Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-06 / 105. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 6., PENTEK 13 [ _________________________________________________ A SOMOGYI GAZDASAG EVE | Nyolcadik alkalommal rende­zik meg a mára hagyománnyá vált Kaposvári Autókiállítást. A kétnapos rendezvényen 17 cég több mint száz autóval érkezik a sétálóutcára. A négykerekű járgányok mellett ezúttal a két­kerekű járművek kedvelői is csemegézhetnek a kínálatból. A rivalizálás, az egymással versenyzés mindennapos az autós cégek között. Különösen igaz ez az autóspiacon tavaly bekövetkezett változások óta. A Kaposvári Autókiállítás azon­ban nem erről szól, hiszen itt minden kereskedő együtt, egy­más mellett mutatja be kínála­tát a nagyközönségnek. A kétnapos bemutató a balla­gások időpontjára esik, mint megtudtuk, nem véletlenül.- Tudatosan választottuk ezt Hetedhét Játéktér Minden évben sok család gyer­mekeivel érkezik a rendez­vényre. Ezúttal is gondoltak rájuk a rendezők, hiszen nekik épül a Hetedhét Játéktér, ahol mindkét napon 9-17 óráig játszhatnak az ovi­sok és az iskolások egyaránt, akikre szakképzett pedagógu­sok fognak vigyázni A mini autópályát pedig a felnőttek is kipróbálhatják. az időpontot, hiszen ilyenkor Kaposvár vonzáskörzetéből is érkeznek a rokonok, az ismerő­sök, reméljük, ők sem hagyják ki ezt a különleges eseményt. Bár a jelenlegi időjárás nem ép­pen kedvező, az utóbbi évek ta­pasztalata azt mutatja, hogy ez , nem befolyásolja jelentősen a látogatók számát. Úgy érzem, az idén még el- szántabbak a kereskedők, hi­szen a kiállítás nemcsak a vá­sárlók megnyeréséről, hanem a saját magukkal szembeni elvá­rások teljesítéséről is szól - mondta el Csák Teodóra, a ren­dező 7-es Csatorna Kft. ügyve­zetője. - Kíváncsiak vagyunk, hogy a kaposváriak mit várnak el a városban található autóke­reskedőktől, illetve, hogy ehhez képest mi a tapasztalatuk. Négykerekű, de nem autó Idén nem csak az autósok, de a különleges járművek hívei sem unatkoznak, hiszen nem­csak szélsebes motorokat, de quadokat is láthatunk majd. Akik inkább a motorokat ked­velik és terepre vágynak, nekik jó választás ez a négy­kerekű járgány, amely egyszer­re jeleníti meg a szabadság­érzetet és a földutakat felszán­tó brutális erőt Éppen ezért készül egy köz­vélemény-kutatás, amelynek eredménye tanulságos lehet majd a cégek számára. A kér­dőív névtelenséget biztosít, és azok, akik ezzel segítik a ren­dező munkáját, ajándékba kapnak egy Mini Autós Kala­uzt, amelyben a 7-es Csatorna Kft. összegyűjtötte az utószol­gáltatók nyilvános adatait, hogy úton-útfélen segítségük­re lehessen. Ezen túl pedig ér­demes ellátogatni a megújult weboldalunkra a www.hetes- csatorna.hu-ra , amely szintén minden olyan információt tar­talmaz, amire egy autósnak szüksége lehet. Idén sem ma­radhat el a szavazás, amely­nek keretében kiválasztják a 2005-ös év legszebb autóját. Emellett idén először az is ki­derül, melyik a legjobb márka- kereskedés, továbbá a legjobb értékesítő cím is gazdára talál.- Szeretnénk megköszönni a védnökséget Szita Károly polgármester úrnak, illetve az önkormányzatnak, hogy rendelkezésünkre bocsátja már nyolcadik éve a sétálóut­cát. Ez a különleges odafi­gyelés fontos számunkra, hi­szen egy lokálpatrióta ren­dezvényről van szó, amelyen kizárólag kaposvári márka- kereskedők mutatják be autó­ikat a közönségnek. A András János, Citroen Budai Autóház Kft. cégvezetője (Citroen): - Bár a kereskedők külön-külön is felkereshetők, azonban aki­nek még nincs konkrét elképzelése, most egy helyen, szabadon válogathat a márkák közül és ismerheti meg a legújabb típuso­kat. A Citroen hét személyautót visz a kiállításra, köztük az új C4-est, amelyet nagyon kedvező áron kínálunk a vásárlóknak. Mellette itt lesz a márka teljes modellkínálata, a C2-től a C5-ig, de a Xsara Picasso sem hiányzik majd a leltárból. birkás Orsolya, a Sió Motor Kft. tulajdonosa (Mitsubishi): - A kiál­lítás minden évben nagy tömegeket vonz a sétálóutcára, hiszen nem mindennap látható a város összes autós cégének a teljes kíná­lata. Ebből az alkalomból mutatjuk be az új Colt-ot, amely ötféle mo­torváltozatban kapható, illetve a családi kirándulás mellett munká­ra is tökéletesen használható Pick-upot is. Természetesen ezúttal is meglepetésárakkal várjuk az érdeklődőket gelencsér György, a Karg Mobil Kft. ügyvezető igazgatója (Skoda): - Mindig örülök az ilyen rendezvénynek, hiszen ekkor a közönség az összes márkát együtt láthatja, nem kell végigjár­nia a kereskedéseket. Továbbá ez egy lehetőség a tulajdonosok számára, hogy jó ismerősként és ne ellenfélként tekintsenek egymásra. Idén az új Octavia kombival kívánjuk megnyerni a látogatók szimpátiáját és elnyerni a legszebb autónak járó cí­met. Az új modellen kívül elhozzuk a négyajtós Octaviát is, il­letve a Fabia és a felsőkategóriás Superb sem marad távol a színvonalas eseménytől. hírt attila, a Hirt Autószalon tulajdonosa (Suzuki Hirt): - Hasznos­nak tartom a kiállítást, hiszen ilyenkor azok is kilátogatnak, akik egyébként nem szoktak autószalonokba járni. Itt pedig egyben lát­hatják a legújabb típusokat Ilyen az új Swift is, amely teljesen meg­újult az elődhöz képest, és sokkal több extra van benne. Az Ignis si­kersorozatát is folytatjuk egy 1,3 literes négykerék-meghajtású vál­tozattal. Azokra is gondoltunk, akik az aszfalt helyett a földutakat kedvelik, az ő figyelmükbe ajánljuk a Jimny terepjárónkat, amely bár kívül a régi arcát mutatja, belül teljesen megújult kampf Ferenc, a Kampf és Társa Kft. tulajdonosa (Peugeot): - Akik ellátogatnak a kiállításra, egyben láthatják az összes típust, ahol szerintem nem a vásárlás a fő szempont, hanem a különböző modellek megismertetése. Autóink népszerűségét az idei évben is tovább szeretnénk növelni. Ezért is mutatjuk be a 607-es frissített, limitált szériás, gazdagon felszerelt változata mellett a 307-es és a ma már klasszikusnak számító 206-os modelljeinket. karg Ferenc, a Karg Autó Kft. tulajdonosa (VW): - Azt gondolom, ez a kiállítás egy gesztus a vásárlók felé, hiszen minden kaposvá­ri kereskedés részt vesz rajta, hogy egyben láthassák az emberek az összes márkát. A Volkswagen modellek közül az új kétliteres turbódiesel Passatot és a Golf egyterű változatát, a Golf+-t kíván­juk elsősorban a vásárlók figyelmébe ajánlani. Az új modellek mellett jelen lesz a VW zászlóshajója, a Phaeton is. Azoknak, akik munkára is használják az autót, itt lesz a Caddy. A klasszikus mo­dellek közül bemutatjuk a Golfot, a Tourant és a Pólót is. kovács levente, a Kaposvár Cár Kft. tulajdonosa (Renault, Dacia): - Egy ilyen rendezvényen mindenkinek ott kell lennie. Nem feltétlenül az eladásra koncentrálunk, hiszen egy kiállítás­nak nem ez a célja, de szeretnénk, ha minden érdeklődő megis­merné a Renault autók kiválóságát. Összesen tizenkét autót állí­tunk ki, közöttük az új Lagúnát és az új Modust, de itt lesz a Cabrio Coupé és a Dacia Logan is. lengyel István, az Unó Kft. tulajdonosa (Kia): - Mindig a színen kell lenni és törekedni arra, hogy egyre jobb kocsikat gyártsunk, illetve mutassunk be a közönségnek. Az idei évben két új modellt is elviszünk a kiállításra, amelyek közül az új Picantót a kis­autók kedvelőinek, az új Sportage-et pedig a fiatalos lendületes vezetés híveinek ajánlunk. molnár TIBOR, a Yamaha Kaposvár Kft. tulajdonosa (Yamaha): Minden kereskedő érdeke, hogy egyre jobban szélesítse a vásár­lói körét, és azt gondolom, ez a kiállítás a legjobb alkalom erre a célra. Idén mi, motorosok megmutatjuk kínálatunkat a közönség­nek. Lesznek robogók a fiataloknak, chopperek az idősebb kor­osztálynak, de a sportmotorok sem mardanak távol. Különleges­séggel is készültünk, hiszen a hagyományos kétkerekűek mellett quadokat is hozunk magunkkal, amelyekből rögtön két változat is megtekinthető lesz: a sportos, illetve a munkára fogható változat. pósza tamás, a V&H Autócenter Kft. szalonvezetője (Fiat): - Fon­tosnak tartom, hogy az emberek egyben lássák az összes márkát, így könnyebben tudnak dönteni, melyiket válasszák, melyik a leg­megfelelőbb az elvárásaiknak. A kiállításra a diesel motoros autók közül az 1,3 literes Panda Multijet változatával érkezünk, amely tavaly az Év autója címet nyerte el. Benzines, és 4X4-es változatban is kínáljuk ezt a modellt a vásárlóknak. Sándor József, a Sándor Autójavító Kft. tulajdonosa (Hyundai): - Egy ilyen kiállítás előnye, hogy a vásárlóközönség fel tudja mérni az összes kaposvári cég kínálatát. Emellett pedig a város egyfajta reprezentálását is jelenti. Itt mutatjuk be először az új Tucson te­repjárót, amelyet diesel motorral adunk, és szinte minden megta­lálható benne. Szintén újdonság az új Sonata, illetve az új diesel­meghajtású kisautó, a Getz. Az autók mellett Kymco márkájú mo­torokat is bemutatunk. A Egymás mellett a kaposvári márkakereskedők bemutató a sétálóutcán Autósfelvonulás ma ló órakor Motormustra az autókiállításon A Kaposvári Autókiállításon a kis-, közép- és felsőkategóriás autók mellett terepjárók, quadok és motorok is várják a látogatókat. Kismotorok a városban kalan­dozóknak, hatalmas robogók a túrázóknak, klasszikus chopperek a szabadságra vágyóknak és sportmotorok a féktelen száguldás szerelmeseinek. A KERESKEDŐK KAVALKADJA AUTÓS KAVALKÁD sárközi András, az M. G. Au­tó Kft. értékesítési vezetője (Opel-Chevrolet): - A kiállítá­son könnyebben össze tudja hasonlítani a vásárló vagy az érdeklődő az azonos kategóri­ában lévő különböző típuso­kat. Tapasztalatból mondha­tom, hogy a város egyik leglá­togatottabb és legeredménye­sebb, évepte megtartott ren­dezvénye ez a kiállítás. Ka­posváron mutatjuk be először az Astra család legújabb tag­ját, a GTC-t, amely a klasszi­kus modellnek egy 3 ajtós sportos változata. A Tigra új, cabrio változata is itt lesz, de akinek ez nem lenne elég, a teljes termékpalettából vá­laszthat majd. tajnafői István, a Kapós Jár­műgyártó és Javító Kft. tulaj­donosa (Nissan): - A kiállítás inkább a vásárlók szempont­jából érdekes, hiszen min­denkinek van kedvenc már­kája, amit itt megtalálhat, és elképzeléseit az árakhoz igazíthatja. Úgy érzem, meg­tiszteljük a közönséget az­zal, hogy minden kaposvári cég ott lesz a kiállításon. A nagycsaládosoknak ajánljuk a 9 személyes Primera Star-t, de nem feledkezünk meg a népszerű kisautóról, a Mic- raról sem. Itt lesz természe­tesen az Almera is, illetve a Pick-up, amely a göröngyös utak kedvelőinek szerezhet nagy örömet. IFJ. TÓTH GÁBOR, a Tóth és Tár­sa Kft. Ford szalon tulajdono­sa (Ford): - Lassan már egy kulturális eseménnyé növi ki magát a kiállítás. Minden év­ben szívesen veszünk részt rajta, hiszen ilyenkor találko­zunk azokkal az elégedett vá­sárlóinkkal, akik megerősíte­nek minket abban, hogy jól végezzük a dolgunkat. A kiál­lításon ott lesz az új, ötajtós Focus, amelyet itt mutatunk be először a nagyközönség­nek. Mellette két kisautó is te­rítékre kerül, a Fusion, illetve a Fiesta, de megtekinthetik a Focus C Max-ot is. Tóth László, a Toyota Koto Autóház tulajdonosa (Toyo­ta): - Régi hagyománya a vá­rosnak ez a rendezvény, ami­kor az autókereskedők évről évre megmutathatják aktuá­lis modelljeiket, együtt, egy helyen. Itt lesz az új Prius, amely az első szériában gyártott hibrid, azaz benzi­nes és elektromos meghajtá­sú autó. Emellett szeretnénk ha mindenki megismerné a Toyota autókat, ezért elhoz­zuk a teljes termékpalettán­kat, a Yaristól egészen a te­repjáró Hiluxig. ifj. zsille Péter, a Zsillé Kft. tulajdonosa (Seat): - A kiállí­tás a kaposvári autósélet tra­dicionális rendezvénye, ahol a közönség egyben láthatja a teljes kínálatot. Bemutatjuk az új Alteát és az új Toledót, amely Nyugat-Európában is rendkívül közkedvelt mo­dell. Ezeket a típusokat tur- bódieseles motorral ajánljuk a nagyközönségnek. Rajtuk kívül természetesen ott lesz a kisméretű, de robbané­kony Ibiza, a Cordoba, illetve a León is. A AUTÓKIÁLLÍTÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom