Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-05 / 78. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 5., KEDD HAZAI TŰKOR Senki sem hajtott fejet az áldozatok emléke előtt ..LM VAS ANDRÁS csendes, kihalt volt a temető. Néhány sírnál fejkendős anyókák, ám rajtuk kívül senki sem járt erre. Sem iskolások, sem pedig veteránok. De elmaradtak a különféle pártok vezetői is, s az utca embere sem tette tiszteletét, hogy fejet hajtson az elesettek előtt. tegnap múlt hatvan esztendeje, hogy a hivatalos szovjet közlé­sek szerint Magyarországon véget ért a második világháború. Persze tudjuk, április 4-én csak a Sztálinnak küldött, kötele­zően optimista jelentésben értek véget a csaták. Ám ennek el­lenére 45 éven át ilyenkor mindig kivonult a nép apraja-nagy- ja, hogy megemlékezzen az eseményről. Tizenöt esztendeje már ez a dátum is csak egy a sok közül. Szinte sikk lett felette átlépni, nem ritkán belerúgni. A legtöbben ma már csak az et­től a naptól datálható borzalmakra, a megerőszakolt nőkre, a kényszermunkára elvitt emberekre emlékeznek. Hogy a fel­szabadító vagy megszálló - kinek-kinek érzése szerint - szov­jet csapatok a magyar történelem sötét időszakának vetettek véget, lassan feledésbe merül. Divat lett gyalázni a katonákat. Azokat is, akik messzire vetődve otthonuktól, idegen földön hal­tak meg. Egy olyan ország földjében nyugszanak, amelyre ad­dig a térképen is csak nehezen leltek rá. ha másért nem is, de értük érdemes lett volna megállni egy pil­lanatra, s megemlékezni a hatvan évvel ezelőtt történtekről. Azokról a névtelenekről, akik nem tettek mást, csak egysze­rűen meghaltak. Panelfelújítási programra közel kétmilliárd forint A KORMÁNY meghirdette az ez évi pa­nellakás-fel­újítási, egy­csatornás gyűjtőké- mény-felújítási, valamint lakbértámogatási pályázato­kat - közölte kolber istván, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter tegnap. Hozzátette: a panelfelújítási programra a 2005. évi költ­ségvetésben 1,9 milliárd fo­rint áll rendelkezésre, és a kormány döntése értelmében további ó milliárd forintra le­het kötelezettséget vállalni. Patrubányék lemondatnák Szent-lványit és Tabajdit A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE lemondásra szólítja fel Szent- Iványi István és Tabajdi Csa­ba európai parlamenti képvi­selőket - közölte Patrubány Miklós, a szövetség elnöke tegnap. Mindezt azzal indo­kolta, hogy az Európai Parla­ment külügyi bizottságának március 29-30-i ülésén nem magyar képviselő, hanem egy dél-tiroli nyújtotta be az erdélyi magyarság és a Szé­kelyföld autonómia-törekvé­seire vonatkozó igényt. Csak „döcögve" halad a támogatások kifizetése egy esetleges újabb nyomás- gyakorlás lehetőségét sem zárta ki az agrárkor­mányzattal szemben a kifizetések gyorsítása ér­dekében Obreczán Fe­renc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szö­vetségének főtitkára tegna­pi sajtótájékoztatóján. A de­monstrációs bizottság úgy vélte, az agrárkormányzat a kifizetéseket „döcögve” telje­síti. A Magosz adatai szerint ugyanis a gazdák 20-22 szá­zaléka még nem kapta meg a számára járó támogatást. Az MSZP és a Fidesz is vizsgálná az MTV műsorát az mszp kulturális és sajtó munkacsoportja szerint „hi­hetetlen mértékű hibát" kö­vetett el a Magyar Televízió, amikor nem szakította meg szórakoztató műsorát a pápa halálhírére. Vasárnap jelen­tette be Szalái Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület Fidesz által delegált tagja: annak kivizsgálását kezdeményezi a médiaható­ságnál, hogy az MTV, a keres­kedelmi csatornákhoz hason­lóan miért nem szakította meg időben adását II. lános Pál pápa halálhírét követően. Balsai István csatlakozott a Fidesz frakciójához BALSAS ISTVÁN csatlakozott a Fidesz-frakció- hoz - jelentet­te be tegnap a Fidesz ország- gyűlési képvi­selőcsoportjának elnöksége. A korábban MDF-es, majd 2004. szeptember 6-tól füg­getlen országgyűlési képvise­lő felvételét kérte a Fidesz parlamenti képviselőcsoport­jába - áll a legnagyobb ellen­zéki párt közleményében. Az üzleti és politikai élet átláthatóvá tételéért az üzleti és a politikai élet tisztaságáért, átlátható­vá tételéért készülő új törvényjavaslatokat is­mertette tegnap az igazságügy­miniszter. PU RÉTÉI JÓZSEF elmondta, a kormány már elfogadta a veszteséges leégek jogi fantomizá- lódása elleni javasla­tot. Ez a gazdasági forgalom mellett a hi­telezők jogos követe­léseinek érvényesíté­sét hivatott biztosítani. Ha igénylik, visszatérek! torgyán Elsöpörné a megegyezéses, megélhetési hatalmi elitet Torgyán József egykori kisgazdavezér szerint „a nemzeti vagyon jelen­tős részét megkaparintó, megegyezéses, megélheté­si hatalmi elit egészét el kell söpörni”. A bukott po­litikus botránykönyvet írt. Körmendi Gábor Torgyán József egykori kisgazda­vezér és „csúcsminiszter” egy po­litikai demagógiától sem mentes könyvvel próbál táptalajt terem­teni visszatéréséhez. - A köny­vem kapcsán az ország szinte minden pontján író-olvasó talál­kozókat szervezünk. Majd az em­berekkel folytatott beszélgetések során kiderül, hogy véleményük szerint van-e igény arra, hogy visszatérjek a politika élvonalába - mondta lapunknak Torgyán. Az Orbán-kormány egykori mi­nisztere megjegyezte: - Ha nincs igény a visszatérésemre, akkor könyvem politikai mérföldkő lesz, és nem kell feleslegesen mindenféle becsületemet sértő, tisztességtelen hazudozást eltűr­nöm. Torgyán könyve ajánlójá­ban 180 fokos politikai fordulat szükségességét vázolja. Mint ír­ja: „A zsákmányszerzők a jelen­legi igazságtalan társadalmi rend fenntartásában érdekeltek. Ezért a nemzeti vagyon jelentős részét megkaparintó, megegye­zéses-megélhetési hatalmi elit egészét el kell söpörni, és az Al- kotmányozó Nemzetgyűlés ösz- szehívásával kell az új rend alap­jait lefektetni”. Torgyán meg­szüntetné a parazita, vérszívó elemek tobzódását, és megte­remtené a munka és a munkából élők becsületét és létbiztonságát. A Ferencvárosi Torna Club (FTC) korábbi elnöke elárulta: nem néztem a hét végi örökrang­adót, de tudom, hogy 3:l-re az MTK nyert a fradi ellen. Ám ami az Üllői úton zajlik, az már ér­dektelen. RÉPÁSSY RÓBERT, FIDESZ:- Ha valaki m ' -íá| igényli Torgyán V JSSi visszatérését, szavazza be a parlamentbe, Jjha az én körze- ÉB a temben indul­na , akkor nem szavaznék rá. Senkit sem lehet megakadá­lyozni abban, hogy jelöltesse magát az országgyűlési válasz­táson. KISS ZOLTÁN, SZDSZ:- Teljesen meg- jr' \ döbbent, hogy ‘J: Torgyán esetle ;* ges politikai visszatérése hír- értékkel bír. Ez az ügy már le­játszódott, a magyar választók ítéletet mondtak azzal, hogy a legutóbbi választáson egy szá­zalékot kapott a nevével fémjel­zett FKGP. Fejfát küldtek a bírónak, hogy így figyelmeztessék terv Megerősítik a bíróságok védelmét Elkészült a bíróságok rendőri vé­delmét biztosító javaslat' szöve­ge. Belügyi forrásaink szerint három lépcsőben valósul meg az épületek őrzése. Az előírás előtt lévő szerződéstervezetek szerint még ebben az évben a főváros­ban található bíróságok védel­mét látják el a rendvédelmi szervek. Ezt követi a táblabírósá­gok és a megyei bíróságok rend­őri megerősítése. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tegnap Lentiben járt. Helyszíni tapasztalatai alap­ján lapunknak ismételten arra hívta fel a figyelmét, hogy sok fe­nyegetés éri a bírákat - A zalai bí­rói értekezleten felvetették, hogy embercsempészeti bűnügyek kapcsán különösen sok megfé­lemlítés éri a bírákat. Azt tapasz­taltam, hogy Lentiben ez fokozot­tan is igaz, nemrég például fejfát küldött a bíróság elnökének egy vádlott, emellett számos rongálás is történt a bírók ingatlanjaiban - mondta Lomnici. Ellentmondásos közlések az államfőjelölés kapcsán váltás Az SZDSZ-nek mégis jó Sólyom? Tegnap egymásnak ellentmondó információkat közöltek a koalí­ciós pártok politikusai az állam­főjelöltről szóló egyeztetések megkezdéséről. A szocialisták ré­széről a küldöttséget vezető Hil- ler István pártelnök lapunknak megerősítette a korábbi informá­ciókat a tegnap kezdődő megbe­szélésekről. Ám a liberálisokat képviselő Fodor Gábor megkere­sésünkre annyit mondott: nem tud arról, hogy elkezdődtek vol­na az egyeztetések, mivel eddig nem állapodtak meg semmilyen időpontban az MSZP-vel. A jelölés kapcsán az SZDSZ- ben is kisebb zavar jelei mutat­koznak. Tegnap egy rádióinterjú­ban Kuncze Gábor pártelnök már elfogadhatónak nevezte Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét. De csak akkor szavaz­nák meg, ha az MSZP jelöli. Az el­múlt hét közepén viszont Pető Iván az SZDSZ nevében még azt közölte, jelölése esetén nem sza­vaznának Sólyomra. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Kovács Ferenc nem örült, hogy tisztelegtek neki t KOVÁCS FERENC (52), Sárvár kör­nyékének fideszes or­szággyűlési képviselője idegenforgalmi szakember, gyakran kalauzol turistákat az országban. A múlt nyáron egy német nyelvű csoport szá­mára megszervezett egy par­lamenti látogatást. A vizit so­rán az egyik őr tisztelgett ne­ki, de ennek nem örült a hon­atya. Mert így kiderült, hogy ő országgyűlési képviselő, így elmaradt a borravaló a turis­táktól. (szs) Szabó Erika családjában a kenyérsütés a sláger DR. SZABÓ ERIKA {46). Kiskunhalas körzetének fideszes or­szággyűlési képviselője családjában a kenyérsütés a divat. Kenyérsütő géppel kezdődött, de rájöttek, a saját maguk által gyúrt, kelesztett tészta finomabb. Nemcsak a honanya, hanem férje és a gyerekek is el vannak vará­zsolva az amatőr péktevé- kenységtől. A családfő kemen­ce beállítását tervezi. Leg­újabb fejlesztésük a burgo­nyás kenyér, (szs) Kapás Zsoltnak óriási gombfocigyűjteménye van mH/RL ZSOLT (47), Fejér megyei f ^8iS J szocialista or­t szággyűlési képviselő ha­talmas gomb­focigyűjteménnyel büszkélked­het. Gyermekkorában kezdte a csapatok vásárlását, később ő maga is készített játékoso­kat. Diákévei idején, de még pályakezdő fiatalként is ját­szott gombfocibajnokságban. Ma 463 csapata van, harminc­négy típusú játékostesttel. A gárdák között a Hartai TSZ SK-tól a brazil válogatottig sok­féle együttes található, (szs) Németh Erikáék kertjét a vakondok is szeretik NÉMETH ERIKA (48). Komárom me­gyei MSZP-s országgyűlési ' képviselő m __ örült, hogy ki­tavaszodott. így házuk kertjé­ben is beindul az élet. A nagy területen gyep, gyümölcsfák és virágok nőnek. Emellett vakondtúrások is felkelthetik a szemlélődő figyelmét. A képviselő asszony elmond­ta, hogy a sörösüvegtől a leg­korszerűbb riasztó módszere­kig mindent kipróbáltak, de szerinte a vakondtúrások szá­ma gyarapodik, (szs) GÁL J. ZOLTÁN, MSZP:- Amikor Torgyán József { » # része volt a > nagypolitiká­nak, nem ala- ■j kult ki bennem >*■ az a leküzdhe­tetlen igény, hogy most vissza­várjam a politikába. A köztár­saságnak is jobbat tesz, ha a jövőben is inkább a könyvírás­sal foglalkozik. PETTKÓ ANDRÁS, MDF: Í Mk - Vannak már P| elegen a ma­^ nézsban, kér­gfyjl des, hogy mi­«yL lyen a közön­I ség fogadókész- SP’BI sége, mennyire kíváncsi egy megismételt pro­dukcióra. Nekem nem hiány­zik Torgyán. Fiatal kisgazda politikusokra azonban szük­ség van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom