogyiak, ezek közül is „A kőröshegyi fenyves erdő” kezdetű. 1990 óta testületi tag a hegyközségi elnök Keveset tud segíteni a helyi sző­lőtermelőknek a hegyközség, ez a fájdalma Gróf Tamásnak, aki amellett, hogy elnöke a i _______ hegyközség­ne k, tagja a helyi képviselő-tes­tületnek is. Aprólékos ember hírében áll, gyakran készít részletes kimutatásokat, mielőtt döntene a testület egy-egy fon­tosabb ügyben. - Azért sem tudja kihasználni a falu kiváló adottságait a szőlő- és borter­melésben, mert sajnos ritkán jön össze, hogy a bútok tulajdo­nosa és művelője egyazon sze­mély legyen, ráadásul még hoz­záértéssel is rendelkezzen. völgyhklépítést Közelről figyeli és fotózza a völgyhíd építé­sének minden mozzanatát Kiss Zoltán. Fe­leségével a helytörténet dokumenta- ristái; Kiss Zoltán amúgy hűtő­gépeket szerel. Hobbijuk a vide­ózás és fényképezés, gyakran jelennek meg a helyi televízió­ban. Kiss Zoltán most azt vette a fejébe: feldolgozza a második vüágháború történetét kőröshe­gyi szemszögből. Az itteni törté­néseket meséltetné el a még élő szemtanúkkal. Ha valami épül, szépül a faluban, azt az elejétől kezdve megörökítik, így van­nak most a viadukttal is. A legnagyobb létszámú lovasegyesület A lovasok számára a szüret- f j kor jön majd el a szezonnyi­tó. Számos kö­zeli település felvonulására | várják nem 1 I csak a kör­nyék, hanem egész Somogy megye egyik legnagyobb lét­számú lovasegyesületének a tagjait hintóikkal, szekereik­kel és négylábúikkal. Foss Ti­bor elnök büszke rá, hogy kö­zel hatvan tagjuk van, s nem csak helybéliek. - Még német állampolgár is akad közöt­tünk, az ő segítségével vásá­roltunk a közelmúltban bójá­kat, amit a kettesfogat-hajtó versenyeken használunk. Bélyegeken gyűjti a hajókat a villanyszerelő Mint számos kőröshegyi mosta- | nában, Szipli Károly is a völgyhíd építé­sén dolgozik, villanyszerelő­ként. Sok ezer 1..................—darabos bélyeg­gyűjteménye van, a pontos szá­mot nem tudja, inkább úgy mondja: egy nagy szekrény van tele bélyegekkel. - A feleségem­nek volt egy kis gyűjteménye, aztán néhány éve magam kezd­tem a gyűjtögetésbe. Leginkább a magyar sorozatok érdekel­nek, a kedvenceim a hajók. Svédországból is kaptarfi már tiyet. Minden náció bélyegét gyűjtöm. Türelmet kíván ez a hobbi és nem kevés ismeretet. ALMANACH - 112 - KŐRÖSHEGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom