Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-03 / 52. szám
ALMANACH 15 1 PATCA SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Életvidám szellemfalu TERMÉSZET Megmutatják a világnak, hogy miért jó a hagyományok tisztelete Olyan üres Patca egyeüen utcája a reggeli busz után, mint egy díszletfalu, amikor éppen nem forog a film. A költő szavaival élve tél van, hó és csönd. A kihalt utcán percekig mozdulatlan minden, mintha még a madarak is lassabban repülnének el a közeledő autó elől. Egy helyen megállunk, s hallani, ahogy a nyitott zsalugátert az ablakkerethez veri a szél. Csak a nyári konyhák füstölgő kéményei jelzik, hogy néhol itthon vannak, s készül az ebéd. Idős néni lép ki a kertkapun, és elsőre ugyan bizalmaüan az idegennel szemben, de csakhamar megered a nyelve. Elmondja, hogy kevés a fiatal, s aki itt hajtja álomra a fejét, az is naphosszat a városban gürcöl a megélhetésért Kinéz a szomszéd Is a kisebb csoportosulás láttán. A nyugdíjas férfi elégedett a patcai hétköznapokkal, de "azért jobban tetszene neki, ha tisztább lenne az árok, s járhatóbb a járda. Szerinte leginkább a néhány éve megszűnt bolt és kocsma hiányzik a településről. Szóba kerül az is, hogy csak látszat néhány düledezőnek tűnő porta elhanyagoltsága. A régi parasztházak jó részét ugyanis az utóbbi években megvették, s felPlájás Józsefnek van egy mondása, amelyet egyik festőművész felmenője hangoztatott: „igyekeznem kell a munkával, csak százhuszonnégy évig élek”.- A nyolcvanas évek végén kezdtem komolyabban faragni. Most éppen egy olyan, szőlőfürtökkel díszített oszlopon dolgozom, amely a ház előterébe kerül. Aztán jöhet a tavasz nagy feladata, egy székely kapu megfaragása. Plájás József számára ez a kapu több, mint egy alkotói folyamat eredménye. Az Erdélyből idekerült férfi volt az elmúlt ciklusban a település polgármestere is. Mint mondta: ez a kapu összeköti a múltat és a jövőt.- Fontos a múltból kiindulni. Amikor címert készíttettem a falunknak, felkerestem egy szakembert. Ő azt mondta, hogy nincs jellegzetes momentum a település történetében, de a falu újítás előtt állnak. Mike Zoltán polgármester ezt támasztja alá, amikor megjegyzi: mára mindössze egyetlen ház vár vevőre. S hogy mi lehet a település legfőbb vonzereje? Kiderül, amint végiggurulunk a Fő utcán, s megérkezünk egy olyan világba, amely a falusi élet örömeinek sűrítménye. Ez a Katicatanya, amely a Handó házaspár széléhez tartozott egy bizonyos Csókapuszta. Nos, innen ered a teljesen egyedi csókamadár-mo- tívum a címerünkben. Plájás József szerint jönnek a fiatalok, így segíteni kell őket Nem csak az alkotáshoz, hanem ehhez is szükséges az a bizonyos neki elrendelt százhuszonnégy év. álmaiból vált valóra pár évvel ezelőtt. Feltűnik a lóistálló, a hancúrpajta, a malactanya s megannyi különleges élményt rejtő hely. A farmon most is építkeznek, tavaszra készen lesz egy fedett helyiség, ahol még rossz idő esetén is megtartható egy „élő" biológiaóra. Handó János elárulta, hogy a helyiekkel közösen minden hétvégén tartoEmese annyiban különbözik egy átlag városi gyerektől, hogy kétéves korára látott már lovat, kecskét, sőt még szürkemarhát is. Ősziemé Révész Mariann kislánya tágra nyílt szemekkel barátkozik naponta azzal a természetes világgal, amely Patcán körülveszi. Édesanyja szerint jobb környezetet lehetetlen találni egy gyermek fölnevelésére.- Itt születtem én is, így sok szállal kötődöm a településhez. Annak ellenére így van ez, hogy a korosztályomból sokan elmentek innen a munka miatt a városba. Elárulta: a férje Somogy- acsáról származik, így nehezen tudta megszokni ennek a kis zsákfalunak a csendjét- Ő pontosan azt nem szereti, ami nekem tetszik: a csönd és a nyugalom. Úgy gondolom, hogy ami innen hiányzik, az a városgatnak egy kis meglepetést a falu szabadsága után vágyó kicsiknek és nagyoknak. így lehet többek között tehenet fejni, kenyeret dagasztani vagy éppen kürtőskalácsot sütni. Lassan búcsút veszünk a mesevilágtól, s kezdjük megérteni, hogy a patcai Fő utca kanyarjában felállított Turbánliliom-szobor miért is a Vadvirág út egyik ékessége. ból beszerezhető. Tizenháromszor fordul a busz naponta, úgyhogy a munkába járás és a vásárlás sem okoz nagy gondot. Oszterné Révész Mariann szerint különösen finom zöldséget és gyümölcsöt ad a patcai föld. így Emesének sosem lesz olyan étrendje, mint néhány nagyvárosi kortársának. MÜLT ES JOVO Százhuszonnégy évig él Sosem vágyott máshová EZ A HÍR PATCAN Bíznak a járdapályázatban Évek óta az egyik legégetőbb gond a Fő utca gyalogújának felújítása. A széttöredezett, évről évre rosszabb állapotú járda aszfaltozása lassan halaszthatatlanná válik, ám önerőből nem képesek megvalósítani ezt a beruházást. Újra benyújtottak egy pályázatot, s reménykednek, hogy a közel egy kilométeres szakaszhoz szükséges 14 millió forintot idén végre elnyerik. Egy temető, két kerítés A temetők bekerítése törvény által meghatározott feladata a település önkormányzatának, ám megvalósítása mégsem egyszerű. Tavaly elutasították erre megírt pályázatukat, ám idén újra próbálkoznak, hogy előteremtsék a legegyszerűbb terv megvalósításához szükséges kétmillió forintot. Külön nehézséget okoz, hogy a temetkezési hely és a ravatalozó között fut az utca, így mindkét oldalra kerítésnek kellene kerülnie. Aszfaltút a szőlőhegyre Szinte lehetetlen megközelíteni a település határában fekvő szőlőhegyet, ha esik az eső. A földút egy része ugyan tavaly óta zúzott kővel van leborítva, de a meredekebb szakaszokon ez sem segít a közlekedésben. Most aszfaltos utat szeretnének építeni a legkritikusabb szakaszon, s ehhez elkészítették már a terveket is. Szeretnék előteremteni az ehhez szükséges mintegy 45 millió forintot. Megszépült a hivatal Pár hónapja végezték el a polgármesteri hivatal csinosítását. A több mint egy évtizede felhúzott épületen azóta nem végeztek felújítási munkákat, így időszerű volt a festés. A kisebb beruházás mintegy 200 ezer forintba került, így méltó környezetben fogadhatja a polgármester a település lakóit. Kis büdzsé, nagy tervek Nyolcvankétmillió forint szerepel az idei költségvetésben. Igaz, ennek nagy része pályázaton remélt összeg. Az adókból származó saját bevétel mindössze 1,8 millió forint. Ennek ellenére a falunap s a minden patcai számára ajándékot tartogató hagyományos karácsonyi ünnepség ebben az évben sem maradhat el. Igazi boldogságot azonban az jelentene, ha a több településsel közös szenny-vízcsatornázási terv végre elindulna a megvalósítás útján. EZT FŐZIK PATCAN Foszlós kalács Amikor a kovász megkelt, adjunk hozzá 25 dkg lisztet, 1,3 dl langyos tejet, 2 tojássárgáját, 4 dkg barna cukrot, egy csipet sót, és dagasszuk a lágy tésztát kb. 15 percig, amíg hólyagos lesz. A végén tegyünk bele 2 dkg mazsolát, és dolgozzunk bele 4 dkg olvasztott vajat. Ezután lisztezzük ki a tál oldalát, és konyharuhával letakarva meleg helyen kelesszük a tésztát 1 órán át. Az összecsavart tésztát helyezzük a kivajazott, lehetőleg szilikonvagy teflonbevonatú tortasütő- formába, és letakarva kelesz- szük még háromnegyed órán keresztül. Végül kenjük meg a tetejét 1 felvert tojással, és erősebb tűzön süssük 10 percig, hogy felhúzódjon, majd enyhe tűzön még kb. 25 percig, hogy teljesen átsüljön. ÍRTA: SZARKA ÁGNES ÉS TAKÁCS ZOLTÁN. FOTÓK: TÖRÖK ANETT AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA PATCAI MAGÁNÜGYEK Szőni tanítja, sajttal kínálja a gyerekeket Az erdélyi Hargitából, a somogyi falu testvértelepüléséről költözött Patcára Dávid Mária és a férje. A Katica-tanyán találtak munkát, amelyben mindketten örömüket lelik. Dávid Mária például azért is, mert gyerekeket oktathat a szövés tudományára. Emellett szívesen fogadja a betérőt házi készítésű tehénsajttal, amely különleges eljárással készül. Persze a tálalásnak is megadja a módját, hiszen a finom sajtot a helyben készült szőttessel terített asztalon kínálja. Vávja a tavaszt és a hóvirágot Déri Józsefié minden évben alig várja a tavaszt, hiszen ilyenkor virágba borul nála a kiskert és az udvar egy része is. Elárulta: minden virágot szeret, de főként a rózsákat Akad is a portáján számtalan fajta a legényrózsától az őszirózsáig. Emellett büszke a sokféle muskátlira, a dáliákra és az illatos szegfűre is. Persze nem egy kaktuszfajta is ékesíti portáját. Mihelyst kitavaszodik, csokorba gyűjti a hóvirágot és a városban adja el. Ahogy mondja: ott úgysem terem minden bokor alatt a tavasz hírnöke. Jó borok készülnek a hegytetőn Mára alig pár szőlősgazda akad a faluban, egyikük a ma már nyugdíjas Árvái Imre. Pincéje a hegytetőn van, így a portája elől is kényelmesen odalát Naponta föl is keresi a birtokot. Irsai oüvérból, otellóból és olaszrizlingből van bora, amellyel gyakran koccintanak a hegyi szomszédokkal. Elárulta: nagy bánata, hogy ha a fiatalokra marad egy szőlőbirtok, azt előbb-utóbb felüti a gaz. Ezért is ünnep minden olyan alkalom, amikor a még megmaradt törzsgárdával koccinthatnak egy közös főzés után a patcai hegy levével. A polgármester nagy fogasfogása Mike Zoltán polgármester nagy horgász hírében áll, aki Pe- törkén próbál legtöbbször szerencsét Itt szákolta legnagyobb halát is. Két évvel ezelőtt egy hétkilós fogas akadt a horgára. Főként vasárnap indul horgászni, ám néha egy-egy fárasztó hétköznap után is a tó mellett keres és talál csendet és nyugalmat Mint mondta: közel sem az a fajta horgász, aki csak a fogás öröméért megy a tópartra, szereti is a halat így van ezzel az egész család is. Igaz, a vizes kalandokra csak a legkisebb lánya kíséri el olykor-olykor. Természetszeretetre nevel a Katica-tanya Handó János szerint kétféle ember létezik: a probléma- megoldó és a kifogáskereső. A Katica-tanya tulajdonosa szerint a fiatalságot úgy kell nevelni, hogy minden helyzetben feltalálják magukat. Ezért kihívásnak tekinti a gyerekekkel való foglalkozást, hogy megismerjék a természetet. Ehhez igyekszik mindent megteremteni egy maga által megálmodott világban, ahol senki sem szemetel, s a virágot nem letépik, hanem elültetik. Most a kaposvári „lovagokkal” is szövetkezett, hogy felépítsék a patcai lovagvárat. Ingyenműsort ad a vándorszínház Török Tamás és a Déryné Vándorszíntársulat tizenöt évvel ezelőtt vásárolt egy ingatlant a faluban. Azóta nyaranta itt próbálnak az ifjú színész- tehetségek. A faluban élőket nem zavarja a kissé zajos társaság, sőt élvezik, a próbákat. A színészek köszönetképpen évente egy ingyenes előadást is rendeznek számukra. Egy beadott hetvenmillió forintos Sapard-pályázat vélhetően lehetőséget teremt majd arra, hogy a lakóházhoz tartozó pajtát az eredeti állapotában építsék újjá, s itt egy nyári színházat alakítsanak ki.