Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-10 / 108. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 10., KEDD 3 SIÓFOKI TÜKÖR Győzött a józan ész Az okos enged elve alapján rövid időn belül másodszor bírálta felül korábbi álláspontját a siófoki városvezetés. Néhány hete a Kálmán Imre sétány butikosainak tették lehetővé az áru kipako­lását üzletük elé. Több nyáron keresztül folyt a huzakodás; a köz­terület-felügyelő bepakoltatta a holmit, gyakran bírságolt is, a bu­tikos meg már huzigálta is vissza a járdára a ruhaállványait, amint kifordult a felügyelő az utcából. Ami nem megy, ne erőltessük, jöttek rá a hivatalban, akárcsak most a vízibicikli-kölcsönzők esetében. Rendet kívántak vágni nagy határozottsággal az elmúlt nyarakon tapasztalt kölcsönző­rengetegben. Ezentúl csak a parttól 30 méterre lehet tárolni a ví­zi sporteszközöket, és nem szabdalhatják bejárók a strandokat, majd begyalogol 30 méternyit a kuncsaft, ha vízibiciklizni akar - állt az első lendülettel alkotott szabályozástervezetben. A köl- csönzősök azonban még a régi feltételekkel kötötték meg idei nyárra szóló szerződésüket, enyhén szólva nem lett volna korrekt ezt követően, de még a nyár előtt módosítani. A döntés: visszatérnek a témára a szezon után. Szerencsére megint győzött a józan ész. fónai imre HÍREK Autók, motorok a hajókikötőben Hatodik alkalommal rendez­tek autó- és motorkiállítást a siófoki kereskedők a hajóki­kötőben. A nagy közönségsi­kert aratott rendezvényen több mint tíz cég mutatta be a járműveit. A két nap során akadt program bőven kicsik­nek és nagyoknak. A hagyo­mányokhoz híven műsort ad­tak a helyi amatőr együtte­sek is. (fi) Szakközépiskola a gimnáziumban Bővül az oktatás kínálata a városban. 2010-ig helyet kap a székesfehérvári Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szak- középiskola a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban. A város képviselő-testülete döntött er­ről. Az önkormányzat ugyan­is nemrég megvásárolta a gimnázium melletti ingatlant, ezáltal annak sincs akadálya, hogy esetleg bővítsék a diák­létszámot, ha erre igény lesz a következő években, (ca) Kinőtte a székhelyét a Termőtök A felújítás fejében tizenöt év­re bérbe adja a hajdani BIB- székházat az önkormányzat saját cégének, a Termofok Kft.-nek. Mintegy tizenötmil­lió forintba kerülhet az épület rendbehozatala. Irodákat ala­kít ki itt a kft., mivel a társa­ság folyamatosan bővülő fel­adatai miatt kinőtte régi szék­helyét, a tömbfűtőműben, (fi) Ismerős Egyiptom a siófoki diákoknak A budapesti Szépművészeti Múzeum Ismeretlen Egyip­tom címmel hirdetett orszá­gos pályázatot, amelyen 165 csoport között ötödik helye­zést szerzett a siófoki Vak Bottyán lános Általános Isko­la csapata. Ezzel egynapos múzeumi programot nyertek, amelynek egy része ottani al­kotómunka. (ca) Értékes járművet vesz az önkormányzat Gépkocsit vásárol az önkor­mányzat. A 4,3 miUió forint értékű Ford Mondeot a Ter­mofok Kft. használja majd. Azért is szükség van a gép­kocsira, mert egyre bővülnek az önkormányzati szolgál­tatócég feladatai, (ca) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonlelle Város Képviselő-testületének határozata alapján az Önkormányzat nyilvános licites pályázat útján meghirdeti értékesítésre a Balatonlelle Napospart u. 5083 hrsz-ú (Fizetőstrand főépülettől nyugatra) ingatlanon lévő 8 db, összesen bruttó 244.09 m2 - területű faházat. A faházakra egyben és kűlön-külön is lehet pályázatot benyújtani az alábbi minimális licitárral: 1. jelű faház: 22,97 m2 x 21000 ~ 482.370 Ft + AFA 2. jelű faház: 16,42 m2 x 21000 - 344,820 Ft + ÁFA 3. jelű faház: 16,42 m2 x 21000 = 344.820 Ft + ÁFA 4. jelű faház: 34,12 m2 x 21000 = 716.520 Ft + ÁFA 5. jelű fahóz : 64,63 m2 x 21000 = 1.357.230 Ft + ÁFA 6. jelű faház: 40,84 m2 x 21000 - 857.640 Ft + ÁFA 7. jelű faház: 32,13 m2 x 21000 = 674.730 Ft + ÁFA 8. jelű faház: 16,56 m2 x 21000 = 347.760 Ft + ÁFA Összesen: 5.125.890 Ft + ÁFA A pályázat elbírálásánál az részesül előnyben, aki a 8 db faházra egyben a legjobb ajánlatot teszi. Pályázatot nyújthat be az a magán és jogi személy aki a pályázati feltéteteket elfogadja és lejárt esedékességű tartozása az Önkormányzat felé nincs. (A pályázati feltételek elfogadásáról nyilatkozni kell, az Önkormányzat felé való tartozás nemlegességét a helyi adócsoporttól keli beszerezni.) A vételárat a licitálást követően egy összegben kel! megfizetni az Önkormányzat pénztárában. A pályázatot írásban,zárt borítékban kell benyújtani: a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u. 4. címére 2005. május 31-én 9.00 óráig. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, elmét, azt, hogy a pályázat melyik faházra vonatkozik, az ajánlott vételár összegét és nyilatkozatát arról, hogy a pályázat kiírás feltételeit elfogadja. Az ajánlatok bontásának és a licit időpontja: 2005. május 31. 9.30óra Bontás és licitálás helye: Balatonlelle. Napospart utca 5083 hrsz.- ú Ingatlan ( Fizetőstrand főépülettől nyugatra eső terület) A licitáláson az vehet részt aki az Önkormányzat pénztárába 100.000 Ft összegű bánatpénzt letétbe helyezett. A bérbeadó a helyiségek megtekintését előzetes telefonon történt egyeztetés alapján biztosítja. Részletes felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u, 4. szám alatti irodájában, vagy a 85/550-105-ös telefonon lehet kérni. A második hely már kisiklás versenytánc Aki már nyolcig tud számolni, azt meg lehet tanítani A második legnagyobb vidéki bázis lehet hama­rosan a siófoki Pomádé egyesület versenytáncos csapata. Tavaly ősz óta járnak csak versenyek­re, de máris kiemelkedő eredményeket érnek el. Fónai Imre Aki nyolcig tud számolni, azt meg lehet tanítani táncolni. A tehetség legfeljebb csak tíz százalék, a többi kemény, ve- rejtékes munka. Ezeket az el­ső hallásra talán meglepő ki­jelentéseket Hetei Zoltán, a siófoki versenytáncosok tré­nere. tette. Két éve gyakorol­nak fiatal tanítványai, tavaly szeptemberben „merészked­tek” először versenyre.- A Pomádé mazsorettegye- sületként alakult, minden előzmény nélkül szerveztük meg a versenytáncos tagoza­tot - így Hetei Zoltán. - Most Versenyt rendeznek Októberben megrendeznék az első siófoki országos ver­senyt a Beszédes József Álta­lános Iskolában. Parkettot tesznek a műanyag padlóra, mondta Hetei Zoltán, aki 13 és 27 éves kora között maga is versenytáncolt. Gyakran segíti a siófokiakat a 17-sze- res magyar bajnok Őze Lász­ló, aki amúgy Olaszország­ban tanít táncot. több mint negyvenen va­gyunk, a legkisebbek 6-8, a legidősebbek 20 évesek. A nyártól közel 200-ra bővülhet a létszámunk azzal, hogy a kalocsai versenytáncosok is csatlakoznának a Pomádéhoz. Vidéken a debreceni egyesü­let után mi lehetünk ezzel a második legnépesebb bázis. Gyors karrier, ez kétségte­len. Még Kalocsáról is irigyel­tek a siófokiak, noha saját próbatermük például nincsen. A kulturális központ és a Magisztern hotel sietett a se­gítségükre. Ami viszont az eredményességet illeti, nem panaszkodhatnak.- Az egyik párosunk leg­gyengébb eredménye eddig egy második hely; ettől a „ki­siklástól” eltekintve ahol rajt­hoz állt, győzött a Fiilöp Milán, Molnár Zita kettős (képünkön) - mondta a tánctanár. - A töb­bi párosunk is rendre ott van az élmezőnyben. Tehetségtoborozásra nincs különösebb szükségük, hi­szen szinte minden próbáju­kon bekopognak olyanok, akik táncolnának. Az utóbbi időben számos fellépésük volt, hamar népszerűek lettek a városban. Nem kétfilléres sport ez, tudtuk meg Hetei Zoltántól - nem tévedés, sportnak tartják, hiszen sze­repelt már előolimpián is a versenytánc -, hiszen egy pár tánccipő például 22 ezer fo­rintnál kezdődik. A szülők ál­dozatvállalása nélkül tehát nem sokra mennének. Előny csak meghívással Czene Attila Nem jut pénz árkokra Czene A. A helybélieket a meghívásos pályázatokon tudja előnybe hozni a siófoki polgármesteri hi­vatal, de erre csak ritkán van le­hetőség - mondta Bartolákné Baumann Krisztina, a beruhá­zási és közbeszerzési osztály vezetője (képünkön). - A város­ban történő beruházások érték­határa ugyanis nagyon sok esetben eléri a hatvanmillió fo­rintos értékhatárt, amikor a munkát országosan is meg kell hirdetni. A megrendelést nem lehet elaprózni, így például össze kell vonni valamennyi út­építést. Elkészült a városházán a fejlesztések ütemterve, amit elérhetővé tesznek a helyi vállalkozók számára is. A beruházások­ban azonban ők egyre nehe­zebben tudnak részt venni. A nagy cégek ugyanis általában olcsóbban dolgoznak. S az alacsony ár szerezte előnyt egyéb pont­számokkal már nemigen lehet behozni az elbírálás során. Siófok egyes városrészeiben évek óta problémát okoz a csa­padékvíz elvezetése. 2001-ig még állami pénzhez lehetett jutni ehhez, azóta viszont az önkormányzat valamennyi pá­lyázatát elutasították forráshi­ány miatt.- Az egyik legnagyobb pro­jektet a Fő, Dózsa György, Baj- csy-Zsilinszky, és Alsó utcák által határolt területen kellene végigvinni - mondta Fekete Ta­más, a városüzemeltetési osz­tály vezetője (képünkön). - De lesz tennivaló a Foki-hegyi vá­rosrészben is, amely a közmű­vesítést követően intenzíven fejlődik. A magas költségeket va­lószínűleg a siófoki önkor­mányzat sem tudja saját erő­ből előteremte­ni. Ezért a városházán abban re­ménykednek, hogy 2007-től lesz olyan európai uniós pályázati le­hetőség, amelyen a csapadékvíz elvezetésére is lehet pénzt nyer­ni. Az előkészítés folyik. Tilos a reklám a levegőben is A közterület főié nyúló hirdető- táblák elhelyezése is tilos, illet­ve csak közterület-bérleti díj fejében lehetséges - pontosítot­ta rendeletét a város képviselő­testülete. Előtetők, napellenző ponyvák tartószerkezeteire ag­gatták reklámjaikat több eset­ben az üzlettulajdonosok, úgy gondolva: a közterület-haszná­lat csak a burkolat igénybevé­telét jelenti. A jövőben térítés ellenében lehet csak elhelyez­ni hirdetést a közterületre tíz centinél jobban benyúló épü­letrészekre is. Petőfi-verset szavaltak franciául diákcsere Felvették a kapcsolatot a testvériskolával Fónai I. Francia nyelven szavalták Pető­fit, a biológia-feladatlapra fran­ciául írták az állati testrésze­ket. Egy hetet töltött Siófokon, a kiliti iskola vendégeként 25 francia diák és 7 kísérője a test­vérvárosból, Saint Laurent du Varból.- Órákat látogattak, kirán­dultunk velük és grillpartyval búcsúztunk a közeli viszontlá­tásig; a jövő héten már viszo­nozzuk is a vendégeskedésüket - mondta Gadányi Éva, a Somo­gyi József Általános Iskola igaz­gatója (képünkön). - Jó néhány éve kerestünk először francia kapcsolatot, még a Balaton és a Loire régió együttműködésé­nek hajnalán. Négy éve pedig uniós pályázatot nyertünk he­lyi kulturális örökségvédő programra közösen francia és olasz iskolával. A testvérváros intézményével most vettük fel a kapcsolatot. Sokat tudtak Ma­gyarországról az ide érkezett diákok, az egy hét során aztán szavakat, sőt, egész mondato­kat tanultak meg magyarul. A kiliti isko­lában az egyik pedagógus fran­cia nyelvet is tanít; szakkör for­májában lehet látogatni az órá­it. Lehetőség volna a francia ok­tatására a tanrendben is, ám er­re eddig nem volt igény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom