Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-05 / 78. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 5., KEDD 7 VILÁGTÜKÖR Pénteken temetik a pápát • • zarándokok Kétmillió embert várnak az Örök Városba Világszerte milliók adóznak il. János Pál emlékének Olaszt szeretnének az oroszok a pápai trónuson Összeültek tegnap a katolikus egyház főpapjai a Vatikánban, hogy döntést hozzanak II. János Pál végső búcsúztatásáról. Toronyi Attila A bíborosok tegnapi tanácskozása értelmében a pápát péntek délelőtt tíz órakor helyezik örök nyugalomra. Minthogy az egyházfő nem hagyott hátra végrendeletet, az elhunytat a bazilikába viszik és az altemplomban temetik el. Korábban az a hír járta, hogy Karol Wojtyla földi maradványait lengyel szülőhazájában, a családi kriptában helyezik el. Honfitársainak jelentős része szerette volna, hogy legalább a szíve kerüljön a krakkói Wawel Székesegyházba. Franciszek Macharski krakkói érsek azonban azt mondta: a Szentatyát teljes épségben temetik el, bármiféle sebészeti beavatkozás nélkül - a Vatikánban. II. lános Pál ló évig szolgált püspökként és érsekként Krakkóban. A gyászszertartáson mintegy kétszáz államfő, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnök ^ és a keleti keresztény egyházak | pátriárkái is részt vesznek. I Számozott fagolyókat kaptak a bíborosok a pápaválasztó eljárásra kiosztott helyeiknek megfelelően. A főpapok tegnapi tanácskózásán a jelenlevőknek már kiosztotta e labdacsokat Joseph Ratzinger, a testület dékánja. A választójoggal rendelkező bíborosokat a Szent Márta Ház igen egyszerűen berendezett szobáiban szállásolják el a Vatikánban. Hétfő estétől a Szent Péter- székesegyházban róhatják le a hívők kegyeletüket II. lános Pál ravatala előtt. Több millió zarándokot várnak Rómába az elkövetkező napokban, ezért a bazilika folyamatosan nyitva lesz. Csupán éjjel kettő és reggel öt óra között zárják be műszaki okok és karbantartás miatt a székesegyházat. A zarándokok autói és autóbuszai számára kialakított ideiglenes parkolóktól és a pályaudvaroktól ingyenes ingajáratokat közlekedtetnek majd a Vatikánhoz. II. JÁNOS PÁL UTÓDJAKÉNT az orosz ortodox egyház vezetői olasz pápát szeretnének látni Szent Péter trónján. Azt remélik ettől, hogy javulnának a jelenlegi hűvös kapcsolatok. Az oroszokban mélyen gyökeret vert az a meggyőződés, hogy egy lengyel katolikus csak „nyugati hódító” lehet. A Vatikánhoz intézett üzenetében II. Alekszij reményét fejezte ki, hogy a római katoliKedden újabb főpapi tanácskozást tartanak az időközben a Vatikánba érkezett bíborosok csatlakozásával. A pápaválasztó konklávé összehívásáról még nem született döntés, a bíborosok tegnap csak a legsürgetőbb kérdésekkel foglalkoztak. II. János Pál még 1996-ban bocsátotkus egyház életében nyíló új korszak segíteni fog megújítani az ortodoxokkal „a kölcsönös tisztelet és keresztény felebaráti szeretet kapcsolatait”. Az orosz pátriárka burkoltan elismerte, hogy a mostani állapot nem felel meg ennek az eszményképnek. A buzgó hittérítés és több ezer ukrán plébánia hirtelen visszafoglalásának vádja ugyancsak a gyanakvás logikájába illeszkedik. ta ki a pápaválasztás rendjéről szóló útmutatását. Eszerint az utódot megválasztó konklávét az egyházfő halálát követő húsz napon belül meg kell kezdeni. Az egyház, élükön a bíborosokkal, a Szentatya halálát követő naptól kezdve kilenc napon át imádkozik a pápa lelki üdvéért. Nemzeti gyásznap a pápa emlékére tegnap gyász- misét mutattak be a budapesti Szent István-bazilikában. Erdő Péter bíboros, prímás, eszter- gom-budapesti érsek körlevele értelmében a főváros valameny- nyi templomában, illetve vidéken negyedórán át zúgtak a harangok II. lános Pál tiszteletére. A magyar kormány gyásznappá nyilvánította április 8-át, a pápa temetésének napját. az elte Egyetemi Könyvtárának időszaki kiállítása a katolikus egyházfőre emlékezve pápai iratokkal és filggőpecsétekkel bővült. A gyűjteményben már a 13. századból találhatók vatikáni dokumentumok. A kiállításon III. Miklós, IV. Miklós, VIII. Bonifác, VI. Kelemen, VI. Ince, XI. Gergely pápa parancsolataiból, kiváltságleveleiből láthatnak válogatást az érdeklődők. Rómában, Rómán kívül szent Péter óta a legtöbb pápát, szám szerint százhatvanhatot, Rómában temették el, közülük nyolcvanegyet a Vatikánban; X. Pius (1903-1914) óta mindenkit. Az ugyancsak a Vatikán birtokában lévő Lateráni bazilikában ezer év pápái közül tizennyolcán nyugszanak; az eddigi utolsó XIII. Leó (1878-1903) sírja. A harmadik és a hatodik évszázad között a katakombákba kerültek a pápák. Összesen negyvenhármán pihennek Rómán kívül, közülük XXII. János (1316-1334), V. Miklós (1328- 1330), XII. Benedek (1334- 1342) lés IV. Ince (1352-1362) Avignonban, akik az „avignoni fogságban” voltak. Az athéni Akropoliszon temették el I. Sixtust (115-125). Nyolcvanhét pápa végső nyughelye ismeretlen. XXIII. Jánost (1958- 1963) eredetileg a Szent Péter- bazilika altemplomában temették el, de II. János Pál 2000- ben, a szentévben boldoggá avatta és oltárra emelte. Sírjának felnyitásakor a holttestet olyan kitűnő állapotban találták, mintha békésen szendereg- ne; azóta üvegszarkofágban tekinthetik meg a zarándokok. MBIllfMBll Hivatalosan lemondott a bukott kirgiz elnök MOSZKVÁBAN aláírta lemondó nyilatkozatát a kirgiz elnök. Aszkar Akajev a múlt hónapban menekült az orosz fővárosba a Biskekben kezdődött tüntetések miatt. Később mehet oltárhoz a brit trónörökös ELHALASZTHATJÁK KÁROLY brit trónörökös péntekre tervezett esküvőjét a pápa ugyanarra a napra kitűzött temetése miatt. A Clarence House, Károly londoni hivatala úgy nyilatkozott, hogy „érzékeli a világban zajló fejleményeket”. A nagy vitát kiváltó esküvő új időpontját szombatra tűzték ki a hivatalos bejelentés szerint. Szombatig üres a hitvesi ágy Holttesteket találtak a magyar mentők számtalan holttestet emeltek ki a romok közül a földrengéstől sújtott indonéziai Nias szigeten a magyar mentőcsapat tagjai. A tizennégy fős csoport és a két keresésre kiképzett kutya ma este indul vissza Magyarországra. Százan megsérültek az iraki börtönostromban ötven felkelő sebesült meg és legalább egy lázadó életét vesztette az iraki Abu Graib börtön szombati ostromában. A visszavert fogolyszabadítá- si akcióban ugyanakkor több mint 40 amerikai katona és 13 fogoly sebesült meg - közölte az amerikai fél. Klaus nem fogadta el a miniszterek lemondását a cseh államfő még kivár, hogy megtudja: hány miniszter akar távozni a kormány- válság miatt. A'hét végén négyen mondtak le. Az iráni elnök ragaszkodik az atomerőművekhez MOHAMMED HATAMI Bécsben ismét megerősítette, hogy országának szüksége van a nukleáris energiára. Ismét visszautasította azokat az amerikai vádakat, amelyek szerint Irán azért dúsítana uránt, mert atomfegyverhez akar hozzájutni. HIRDETÉS Cservonyenkót (jobbra) élesen támadták a parlamentben Fegyveres összecsapás fenyegetett Kijevben forradalom Kis híján vérnarancsos lett Az ukrajnai „narancs- színű” forradalom csak csoda folytán nem torkollott véres összecsapásba. Csák Elemér Jevgenyij Cservonyenko az elnökjelölt biztonsági főnöke volt, amikor november 28-án riadókészültségbe helyezték az ország belügyi alakulatait 22 óra 25 perckor Szergej Popkov belügyminiszter kiadta a parancsot a főváros visszafoglalására. A következő háromnegyed órában 10 ezer katona indult el, hogy megrohamozza a tüntetőket Cservonyenko egy ukrán lapnak elmondta: készen álltak a fegyveres szembenállásra. Az utolsó pillanatban azonban valaki fentiül „lefújta” a büntetőakciót, a csata elmaradt S - ami a leglényegesebb - vér nélkül győzött a narancsos forradalom. A kétes hírű testőr JEVGENYIJ CSERVONYENKO (46 éves) 1992-től 2000-ig üzletember volt, a többi között egy nagy cég vezérigazgatója. Megválasztották a munkaadói tanács tagjának, és vezette a vállalkozók szövetségét. 1998-ban az elnök tanácsadója lett. Mint parlamenti képviselőt sokan támadták, azt állítva, hogy nem ukrán, hanem izraeli állampolgár. A választások idején Viktor Juscsenko testőrségének vezetője volt. Cservonyenko több versenysportot űz. Vicces helyzetkép A JELENLEGI UKRÁN VEZETÉS másfélszeresére emelte a vasúti jegyek árát. így próbálja megakadályozni, hogy tömegek menjenek Kijevbe egy újabb forradalmat csinálni.