Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

10 Együttműködés a biztonságért Együttműködési szerződést írt alá tegnap a kaposvári Didakti­ka Gépjárművezető-képző Kft. és a megyei rendőr-főkapitány­ság a biztonságiöv-szimulátor üzemeltetésére. Az autósiskola vállalta: saját és más járműveze­tő-képzők diákjainak is lehetővé teszi, hogy megtapasztalják az öv használatának előnyeit. Az eszközt a balesetmegelőzési bi­zottság rendezvényein is bemu­tatják az érdeklődőknek. Ké­pünkön: Kovács Sándor Lóránt, a Didaktika Autósiskola vezetője és Ősz István alezredes, a me­gyei közlekedésrendészeti osz­tály megbízott vezetője. Négy súlyos gyermekbaleset 48 óra alatt Jakab E. Az elmúlt két napban négy sú­lyos gyermekbaleset is történt. Gigében szerdán egy hétéves gyermeket gázolt halálra egy ka­mion. Másnap két kicsi szenve­dett súlyos sérüléseket: egyik gyalogosan lépett ki, a másik - egy hároméves kisgyerek - ke­rékpárjával hajtott ki egy autó elé. Néhány órával később szin­tén egy hasonló, súlyos kimene­telű gyermekbalesethez riasztot­ták a mentőket. Ősz István, a megyei rendőr­főkapitányság közlekedésrendé­szeti osztályának megbízott ve­zetője elmondta: a beköszöntött jó idő, a közeledő vakáció a sza­badba csábítja a gyerekeket. Ám fontos volna, ha a szülők, peda­gógusok a fokozott felügyelet mellett mindenekelőtt a na­gyobb körültekintésre, a közle­kedési szabályok betartására hívnák fel a figyelmüket. Tavaly 52 olyan baleset történt Somogy útjain, amelynek gyermek is ré­szese volt, ebből 17 esetben a gyalogos vagy kerékpárral köz­lekedő gyermek okozta a bajt Az idén eddig már tizenegy gyer­mekbaleset történt. Felakasztották a kóbor kutyát Beismerte tettét az a három fér­fi, akik megkínoztak egy ku­tyát. Az elkövetők hurokkal el­fogtak egy kóbor ebet, nyakánál fogva felakasztották egy fára, majd elföldelték. Egynyári virágvásár a Fő utcában, az Európar park mellett május 31-én 6-12 óra között Egységár: 50 Ft/db KÉK TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT Harcban a legszebb formaruhások verseny A Miss Uniformis címért rendőr, katona, közterület-felügyelő is küzd Lendvai Bettina és Vaszily Judit katonák, és rendőr versenytársaik, Bárány Boglárka, Cseszneki Hédi és Krucsó Renáta Munkaruhában lép a ki­futóra tizennégy magyar lány. Azt akarják bebizo­nyítani: ők is vannak olyan csinosak, mint ci­vilbe öltözött társaik. Csak nem vesszük észre. Nagy Eszter Dóra Egészségügyi asszisztens, nem­zetőr lovas huszár, banki hitelbí­ráló és testőrhallgató is ringbe száll a Miss Uniformis címért. Versenytársaik között felszol­gáló, biztonságtechnikai munka­társ, rendőr, katona és légikísérő is akad. Első alkalommal rende­zik meg ezt a szépségversenyt, ahol munkaruhájukban csillog­nak a csinos lányok. Pontosab­ban nők, mert bár a legfiatalabb huszenegy éves, a legidősebb versenyző harminckilenc.- Nem akartuk, hogy fiatalko­rú, csontsovány topmodellekből álljon a mezőny - mondta la­punknak Komáromi István, a rendezvény szervezője. A rend­őr tábornok, akit énekesként is megismerhetett az ország, azzal indokolta a különös verseny megrendezését, hogy a formaru­hások bemutathassák az egyéni­ségüket is.- Minap focimeccset biztosítot­tunk - mesélt munkájáról Krucsó Renáta (24). A Rendészeti Bizton­sági Szolgálat bevetési osztályá­nak járőre hozzátette: - Mi me­gyünk ki a tüntetésekre is. Felme­rül bennem, nem nevet-e tucatnyi focidrukker vagy demonstráló azon, hogy egy csinos lány pró­bálja megfékezni őket.- A sisak miatt nem látják, hogy nő vagyok, csak azt, hogy egy vékony valaki áll szemben ve­lük - indokolta meg gyorsan fel­vetésemet. Renáta negyven férfi között dolgozik, csak egyetlenegy munkatársnője Van. Kollégái oly­annyira férfiként kezelik már, hogy kiröhögték, amikor megtud­ták, ilyen nőies dologba fog.- De azért mind szurkolnak ám nekem - mondta. Cseszneki Hédi (22) a Veszp­rémi Rendőr-főkapitányság jár­őre. Igazi szőke bombázó. Neki a főnöke külön szólt: szorít a jó he­lyezésért.- Szeretem az egyenruhámat. Olyan egyedi - és közben végig­simította a ruháját. Látszott raj­ta: tényleg büszkén viseli.- Igyekszünk megváltoztatni a fakabátképet. Ne csak a szigo­rú, zord rendőrt lássák ben­nünk - tette hozzá a veszprémi lány. Hédi mellett egy mosolygó szőke lány pózolt a kamerák előtt. Ő Vaszily Judit (23), aki amellett, hogy nagyon csinos, valójában zord katonai kiképző. A szentendrei Kinizsi Pál Tiszt- helyettes Képző munkatársa ti­tokban tartotta eddig, hogy elin­dul a versenyen.- Egyedül a parancsnokom tu­dott róla, de legalább lesz megle­petés, ha a kollégáim elolvassák az újságot - mondta. Judit praktikus volta miatt szereti egyenruháját: - Ápol és eltakar, elfedi a rejtett hibákat. De hiába a mindent eltakaró kosztüm, a versenyen a formaru­hás lányoknak fürdőruhában és estélyiben is be kell mutatkoz­niuk. Ennek főleg a férfi kollé­gák örülhetnek, hiszen ők csak egyenruhában látják őket. A formaruhák ez évi királynő­je és udvarhölgyei értékes aján­dékokat kapnak. Az első helye­zett részére például külön készí­tettek egy ametisztekkel kirakott fehérarany koronát. Feléksze- rezheti magát a második és a harmadik helyezett is, és vala­mennyi versenyzőnek három év­re előre elkészítik a jövőjéről szóló sorskönyvét. Miss Uniformist június 11-én választják meg. Komáromi István azt szeretné, ha a különös szépségverseny később hagyo­mánnyá válna és minden évben megrendeznék. A volt rendőr a jövőben önkormányzati dolgozó­kat, recepciósokat, vasutasokat, fodrászokat Is szívesen látna a mezőnyben. Rabolni akart a játékért A szemtanú buktatta le a budapesti tolvajbandát Jakab Edit A szezon még éppen csak elkez­dődött, a bűnözők azonban már munkához láttak a Balatonnál. A napokban például egy három­tagú budapesti tolvajbandát fog­tak el a fonyódi rendőrök, nem mindennapi módon. Egy Balatonboglár melletti lovas­panzió tulajdonosa lett figyel­mes három jókora termetű ide­gen férfira, akik gyanúsan mo­zogtak a környéken. Autóval kö­vette a gyanús alakokat, egé­szen Fonyódligetig. Rövid időre elvesztette a nyomukat, hama­rosan azonban feltűnt, hogy az idegenek autója egy virágkeres­kedés mellett áll. A három férfi abban a pillanatban rohant kife­lé az üzletből, s ugrottak be a járműbe. A lovaspanzió tulajdo­nosa azonnal bekiáltott az üzlet­be, értesítették a rendőröket, akik hamarosan elkapták a há­rom budapesti fiatalembert. Ki­derült: míg ketten elterelték az eladó figyelmét, harmadik tár­suk hetvenezer forintot emelt el a kasszából. A jómadarak - mint Hajdú Bálint főhadnagy el­mondta - büntetett előéletűek, egyikük nyolcoldalas priusszal „büszkélkedhet”. Tóth Róbert, a Fonyódi Rend­őrkapitányság nyomozóosztá­lyának vezetője elmondta: bár még kevés a vendég, a bűnözők már jócskán adnak munkát a rendőröknek. Elsősorban a fonyódligetihez hasonló alkalmi lopások, trükkös lopások jellem­zőek, de mindennaposak a be- surranások is. A vendégek, nya­ralótulajdonosok néhány perc­re őrizetlenül hagyják táskáju­kat, mobiltelefonjukat, nyitva hagyják az ajtót, s ennyi éppen elég a jómadaraknak. A rend­őrök most egy tapolcai és egy zalaegerszegi társaságot figyel­nek, de Nagykanizsáról és a fő­városból is megjelentek már a bűnözőbandák. Siófokon a napokban három gépkocsit törtek fel a tolvajok, a forgalmasabb helyeken, sétá­nyokon pedig „dolgozni kezd­tek” a zsebesek. Játékszenvedélye sodorta a bűn­be azt a 24 éves somogyvári fia­talembert, aki egy fiatalkorút próbált meg kirabolni a nyílt ut­cán. Sólyom János rendőr had­nagy elmondta: a férfi a helyi kocsmában játékgépezett. A gép­be dobálta a család összes pén­zét, majd amikor az elfogyott, köl­csönpénzből játszott. Persze egy fillért sem nyert. Hazafelé menet aztán rádöbbent, hogy mit tett, s megrémült, hogy miből tartja majd el 15 éves élettársát. A szembejövő fiatalkorútól cigaret­tát kért, majd néhány pofon kísé­retében pénzt követelt. A sértett a földre esett az ütésektől, de fel­ugrott és el tudott menekülni. A 24 éves férfi ellen a Fonyódi Rendőrkapitányság rabláskísér­let miatt indított eljárást. OTTC A KITE Rt Mezőgazdasági Szolgáltató Msl és Kereskedelmi Részvénytársaság pályázatot hirdet Agronómiái szaktanácsadó munkakör betöltésére Kaposvár és környékén. Elvárásaink:- Szakirányú egyetemi végzettség- Szakmai gyakorlat- Számítógépes ismeretek, B kát. jogosítvány- Jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség. Előnyt jelent:- Hasonló területen szerzett szakmai, kereskedelmi tapasztalat- Angol nyelvismeret. Pályázat beküldési határideje: 2005. június 4. Cím: KITE Rt 7401 Kaposvár, Pf: 125. Kettős halál a töröcskei tetőn Két halálos áldozata volt annak a baleset­nek, amely tegnap történt Kaposvár mellett, a töröcskei tetőn. Egy Ka­posvár felé tartó boldogasszonyfai fiatalember által vezetett személy­autó szabálytalan előzés során összeütközött egy vele azonos irányban haladó kisbusszal. A kisbuszt átlökte a szemközti forgalmi sávba, ahol az frontálisan összeütközött a Pécs felé tartó motorosokkal. A két 30 éves - pécsi és szentlőrinci - fiatalember a helyszínen meghalt APRÓHIRDETÉSEK Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Fő u. 2. Tel./Fax: 82/422-675 felvételt hirdet az alábbi álláshelyek betöltésére: 1 fő német-bármely szakos, 1 fő történelem-bármely szakos, 1 fő magyar-történelem szakos, 1 fő matematika-kémia szakos, 1 fő informatika-bármely szakos, 1 fő földrajz-bármely szakos középiskolai tanár egyetemi végzettséggel, továbbá 2 fő élelmiszergépész felsőfokú végzettséggel. Jelentkezni írásban lehet az Iskola igazgatójánál 2Q05. június 20-ig. _________UTAZAS_________ HAJ DÚSZOBOSZLÓN a fürdőhöz (Aqva Park­hoz) 500 méterre üdülési lehetőség, szállás és félpanziós ellátás 14000 Ft/fő/hét+270 Ft/fő/éjszaka idegenforgalmi adó. A turnu­sok szombattól-szombatig (7 éjszaka) tarta­nak. Érdeklődni: válaszborítékos levélben:. Szép Ernő Középiskolai Kollégium, Hajdúszo­boszló, Gönczi Pál u. 15.sz. Telefonon: 06- 52/557-941, munkanapokon (hétfőtől-pénte- kig) 8-15 óráig! ADÁSVÉTEL_______ AK CIÓS tűzifa ingyenes szállítással m3-ben megrendelhető 8500 Ft-tól. 30/262-7648 *156054* TŰZIFAAKCIÓ! Sárközi Kft. megkezdte akác és vegyes tűzifa eladását szállítással együtt. Ár: 8000 Ft/m3- től 30/332-5208 *156242* APRÓ-CSEPRŐ HASZNÁLT kereskedelmi és vendéglátógépek gáztühely, pizzakemence, dagasztógép, hűtött munkaasztal, hűtők, hűtőttpolcok, önkiszolgá­ló pultsor, stb. eladók. 70/360-7052 •152030* GÉPKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar) 82/429- 693,30/901-8305. *152168* CSERÉPKÁLYHA teljesen új és egy bontott el­adó, 69-28 E Ft. 20/9438-531. *155060* _____ÜZLETHELYISÉG_____ KA POSVÁRON belvárosi üzlet (telefonnal) ki­adó. Tel.: 06-70-9411-163. *152489* KAPOSVÁRON 30 m2-es üzlethelyiség és 45 m2- es raktár külön is kiadó. Telefon: 20/9525-028.------------- *156023* ________PÉNZPIAC________ BE KEKTETŐT keresünk Kaposvár belterületén lévő mindenre alkalmas épitményes 1 ha te­rületre. Jelentkezés: 7404 Kaposvár, Pf: 18 •156029* ANINVEST0REN aller Art zu verkauten in Kapos­vár Innerorts 1 ha Grundstück mit Gebáude. Anmelden bitté an 7404 Kaposvár Pf: 18 *156029* ______VÁLLALKOZÁS______ ÉT KEZTETÉSSEL foglalkozó, jól működő Bt. ér­vényes HACCP-vel eladó Kaposváron. 06- 70/374-9350. •155863*

Next

/
Oldalképek
Tartalom