Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-10 / 108. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 10., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Magyar vendéget a Balatonra vakáció Több mint ezer rendezvény a tó körül Nemcsak a finom falatok, hanem a szívélyes kiszolgálás is vonzza a vendégeket a tóhoz ram gáti korníi BALATONI MAGAZIN Czene Attila A Balaton régió sikerrel mutatkozott be Nyíregyházán, Miskolcon és Szegeden, júniusig még Pécsett és Debrecenben is megismerhetik az érdeklődők a térség kínálatát. A tavaly elindított akciósorozat elsődleges cél]a, hogy a balatoni üdülési lehetőségeket és turisztikai attrakciókat népszerűsítse a belföldi utazóközönség körében. A Balatonnál az idei szezonban felújított strandok, új well- ness-szállodák, a tavat körbe érő kerékpárút, borkóstoló helyek, valamint több mint ezernyi program garantálják a sokszínű vakációt. A Balaton-felvi- dékl Nemzeti Park bemutató- helyeire tett kirándulás és egy hajókázás a családi pihenés kellemes kiegészítője lehet.- A road-show során kiadványaikon keresztül bemutatkoznak a régió turisztikai szolgáltatói, települései és kisrégiói - mondta Kovács Miklós, a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója. - Számos kedvezményes üdülési ajánlat, közöttük üdülési- csekk-elfogadó helyek kínálata is szerepel a prospektusokban. A Mártózzon meg a nyárban - Magyarország nagy tavai elnevezésű programsorozat június 11-ig tart. Arra akarjuk felhívni a magyar lakosság figyelmét, hogy országunk számtalan felfedezésre váró értéket tartogat nekik is. Főképp a vízparti pihenést kedvelők számára ilyen a Fertő tó, a Tisza-tó, az Orfűi tavak és a Velencei-tó. S persze elsőképp a mi Balatonunk. Javul a megközelíthetőség Kolber István és Persányi Miklós miniszterek a kormányülésen beszámoltak a Balaton és térsége cselekvési programról. Korszerűsödik a gyorsforgalmi úthálózat és a vasút, s ezzel a régió megközelíthetősége. A közbiztonság javítása érdekében megállapodást kötöttek a polgárőrséggel. Vitorlásévad-nyitó Kétszáz egység vett részt a 69. vitorlásévadot megnyitó versenyen. Pál Béla politikai államtitkár szerint a vitorlázás jelenti a Balaton jövőjét. Közel 7000 hajóban 21 ezren sportolnak a Balatonon. Csekkért horgászjegy Üdülési csekkért is lehet horgászjegyet venni május 15-től - erről állapodott meg Kiss György, a Balatoni Halászati Rt. vezérigazgatója (képünkön) és Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. Az üdülés támogatását szolgálja a csekk, amelyet egyre több helyen fogadnak el fizetőeszközként a Balaton régióban. A csekket a munkáltatók járulékmentesen vásárolhatják meg. BALATONI HÍREK Nyitott lovardák Ingyenes lovaglást is biztosít. Nyitott lovardák programsorozat. A legutóbbi hétvégén Balatonfenyvesen, júniusban pedig majd Zamárdiban szerveznek különféle szabadidős programokat a látogatóknak. Az országos program célja az, hogy a lehető legtöbb érdeklődő megismerhesse a lovakat, a lovaglás szépségeit. Mentőhajók a tavon Készülődik a szezonra a Keszthelyi Vöröskeresztes Vízimentő Egyesület. Vízre tették a két motorral szerelt, 5000 köbcentis, svéd gyártmányú mentőhajót, amelyet a legnagyobb viharokban is teljes biztonsággal használnak. Rövidesen a Balatonhoz érkezik a gumitestű Yukon mentőhajó, ami nagyobb felújításon esett át Olaszországban. Kamarák képben Jelképes szezonnyitót tartott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turisztikai kollégiuma. A gazdasági kamarák feladata és szerepe a turizmus regionális irányításában - ez volt a fő téma. Képviseletük van a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottságban, így közvetve hatással vannak a turisztikai pályázatok témáinak kialakítására és a döntésekre. Balaton fejlesztési tanács Készült a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával Vízhőmérséklet: 14°C Átlagmélység: 351 cm Vízállás: 99 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Fiatalít a szakszervezet érdekvédelem Ifjúsági tagozatot a közszolgálatban dolgozóknak Füleki Tímea Első alkalommal hívták össze tegnap az ország közszolgálatban dolgozó fiataljait Balaton- lellére. A találkozót kezdeményező Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) tizenöt éve alakult azért, hogy a közszférában dolgozók érdekeit képviselje. A konföderáció ágazatai eddig is rendelkeztek ifjúsági szervezetekkel. A bala- tonlellei találkozó célja azonban egy valamennyi ágazatot tömörítő egységes ifjúsági érdekképviselet létrehozása. Ez fiatalok tízezreit összefogva Magyarország legnagyobb ifjúsági szervezete lehet.- Az ifjúsági csoportok közötti összefogást azért kell atonlellei fórumon Szabó Endre, a SZÉF elnöke (képünkön). A részt vevő százharminc fia- talt ma a munkaügyi és a Külügyminisztérium államtitkárai tájékoztatják a kormány és az EÜ foglalkoztatáspolitikájáról. A pályakezdő közalkalmazottak és köztisztviselők ezt követően vitatják meg az ifjúsági tagozat létrehozásának feltételeit. ÜTRTlER pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 246.0000 252.5000 USD 191.5000 198.0000 GBP 362.0000 375.0000 CHF 158.0000 164Í0000 SKK 6.2000 6.7000 KözUleteket is kiszolgálunk! Érvényben: május 9. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig $V'-~ jir IX. BARCSI NEMZETKÖZI KERESKEDELMI ÉS IPARI VÁSÁR Barcs, 2005. június 2-5-ig a magyar-horvat gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Részletes információ: 06-82/462-044,06-82/463-019 Magunkra maradunk a szúnyogok elleni harcban irtás Csípnek a rovarok, késve kezdődik idén a védekezés (Folytatás az 1. oldalról) Egy négyzetcentiméter nagyságú területen megtelepedett populáció egy nap alatt akár öt kilométeres élőtfelyet is belakhat, így valóban hiába irtják az egyik településen, ha a szomszédban nincs rá pénz.- Szaporodás szempontjából legjobban a kisebb vízállásokat, pocsolyákat kedvelik a szúnyogok - mondta Hivatal Nándor, a Somogy Természetvédelmi szervezet titkára (képünkön). - Amikor több a csapadék és enyhe az idő, szaporodnak. Ez hullámokban történik, így néhány hétig rengeteg, aztán jóval kevesebb a szúnyog. Az irtást azonban akkor érdemes megkezdeni, amikor még nem tömeges a szaporodás. Utána ugyanis már csak gyéríteni lehet a rovarukat, éppen a nagyon gyors szaporodás miatt. A szúnyogirtás tehát már szinte mindenütt késében van Somogybán. Ráadásul szakemberek azt mondják: négy-öt évente van igazi inváziószerű elterjedés. Ez 2001-ben fordult elő utoljára, idén pedig még az időjárás is kedvez ennek. Kaposváron is elkelne már a gyérítés, erre azonban majd csak egy hónap múlva kerülhet sor, ráadásul a szükségesnél kevesebb pénz van a munkára. Hartner Rudolf, a Kaposvári Városgondnokság vezetője elmondta: már korábban szerződtek a permetezésre, amit júniusra rendeltek meg. Az idén három alkalommal 2,3 millió forintért irtja majd a levegőből a szúnyogokat egy budapesti cég. Hartner Rudolf szerint legalább dupla ennyiszer lenne ideális a védekezés, amit korábban az amerikaiakkal közösen el is tudtak végeztetni. Az idén azonban csak felére futja. Turista még alig, szúnyog azonban már akad bőven a Ba- laton-parton is. S csípnek is rendesen. Az irtásukra harcba induló helikopterre a napokban szerelték föl a permetezőfúvó- kákat. Halasztást nem szenvedhet a légi permetezés, mert szakmai követelmény, hogy a biológiai védekezést el kell kezdeni, hogy hatékony legyen. Elrendelték ugyan a vegyszeres irtást, de - tudtuk meg a szúnyogirtást végző Corax- Bioner Rt. illetékesétől - ezt csak eső- és szélmentes napokon lehet végezni. A Balaton- parti védekezéshez ebben az évben 60 millió forint áll rendelkezésre; felét az állam állja, másik felét a helyi önkormányzatok. Kedvező idő esetén két nap alatt végezhetnek az első biológiai irtással. További egykét biológiai és öt vegyszeres permetezésre kerülhet sor a szezonban. A szelíd fegyver A biológiai módszer lényege, hogy egy speciális baktérium a csípőszúnyogok lárváinak emésztőenzimjével lép kapcsolatba és ott méreganyagot termel. Ez elpusztítja a lárva bélhámját, amitől a szúnyog táplálkozásra képtelenné válik és elpusztul. Ezzel a környezetkímélő megoldással a 70-es évek vége óta pusztítják a szúnyogokat Európa számos országában, Magyarországon azonban még mindig inkább a vegyszeres eljárást használják. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Salatonföldvár - a helyi közösségi házban rendeztek játszóházat tegnap. A résztvevők kitűzőket készítettek, amiket haza is vihettek. A kicsiknek mindebben Dolbert Ferenc népi iparművész volt a segítségére, akinek áprilisban önálló kiállítása is volt a házban, (kz) Beleg Éjjellátó infratávcsövet kapott a nemrégiben megalakult helyi önvédelmi csoport. A településen igencsak elszaporodott betörések, kerti lopások megelőzésére alakult csapatban jelenleg húszán vannak, akik többek között éjszakai járőrözéssel szeretnék elejét venni az újabb károkozásoknak. (csm) Bodrog Több nyelven beszélő, informatikai ismeretekkel rendelkező munkatárs foglalkoztatásához kért támogatást a Menedék Alapítvány a megyei munkaügyi központtól. Siker esetén három évig biztosítanának neki munkát, s feladata az alapítvány hazai és külföldi bemutatása, a támogatókkal való kapcsolattartás lenne. Munkájához pedig korszerű irodai eszközöket is vásárolnak, (hzs) Csurgó Fletvennél több gobelint állítottak ki a Csokonai Közösségi Flázban. A tárlatot Németh Tamásné nyitotta meg tegnap. A helyi alkotók munkáit május végéig nézhetik meg az érdeklődők, (va) Bárány Újra pályáznak az iskola tetőzetének a helyreállítására. A fedél egy részét már rendbe tették, de a folytatáshoz állami támogatásra volna szükség. A lapostető egy helyen - az ebédlő fölött - beázik, ezért is sürgető a helyreállítása, (ni) Igái Vízforgatóval látták el a 33 méteres medencét az igali fürdőben. A lu- bickolót egy hónapig próbaidőben üzemeltetik, majd végleg átadják. A próbaüzem alatt is zavartalanul használhatják a strandolok a medencét. Pozsár Sándor, az igali gyógyfürdő vezetője elmondta: a beruházás mintegy 16 millió forintba került, (mg)