Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT 9 CSALÁD ÉS NEVELÉS A rokonok segítsége nélkül nehéz lehet a gyerekneveléssel járó problémák megoldása. A szülők válláról számos terhet vesznek le az Otthon Segítünk Alapítvány gyakorlott munkatársai. Tibikét közösen tanították enni szolgálat Derűt csempésznek a hétköznapokba, megelőzik a súlyosabb gondokat Sok fiatal azért nem vál­lal gyereket, mert nincs nagymama vagy barátnő, aki a kezdeti, nehéz időszakban segíthetne. Rájuk gondoltak az Ott­hon Segítünk Alapítvány munkatársai, amikor lét­rehozták szervezetüket. Mohácsi Edit Aki kisgyermeket nevel, gyak­ran szembesül a tanácstalanság érzésével. Különösen igaz ez azokra, akiknek rokonaik és ba­rátaik ritkán segítenek. A szülők úgy érzik, meg- , íji haladja erejüket a neveléssel járó nehézségek. , _ Nekik találták ki az Otthon Segí­tünk Alapítvány szol­gáltatásait. A szülői ta­pasztalattal rendelkező önkéntesek gyakorlati segítséget nyújtanak, közösen játszanak a gyerekekkel, házimun­kát végeznek vagy in­tézik a hivatalos ügye­ket. A cél nem az, hogy a segítő a szülő helyett végezze el a munkát, csak megerősíti őt szülői szere­pében. Levesz terheket a szülők válláról, és támogatja őket ké­pességeik fejlesztésében. Az alapítvány ingyenes segít­séget nyújt. Munkatársaik derűt csempésznek a mindennapok­ba. Igyekeznek megelőzni a sú­lyosabb gondok kialakulását. A szolgálat és a család kapcso­lata a kölcsönös bizalomra épül, minden magánjellegű értesülést titokban tartanak. Kovács Anita egyszerű gond­dal kereste fel az alapítványt.- Nem evett rendesen a két­éves kisfiam, a kanalat ellökte, minden ételben kézzel turkált. Kihívtam a segítőt, aki először alaposan kikérdezett az etetés körülményeiről, majd beszélge­tett, játszott Tibikével. Aztán el­jött az ebédidő, és megetette. Nem mondhatom, hogy a segí­tőnk hatására egy csapásra jó evő lett a gyerekből. Együtt ke­restük a megoldást, miként ve­hetjük rá az én kicsimet, hogy ülve maradjon, amíg eszik. Ha­zudnék, ha azt állítanám, hogy most már nem dobálózik az en­nivalóval, de már másképp rea­gálok. Jó érzés, hogy a problé­máimmal nem vagyok egyedül. Dr. Benkő Ágota, az Otthon Se­gítünk Alapítvány igazgatója el­mondta: gondosan ügyelnek az önkéntesek kiválasztására, ki­képzésére és munkájuk támoga­tására. Egy 40 órás, ingyenes felkészítő tanfolyam elvégzése Az Otthon Segítünk mozgalom története az angliai Leicesterben kezdődött MARGARET HARRISON, egy nyi­tott szemmel járó, embertársai­ra figyelő hölgy alapította 1973-ban a mozgalmat. Úgy nyújtott segítséget a ma­gukra maradt fiatal, kis­gyermekes családoknak, I hogy rendszeresen meglá­togatta őket otthonukban. í NÉHA CSAK BESZÉLGETTEK, együtt vitték sétálni a gye­rekeket, máskor kivasalt nekik két inget. 2000- ben már 300 helyi szol- \ gálát működött Angliá­ban, 7000 önkéntes 18 ezer családnak segített. Nemzetközi szervezetüket 1999- ben alapították meg. A MAGYARORSZÁGI Otthon Segí­tünk Alapítvány 2001-ben jött létre, a hálózat folyamatosan bővül. A családokat a szociális, egészségügyi szervezetek mun­katársai, óvodák, bölcsődék, helyi közösségek tagjai ajánl­hatják a szolgálatnak vagy maguk is jelentkezhetnek. Az Otthon Segítünk a szociális segítő szolgálatok kiegészítője. Nem helyettesíti a hivatásos segítő szolgálatokat, hanem olyan laikus segítséget nyújt, amire a hivatásos intézmények­nek gyakran nincs idejük és emberük. Sok esetben megelő­ző, kiegészítő tevékenységet is végeznek, ami tehermentesíthe­ti a hivatásos szolgálatokat. ma már több mint kétszáz ön­kéntes dolgozik az ország tizen­kilenc településén: Pécsett, Gö­döllőn, Veresegyházán, Oros­házán, Budakeszin, Szigethal­mon, Pilisvörösváron, Székes- fehérváron, Gyöngyösön, Zala­egerszegen, Tatabányán, Eszter­gomban, Tiszavasváriban, Ke- vermesen, Dunaújvárosban, Fo­ton, Gödön, Békéscsabán, Bu­dapesten segítik a családokat. után az önkéntesek rendszerint egy családdal foglalkoznak, aki­ket addig látogatnak, amíg szük­séges. Hetente egy-két alkalom­mal mennek el a családhoz, de ha baj van, akár többször is.- Mindenkit szeretettel vá­runk, akinek saját szülői tapasz­talata van, ezenkívül semmilyen különleges végzettséget sem igénylünk - mondja az igazgató­nő. - Inkább arra van szükség, hogy az önkéntesek derűsen és megértéssel közeledjenek a se­gítséget kérőkhöz. Képesnek kell lenniük arra, hogy értő fi­gyelmet tanúsítsanak, fenntart­sák a bizalmat. Azt várjuk tőlük, hogy legye­nek elkötelezettek mind a szol­gálat, mind az általuk látogatott családok iránt. Az önkéntes segítőket egy képzett szervező fogja össze. Gyakran előfordul, hogy a megsegített szülőkből később önkéntesek lesznek. Fo­lyamatosan keressük és várjuk az önkénteseket az alapítvány segítőinek csapatába. INFO: OTTHON SEGÍTÜNK ALAPÍTVÁNY 1114 Bp., Bartók Béla út 37. Tel./fax: 06-1/209-34-30 e-mail: otthonsegitunk@webdream.hu Gondtalan a pihenés csaladbarat környezetben szállások Néhány helyen a hangzatos jelző nem több vendégcsalogató reklámfogásnál Megfelelő nyaralóhelyet találni sosem könnyű fel­adat. Hát még akkor, ha van a famíliában egy kis­baba, akinek az igényei eltérnek a felnőttekétől. Kocsis Tímea Érdemes alaposan körülnézni a családbarát szállások között, kínálatuk az egyszerűtől a lu­xuskategóriáig terjed. Nagy körültekintést igényel az utazás megszervezése, ha kis­gyerekkel indulunk el. Bár a csa­ládbarát hotelek, panziók és ven­dégházak száma évről évre nö­vekszik, sokuknál a hangzatos elnevezés nem fedi a valóságot. Szerencsére a legtöbb utazási katalógusban és az internetes honlapok többségén részletezik a kínált szolgáltatásokat. Ha mégsem, telefonon érdemes rá­kérdezni néhány dologra. Már a bejáratnál szembesül­hetünk azzal, hogy valóban ba­babarát helyen járunk, ha gye­rekkocsinak kialakított rámpát látunk. Az emeletes épületekben megkönnyíti dolgunkat a lift, nem kell fel-le cipelni gyerkő­cünket A szobák közül olyat vá­lasszunk, amelyben van megfe­lelő méretű kiságy. Szerencsés, ha ez nem a szülők hálójában kap helyet. A pelenkázóasztal mellett jól jön az esti fürdetés­nél egy babakád, amivel a felké­szült szállásadók rendelkeznek, éppúgy mint etetőszékkel. Ha apartmanba megyünk, a kony­ha felszereltsége sem utolsó szempont. A kicsi ételeinek elké­szítéséhez szükség lehet turmix­gépre, a melegítéshez pedig mik- rohúllámú sütőre. Ha a szállás rendben van, győ­ződjünk meg arról, milyen szó­rakozási lehetőségek vannak a környéken. Játszószobának, sza­badtéri játszótérnek, illetve köl­csönözhető sporteszközöknek és társasjátékoknak mindenképp lenniük kell. Jó, ha van a közel­ben strand, lehetőleg olyan me­dencével, amelyben a kicsik is önfeledten pancsolhatnak. Gondos tervezés, boldog nyaralás Családbarát szállások ■ csiribiri baba- és gyermek- barát ÜDÜLŐPARK Tésenfa, Kossuth L. u. 85., tel.: 73/700-800 m KOLPING CSALÁDI HOTEL Alsópáhok, Fő u. 120., tel: 83/344-143 ■ SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU Bonnya, Kossuth L u. 90-92., tel: 84/575-004 U BARÁTSÁG GYÓGYSZÁLLÓ Haj- dúszoboszló, Mátyás király sétány 19., tel.: 52/361-744 U BOROSTYÁN PANZIÓ Fertőd, Váci M. u. 36., tel: 99/371-773 m MESESZÁLLŐ Bőszénfa, tel.: 82/370-756 Élet és Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG ÉS DIVAT KEDD _______________EGÉSZSÉG SZ ERDA AUTÓ ÉS 5VSOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK________ÍNYENCSÉGEK ►S ZOMBAT CSALÁD ÉS NEVELÉS Játszótér épült Sajószentpéteren AZ EGYIK legnagyobb élelmi­szergyártó cég fejlődő térsé­geket támogat, amelyek el- maradottabbak az országos átlagnál. Mostantól fogva minden évben egyetlen tele­pülésen valósítanak meg egy olyan célt, amely garan­tálja a helység fejlődését. El­sőként Sajószentpéterre esett a választás, ahol má­jus 22-én játszóteret adtak át a helybéli gyerekeknek. Megjelent a Pocakosnapló bővelkedik szakmai taná­csokban a nemrégiben meg­jelent Pocakosnapló. A kötet nagy segítséget jelenthet a leendő kismamáknak és kispapáknak. Hónapról hó­napra praktikus orvosi, vé­dőnői figyelmeztetésekkel segíti a könyv a felkészülést a szülésre és a babával töl­tött első hetekre. Szobabiciklin tekerve televízióznak a kicsik órákat töltenek az ameri­kai gyerekek a képernyő előtt, emiatt sok közöttük az elhízott. Kimutatták, hogy a kicsik napi 8,3 órán át néznek televíziós játéko­kat és divatos sorozatokat. Egy cég most piacra dobta a túlsúlyt legyűrő szobabicik­lit, amit kifejezetten tévé­zéshez ajánlanak. A csehek szerint elavult a házasság szükségtelen, idejétmúlt intézmény a házasság - ál­lítja a csehek egyharmada. A Medián Közvélemény-ku­tató Intézet felmérése sze­rint a megkérdezett férfiak 40,9, a nők 29,6 százaléka formált ilyen véleményt. Ha elmúlik a szerelem, a pénz lehet az úr AMIKOR kimondjuk az igent, nem gondolunk arra, hogy egyszer ennek a szerelem­nek is vége lehet, és átveszi a hatalmat a pénz. Bárki ke­rülhet olyan helyzetbe, ami­kor már csak a jog segíthet. Ha ön is pórul járt, és ta­nácsra szorul, írjon A hölgy­világnak! Részletek a lap legújabb számában. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom