Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-24 / 69. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Szökőkút Kaposvár belvárosában. Most még természetes a csobogás A jó minőségű ivóvíz sok esetben kedvezőbb élettani hatásokkal rendelkezik, mint a palackozott ásvány­víz. Az sem elhanyagolható, hogy ez utóbbiból egy liter annyiba kerül, mint egy köbméter víz. Többek kö­zött ez is elhangzott tegnap a Víz világnapja alkalmából szervezett kaposvári konfe­rencián. F. Szarka Ágnes A települési vízgazdálkodás ak­tuális kérdései éppúgy foglal­koztatják a közvéleményt, mint a parkerdők szerepe az élettér kialakításában. Ezekről is szó esett a szakmai konferencián, ahol Burián Alajos, a Dél-dunán­Vizes napok Marcaliban Vigmond Erika gye 370 települése tartozik és minden évben más helyszínt Marcaliban tartotta a Dunántú- választanak. Idén Marcaliba li Regionális Vízmű Rt. kétna- hozták el azokat a programo- pos régiós rendezvényét a Víz kát, amivel több oldalról is be- Világnapja alkalmából. Tóth Ist- mutathatják, mit jelent a víz az ván vezérigazgató elmondta: emberek életében. A rendez­működési területükhöz öt me- vénysorozat pályázati kiírások­kal kezdődött. A régió általános iskolásai vers és próza kategóri­ában adhattak be pályamunkát a vízzel, illetve a környezetvé­delemmel kapcsolatban. A leg­jobbakat zenés irodalmi est ke­retében Baranyi Ferenc költő vezetésével színművészek tol­mácsolták. A rajzos kedvű diá­kok pedig háromnapos alkotó­táborban vehettek részt. A mű­helyben készült alkotások he­lyet kaptak azon a Szakmai és Képzőművészeti Kiállításon, ami a marcali Helytörténeti Múzeumban nyílt meg. Az ünnep díjai A DRV-nek öt megyében 2600 dolgozója van. Közülük a mar­cali záróünnepségen 92-en kaptak kitüntetést, akik 25, 30, 35 és 40 éve állnak a víz­ügy szolgálatában 40 éves törzsgárda-elismerést egyedül dr. Solti Dezső, a pécsi igazga­tóság vezetője kapott, akit a Víz- és Csatornaművek Orszá­gos Szakmai Szövetsége Reitter Ferenc-díjjal is jutalmazott A világnap története Az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének 47. közgyűlése a víz világnapjává nyilvánította március 22-őt, melyet a prog­ram szellemében Magyaror­szág is évről évre gazdag ren­dezvénysorozattal ünnepel. A Dél-Dunántúlon Somogybán és Baranyában különböző társadalmi és civil szerveze­tek támogatásával évente fel­váltva szerveznek regionális víz-világnapi programot. túli Környezetvédelmi és Vízgaz­dálkodási Igazgatóság osztályve­zető-helyettese bemutatta a Drá­va nemrégiben elkészült vízrajzi atlaszát. A második ilyen jellegű térkép magyar-horvát együtt­működéssel készült, a két fél fe­le-fele arányban állta a költsége­ket is. A Dél-dunántúli Regioná­lis Fejlesztési Tanács megalaku­lása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fejlesztési progra­mokban kiemelten szerepelje­nek a környezetünk megóvására irányított intézkedések.- A régió fő fejlesztési irányait kijelölő alapvető programdoku­mentum helyzetértékelése az el­sők között hívja fel a figyelmet a környezetvédelmi infrastruktú­ra, köztük a szennyvízkezelés fejletlenségére - adta közzé Nagy Árpád, a Dél-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Ügynökség Kht. projektmenedzsere. - Az intézkedések között kiemelt sze­repet kapott a települési szenny­vízkezelés fejlesztése. Kulik Csa­ba, a Pécsi Vízmű Rt. osztályve­zetője szerint a jó minőségű ivó­víz sok esetben kedvezőbb élet­tani hatásokkal rendelkezik, mint a palackozott ásványvíz. Az sem elhanyagolható, hogy ez utóbbiból egy liter annyiba ke­rül, mint egy köbméter víz. Tenger, óceán 97,4% Jég 2% Felszín alatti vizek 0,58% Egyéb 0,02% Tiszta vizet a pohárba konferencia Atlasz készült a Dráváról Egyre kevesebb külföldi befektető dél-dunántúl Felzárkóztató program indult a régióban A Dél-Dunántúl az utóbbi években az elmaradott régiókkal egy szintre csúszott. Országosan a 9 leghátrányosabb kis­térségből 4 ebben a régióban található és itt a legalacso­nyabb a külföldi befektetések aránya. A gazdasági növe­kedés az elmúlt öt évben 20 százalékkal alatta volt az országos átlagnak. gazdasági híreket. A visszajel­zéseikből viszont kiderült, hogy az egyoldalú tájékoztatás he­lyett kölcsönös kommunikációt igényelnek. A cégvezetők ma az európai pénzügyi források és a piaci lehetőségek iránt érdek­lődnek elsősorban. Zavagyil Zoltán ez év elején egy felzár­kóztatási tanácsadó programot is útjára indított, amellyel egy­előre kevés gazdasági társaság élt. Ennek okát abban látja, hogy a programba szigorú, két­fordulós pályázat alapján lehe­tett bekerülni. A követelmények Gáldonyi Magdolna A Menedzserszövetség egy ka­posvári kft. közreműködésével éppen egy éve készített felmé­rést a dél-dunántúli régió gaz­dasági állapotáról. Zavagyil Zol­tán, a kft. ügyvezető igazgatója (képünkön) elmondta: a szövet­ség támogatásával indította út­jára azt a hírlevelet, amelyben a cégvezetők első kézből kaphat­nak információt a társaságuk hatékonyabb működtetéséhez. A megkeresett 1471 cégből mintegy 300 igényelte a friss között szerepelt az hogy a cégnek nem lehet köztartozása, illetve az előző év­ben vesztesége.- A pályázatok­ból kiderült, hogy a régióban kevés cég áll elfogadható gazdasági-pénz­ügyi lábakon. Úgy gondolom, hogy a program­ba kerülés feltételeként körültekintőbb, vállalko­zásbarát követelmény- rendszerrel nagyobb sikert értünk volna el - mondta.- A tanácsadás azonban ki­terjed a társaság teljes műkö­désére, hiszen egy versenyké­pes vállalkozásnak minden területen hoznia kell a piaci elvárásokat. A prog­ramnak még nincs konkrét eredménye, mert egy-egy pro­jekt átfutási ideje másfél év. Azt vi­szont jó látni, hogy vannak olyan cég- tulajdonosok, akik tudomásul vették a környeze­ti változások kö­nyörtelenségét, szinte meteorszerű becsapó­dását cégük életébe, és eredményesen vet­ték az akadályokat. Sajnos, a tulajdono­sok egy része nem képes váltani, több céget láttunk emi­att visszafejlődni, megszűnni. or-oo-tt^ március24\ i csütörtöktől \ Úi akció* Paradicsom 1 kg csomag Pirosszőlő Perfefto Kávékeverék • 100% kávé • 500g Di Remegne • Olasz, minőségi száraz vörösbor • 0,751 Sirius Földi­mogyoró • Sózott, pörkölt Fehérboros 850ml Lel mosogetószer • Mentolos/citrom illatban • lOOOml Mikede Csemege ketchup • 990g * Heti akció - érvényes: 03.24-03.30-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősseget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők. A termi más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben. Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhe (1) 346-6510 398/kg 397/kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom